0.49 r - MultiApro.com hirdetések - Ingyen apróhirdetés, egyszerűen több apróhirdető oldalra

r

Jó vétel, Jó helyen. XXII. Kerület Kertvárosi részén 557 nm-es telken Családi Ház fele eladó. Azonnal költözhet. Az eladó Házrész 57 nm-es téglából épült, 2017-ben csatornázott, önálló – külön bejáratú Családi Ház. Fűtése egyedi fűtés. A Ház alatt 22 nm-es szuterén van. Utca felől kiskert és 16 x 14 méteres hátsó kert is van. Az eladó rész 2 külön bejáratú lakásból lett egybenyitva, bármikor 2 külön lakásként is használható. Az egyik lakás 1965-ben, a másik lakás ... további részletek >>

1981-ben épült. Ebből a 2 Lakásból áll a külön bejáratú, eladó Házrész. Mindkét lakás műszaki és esztétikai szempontból karbantartott. 2017.-ben a kerti vízórától Lakásig a víznyomócső ki lett cserélve. Mindkét lakás frissen festve. Utcai és bejárati homlokzatrész újra színezve. Utcai kerítés újrafestve. Tető utca felől újra cserepezve. Az eladó részen új eresz csatorna van. Az eladó részen új hőszigetelés van. Az eladó rész összes ablakán biztonsági rács van. A ház és telek egy 9 kamerás megfigyelő rendszerrel és riasztóval védett. A két egybenyitott lakás belső tere egyéni igények szerint bármikor átalakítható. A padlástérre 1 szint ráépíthető. A felújításra szoruló szigetelt-száraz szuterénből (valamikor Lakás volt) + 1 garzon, konditerem, varroda, műhely, iroda, szauna, kazánház, mosókonyha kialakítható. A Ház mögötti Telekrészen Hangulatos Sziklakert, Halastó, Medence, Napozó, Grillező, Kemence építhető. Igény esetén a Tetőterasz és a Padlástér is megvásárolható. Magánszemélyeknek kitűnő lakhatási lehetőség. Cégeknek kitűnő iroda, székhely, raktározási, befektetési lehetőség. Jó közlekedés, Zöldövezet, Tiszta levegő, Távol a Város zajától . Optimális pihenési-kikapcsolódási lehetőség a mindennapi rohanás után. Az Eladó Házrész vételára alku nélkül 30 Millió forint. Szuterén + 2 Millió forint. További fényképek a weboldalon...


Feladva: 2017-12-16    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: EladóLakásHázvankülönbenCsaládilehetőségrészenHázrészbejáratúrészMillióbármikorUtcaiforintLakásbólirodakitűnőépült2017szuterénújraalatt

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szia! Szeretném a nyáron nagyon kedvelt automata váltós, klímás bérautóimat bemutatni. A www.plusautorent.hu oldalon Opel, Suzuki, Renault, Ford Cvt automatic bérautóim megtekinthetőek akár 30% mennyiségi kedvezménnyel kiadók, bérelhetők. Autókölcsönzéssel 1992-tõl foglalkozom. 100% megbízhatóság, 24 év tapasztalat az autókölcsönzésben. Bérautóimat kiszállítom a bérlőnek a címére. Tel: +3630 9488730 Hello! I would like the summer is very popular with automatic transmission, air ... további részletek >>

conditioned rent a car present. The www.plusautorent.hu page Opel, Suzuki, Renault, Ford CVT automatic rent a car viewed by up to 30% volume discount publishers hired. Car rental deal since 1992. 100% reliability, 24 years of experience in car rental. I rental cars deliver the address of the tenant. Tel: +3630 9488730 Rent a car in Hungary, Budapest Hallo! Ich möchte den Sommer sehr beliebt ist mit Automatik-Getriebe, Klimaanlage Mietwagen vorhanden. Die www.plusautorent.hu Seite Opel, Suzuki, Renault


Feladva: 2017-12-16    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: carthe245RenaultSuzukirentalOpelRentplusautorentautomaticwwwBudapestBérautóimat9488730CVT3630100FordTel1992tenantHellovorhandensince

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

KEDVES MINDENKI ! Ezt mi csináljuk :) Ha szükség lenne bármilyen SZÁLLÍTÁSRA, hívjanak minket bizalommal! 06-70-638-1488 Mi nem csak a Megbízható Cég Tanúsítvánnyal rendelkezünk, hanem értékeik is biztosítva vannak a GENERALI BIZTOSITÓ által! Mi tényleg teljes körű szolgáltatást nyújtunk! -KÖLTÖZTETÉS, #költöztetés -LOMTALANÍTÁS, #lomtalanítás -BÚTORSZERELÉS-t is vállalunk! #bútorszállítás -MINDENT VISZÜNK -HOZUNK,MEGOLDUNK :) Kocsink mindig tiszta,rendelkezünk mindennel ami ... további részletek >>

szükséges! Eddigi munkáinkból vélemények az oldalunkon láthatóak!!! A mi cégünk támogatja az állatvédelmet! Szívesen fogadjuk ha van felesleges kutyaház vagy nekik adomány!


Feladva: 2017-12-15    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: lomtalanításköltöztetésmindentviszunkrendelkezünkfogadjukBíZTOSITÓamivállalunkcsináljukSzívesenGENERALImindennelhttpBÚTORSZERELÉSEztállatvédelmet1488

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Vendégházunk a szabad strandtól kb 50 méterre, a Kecskeméti utca végén található. Két hálóval és egy hálóként használt nappalival a ház 4-6 fő részére kínál partközeli szállást. A házban 2 háló, egy előszoba, két fürdő és felszerelt konyha található. Az udvarban bográcsozási, grillezési lehetőség. Parkolás a zárt udvaron. A házba kutya és egyéb háziállat díjtalanul hozható! Létszám és a foglalni kívánt időszak megjelölésével kérje ajánlatunkat.


Feladva: 2017-12-15    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: egyméterretalálhatóstrandtólszabadházkétkívánthálókéntParkolásCsikósfoglalnihálóvallehetőségkiadóhálóLétszámvégéngrillezésiönállóházbanutca

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Önálló vendégházunk Zamárdiban a József Attila utcában, csendes környezetben a Balaton parttól kb 500 méterre található. A ház 6-8 személyes, tökéletesen alkalmas családok, baráti társaságok számára. A házban 3 db háló, nappali, felszerelt konyha, fürdőszoba, és külön wc áll vendégeink rendelkezésére. Parkolás a zárt udvarban. A házat és az udvart kizárólag vendégeink használják. A szállás csak egyben bérelhető, külön szobákat nem tudunk kiadni. Létszám és a foglalni kívánt időszak ... további részletek >>

megjelölésével kérje ajánlatunkat.


Feladva: 2017-12-15    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: személyesvendégeinkÖnállókülönkívántalkalmasszállásutcábanfürdőszobavendégházfoglalnitökéletesenhasználjákAttilakonyhaszobásLétszámJózsefkiadni

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Vendégházunk Zamárdi csendes, panorámás részén, a Rétföldi utcában található. A ház 10-12 férőhelyes, tökéletesen alkalmas családok, baráti társaságok számára: - 5 kétszemélyes háló, - földszinti, emeleti nappali, étkező, - felszerelt konyha, - földszinti, emeleti fürdő, - fedett terasz, - parkolás az udvarban, - grillezési, bográcsozási lehetőség, - gyermekjátékok (hinták, homokozó), - medence 6x3,5 m, 1,2 m mély, - napozóágyak, kerti bútor, - díjtalan internet csatlakozási ... további részletek >>

lehetőség (wifi). OTP, MKB és K&H SZÉP kártyát elfogadunk. Létszám és a foglalni kívánt időszak megadásával kérje ajánlatunkat!


Feladva: 2017-12-14    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: emeletiZamárdiföldszintilehetőségmélyrészénfedettZamárdibanMKBtársaságok6x3panorámásajánlatunkatfürdőOTPbarátimedencecsendeskérjewificsaládok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Legjobb Replica Tökéletes 1: 1 Clone iPhone X Tartalmazza a iphone X Earpods az USB kábellel és USB tápegységgel. Támogatás: GSM, UMTS, TD - SCDMA és LTE (FDD és TD) mobil technológiák Wi-Fi, Bluetooth, NFC Real 4G LTE arcazonosítóval A hardveres elemeken nem spóroltak, hiszen szuper dolgok kerültek bele, mint a dupla előlapi kamera, vagy a 64 GB memória és 256 GB háttértár. iPhone X Clone-t, hogy ellenőrizze, minden esztétikája tökéletesen illeszkedik és nagyon közel van az UI-hoz az ... további részletek >>

iOS 11-hez képest. Ez az iPhone X 256 GB-os modellje Garancia nélkül! +3620/3266764


Feladva: 2017-12-13    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: iPhone256LTEUSBCloneesztétikájaTámogatásmintEladómindentápegységgelbeleKinábólképestRealellenőrizzekerültekKlónhezNFChogykábelleldolgok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

FELSZOLGÁLÓ állások (férfi és női) Németország különböző részein Nr. 52 / 2017 Németországi felszolgáló állás Freiburg –nál Nr. 53 / 2017 A Német Fekete erdőnél felszolgáló állás. Nr. 59 / 2017 Felszolgáló (végzettség kell) a Chiemgau Alpok-ban Nr. 60 / 2017 Felszolgáló állás Düsseldorf és Kassel között Nr. 69 / 2017 Kasel közeli településen felszolgáló állás Nr. 72 / 2017 felszolgáló német munka a Bayerische Wald-ban Fizetés és egyéb részletek a weboldalon: ... további részletek >>

http://www.nemetmunka.hu/felszolgalo-nemet-munkahely.html Állásainknál mindig direkt a német vendéglátó egység a munkaadó! A munkaközvetítés ingyenes. Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1./ E-mailben: info@nemetmunka.hu 2./ Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: http://www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html 3./ Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433 ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9,00-17,00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs) www.nemetmunka.hu


Feladva: 2017-12-11    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: felszolgálónémet2017állásMunkanemetmunkawwwTeamhttpNémetországibanIngyenesTelefononegyébhtmlmailbenvagyközvetítésinemetorszagiközeliEXACT

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com
ÚJDONSÁG!!!  ELEKTROMOS CIGARETTATÖLTŐGÉP <br>1 doboz cigaretta pár perc alatt!!!<br>0630 582-7297
Homefashion.hu  Bútor ,Textil, Dekoráció
Függönyvarrás olcsón Budapesten
Hirdessen itt >>
Adatvédelmi nyilatkozat
04_053149
..........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Új műnövények érkeztek! fák, futók, bokrok. www.selyemviragok.hu/index.php?id= 2039 Válogasson és rendeljen a Zöldvilág Webáruházban


Feladva: 2017-12-11    [Irodaszer - Dísztárgy - Ajándék]

Címkék, kulcsszavak: ZöldvilágfákérkeztekműnövényekGyőrWebáruházWebáruházbanNagykereskedésSelyemvirágrendeljenMűnövényVálogassonbokrokfutók

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Megbízható, korrekt és kitartó üzlettársakat, munkatársakat keresek! KI sem kell mozdulnod otthonról az internet segítségével otthonról dolgozhatsz. Vannak anyagi gondjaid? Téged is megérintetett a válság szele? Sok munkád mellett nem jut elég időd a családodra? Csak rajtad múlik mennyire vagy kitartó!


Feladva: 2017-12-11    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: otthonrólkitartócsaládodraTégedkeresekidődgondjaidmunkatársakateléganyagiüzlettársakatjutVannakkorrektnemdolgozhatszMegbízhatómellettvagySiófok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Elöfordul, hogy minden ok nélkül szorong, ideges, meggondolatlan, bizonytalan, félénk, rosszkedvü vagy szomorú? A Dianetika adja meg erre a magyarázatot!


Feladva: 2017-12-10    [Könyv - Fotó - Film - Videó]

Címkék, kulcsszavak: adjamindenDianetikahogyszomorúElöfordulvagyXIIIrosszkedvüBudapestfélénkMarcsibizonytalanajánlommeggondolatlanszivvelmagyarázatotidegeserremeg

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Olcsó bérautónk sokkal tisztább és biztonságosabb, mint a tömegközlekedés MÁV, Volán, BKK, BKV igénybevétele. Autókölcsönzõnk májusi akciójában Renault Clio bérautónkat napi csak 3.000,- Forintért adjuk az átvételtõl számítva 24 órára. Bérautónk www.pluszautorent.hu autókölcsönzés oldalon. Automataváltós olcsó bérautók. Autókölcsönzõnket megbízhatóság, pontosság, jellemzi. Opel Ford Suzuki, Renault, Skoda, Chevrolet bérautók jó áron. Tel: +3630 9488730 www.plusautorent.hu Car hire ... további részletek >>

in Budapest. Válasszon a tiszta, jó, szervizelt, karbantartott olcsó bérautókból. Hosszú autóbérlés esetén akár 30% kedvezmény is igénybe vehetõ. Rövidebb bérlésnél is lehet 10%, és 20% akciós árat igénybe venni. Autóbérlés Budapesten, Pest megyében és a Ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi repülõtérre kiszállítással. Válasszon bérautóink közül amelyek, 3, 4, 5, 6, 7 személyes, klímás, automata vagy kézi váltós, személyautó vagy kis tehergépkocsi, Kicsi economy, nagy luxus bérautók kölcsönzése. Bérelhetõ autótípusok Opel Corsa C 1.2, a hölgyek kedvenc bérautója. Kicsi helyre is könnyû parkolni vele. Suzuki Ignis 1.3, erõs fürge, pörgõs bérautó. Opel Vectra B 1.6 automata váltós, nagy 4 ajtós kölcsönautó. Ford Focus C-MAX 1.6 HDI Dízel fokozatmentes automataváltós CVT, egyterû. Nagyon alacsony a fogyasztása. Autókölcsönzõ Magyarországon kiszállítással. Suzuki Swift 1.3, a MI autónk a magyarok kedvence. A legolcsóbb bérautó klíma nélkül. Renault Clio 1.4, erõs 74 kw-os motorral.Renault Scenic1.6 Automataváltós egyterû bérautó. Kombi van. Opel Vectra C 2.2 nagy 114 kw szedan, erõ és biztonság jellemzi. Gépjármûkölcsönzés 1992-tõl. Chevrolet Aveo 1.2 kicsi gazdaságos, ezüst bérautó. 5 személyes. Skoda Fabia 1.2 Benzin Gáz LPG üzemû, hatchback 5 ajtós. Személyautó bérbeadás. Opel Vivaro 1.9 dízel 6 személyes kisteherautó. Az ülések gyorsan, könnyedén kiszedhetõek, így a rakodó tér kétszeresére növelhetõ. B személygépkocsi jogosítvánnyal vezethetõ. Renault Espace 2.2 dízel automata váltós 7 személyes bérautó. Klíma, cd tár, navigáció stb. A felsorolás nem teljes kérem, nézze meg a www.plusautorent.hu autókölcsönzõ weboldalunkat is.


Feladva: 2017-12-09    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: 245251RenaultOpelbérautóautókölcsönzszemélyesolcsóSuzukiAutomataváltóskiszállítássalwwwAutóbérlésbérautókváltósnagyautomatakicsidízelChevrolet

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Taxi reptéri transzfer ajánlatok a tápióságból. Tápióság, Tápiószecső, Tápióbicske, Tápiószentmárton, Tápiószele, Tápiógyörgye...


Feladva: 2017-12-09    [Szállítás - Szállítmányozás]

Címkék, kulcsszavak: TaxiTápióságtápióságbólTápiógyörgyehathaziTápiószelereptérreTápiószentmártontranszferekTápióbicskeTápiószecsőajánlatoktranszferreptéri

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A zöldárpa hatása annak köszönhető, hogy a legfontosabb tápanyagokat ideális arányban tartalmazza. Összetevői szinte azonnal felszívódnak a szervezetben, azaz rögtön hasznosulni tudnak. Az árpafű a Föld talán legegészségesebb növénye, amit nagyon ajánlott fogyasztani azoknak is, akik plusz kilóktól szeretnének megszabadulni. Mivel benne minden létfontosságú tápanyag megtalálható, a diétázók úgy táplálhatják szervezetüket, hogy közben egyetlen felesleges kalóriát sem visznek be! Nagyszerű ... további részletek >>

gyulladáscsökkentő és vérképzéshez is kitűnő. Mire jó a zöldárpa por? Még többet megtudhat róla weboldalunkon! www.zoldarpa.buzafule.net/zoldarpa


Feladva: 2017-12-07    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: zöldárpahatásahogyÖsszetevőiköszönhetőmindenpornagyonszervezetbenegyetlenannakbenneamitfelszívódnakközbenMivelMirenövényeazonnalKittikitűnő

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Kedves Barátunk! Választási kampányunk sikeréhez nem kevés pénzre van szükség. Alapítványunk a Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítvány (MGFA) köszönettel fogad minden támogatást a VSZ-FGRP és koalíciós partnereinek választási felkészüléséhez, kampányához a közös választási sikereink érdekében. A Vállalkozók Szövetsége (VSZ) és az FGRP, valamint a többi szövetségesünk azért indul együtt, hogy megmentse az országot. Jelszavunk: ”CSAK EGYÜTT SIKERÜLHET” Most ... további részletek >>

minden befizetés, támogatás ezt szolgálja. Kérjük, ha megteheted MOST támogasd. Sok múlik rajtad! Fontos tudni, hogy a befizetés elszámolható és az vállalkozásaid, adóalapját csökkenti. (Akár a december 20.-i adófeltöltési kötelezettség terhére is, tehát amit most ide befizetsz, annyival kevesebbet kell a NAV-nak utalnod) Minden segítséget köszönünk: Budapest Bank: MGFA számlaszám: 10101353-22504900-01004001 Külföldről: IBAN: HU06-10101353-22504900-01004001 Üdvözlettel: A kampánystáb


Feladva: 2017-12-07    [Közlemények - Felhívás - Adomány]

Címkék, kulcsszavak: VSZmostválasztásiMinden8221FGRPEGYÜTTMGFA0100400122504900befizetés10101353hogyterhéretöbbihazádértHU06tudnifelkészüléséheznakszükségtehetsz

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

És tudtál is válaszolni anonim módon? És fizettek is már a válaszaidért? Ha regisztrálsz az alábbi honlapon, akkor különböző témakörökben kapsz nemzetközi cégektől kérdéseket... Általában termékekről és szolgáltatásokról kérik a véleményedet. Válaszolni egyszerűen lehet, a válaszok már készen vannak, csak be kell jelölni a megfelelőt. Pénzt nem csak a kérdőívek kitöltése után kapsz, hanem a profilod aktualizálásáért is, megéri tehát időközönként frissíteni! Ja! És ha másnak is ... további részletek >>

ajánlod, akkor az után is kapsz pénzt... (Ne csapj be másokat! Ez nem munkalehetőség, hanem egyfajta törvény tisztelő jövedelemszerzés az internet segítségével)


Feladva: 2017-12-06    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: márkapszhanemnempénztutánVálaszolniakkorcsakmegfelelőtkíváncsiegyfajtakérikmásnakregisztrálszjelölnivalóbanszolgáltatásokrólfrissítenikell

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Del-Nemetorszagba Stuttgart kornyekere nemet nyelvismerettel munkalehetoseg ferfiaknak es noknek egyarant. Festo mazolo, villanyszerelo, vizvezetek szerelo, hegeszto, lakatos, auto festo, targoncas, gyari munkatars,ipari mechanikus poziciokra. Amit kinalunk: - Szallas a munkaltato altal biztositott - Nemetorszagi bejelentett, hosszutavu munkalehetoseg Ami elvaras: - Kozepszintu nemet nyelvismeret Reszletekert a hívjon a +36706275010, +36706385010 vagy regisztraljon ... további részletek >>

www.nrgkulfoldimunka.hu oldalon es mi visszahivjuk!


Feladva: 2017-12-05    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: munkalehetosegNemetorszagifestonemetStuttgartregisztraljonvizvezetekKftmechanikusvagyvillanyszerelohosszutavuCompanyipari36706385010mazolobejelentett

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ha szeretnél Hollandiàban dolgozni, vagy màr kint vagy de vàltanàl?! Beszélsz angolul? Hívj bátran a 06706275010-es számon, hogy segíthessek Neked is munkát találni! Munkavállalók számára nincs közvetítői díj! A szállást a munkáltató biztosítja! Tutira megyünk, így munkaszerződéssel a kezedben indulhatsz útnak! Nézz szét a www.nrgkulfoldimunka.hu/kulfoldimu nka oldalon! Ha regisztrálsz, felhívunk!


Feladva: 2017-12-05    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: 224vagywwwkintmunkáltatóHollandhogyszétdolgozniszállástszámonNézzbandíj06706275010útnakHollandiközvetítőibátranindulhatszszeretnélnincs

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Class GSM Cégünk a Class-Mobil Kft (classgsm.hu) a következőkkel foglalkozik: • Használt és Új mobiltelefonok értékesítése. • Mobiltelefon megvásárlása, felvásárlása készpénzért. • Mobiltelefon csere. Ilyenkor árajánlatot teszünk régi készülékére az aznapi legmagasabb piaci áron, és amennyiben megfelel Önnek a kölcsönösen kialkudott összeg, úgy azt beszámoljuk új készülékének az árába. Amennyiben van otthon a fiókba, már nem használt mobilja, hozza be azt is hozzánk és ... további részletek >>

megvesszük. • Mobiltelefon kiegészítők, tartozékok értékesítése készletről. Amennyiben nincs készletünkön a keresett tartozék úgy azt gyors határidővel megrendeljük Önnek. Néhány kategória: Ütés álló üvegfóliák, kijelző védő fóliák, hálózati mobil és tablet töltők, autós töltők, adatkábelek, nagy választékban kaphatóak védőtokok, ami lehet flippes tok, szilikon tok, tpu tok, bőr tokok, gyári prémium tokoktól egészen a kézműves prémium bőr mobil és tablet tokokig. • Cégektől felvásároljuk leselejtezett mobiltelefon flottájukat. A Class gsm üzlete vasárnap kivételével minden nap szeretettel várja meglévő és új vásárlóit. A következő nyitva tartás szerint: Hétfőtől - péntekig 9 órától 19 óráig, szombaton 9-től 14 óráig. Vasárnap zárva vagyunk. ________________________________________ Hogyan jut el hozzánk? Gyalogosan: Az Újpest központ metrómegállónál kell leszállni. A metró aluljárónál a Trió-Burger közvetlen melletti lépcső-feljárónál kell felmenni a lépcsőn. Így már az Árpád út jobb oldalán (Újpest Városkapu irányában), és ezen tovább haladva megközelítőleg 320 lépés megtétele után (kb: 200 méter) Érkezünk meg a Árpád út – Kemény Gusztáv sarkára. Itt jobbra fordulva, már látható a Class GSM boltja, ami 10-12 méterre van jobb oldalon a saroktól. ________________________________________ Kérdése van? A leggyorsabb egy telefon hívás +36 70 502 5071 Vagy írjon nekünk a kapcsolati űrlapunk segítségével, amely a következő linkre kattintva érhet el: www.classgsm.hu/kapcsolat Tisztelettel a classgsm.hu csapata.


Feladva: 2017-12-05    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: 8226ClassGSMclassgsmÚjpestmobiltelefonAmennyibentokmobilaztvanmárhasználtamitöltőkÖnnekkellközpontértékesítéseÁrpádtablethozzánkbőrúgy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A zöld kávé természetes zsírégető tabletta mellékhatások nélkül segít lefogyni. Próbált már sokféle diétás módszert, mégsem sikerült leadni a felesleget? A zöld kávé kapszula zsírégető hatásai anyagcserénket a maximális fokozatra kapcsolva segítik elő a fogyást. A méregtelenítés, a gyors anyagcsere, a kalóriák folyamatos égetése együttesen szükségesek ahhoz, hogy az egészséges fogyás folyamata beinduljon. Ehhez gyakran a diétázás és a rendszeres edzés sem elegendők. A zöld kávé tabletta ... további részletek >>

szedésével azonban elérhetjük azt az eredményt, amire régóta várunk! Természetes zsírégető tabletta a gyors fogyásért itt! www.zsiregeto.zoldkave.bolt.hu/zsiregeto


Feladva: 2017-12-05    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: zsírégetőzöldtablettakávégyorsTermészetesahhozhatásairólrégótakapcsolvaedzésdiétásszükségesekkévébabamirefokozatrarendszeressokféleegyüttesen

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az ekcéma okai nagyon változatosak, hiszen külső és belső tényezők egyaránt vezethetnek a kellemetlen tünetekkel járó bőrbetegség kialakulásához. Egyes anyagok, genetikai hajlam, túlérzékenység is állhat a hátterében. Az ekcéma tünetei ellen a Manuka Derma Krémben megtalálható orvosi manuka méz alkalmazása ajánlott a komplex kezeléshez. Ha rendszeresen használjuk, nemcsak a tüneteket - viszketés, bőr kipirosodása, kiszáradása, gyulladása - enyhíthetjük, de a fertőzések kialakulását is ... további részletek >>

megelőzhetjük. Ebben a manuka méz rendkívüli antibakteriális hatásáé a főszerep. Az ekcéma okai és tünetei bővebben weboldalunkon! www.atopias-dermatitisz.ekcemakrem.hu/ekcema-tunetei


Feladva: 2017-12-04    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: ekcémamanukaméztüneteiokaiorvosiellenrendszeresenállhatfertőzésekvezethetnekkezelésheztúlérzékenységenyhíthetjükegyarántkomplexfőszerephajlambőr

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Takarítás cégeknek, magánszemélyeknek a Vállalkozók Szövetsége ajánlásával. Gyors, olcsó és tökéletes megoldás a legjobb árakon. Bizalom, titoktartás, megbízhatóság, egyszeri, alkalmi, tartós esetekben is. Folyamatos megbízás esetén jelentős kedvezmény. A vállalkozók Szövetsége tagjainak rendkívüli kedvezmények és bónuszok! Jelentkezzen most, partnerünk megoldja akár holnap! Kérésre lomtalanítás is! Ajánlati szám: VSZ/00153/16/07


Feladva: 2017-12-01    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: VSZmagánszemélyeknekSzövetségecégeknekvállalkozókTakarításeseténlegjobbmostmegbízás00153megoldásJelentkezzenFolyamatostökéletesbónuszokesetekben

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Nincs még honlapja? Szeretne cégével, vállalkozásával megjelenni a világhálón? Külföldön is? Rendelje meg ma a legjobb áron és pár hét múlva megduplázódik a forgalma. Vállalkozók Szövetsége tagjainak egyes esetekben INGYENES! Ajánlati szám: VSZ/00154/16/07


Feladva: 2017-12-01    [Internet - Weboldal - Érdekes]

Címkék, kulcsszavak: VSZmegvilághálónforgalmamegjelenni00154megduplázódikvállalkozásávalmúlvacégévelszámhétSzeretneAjánlatipárhonlapjaINGYENESáronNincsesetekben

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Befektetések érdeklik? Most alakuló részvénytársaságba fektethet! Várható osztalék évente a befektetett tőke 35–40%-a. A legtöbb vállalkozó most ezt választja! Kérje a VSZ ajánlását és segítségét... Ajánlati szám: VSZ/00156/16/07


Feladva: 2017-12-01    [Üzlet - Befektetés - Pénzügyek]

Címkék, kulcsszavak: VSZmostalakulóvállalkozóérdeklik00156legtöbbBefektetések8211ajánlásávalszámtőkeBefektetétesekAjánlatibefektetettsegítségétéventeajánlásátosztalék

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

XXI. századi modern és nagyszabású lakóparki beruházások kivitelezéshez keresünk tervező mérnököket, mérnöki irodákat. Már „zero riport”-felmérésekhez is... Ajánlati szám: VSZ/00159/16/07


Feladva: 2017-12-01    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: VSZtervezőszázadiirodákatXXI00159mérnökikeresmérnököketmérnökötszámkivitelezéséhezAjánlatikeresünkBeruházásfelmérésekhezkivitelezéshez8221riport

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

48 éves nő rendezett papírokkal recepciós állást keres Pakson, vagy Budapesten. Érdekel még otthonról végezhető telefonos munka is. Sztanó Erika, +36 30 439 0748


Feladva: 2017-12-01    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: ErikaSztanórecepciósBudapesten0748vagy439PaksonkeresállástmunkatelefonospapírokkalvégezhetőrendezettotthonrólévesmégállásÉrdekel

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Siófok és vonzáskörzetében lévő kiadó szálláshelyek fényképes gyűjtőoldala. Hotelok, panziók, vendégházak, villák, nyaralóházak, apartmanok, árajánlatokkal, elérhetőségükkel, térképpel. - Közvetlen foglalási lehetőség a szálláshelynél, közvetítési díj nélkül. - Több mint 1000 fényképpel a szálláshelyekről és Siófokról! - Egész évben nyitva tartó szálláshelyek Siófokon - Úszómedencével rendelkező szállások. - SZÉP kártya, (Széchenyi Pihenőkártya), elfogadó balatoni szállások, ... további részletek >>

szálláshelyek. - Weblap: www.zimmerinfo.hu/siofok/hu.htm


Feladva: 2017-11-30    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: szálláshelyekszállásokkiadózimmerinfoSiófokvilláknyitvatartóközvetítésivendégházakévbenszálláshelynélbalatonipanziókEgészlehetőségelfogadóHotelok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szeptemberben indult az ATV-n a Húzós ötödik évada Rónai Egonnal, és most itt van a korábbi adásokból összeállított ötödik Húzós-könyv! Legalább olyan izgalmas, tanulságos és szórakoztató olvasmány, mint a korábbiak. A paletta is rendkívül színes, „megszólal” benne csillagász, filmrendező, író, orvosprofesszor, politikus, sportoló, színész, rádiós és televíziós műsorvezető, üzletember, valamint zenész. Kedves Olvasó, jó szórakozást! Kedvezményesen megvásárolható: ... további részletek >>


Feladva: 2017-11-28    [Könyv - Fotó - Film - Videó]

Címkék, kulcsszavak: HúzósRónaiötödikegonhuzostanulságosműsorvezetőitt8221szazadkiadoizgalmastelevíziósmostmegszólalwwwolyanrádiósEgonnal8222megvásárolhatószínész

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Keresem ambiciózus kollégáimat, mellékállásban-kötetlen munkaidőben végezhető Betterware katalógus, állatkísérlet mentes termékeinek értékesítésére, vásárlói közösség kialakítására. Esélyt szeretnék adni bárkinek, aki szeretné fejleszteni képességeit és törekszik arra, hogy javítson az életminőségén. Segítünk elérni a képviselőinknek az anyagi függetlenséget és szakmai fejlődésüket-előmenetelüket biztosítjuk. Mindenkinek aki érdeklődik egy nagyszerű lehetőség iránt és szeretne egy szuper ... további részletek >>

csapat tagja lenni segítek a regisztrációban, az indulásnál és ameddig szükség van rám! Nincs kötelező kezdőcsomag és belépési díj! Kicsit részletesebben: www.tisztaotthon.cafeblog.hu/2017/07/16/hello-vilag


Feladva: 2017-11-27    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: akiegyszeretneirántállatkísérletEszteranyagiameddigbárkineklehetőségkatalógusDévényiképviselőinknekindulásnáladninagyszerűBetterwareMárnéelérni

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Haladóknak való fényképezőgép. Az LCD kijelzőn hajszál karcolások a tok miatt, alig látszik, bekapcsolt állapotban egyáltalán nem. A lencse és minden más tökéletes. Ajándék memóriakártya! Egy pár infó a gépről... Kép: Érzékelő felbontása 20.0 Mp Érzékelő mérete 1/2.3” Képformátum JPEG DCF Kompatibilis MPF DPOF kompatibilis Képstabilizátor Steadyshot optikai képstabilizátor Képfelbontás 5152 x 3864 3648 x 2736 2592 x 1944 5152 x 2896 1920 x 1080 Optika: ... további részletek >>

Digitális nagyítás 70x Optikai zoom 35x Expozíció + / - 2 EV 1/3 EV lépésben Minimális fókusztávolság 1 cm Zársebesség 1/2 - 1/1400 mp Fókusztávolság (normál) Tele 150 cm - végtelen Széles 1 cm - végtelen Rekesz 3.0 - 5.9 Fénykép Szabályozása: ISO érzékenység Auto 80 - 3200 Fehéregyensúly Automatikus Napfény Felhős Fluoreszkáló 1 Fluoreszkáló 2 Fluoreszkáló 3 Izzó Vaku Egy érintéssel Egy gombnyomással való beállítás Önkioldó 2-10 mp. Sorozatfelvétel 0,8 kép / mp Elő beállítások: Éjszakai Nagy érzékenység Éjszakai portré Tájkép Soft Snap Sima bőr Tengerpart Hó Tűzijáték Ínyenc Kedvenc Mosolyfelismerő Igen Arc felismerés Igen Filmek rögzítése: Videofelvétel formátuma H.264/MPEG-4 AVC MP4 Filmezés hanggal Igen Videó felbontás 1280 x 720 640 x 480 Videó formátum HD VGA Vaku Beépített vaku üzemmód: Automatikus Lassú szinkronizálás Vaku bekapcsolva Kikapcsolt vaku Haladó vakuval Hatósugár Tele: 1.5 - 3.6 m Széles: 0,4-6,8 m Képernyő/Kereső: Képernyő mérete 3.0 hüvelyk Memória: Memória típus Duo memóriakártya Pro Duo memóriakártya SD SDHC Sdxc XC-HG Duo Memóriakártya Belső memória 55 MB Csatlakozás: PC felület USB 2.0 High Speed Audió/Videó kimenet A / V és USB kombinált Táp: Elemek / akkumulátorok száma 2/0 Elemek / akkumulátorok típusa 4 AA elem Méretek 91.7 x 89 x 127.5 mm Súly 590 g Szín Fekete Gyártó: Sony


Feladva: 2017-11-27    [Fényképezőgép - Kamera - Optika]

Címkék, kulcsszavak: vakuFluoreszkálómemóriaIgenMemóriakártyaDuoVideóképFókusztávolságÉrzékelőakkumulátorokSonyméreteképstabilizátorElemekKépernyőkompatibilisSzéles

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

„Könnyű neked, te az elején kezdted el.” Ugye ismerős a szöveg? Hányszor hallottuk már! Viszont most mindenki ott lehet „AZ ELEJÉN” ! ! ! Januárban Európában és Magyarországon is induló ujj MLM-hez keresek majdani termékforgalmazókat, hálózatépítőket, stb. A termékről: - Sokak számára mindennapos használatú termékcsalád. - Jó ár-érték arány. - A terméket nem kell pozicionálni, szinte magát adja el. „Hűű, de jópofa kütyüd van! Honnan szerezted?” - ... további részletek >>

Újszerű, innovatív termékcsalád. - Természetesen a legmesszebb menőkig egészség és környezetbarát. További infó: horbar@freemail.hu


Feladva: 2017-11-27    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: 82228221termékcsaládÚjszerűELEJÉNnemUgyelennikörnyezetbaráttermékforgalmazókatvanlehetterméketkezdtedrészeseegészségmajdanikütyüdottnekedhez

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Egri összkomfortos belvárosi szálláshelyünk, amely csendes, családias zöld övezetben található. Nagyon kevés egri szálláshely adottsága, hogy egy adott foglalt időpontban csak egy családnak vagy baráti társaságnak adjuk ki. A két apartman két különálló udvarban található és egyenként 4+2 személy befogadására alkalmas. Korszerűsített, teljesen felszerelt apartmanok. Egyik apartmanunk a tavalyi év folyamán korszerűsítve lett. Műanyag nyílászárok, redőnnyel, szúnyoghálóval ellátva, a fűtés cirko. ... további részletek >>

Zárt parkolót, pihenőudvart biztosítunk. Mind családoknak, mind baráti társaságoknak kiváló üdülési lehetőség. A történelmi belvárostól 5 perc sétára található. Eger látnivalói (vár, mecset, Líceum, Szépasszonyvölgy) gyalogosan megközelíthető. Közeli kis pincénkben termelői borkóstolási, borvásárlási lehetőséget biztosítunk. Üdülési csekket, Széchényi pihenőkártyát, Szép kártyát elfogadunk, (OTP, K&H, MKB Bank). Havas Apartman kulcstartójának felmutatásakor vendégeink, számos szolgáltató kedvezményt biztosít (Demjéni strandfürdő, Tangó étterem, taxisok, fodrászok.) Korlátlan internet, WIFI hozzáférés, kábeltévé. Állatbarát egri szálláshely, kis állat behozható. 2 db teljesen felszerelt kerékpár áll vendégeink rendelkezésére. Reméljük bemutatkozásunk elnyerte tetszésüket, és viszont látjuk egymást Magyarország egyik legszebb történelmi városában. Várja szeretettel Önt és kedves családját Észak Magyarország egyik legszebb városában, Egerben a Havas Apartman. Áraink: fő/éj vannak megadva, amely függ a foglalt idő hosszától és a vendégek számától. Áraink IFA - t nem tartalmazzák. (450.-Ft/fő, 18 év felett)


Feladva: 2017-11-26    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: HavasApartmanegyikegriEgertalálhatókéttörténelmivárosábanfelszereltlegszebbteljesenfoglaltÜdülésiMagyarországegybiztosítunkbarátiamelykismind

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az ország egész területén állunk rendelkezésükre! Küldje el hozzánk javítandó laptopját. Nincs kedve sok kilométert utazni a legközelebbi szervizig, otthagyni a gépet, majd újra visszamenni érte? Lehet egyszerűbben és kényelmesebben is javíttatni a laptopot. Rendeljen futárt hibás laptopjáért, amikor Önnek jó, ahova Önnek kényelmes. Az ország egész területén állunk rendelkezésükre!Futárszolgálattal az ország bármely településéről el tudja elküldeni részünkre a javítandó laptopot Küldje ... további részletek >>

el szervizünknek javításra! Milyen laptop hibákat javítunk? Lassú, problémás laptop javítása. Túlmelegedő, lefagyó laptopok javítása. Hardver problémák elhárítása. Laptop bővítés, korszerűsítés. Vonalas telefonszámunk: +36-1-709-10-86 Mobil telefonszámunk: +36-20-265-75-30


Feladva: 2017-11-26    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: LaptopországrendelkezésükrejavításaKüldjetelefonszámunkállunklaptopotterületénjavítandóegészÖnnekLaptopszervizcenterHardverfutártszervizünknek265

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Németországi állásaink: HÁZMESTER, Falusi HENTES, CNC-s, BURKOLÓ, FELSZOLGÁLÓ állások (B1 némettől) Németország több részén (Rosenheim, Düsseldorf és Freiburg környékén). Fizetés helytől és egyéni megegyezéstől függően 1600-2000€ bruttó + borravaló. SZOBALÁNY állás Ruhrpolding környékén 1400 bruttó (szállás és reggeli ingyen) A2 némettől. HENTES falusi húsüzlethez München környékén. 2000€ bruttó+szállás. További infók: www.nemetmunka.hu/vendeglatos-munka.html LOVÁSZ állásaink ... további részletek >>

vannak Mannheim és Darmstadt környékén. (ez 2 egymástól független állás) Mind a 2 állásnál INGYEN 2 szobás szolgálati lakás, és 1000€ nettó (A2 némettel vagy angollal) ill. 1200€ nettó (B1 némettel) a fizetés. Bejelentve, ez kb. 1400€ ill. 18000€ bruttó (plusz a lakhatás értéke). Keressük azt a lovakhoz értő személyt aki etet, trágyáz, lovagol. Magyar egyik munkahelyen sincs. Több info a weboldalon: www.nemetmunka.hu/lovasz-nemetorszagi-munkahely.html HÁZMESTER állás wellnesz szállodában, Rosenheim / Kiefersfelden között KAMIONOS és HŰTŐkocsi vezető állás München-től délre, CE+95-ös kell CNC kezelő Trumpf élhajlító gépre Mannheim közelében HIDEGBURKOLÓ állás bejelentve vagy számlásan Mannheim-nél. CSŐSZIGETELŐ állás Bajorországban (Bamberg-nél) Minden álláshoz kell némettudás. Fizetés és egyéb részletek a weboldalon: www.nemetmunka.hu/allasaink.html Állásainknál mindig direkt a német cég a munkaadó! (NEM Zeitfirmák, mert munkaerőkölcsönzőkkel nem dolgozunk.) A munkaközvetítés ingyenes. Hosszútávú Németországi munkát keresőket keresünk. Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1./ E-mailben: info@nemetmunka.hu 2./ Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: http://www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html Várjuk régi regisztráltjaink újbóli jelentkezését is. 3./ Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433 ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9,00-17,00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs) www.nemetmunka.hu


Feladva: 2017-11-26    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: állás8364németnemetmunkawwwkörnyékénvagybruttóhttphtmlállásainkMannheimFizetésmunkaillNémetországinemetorszagimailbenmagyarRosenheimfalusi

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Van egy szuper lehetőség! Shoppingoltál már úgy hogy közben pénzt is adtak érte?! A világon Egyedülálló rendszer, extra lehetőség, amelyre jelentkezz most! Várom érdeklődésed, írj mielőbb, mert számít az idő!


Feladva: 2017-11-25    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: lehetőségegyElviraérdeklődésedadtakSzakálVárompénztshoppingolássalmostközbenProfitáljjelentkezzhogyamelyreúgymáridőextraShoppingoltálszámít

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Csapatom bővítéséhez keresek munkatársakat. Munka és termékreklámozás. Minden támogatást megadok, hogy sikeres légy! Ha érdekel írj emailt!


Feladva: 2017-11-25    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: hogyHajosmegadokIstvannetámogatástBahnhofstraMindentermékreklámozásMunkaemailtmunkatársakatírjkeresekérdekelbővítéséhezlégyCsapatomsikeres

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Megszaporodnak a hamis internetes áruházak - figyelmeztet G DATA. Ezek jó esetben csak silány minőségű terméket szállítanak, rossz esetben viszont bankkártyaadatainkat is ellopják, e-mail címünket pedig levélszeméttel árasztják el. Tipikus átverési forgatókönyv, hogy a Facebookon találkozunk egy rendkívül kedvezőnek látszó hirdetéssel – a legnagyobb közösségi oldal az átverős hirdetések egyik legaktívabb kiszolgálója lett... A teljes cikk: ... további részletek >>


Feladva: 2017-11-24    [Internet - Weboldal - Érdekes]

Címkék, kulcsszavak: megszaporodtakesetbenwwwkeresőnkbenTipikusteljesszállítanakhirdetésselMegszaporodnaktartalmakárasztjáklettterméketlátszóajánlóhasonlólevélszeméttel

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Fedezd fel a profi V-Cube versenykockák izgalmas világát! Az egyedülálló technológiának köszönhetően nagyon könnyedén és precízen forognak, ami élvezetes játékot és gyorsabb kirakást eredményez. A V-Cube kockák kiváló anyagminőséggel rendelkeznek, karbantartást nem igényelnek, rengeteg versenyző használja őket. A lekerekített forma jobban illeszkedik a kézbe, dönts rekordot vele! Részletes leírás: www.gemklub.hu/v-cube-6x6-versenyk ocka-feher-lekerekitett.html


Feladva: 2017-11-24    [Baba - Gyerek - Játék]

Címkék, kulcsszavak: cubelekerekitettversenykocka6x6veleizgalmasigényelnekhtmlélvezetesrekordotversenykockáknemamidöntsprofikarbantartástfeherforognakkézbefelőket

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Velence-korzón Novotny Hajgyógyászat és Biofodrászat szépség szalon! Nemzetközi diplomával rendelkező hajgyógyászunk várja szeretettel. 20 éves tapasztalattal személyre szabottan analizáljuk és megoldjuk problémáját: - hajhullás - roncsolt haj Kezelés színenergiával és biológiailag aktív hatóanyagokkal. Tudományos, orvos-technikai módszerek, mikro-kamerás haj- és fejbőr vizsgálat. Vegyszermentes hajfestés, dauerolás. Kérjen időpontot!


Feladva: 2017-11-24    [Szépség - Kozmetika - Parfüm]

Címkék, kulcsszavak: HajgyógyászatNovotnyhajVelencemódszerekNovotniproblémájátidőpontotdiplomávaltechnikaiBioszépségszalonmegoldjukKérjenNemzetköziorvosanalizáljukszalon

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Hetente, vagy havonta kereshetsz! Egy csomag ára 0.50 $ és kereshetsz 6,000 $-t, plusz 2,066 pozíciót kapsz, amivel újra keresel! Xprofit. A győzelem egy fenntartható egyenes vonalú mátrix! Amikor kifutsz 2,066 pozícióval jössz vissza újra! Korlátlan , csomag vásárlás. A csomagokat óránként adják hozzá a rendszerhez, hogy minden tag számára tisztességes legyen. 5 $-t utaljatok be minimum indulás előtt! Automatikusan lesz minden! Több számla is megengedett. Pif áthelyezési lehetőség. ... további részletek >>

Processzorok: Bitcoin, Payer, AdvCash, Payza


Feladva: 2017-11-23    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: xprofitcsomagwwwújraegyminden066winkereshetszmegengedettegyenestisztességesáraKorlátlanszámlafenntarthatószámárahavontahttpsTöbbtagvagy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Zárnyitás, ajtónyitás teljesen roncsolás mentesen manipulációs zárnyitás technikával. Több mint 20 év zárnyitás területén szerzett szakmai tapasztalatunk alapján, nem csak a becsapódott ajtókat tudjuk roncsolás mentsen kinyitni, hanem azokat is, amelyek kulcsra vannak zárva. Speciális német és amerikai szerszámok segítségével a manipulációs zárnyitás, azaz a finomnyitás technikát alkalmazva a kéttollas (Mottura, Cisa, CR, S.A.B. Viro, Dierre Atra stb) és cilinderes zárak belső záró elemeit addig ... további részletek >>

mozgatjuk, amíg mindegyik a megfelelő pozícióba kerül, és úgy kinyílik a zárszerkezet mintha a saját kulcsát használtuk volna. Ebből következően a zárnyitás során semmiképpen nem tud megsérülni sem az ajtó sem pedig a zárszerkezetek, így továbbra is tudja azokat használni zárcsere nélkül is.


Feladva: 2017-11-23    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: zárnyitásnemazokatajtónyitásBudapestmanipulációssemroncsoláselemeitbecsapódotthasználnikéttollasteljesenzárszerkezetzárvazárócsaksemmiképpenbelső

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Azonnali bőröregedés-csökkentés! Mindössze 20 perc alatt - Serox csodamaszk! Azonnal látható és érezhető bőröregedés-csökkentő hatás, mindössze 20 perc alatt. - Aktiválja a bőrt - Kisimítja és rugalmasabbá teszi a bőrt - 12 óráig tartó hatás! - 3 fázisos technológia Az azonnali hatás titka: A csalán kivonat már rögtön a maszk felvitele után serkenti a vérkeringést. Hűsítő, viszkető érzést fogsz tapasztalni. A bőröregedés-csökkentő hatóanyagok optimálisan szívódnak fel ... további részletek >>

és fejtik ki hatásukat. A bőrkép frissebb és fiatalosabb lesz. Az ásványi anyagok a 20 perces hatóidő alatt azonnal láthatóan és érezhetőn rugalmasabbá varázsolják a bőrt. Az értékes protein-komplex pedig szabadjára engedi a hírvivőanyagokat, melyek az idegvégződéseket és az idegpályákat átmenetileg blokkolják. Így az izmok ellazulnak, a mimikai ráncok pedig kisimulnak. Simább és rugalmasabb bőrmegjelenés. Ha hosszú távon fiatalos megjelenésre vágysz...


Feladva: 2017-11-22    [Szépség - Kozmetika - Parfüm]

Címkék, kulcsszavak: Zeitgard990csökkentőbőröregedéskrémzselébőrhatásKívánságlistáraSzéptartótenniCikkszámbőrképakárszeretnélSystemSzebbóráigkosárbaBeautyalatt

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

ALOE VERA BABAÁPOLÁS! A szett tartalma: - Aloe Vera baba arc és testápoló érzékeny bőrre - 100 ml - Aloe Vera habfürdő és sampon érzékeny bőrre - 250 ml - Aloe Vera baba krém érzékeny bőrre - 100 ml A három termék együtt: 7990 Ft A babák és a gyerekek gyengéd bőre nagyon érzékeny, hiszen még fejlődik! Ahhoz, hogy megfelelően védjük, fontos az alapos ápolás. A termékcsalád ápoló termékei 40%, a tisztító termékei pedig 30% aloe verát tartalmaznak. Kíméletesen ápolják az érzékeny ... további részletek >>

bőrt. A bio calendula kivonat regenerálja és védi a bőrt. A bőrbarát termékek nem tartalmaznak parabént és ásványi olajokat. Védik a bőrt a kiszáradással szemben, hiszen elegendő nedvességgel látják el. A mamák teljes körű ápolására is gondolva: a termékcsalád egy masszázs balzsamot is tartalmaz, melyet az anyukák terhességtől megviselt bőrére lett kifejlesztetve. A balzsam ideálisan ápol és támogatja a bőr rugalmasságát. A babák bőrén is használható!


Feladva: 2017-11-22    [Baba - Gyerek - Játék]

Címkék, kulcsszavak: aloeveraérzékenybabacalendulaBABAÁPOLÁStermékcsaládbőrrebőrtbabáktartalmaznakmelyetbőrmártermékeihiszen100ápolókrémelterjedtfejlesztettünk

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Hosszú távra keresel otthonról végezhető online munkát? Erre tökéletesen alkalmas a DXN, hiszen megbízhatóságát már bizonyította. Költségmentesen csatlakozhatsz. Hirdesd a munkalehetőséget, és a termékeket. Csatlakozás után ehhez minden segítség a rendelkezésedre fog állni. Tudj meg többet, mielőtt ingyenesen regisztrálsz. A további információk: www.bit.ly/nekedszol


Feladva: 2017-11-20    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: távraHosszúwwwvégezhetőrendelkezésedrebizonyítottainformációkotthonrólsegítségmártovábbikereselmindenmegbízhatóságátregisztrálszehhezhiszenután

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

ELMŰ Regisztrált Villanyszerelő éjjel nappal Cégek Intézmények Társasházak és a Lakosság szolgálatában Sürgősségi hibaelhárítás Budapesten 2 órán belül Budapesttől max 50 Km-es körzetben 4 órán belül Számla-Garancia - Szakvélemény egy helyen Nonstop Hibabejelentés : 06/30-951-3828


Feladva: 2017-11-19    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: VillanyszerelőRegisztráltbelülóránNonstophibaelhárításELMŰSzámlaTársasházakIntézményekCégek3828körzetbennappal951maxéjjelHibabejelentésBudapesten

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Tárcsa súlyok, egy kezes és két kezes rúd, francia rúd, fekvenyomó pad, kondigép eladó! 2000 Ft-tól


Feladva: 2017-11-18    [Sport - Kemping - Túra]

Címkék, kulcsszavak: kezeskondigépfranciarudfekpadrúdSúlyzókétegysúlyoktólTárcsa2000FarmoseladóZolieladókfekvenyomópadrudak

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Eladó Pestszentimrén 50 nm-es családi ház. Összkomfortos, 1,5 szobás, étkezős konyha, kamra, kádas fürdőszoba, és külön vécé van. A fűtést az egész házban gáz-cirkó, a meleg vizet pedig gáz bojler biztosítja. A nappaliban egy cserépkályha is van, ami igény szerint használható. Rezsi alacsony a kellemes meleg ellenére. A 394 nm-es telken, szerelőaknával rendelkező nagy garázs, és melléképületek vannak, víz, ipari áram, gáz bevezetve. Dryvit szigetelés van a házon. Riasztóval felszerelt ház. Fúrt ... további részletek >>

kúttal a locsolás és egyéb megoldható. Központi helyen van a közlekedése is kiváló. 5-10 percre 54, 55, 84E, 89E, 94E, 166, 166A, 254E, 266, 294E, buszjáratok,10 percre a vasútállomás amivel a Nyugati pályaudvar 35 percre van. Központi rendelőintézet, iskola, óvoda, Posta, bankok, boltok, bevásárló központok a közelben. Érdeklődni, hétköznapokon +36704281107 vagy +36307449824 telefonszámon és a szabopap.judit@gmail.com email címen lehet.


Feladva: 2017-11-18    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: vangázpercreKözpontimelegházbevásárlófelszereltpedigNyugatimelléképületekkonyhajudit@gmail84ERezsiutcaboltokRiasztóvalvizetamivelgarázsnagy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Nem ígérek milliókat, de egy olyan lehetőséget ajánlok, amivel hozzájárulhatsz a családi kasszához hosszú távon. Vásárold meg most a neked tetszőt! 18 terméket 50%-al olcsóbban! Miért várnál kedvezményeket csak az év egy napján? Teremtsd meg a saját Black Friday napodat! Keress a részletekért!


Feladva: 2017-11-17    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: 224232242hozkatkasszmilliolcscsalrekketrulhatszNemtermhozzSiófokmegamivelErzsébetroldnlokHajdugetingyenesenvonlehetősszletek249

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Otthon végezhető internetes munka. Javaslom jövedelem kiegészítésként. Semmi más dolgod nincs, csak 4 jegyű kódokat beírni. Nincs regisztrációs díj, nem kell eladni és értékesíteni sem. Fizetés egy kód után 10 cent, idő ráfordítástól függően. 2-3 óra alatt akár 30 ezer forint is lehet. Ha érdekel, ezen a linken tudsz regisztrálni: www.moduredrse.win/3885730528703/


Feladva: 2017-11-16    [
Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: Nincsforintmunkaegy3885730528703kódokatezerinternetesFizetéswinjegyűakárvégezhetősemmoduredrsecsakalattOtthonértékesítenihttpdolgodóramás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

HONDA GL 1500 GOLD WING - 1989-07 HAVI 74 KW 101 LE 154.982 KM !! 2018-05-ig érvényes MŰSZAKIVAL, 2 GYÁRI kulccsal,Jó állapotú első- hátsó gumikkal és féktárcsákkal, Barna BŐR ÜLÉSEK, AM/FM RÁDIÓ, TOLATÁS FUNKCIÓ, Elöl-hátul kiépített 12V rendszer, Kéz és Térdfűtés, MAGYARORSZÁGI RENDSZÁMOS!!!!!! Rendezett MAGYAR okmányokkal, azonnal megvásárolható!!!!! Eladó: 1.199.000.- Ft (Csereár 1.299.000 .-Ft) Akár hétvégén is megtekinthető, előzetes egyeztetés alapján! További képekért és ... további részletek >>

járművekért kérem keresse fel honlapunkat! www.markamotor.hu/magyar/motorok/gl-1500-gold-wing/legujabbak/osszes Teljes körű ügyintézés, Magyar rendszámos motorok névre írása, igény esetén friss Szerviz! Házhoz szállításban tudunk segíteni!


Feladva: 2017-11-16    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: WINGGOLDMAGYAR1500000RENDSZÁMOSHONDAmotorokHirdetőTovábbiféktárcsákkalrendszerosszes154199szállításbanPepitaképekértgumikkalKézTeljes101

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Keszthelyi szálláshelyek fényképes gyűjtőoldala. Kiadó Hotelok panziók, vendégházak, villák, nyaralóházak, apartmanok, árajánlatokkal, elérhetőségükkel, térképpel. - Közvetlen foglalási lehetőség a szálláshelynél, közvetítési díj nélkül, a legolcsóbb áron! - Több mint 1000 fényképpel a szálláshelyekről és a városról! - SZÉP kártya, (Széchenyi Pihenőkártya), elfogadó szállások - Úszómedencével rendelkező szállások. - Egész évben nyitva tartó szálláshelyek Keszthelyen - Weboldal: ... további részletek >>


Feladva: 2017-11-15    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: szállásokszálláshelyekKiadókeszthelyzimmerinfoTöbbelérhetőségükkelwwwelfogadóKeszthelyiáronárajánlatokkalhttpPihenőkártyalegolcsóbbapartmanokWeboldal

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

LOVAT SZERETŐ személynek etető, trágyázó, gondozó állás + BETANÍTOTT MUNKÁS (kb.50-50%) Keressük azt a lovakhoz értő személyt aki eteti, trágyázza és gondozza a tulajdonos lovait és utána betanított munkásként dolgozik az üzemben. (csomagol, pakol, stb- és itt van bejelentve) A Munka Mannheim-nél van. Német nyelvtudás (erős A2) szükséges. Magyar a cégnél nincs. Ez az állás NINCS fenn a weboldalunkon. Ennél a cégnél van CNC kezelő és HEGESZTŐ állás is. (15€ bruttó-tól) TÖBB INFÓ rólunk: ... további részletek >>

www.nemetmunka.hu A lóápoló / betanított munkás kezdő fizetése11€-bruttó-tól, megegyezés szerint. Állásainknál mindig direkt a német cég a munkaadó! (NEM Zeitfirmák, mert munkaerőkölcsönzőkkel nem dolgozunk.) A munkaközvetítés ingyenes. A szállás megoldott. Hosszútávú Németországi munkát keresőket keresünk Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1./ E-mailben: info@nemetmunka.hu 2./ Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: http://www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html Várjuk régi regisztráltjaink újbóli jelentkezését is. 3./ Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433 ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9,00-17,00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs) www.nemetmunka.hu


Feladva: 2017-11-13    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: németbetanítottMunkanemetmunkaálláswwwnincsvanmunkásTeamIngyeneslóápolómailbentólmagyarnembruttócég8364Telefononvagycégnéldirektstb

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Sárosd centrumában eladó egy 72 m2-es családi ház garázzsal, melléképületekkel, hozzá tartozó rendezett, két utcára nyíló 1200 m2-es jó fekvésű, körbe kerített telekkel (telek megosztható). Közművek: víz, villany, telefonvonal bevezetve,, gáz, csatorna telekhatáron ráköthető.


Feladva: 2017-11-12    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: SárosdvillanyutcáracentrumábanvízkétKözművekrendezettZsuzsannamegoszthatótartozóPálkovácstelekhozzáutcaráköthetőtelekkelmelléképületekkelJókai

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A Johnson & Johnson új egynapos viselésű 1-Day Acuvue Moist kontaktlencse tervezésénél az elsődleges cél a szem frissen és nedvesen tartása volt egész napon át. A 1-Day Acuvue Moist kontaktlencse kiváló nedvesítést, ezáltal a hosszan tartó kényelem szabadságát nyújtja Önnek. Minden napra új kontaktlencse a maximális higiéniáért és kényelmes kontaktlencse viselésért. Az egyedülálló LACREON technológiával készült kontaktlencse alapanyaga egy olyan nedvesített alkotórészt tartalmaz, amely ... további részletek >>

teljes egészében a kontaktlencsében marad a nap végére is, amikor szemei elfáradtak, és és extra nedvesítésre van szükségük. A 1-Day Acuvue Moist kontaktlencse UV védelemmel is el van látva szemei épségének megőrzéséért. A kontaktlencsék UV-szűrő képessége több mint 70%-os az UV-A, és 95%-os az UV-B sugarak tekintetében. A 1-Day Acuvue kontaktlencsék felhelyezése és kivétele rendkívül könnyű. Bővebben: www.lencsebolt.hu/termek.php?id=31


Feladva: 2017-11-08    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: kontaktlencseAcuvueDayMoistszemeijohnsonvankontaktlencséknapranaponvégéreegyegynaposMindenlátvaegészphpnapalapanyagaÖnnekvolttermekmarad

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Elvárások: • folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok • magas fokú PC ismeret (adatbázis, függvények, diagramkészítés) • pontos, precíz munkavégzés • rendszerszerető, analitikus személyiség • szorgalom és megbízhatóság • heti min. 24 munkaóra vállalása Amit kínálunk: • szakmai tapasztalatszerzési lehetőség • szakmai képzések és tréningek • kiemelt órabér: bruttó 1000-1200 Ft • karrierlehetőség • jó hangulatú összetartó ... további részletek >>

és segítőkész közösség • modern munkakörnyezet • gyakorlati hely igazolása Munkavégzés helye: Budapest,VIII. kerület Amennyiben felkeltettük érdeklődését kérjük küldje el fényképes önéletrajzát a csaszar.laszlo@jobandcareer.hu e-mail címre vagy bővebb információkért hívja 06203933446-os telefonszámot. eng. 49765-1/2008-5100595


Feladva: 2017-11-08    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: 8226szakmailehetőségMunkavégzéshetiAmennyibenismeretmoderntréningekgyakornokcímremegbízhatóságkerületfokú5100595közösségképzésekszámvitelimail

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Síbakancs - egy férfi és egy női - kitűnő állapotban eladó. A női Head Eazon 260-265 méret (normál 39-es lábra kényelmes). A férfi Nordica RX Easy Move 290-295 méret 335 mm, kényelmes 42-43-as lábra. Mindkettő állítható lépésfunkcióval. Mindössze háromszor voltak használva, így sem a cipő sem a bélés nem idomult még a lábhoz. A bélés minden alkalommal ki lett szárítva, teljesen újszerű állapotban van. A csattok erősek, szintén eredeti állapotban vannak. A talp és sarok és a külső borítás ... további részletek >>

egyáltalán nem kopott. Ára: női 9.900, férfi 14.900. Amennyiben mindkettőt egyben elviszed, ajándékba adjuk a képen látható tanuló lécet, ami szintén nagyon jó állapotban van. Hossza 160 cm, kiváló biztonsági kötés van rajta, pillanatok alatt össze lehet szokni a léccel. Magában 10.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 309510989-es telefonon 9 és 19 óra között, vagy e-mailben.


Feladva: 2017-11-08    [Ruha - Cipő - Divat]

Címkék, kulcsszavak: állapotbanférfinőivaneladóméret900egySíbakancsbélésszinténnemlábrasemkényelmesújszerűérttalpkitűnőlettvoltakkötés290Érdeklődnivannak

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A projekt alap célkitűzése az volt, hogy egy olyan agrár online piacteret hozzunk létre, amely a mai magyar piacon egyedülálló funkcionalitással rendelkezik. Ennek köszönhetően az agráriumban tevékenykedő gazdák a számukra érdekes termékeket és szolgáltatásokat egy helyen, a lehető legrövidebb idő és energia ráfordítás mellett tudják megtalálni és a beszerzéseiket elindítani. Ezen a webes felületen informálódhatnak az aktuális pályázatokról, a szakmai programokról és a szakmai kiállításokról. A ... további részletek >>

gépek, az eszközök, az alkatrészek, a tápanyagok, a növényvédelmi és állattartási eljárások innovációiról, az oldalunkon található videók megtekintése útján informálódhatnak a gazdák. Honlapunkat a gazdáknak készítettük, de a gazdákkal együtt szeretnénk egy igazán jól használható, modern és innovatív agrár online piactérré formálni. A jövőben is a látogatók felmerülő igényei alapján fejlesztjük tovább. A folyamatos megújulni akarás visz minket előre.


Feladva: 2017-11-07    [Gép - Szerszám - Műszer]

Címkék, kulcsszavak: KftPendaszárzúzókrendsodrókekékimmárNégyáruinkatvállalatvetőgépekbóltermékeinkadjákvangépekTársaságHúzóraktározzáktulajdonbanpermetezőBetéti

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Olcsó árak! Huawei Mate, Honor, Asus Zenfone, Asus Pegasus, Lenovo A, Lenovo Vibe, LeTv Le Eco, Mezu M, UleFone, UMI, Vernee Thor, Vernee Apollo, VKworld T1, VKworld G1, VKworld T3, Xiaomi Note, Xiaomi Redmi, Xiaomi MI. Minden egy helyen, minden a legjobb helyen.


Feladva: 2017-11-07    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: XiaomiVKworldLenovoAsusVerneemindenhelyenárakegyEcoOlcsóLeTvajánlásRedmiVibeHirdetőNotePepitaPegasusmobilApolloKínaiZenfoneThorHonor

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Év végi, szilveszteri műsorok rendelhetők Blue cat


Feladva: 2017-11-06    [Szórakozás - Vendéglátás]

Címkék, kulcsszavak: műsorokszilveszterivégicatBluerendelhetőkpaul

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Otthonról is végezhető munkát keresel, de nem tudod fog-e menni? Egy hónap elég lenne, hogy kipróbáld magad? Mit szólnál egy harminc napos ingyenes próbához? Ráadásul egy automata eszköz elvégzi a munka nehezét helyetted. Megkeresi azokat, akiket érdekel az ajánlatod, és bemutatja nekik. Ne töprengj, hanem vágj bele most azonnal. Csatlakozz, és már kezdheted is. Még regisztrációs díjat sem kell fizetned. A cég napi fogyasztási cikkekkel foglalkozik, tehát biztos a kereslet. A jutalékod miatt ... további részletek >>

sem kell aggódnod, mert megkapod forintban. A videókból mindent megtudhatsz. Mutasd meg ismerőseidnek, milyen remek lehetőséget találtál, még mielőtt ők mutatják neked ugyanezt. Katt ide és nézd meg a videókat! => http://bit.ly/tesikered


Feladva: 2017-11-06    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: megegyautomatakellsemjutalékodeszközKattregisztrációskipróbáldmegtudhatszbemutatjavégezhetőkeresletugyaneztkezdhetedhogymindentajánlatodbiztos

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

150% nyereség 10 napon belül. Hogyan működik? Regisztrálj most és kapj 100 $ bónuszt azonnal. Az ajánlat csak az újonnan regisztrált tagok számára érhető el.


Feladva: 2017-11-05    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: ajánlatHogyanújonnanbelülcsaknaponnyereségazonnal150bónusztElvira100KedvezőkapjérhetőmostszámáraRegisztráljtagokműködikregisztrált

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Quartz Wrist Watch női karóra, fém szíjjal, 2999 ,- Ft Ezüst színű, téglalap, fém óraházzal, 4 db kristállyal, fekete számlappal, elegáns divatos kivitelben. Rozsdamentes acél, fém szíjjal. Quartz szerkezettel, elemmel. Rose gold színű pontjelzéssel és mutatókkal. Méretek : Téglalap számlap 40 x 28 mm, teljes hossz 22.5 cm Érd: 001 6ado@gmail.com Tel.: 70/209-4260


Feladva: 2017-11-01    [Óra - Ékszer - Nemesfém]

Címkék, kulcsszavak: fémszíjjalQuartzTéglalap2999comkaróra0016ado@gmailnőiÉrdWatchszínűWristEzüstMéretekacélmutatókkalRozsdamentespontjelzésselkivitelben4260209

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Budapesten a XIV kerületi modern irodánkba keresünk lelkes, jól kommunikáló, telefonálni szerető operátorokat. A munka 6 órában végezhető, rugalmas beosztás mellett. Kezdők, tapasztaltak, diákok és gyermekes anyukák jelentkezését is várjuk! Fizetés: bejelentett jövedelem (fix alapbér -és mozgó bér a megkötött szerződések után) Leendő munkatársunk feladatai: - kimenő hívások indítása kizárólag vidéki területek irányába - script alapján beszélgetés irányítása - hívások adminisztrációja ... további részletek >>

Amit kínálunk: - nyugodt, modern munkakörnyezet - profi betanítás (kommunikációs- és értékesítés-technikai és szakmai ismeretek) - stabil háttér, hosszú távú munkalehetőség - összetartó közösség Elvárásaink: - kiváló kommunikációs készség, - felhasználó szintű számítógépes (Microsoft Office) ismeretek, - értékesítésben vagy call centerben szerzett tapasztalat előnyt jelent - lelkes, céltudatos hozzáállás - pozitív gondolkodású személyiség Amennyiben a fenti elvárásoknak megfelel és szeretne kellemes irodai munkakörnyezetben dolgozni, akkor várjuk a fényképes önéletrajzát a varadi.szabolcs@alphaphone.hu e-mail címre.


Feladva: 2017-10-31    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: lelkesmodernhívásokrugalmasvárjukkommunikációsXIVismeretekirodaiösszetartószerződésekSzabolcscéltudatosmunkakörnyezetgyermekescímreOfficeirányába

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Otthonról is végezhető munkát keresel, de nem tudod fog-e menni? Egy hónap elég lenne, hogy kipróbáld magad? Mit szólnál egy harminc napos ingyenes próbához? Ráadásul egy automata eszköz elvégzi a munka nehezét helyetted. Megkeresi azokat, akiket érdekel az ajánlatod, és bemutatja nekik. Ne töprengj, hanem vágj bele most azonnal. Csatlakozz, és már kezdheted is. Még regisztrációs díjat sem kell fizetned. A cég napi fogyasztási cikkekkel foglalkozik, tehát biztos a kereslet. A jutalékod miatt ... további részletek >>

sem kell aggódnod, mert megkapod forintban. A videókból mindent megtudhatsz. Mutasd meg ismerőseidnek, milyen remek lehetőséget találtál, még mielőtt ők mutatják neked ugyanezt. Katt ide és nézd meg a videókat! => http://bit.ly/tesikered


Feladva: 2017-10-27    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: megegysemkellcégszólnálmilyenhanemnemmunkanézdfizetnedMitismerőseidnektöprengjkereselmiattelvégziidedíjatmagadMutasdnekikmunkáteszköz

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szobafestésre, felújításra készül? Polisztirol hab lécek, stukkók, díszítőelemek. A könnyű hablécek és mennyezeti díszítőlécek segítségével szép mennyezetet tud kialakítani. Rozetták, álmennyezeti lapok, festhető 3 dimenziós dekorlapok nagy választékban. Kültéri díszlécek között keretező lécek, párkánylécek, osztólécek, szintelválasztók natúr vagy kéregerősített felülettel. Egyedi stukkók gyártásával is felkeresheti cégünket!


Feladva: 2017-10-27    [Építés - Építőanyag - Szerelvény]

Címkék, kulcsszavak: PolisztirolKültérilécekstukkókEgyedidíszlécekbeltéritudfelülettelkészülmennyezetetkéregerősítettfelújításraválasztékbanszépvagySzobafestésrenagy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Rendelkezel már pénzügyi előképzettséggel? Szívesen segédkeznél új vállalkozások indulásában és működtetésében? Könnyen átlátod a pénzügyi hiányosságokat és új törvények alkalmazásában rejtőző nehézségeket, majd rövid időn belül mindenre találsz megoldást? Jelentkezz Budapesten induló Vállalkozási mérlegképes könyvelő OKJ-s tanfolyamunkra! A tanfolyamhoz szükséges szakmai előképzettség: Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási- és bérügyintéző, Pénzügyi termékértékesítő vagy Államháztartási ... további részletek >>

ügyintéző szakképesítés. A Budapesten induló tanfolyam árát, akár részletekben is kifizetheted. A szükséges szakmai gyakorlat helyét az iskola biztosítja, így nem kell keresgéléssel töltened az idődet. Ha jelentkeznél az OKJ-s tanfolyamra vagy bármi kérdésed lenne, csak kattints az oldalunkra és töltsd ki az űrlapot: www.tanfolyamokj.hu/vallalkozasi-merlegkepes-konyvelo-okj-s-tanfolyam-budapesten-a-xi-keruletben


Feladva: 2017-10-26    [Oktatás - Tanfolyam]

Címkék, kulcsszavak: PénzügyibudapestenokjmerlegkepesVállalkozásitanfolyamkonyveloügyintézővagytanfolyamokjszakmaiszükségesindulóbiztosítjaalkalmazásábanszakképesítésmár

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Olyan pénzügyi szakmát szeretnél tanulni, amivel vállalkozások alapításával, adóügyekkel és hitelügyintézéssel is foglalkozhatsz? Szeretnél pénzügyi szakértőként dolgozni és ügyintézéssel foglalkozni? Szívesen lennél Pénzügyi asszisztens, Banki könyvelő vagy Számviteli előadó? Jelentkezz Budapesten induló Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-s tanfolyamunkra! A tanfolyam árát több részletben is fizetheted. A tanfolyamot kevesebb, mint 1 év alatt is elvégezheted és pályakezdőként, akár 200.000 Ft-os ... további részletek >>

fizetésre is számíthatsz. A tanfolyamhoz szükséges szakmai előképzettség: Érettségi végzettség. Ha úgy döntöttél, hogy ez a Te szakmád, akkor jelentkezz weboldalunkra kattintva: www.tanfolyamokj.hu/penzugyi-szamviteli-ugyintezo-okj-s-tanfolyam-budapesten-a-xi-keruletben


Feladva: 2017-10-26    [Oktatás - Tanfolyam]

Címkék, kulcsszavak: penzugyiszámvitelibudapestentanfolyamokjugyintezotanfolyamokjSzeretnéljelentkezz200amivelárátszamvitelifoglalkozniúgyakártanulnitanfolyamunkra000

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szeretnél sütemény-, torta- vagy bonbonkészítéssel foglalkozni? Mindig is szeretted a különleges desszerteket és oda vagy a főzött, kézműves fagylaltokért? Olyan tanfolyamra jelentkeznél, ahol kulturális környezetben, modern eszközök segítségével tanulhatsz? Jelentkezz Budapesten induló Cukrász OKJ-s tanfolyamunkra! A Cukrász tanfolyam árát, akár részletekben is kifizetheted. A tanfolyam időtartama 9 hónap, így rövid időn belül kezedbe veheted az OKJ-s bizonyítványt. A tanfolyamhoz mindössze ... további részletek >>

alapfokú iskolai végzettség szükséges. Ha érdeklődnél vagy jelentkeznél a Cukrász tanfolyamra, akkor kattints az oldalunkra és töltsd ki az űrlapot: www.tanfolyamokj.hu/cukrasz-okj-s-tanfolyam-budapesten-a-xi-keruletben


Feladva: 2017-10-26    [Oktatás - Tanfolyam]

Címkék, kulcsszavak: tanfolyamCukrászokjbudapestenvagytanfolyamokjtanfolyamrajelentkeznélbelülsüteményindulókézművesérdeklődnélidőnSzeretnélJelentkezzhttpsszükséges

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Olyan kereskedelmi szakmát akarsz tanulni, amivel könnyedén indíthatsz egy saját vállalkozást? Szeretnél online reklámozással is foglalkozni és szívesen tanulnál a különféle marketing eszközökről? Eladó szakképesítéssel rendelkezel és szeretnéd fejleszteni a tudásodat? Jelentkezz Budapesten induló Boltvezető OKJ-s tanfolyamunkra! A tanfolyam árát részletekben is fizetheted. A Boltvezető tanfolyam rövid időtartalommal fut, így néhány hónap alatt már a kezedben lehet az OKJ-s bizonyítvány. A ... további részletek >>

tanfolyamhoz szükséges szakmai előképzettség: 34 341 01 Eladó szakképesítés. Ha bármi kérdésed lenne vagy érdeklődni szeretnél, kattints a weboldalunkra és töltsd ki az egyik űrlapot: www.tanfolyamokj.hu/boltvezeto-okj-s-tanfolyam-budapesten-a-xi-keruletben


Feladva: 2017-10-26    [Oktatás - Tanfolyam]

Címkék, kulcsszavak: tanfolyamokjboltvezetobudapestentanfolyamokjEladószeretnéllehetindíthatszrészletekbenmarketingkérdésedkezedbenkönnyedénáráthttpsbármikülönfélemár

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Újra indul a családi házakra kiírt Napelem + infra fűtés 50%-s vissza nem térítendő állami támogatással program! Napelem szerelés kulcsra készen. Felmérés ingyenes, tervezés, árajánlat, engedélyeztetés, kivitelezés. Villanyszámla 0 Ft-os csekk és ha ezt kombináljuk infra fűtéssel, akkor a fűtése is ingyen lesz! A kora tavasztól késő őszig megtermelt többletáramot a szolgáltató télen visszaadja és a beruházás 5 év múlva megtérül. Utána ingyen áram évtizedekig.


Feladva: 2017-10-26    [Építés - Építőanyag - Szerelvény]

Címkék, kulcsszavak: Napelemtérítendőnemvisszainfraingyentámogatássalengedélyeztetésállamimúlvainfrafutesleszárajánlatberuházásfűtéserendszertervezésvisszaadjaakkor

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

CNC állásuk van Németországban! Szerződött német partnerünk (NEM Zeitfirma) részére Mannheim közelében keresünk CNC-st aki CNC Abkanter (élhajlítógép) gépen szakrajzról tud nagyon precízen dolgozni. A feladat a CNC élhajlítógép (Trumpf) beállítása és kezelése. A munkához legalább A2-B1 némettudás szükséges. Hosszú távú munkalehetőség! (A család pár hónap utáni kiköltözését a munkáltató segíti és támogatja.) Próbamunka ideje alatt a szállás ingyen van. Sikeres próbamunka után szerződés a ... további részletek >>

céggel, szállás megoldott, kb. 300€/hó. Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1.) E-mailben: info@nemetmunka.hu 2.) Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: http://www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html Várjuk régi regisztráltjaink újbóli jelentkezését is. 3.) Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433, ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9.00-17.00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs) www.nemetmunka.hu


Feladva: 2017-10-25    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: CNCnémetvagyszállásTeamMunkamailbenpróbamunkanemetmunkavanwwwélhajlítógépTelefononmegoldottdolgozni000támogatjarészéreújbólikövetkezőPersonal

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Nem elég a keresete? Szeretne jobban élni. Akkor most ön jó helyen jár. Hiszen megfelelő időben jó helyen lenni az ami meghozhassa az ön számára is az üzleti életében a siker lehetőségét. Magyarországról nyitott Európa felé az Axxa So Plus termékével az Axxa Global cég. Terméke kiváló, rendkívül népszerű ázsiai országokban. Világ sikere elkerülhetetlen. Axxa Global termék tanácsadóként akár komolyabb plusz bevételi forrás elérése lehetséges. Ha érdekli a lehetőség, regisztráljon ... további részletek >>

Axxa global céghez, a www.axxasoplus.hu, vagy az axxasoplus.blog.hu segítségével, vagy keressen elérhetőségeimen. Kovács Zoltán www.axxasoplus.blog.hu www.axxasoplus.blog.hu infó: axxaglobal2017@gmal.com Tel:06-20/8012282


Feladva: 2017-10-25    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: AxxaaxxasoplusblogglobalwwwtermékhttpZoltánPlushelyenvagyregisztráljonszámáraélnitermékévellehetőségmeghozhassaelkerülhetetlenjobbanérdekli

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Logisztikai és szállítási munkára keresünk Munkatársakat Németországba akár AZONNALI kezdéssel BRUTTO 8,91 EURO / ora kezdō fizetéssel Amit kinalunk: -europai szintu fizetes BRUTTO 8,91 EURO / ora + 1,7 EURO NETTO ejszakai potlek orankent -a szallas a ceg altal biztositva lesz -a bejelentes minden esetben Nemetorszagban a kinti jogviszonyoknak megfeleloen fog megtortenni Amit elvarunk: -MINIMUM tarsalgasi szintu angol vagy nemet nyelvtudas -erkolcsi bizonyitvany (postan vagy ... további részletek >>

ugyfelkapun keresztul ingyenesen kikerheto) -terhelhetoseg Regisztráljon ingyenesen a www.nrgkulfoldimunka.hu oldalon es mi felvesszük Önnel a kapcsolatot, vagy hívjon bizalommal az alábbi telefonszámokon: +3670/627-5010 +3670/908-5010


Feladva: 2017-10-24    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: EUROvagy3670szállításiLogisztikaiingyenesenszintuoraBRUTTOAmit5010bizonyitvanyeuropai908fogmunkáraoldaloncegerkolcsikinalunkmegfeleloen627

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

HEGESZTŐ és LAKATOS állásaink Németországban! LAKATOS: Szerződött Bajor partnerünk (NEM Zeitfirma) részére München közelében keresünk 2 fő fémipari munkást (lakatos, kovács, hegesztő, stb) aki műszaki rajz alapján különböző fém-, és vasmunkákat tud végezni. A1-A2 (melós) némettudás szükséges. A próbamunka van, ami alatt a szállás ingyenes. Szerződéskötés után a szállást a cég megoldja, ami a fizetésből kerül levonásra. (Kb. 250 €/hónap) HEGESZTŐ: Szerződött német partnerünk (NEM ... további részletek >>

Zeitfirma) részére Mannheim közelében keresünk hegesztőt (WIG és MAG) aki műszaki rajzról precízen tud dolgozni, valamint bonyolultabb fémkonstrukciókat készíteni, varratokat köszörülni, polírozni. A munkához legalább A2-B1 némettudás szükséges, mert a feladatok megbeszélése némettudás nélkül nem lehetséges. Minősítés nem feltétlenül szükséges, de precízen kell tudni hegeszteni. A próbamunka alatt a szállás ingyenes, sikeres próbamunka után szerződést kap a hegesztő. A szállást a cég megoldja, ami a fizetésből kerül levonásra. (Kb. 300 €/hónap) Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1.) E-mailben: info@nemetmunka.hu 2.) Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: http://www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html Várjuk régi regisztráltjaink újbóli jelentkezését is. 3.) Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433, ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9.00-17.00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs) www.nemetmunka.hu


Feladva: 2017-10-23    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: némethegesztőnemlakatospróbamunkaIngyenesnémettudásamicégszükségeshónapTelefononműszakiSzerződött8364utánakivagylevonásrakerülszállásTeam

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Tel: 06 20 2374592 gazm ester@agl.hu Ne engedje hogy a rágcsálók megzavarják Budapesti otthona nyugalmát! Rágcsálóirtásnál fokozott figyelmet fordítunk arra hogy illetéktelenek valamint a haszonállatok ne férjenek Budapesten hozzá a rágcsálóknak szánt irtószerhez. Hogyan veheti igénybe budapesti rágcsálóirtási szolgáltatásunkat?


Feladva: 2017-10-21    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: budapestihogyfigyelmetrágcsaloirtórágcsálóknakfokozottegérirtáshozzáRágcsálóirtásnálpatkányirtásBudapestennyugalmátszolgáltatásunkatRágcsálóirtásférjenek

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szeretne gyorsan weblapot? Kínálatunkban előzetesen megtekinthető, kattintható kész weblapok közül válogathat. Jelenleg 50 különböző kész weblap közül tud választani. De van itt még valami ... Bevezető akciónk keretében most reklám és látogató növelő szolgáltatást is biztosítunk minden olyan weblap megrendelőnknek, aki lakosságnak szolgáltat, vagy értékesít és a rendelésével eléri a 20.000 Ft-ot akár egy összegben, akár a második negyedéves díj befizetése után.


Feladva: 2017-10-21    [Internet - Weboldal - Érdekes]

Címkék, kulcsszavak: mégakárweboldalaweblapnincsÖnnekközülkészakiSzeretnekeretébenkülönbözőmegrendelőnknekakciónkösszegbenJelenlegBevezetőegyválogathatolyanvalami

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Buszvezető Németország 5 fő buszvezető (nyelvtudás nélkül) Demmelmair Lechhauser Str. 25 D-86316 Friedberg Tel: 0049-821-2628880 Dinamikusan terjeszkedő, németországi, bajor autóbuszos cégünk keres azonnali belépéssel, teljes munkaidőben helyközi személyszállításra és különjáratra 5 fő buszsofőrt Feltételeink: Lelkes, precíz munkavégzés, megbízhatóság, kulturált megjelenés. Német nyelvtudás előny, de nem feltétel. Lakáskeresésben és a hivatalos ügyek intézésében segítünk. ... további részletek >>

Szakmai fényképes önéletrajzát e-mailben várjuk: busfahrer0821@gmail.com vagy blasi@demmelmair-bus-reisen.de


Feladva: 2017-10-18    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: nyelvtudásnélkülNemetorszagBuszvezetobuszsofőrtmailbenbajorelőnyLechhauserkülönjáratraönéletrajzátnémetországiDemmelmairszemélyszállításrafényképesbus

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szeretném eladni ezt a szekrényt! Több, mint 100 éves, fából készült! Hibátlan állapotú! 40.000.- Ft. (a kombinált rész három vízszintes részből áll, szállítható!) Egerben található! Érdeklődni: 20/9680-016.


Feladva: 2017-10-18    [Bútor - Lakástextil - Irodabútor]

Címkék, kulcsszavak: 100mintTöbbEgerbenévesELADÓrészbőlSZEKRÉNYvízszintesháromrészszekrényt016kombináltezt9680000eladniÉrdeklődniállapotúSzeretnémtalálhatóáll

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Sziasztok, ki szeretne otthonról: 🔸suli 🔸gyed 🔸gyes vagy 🔸meló mellett is akár egy kis plusz pénzt keresni? Ha elmúltál 18 éves, akár fő vagy mellékállásban is dolgozhatsz, saját időbeosztásoddal, azonnali jutalékkal! Te döntöd el mikor, honnan és mennyit dolgozol.   Nincs semmi másra szükséged csak egy okostelora vagy egy laptopra és internetre. Teljesen ingyenes! Én ezt teszem és te? Ha érdekel, írj privát, és küldöm a részleteket! ... további részletek >>

Nekem bejött!


Feladva: 2017-10-17    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: 128312vagyegyakárTeljesen12288DolgozzbejöttmellékállásbaninternetregyesdolgozolNekemlaptopragyedmennyitrészleteketévessulihonnanküldömmikor

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg hogy bemutatkozzam,Ábrahám Zsolt vagyok Esküvői és Parti Dj. Minőségi szolgáltatást nyújtok elérhető áron számlaképesen, országosan! Céges rendezvényre, Születésnapra, vagy egy fergeteges szilveszteri bulira is szívesen megyek. Elérhetőségem: 0620/274-0390 Az Őszi ár akció elkezdődött! 25%kedvezmény, minden Esküvő árából! Leinformálható nívós referenciával, komplett minőségi hang és fénytechnikával,(RCF hang, ledes lámpák fények, Pioneer Dj pult, Shure ill, ... további részletek >>

Sennheiser mikrofonok. Zenéim a hetvenes évektől napjainkig(retro, pop, rock, rock&roll, alternatív, funky, stb. Magyar és külföldi top slágerek, vagy igény szerint mulatós zenéimre táncolhatnak, IDŐKORLÁT NÉLKÜL akár hajnalig.www.edjbier.hu zsoltbraham@freemail.hu Budapest XXII. ker


Feladva: 2017-10-16    [Szórakozás - Vendéglátás]

Címkék, kulcsszavak: CégeshangminőségiBudapestrendezvényreZsoltrockÁbrahámvagynyújtokNÉLKÜLUraimMagyarkedvezményZenéimszilveszteriszolgáltatástIDŐKORLÁTRCFHölgyeim

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Eladó tulajdonostól Bpest. Rákoshegy - Nagyhangácson az Orgoványi utcában 620,2 nm-es, külterületen lévő bekerített kertgazdasági, szántó, gazdasági épület, kivett lakóház, udvar megjelölésű ingatlan és a hozzá tartózó 44,8 nm szolgalmi út. A telken villany és a vezetékes víz bekötve a házba, gáz az utcában, gyűrűs kút, bontandó vagy erősen felújításra szoruló 36 nm-es faház (2 helység, külön WC, tusolós mosdó, veranda és 26 nm-es fedett tároló) van. Csatorna, szennyvíztároló nincs. ... további részletek >>

Személygépkocsi tárolás kerítésen belül megoldható. Utca fronti személykapu, oldalsó gk. bejárat. A terület átminősítése gazdasági területté a Fővárosnál folyamatban van. Befektetésnek is ajánljuk. BKV busszal 10 perc a KöKi . Tájékoztatás csak telefonon! Az ár alkuképes irányár.


Feladva: 2017-10-16    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: vanEladógazdaságiutcábanirányárfedettkivettRákoshegyerősenUtcavillanyépületalkuképes26nmBpestfolyamatbanvagymegoldhatótelkenszántótelefonon

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ne törődjön bele abba, hogy nem néz ki úgy, ahogy szeretne. Van segítség! Dr. Rusz Zoltán, plasztikai sebész vagyok. Honlapomon megtalálja szakmai önéletrajzomat és itt a referenciamunkáimról készült fotókat is meg tudja tekintetni.


Feladva: 2017-10-15    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: ZoltánRuszplasztikaiabbafotókatbelekészülttörődjönreferenciamunkáimrólsegítségkerületittVanBudapestönéletrajzomatszeretnesebészetszakmaiahogy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Személyi adó-vevő -8 km hatótáv környezettől és tereptől függően -304 csatorna-kombináció (8 fő és 38 alcsatorna) -További 83 DCS kód -Kivilágított kijelző -Állítható hangerő -15 választható hívásjelző hang -VOX -Elemkimerülés-jelző -Automatikus zajszűrő Roger Beep ON/OFF Microfon/fülhallgató/töltés csatlakozó Billentyűzár www.stacioshop.hu/?id=7d1819e0538f 4eddb4d675498f5da787&p=termeklap&tk od=8566


Feladva: 2017-10-15    [Iparcikk - Elektronika - Kisgép]

Címkék, kulcsszavak: vevőadókijelző7d1819e0538f4eddb4d675498f5da787környezettőlzajszűrőSMRKivilágítottstacioshophatótávAutomatikusSencorkódwwwjelzőDCSBillentyűzárVOX

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Savmentes alapanyagokból készült különleges kartonpapír lapok. Az alapanyaguk káros anyagokat és vegyszereket nem tartalmaz. Csak az egyik oldalon mintás, a másik egyszínű narancssárga. Mérete: 24,5x34 cm (200 g/m²) Többféle mintával. www.otlet-kucko.hu/index.php?route =product/product&product_id=13938


Feladva: 2017-10-15    [
Hobbi - Gyűjtemény - Modell]

Címkék, kulcsszavak: productmintásanyagokatphpPepitanarancssárgakárosindexkartonegyszínűalapanyagukkuckomásiklapokotletkartonpapírwwwoldalonkülönlegesmintávalCsak

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Sport HD kamera nem csak mindenféle sport események rögzítésére alkalmas, de lehet csatlakoztatni egy autóba, egy motorra, stb tartalmaz a sokféle tartót a csomag, hogy csatolja a kamerát könnyen mindenféle helyre. Tartalmaz egy vízálló tokot is a csomag. Kamera kijelzője 2” és a tömege a kamerának akkumulátor nélkül csak 46 gramm. www.elektronikai-webshop.hu/hu/spo rt-akcio-kamerak/30-sport-kamera-er intokepernyos-hd-720p.html


Feladva: 2017-10-14    [Fényképezőgép - Kamera - Optika]

Címkék, kulcsszavak: sportkameraegycsakTartalmaz720perintokepernyosmindenfélecsomaghtmlmotorraautóbanélkülhelyrecsatlakoztatniakkumulátorlehetkameránakkönnyentömege

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

KAMIONOS állásunk van Rosenheim környékén Általános infóink a sofőr állásokról: www.nemetmunka.hu/sofor.html Konkrétumok- SOFŐR Szerződött Bajor Speditőr partnerünk (NEM Zeitfirma, nem török, román, stb- hanem német cég) részére keresünk gépkocsivezetőt CE jogosítvánnyal és 95-ös bejegyzéssel és a kamionos álláshoz szükséges némettudással. Próbamunka nincs. Személyes állásinterjú után azonnali munkakezdés van. A telephely egy Rosenheimtől nem messze lévő faluban van. A fizetés ... további részletek >>

2000-2200€ bruttó. A cég Németországi és Olaszországi fuvarozást végez. A napidíj Németországi fuvaroknál 24€/nap nettó, Olasz fuvaroknál 34€/nap nettó. A fizetés és a napidíj együtt adókategóriától és fuvaroktól függően kb. 1800-2000€ nettóra jön ki. A telephely és Budapest között kb 600km a távolság. Hétvégi hazautazás gyakorlatilag 2 hetente lehetséges, mert az egyik héten 2 fuvar van hétfőtől péntekig, a másik héten pedig 3 fuvar van hétfő kora reggeli indulással és szombat délelőtti visszaérkezéssel. Jelentkezni lehet: (e-mailben, regisztrálással vagy telefonon) 1./ E-mailben: info@nemetmunka.hu 2./ Ingyenes regisztrációval a következő linkre kattintva: www.nemetmunka.hu/regisztracio-nemetorszagi-munkavegzesre.html Várjuk régi regisztráltjaink újbóli jelentkezését is. 3./ Telefonon munkaidőben a magyar 06 1 920 3433 ill. a német 0049 8641 6949 000 vezetékes számokon. (hétfőtől péntekig 9,00-17,00-ig) Josef Kling Német Munka Team = EXACT Personal UG (német munkaközvetítő cég Bajorországban) Cégjegyzék száma: HRB 25122 Traunstein (közvetítési vagy egyéb díj nincs)


Feladva: 2017-10-14    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: Németvan8364SOFŐRnemnemetmunkawwwkamionoscégtelephelyMunkafizetésnettóhtmlnincsnapfuvaroknálmailben2000péntekigvagyhétfőtőlNémetországi

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Óvodának, iskolának, alapítványnak vásárolnál? Akkor különleges ajánlatunk biztos elnyeri majd tetszésedet! Webáruházunkban intézményi vásárlóként 10% állandó kedvezményt kaphattok! Nincs más dolgotok, mint regisztrálni oldalunkon. A regisztráció után visszaigazolást küldünk, mely tartalmazza az intézményi vásárlás feltételeit is. A visszaigazolás után a következő belépésnél már a Nektek szóló árakat láthatjátok majd oldalunkon. A kedvezmény teljes termékkínálatunkra vonatkozik! Kövess ... további részletek >>


Feladva: 2017-10-13    [Baba - Gyerek - Játék]

Címkék, kulcsszavak: utánoldalunkonmajdegyszerboltintézményiküldünkvásárlókéntKövessmárÓvodánakvisszaigazolástWebáruházunkbanvonatkozikbelépésnélajánlásregisztrációteljes

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A legtöbb kutya kedveli az extra finomságokat, ezért jó érzéssel tölti el minket, ha valami különlegeset kínálhatunk számukra. Az 8in1 jutalomfalatok ízletes csemegék további jótékony hatásokkal a kutyák számára. 8in1 Minis: Az 8in1 Minis ellenállhatatlanul finom, könnyen emészthető jutalomfalat kutyáknak. 8in1 Training treats: Tökéletes, csont alakú, egészséges, finom és omlós falat kutyák idomításához, amit a hozzáadott összetevők csak még hatékonyabbá tesznek. 8in1 Fillets: Az 8in1 ... további részletek >>

Fillets falatkák a finom csirkehúson belül, egy speciális hatóanyagot tartalmazó „mag”-ot, az úgynevezett „Nutri-Center”-t rejtik, amely hozzájárul a kutyák általános jó közérzetéhez és életerejéhez. A különböző termékváltozatok amellett, hogy egészségesek, ízletesek is. Egy cseppnyi extra gondoskodás: egészséges bőr, szőr, friss lehelet, kiegyensúlyozott emésztőrendszer és mozgékonyság. 8in1 Grills: Prémium minőségű csirkehús és jól rágható marhabőr egyedülálló kombinációja. Mintha egyenesen a grillsütőről jönne! 8in1 jutalomfalatok: www.8in1shop.hu/jutalomfalatok-94


Feladva: 2017-10-13    [Állat - Növény - Tápszer]

Címkék, kulcsszavak: 8in1jutalomfalatokfinomkutyák8221MinisFillets8222egészségesextraEgyegészségesekamitlegtöbbrejtikemészthetőegyedülállóleheletcsirkehúsonhogy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ritka lehetőség! Csopakon eladó egy 128 nm alapterületű (+ 40 nm beépített tetőtér), tájjellegű, de mégis modern családi ház, 1200 négyzetméteres ősfás kerttel, patakkal. A nádtetős épület 2013-ban jelentős mértékű felújításon esett át. A házban nappali, + négy hálószoba, három konyha, három fürdőszoba található, a terasz 25 négyzetméteres. A nyílászárók fából készültek, a fűtést két kandalló segíti. A házhoz duplagarázs épült, Hörmann ajtókkal,valamint egy külön kis műhely, és van egy ... további részletek >>

nagyméretű boltíves borospince is. A ház egyik része két jól felszerelt , szépen berendezett apartmanként üzemel, és 8 fő fogadásra alkalmas, a másik része egy teljesen elszeparált önálló lakást képez. A vételár tartalmazza a berendezést csakúgy, mint a vendégkört. Irányár: 54,9 millió Forint. Kód: 207 Az összes jelentős bank kínálatából legalkalmasabbat megkeresve 150 millió Ft-ig teljes körű hitel ügyintézést vállalunk! www.immobalaton.com/ingatlan/elado/207


Feladva: 2017-10-13    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: egyházeladó207milliókétrészenégyzetméterescomimmobalatonháromjelentősnádtetősönállófűtést128szépennégykörűForintkiskerttelelszeparált

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A bagoly mintás zokni a szürke őszi-téli napokba egy kis pajkosságot varázsol színes mintájával és érdekesen kialakított felső részével. Kiknek ajánljuk ajándékba? - akik szeretik a különleges zoknikat - bagoly fanoknak - vidám minták kedvelőinek - akiknek mindig eltűnik a zokni egyik párja a mosógépben Méretei - egy méretben kapható: talpa 18-19 cm hosszú (nem nyújtott állapotban) - ez egy átlagos méretű női lábnak felel meg (35-39) szélessége: 8 cm Színe: több színkombinációban ... további részletek >>

kapható Anyaga: pamut, poliészter, spandex Itt található: www.atomzsir.hu/bagoly-mintas-szines-noi-zokni


Feladva: 2017-10-12    [Ruha - Cipő - Divat]

Címkék, kulcsszavak: zoknibagolyegyszinestéliőszinoikaphatószínkombinációbanajánljuknyújtottakiknektöbbKikneknematomzsirkedvelőinekSzínerészévelhosszúszürkewww

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Gitártanárt keresel Budapest belvárosában? A tanítás külföldi segédanyagokkal, zenei alapokra. Mindenféle stílusban: blues, rock, jazz, funky... Kezdőtől haladó szintig. Nézz körül a Facebook oldalunkon is: www.facebook.com/GitarBasszusgitar


Feladva: 2017-10-12    [Zene - Hangszer]

Címkék, kulcsszavak: facebookstílusbanajánlásoldalunkonMindenféleHirdetőkörülalapokraPepitaNézzzeneioktatásszintigsegédanyagokkalbasszusgitárhaladókülföldiGitároktatás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az Erő forrás alternatív gyógyászatban Előző életes utaztatásra (Reinkarnációs utazás) lehet jelentkezni. Megtudhatja hogyan élt, viselkedett, mit gondolt és érzett dolgaival kapcsolatban. Felhozhat jelenleg elfeledett emlékeket, kapcsolat rendszereire is válaszokat kaphat...


Feladva: 2017-10-12    [Kegyelet - Ezotéria]

Címkék, kulcsszavak: ErőéletesElőzőéltalternatívemlékekethogyanforráselfeledettMegtudhatjajelenlegjelentkezniSzigetszentmiklósFelhozhatlehetforraskapcsolatbanutazás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Budapesten belül vállalok kedvező árakon burkolást és felújítást, nagy tapasztalattal! Rövid határidővel dolgozom, hétvégén is hívható vagyok. Árak: burkolás 3000.-/nm Mozaik, díszkő, diagonál 3200.-/nm Metro csempe 3500.-/nm Laminált parketta 1000.-/nm További részletek telefonon.


Feladva: 2017-10-11    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: BudapestenburkolásárakonLamináltvagyokkedvező3500hívhatóvállalokcsempehétvégénbelülMetrodolgozom3200határidővelBudapestdiagonálRövidtelefonon

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Cégünk személyszállítást vállal kényelmes, 9 személyes mikrobuszokkal. Extra nagy csomagtérrel, dupla klímával, állítható ülésekkel, TV-vel, DVD lejátszóval. Buszainkon 220 voltos töltés lehetőség. Kedvező, 0% os áfás számlás árak. Fiatal korszerű, Euro 4-es motorral felszerelt, biztonságos kisbuszok, képzett hivatásos sofőrök, komoly referenciák.‪


Feladva: 2017-10-10    [Szállítás - Szállítmányozás]

Címkék, kulcsszavak: áfáscsomagtérrelképzettmikrobusszalKedvezőnagykisbuszokSzemélyszállítástöltésExtrabiztonságosvoltosmikrobuszokkalfelszerelt220személyesmotorralvel

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Zeneszeretõ - Bakelit rajongók figyelmébe! Az Audió Design Studió hosszú évek óta foglalkozik hangrestaurálásal. A stúdió vállalja minden tipusú hanganyag rendbe hozatalát, archív hangzók feljavítását ujra masterelését. Bakelit lemezek, kazetták, professzionális szinten történõ átirása, zajmentesítése az az, a hangzó anyagok restaurálása, digitális technológiával úgy , hogy a kész anyag megegyezzen az eredeti hangzással. Ne hagyja, hogy kincsei kárba vesszenek!


Feladva: 2017-10-09    [Zene - Hangszer]

Címkék, kulcsszavak: stúdióDesignBakelithogy245anyagévektörténátjátszáshozatalátkészhosszúszintenhangjavításrendbeúgyprofesszionálisDigitalizálásvesszenekhanganyag

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Eladó 2 emeleti (!!!) napfényes, déli fekvésű gázkonvektoros lakás. A lakás körbe lakott, ezért minden oldalról fűtött falak veszik körbe, a rezsi minimális. A szoba hagyományos parkettás, a többi helység járólapos. parkra néző, nincs utcazaj, por. A lépcsőház kulturált a bejárati ajtó, lépcsőház ablakok kivannak cserélve hőszigeteltre. Külön WC, fürdőszoba! A konyha az előtérből nyílik nem a szobán át kell megközelíteni, mint a legtöbb garzonban. Ingatlan ügynökök, hirdető cégek kíméljenek! ... további részletek >>

Érdeklődni: +36 30 575 3168, +36 70 588 8033


Feladva: 2017-10-07    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: Eladólépcsőházlakáskörbehőszigeteltredéli588nézőmintveszikcserélvenapfényes3168parkramegközelítenifalakkivannakemeleti575járólaposkelltöbbi

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ruhajavító üzletbe képzett varrónőt keresünk, felsőruházat és általános varrási munkák elvégzésére. Érdeklődni a 06 30 222 2912 vagy a 06 30 222 2912 -es telefonon lehet Munkaidő: Kedd - Péntek -ig Web: www.altalanosruhaszerviz.freewb.hu


Feladva: 2017-10-06    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: keresünkvarrónőt2912222üzletbeRuhajavítótelefononképzettfreewbvagyaltalanosruhaszervizÉrdeklődniLaszlohttpelvégzéséreBerkesWebmunkáksürgősen

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Mégsem vagy még partnerünk? a SkyWay capital programjában való részvétel - egy kiváló lehetőség egy hatalmas innovációs projekt részévé válni, amihez hasonló még nem létezik a világban! a SkyWay projekt értéke ugyan 400 milliárd dollárra van felbecsülve, de mára már minimum 20szor ennyit ér. Ma ebbe befektetni - ez a lehető legelőnyösebb befektetés, amit csak megtehetünk. Tudjuk, hogy a legnagyobb léptékű Transnet projektet hozzuk létre és minden kockázatot számba vettünk.


Feladva: 2017-10-06    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: projektSkyWayegymármégcapitalbefektetni400válniléptékűpartnerünkebbeugyanrészévélegnagyobbvagyennyitértékeinnovációshogyMégsem20szorÁgi

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

2000-es évjáratú Twingo eladó. Műszaki érvényessége: 2019. 06.19. Elektromos ablak, tükör beállítás, légzsák, szervókormány HIBÁI: sajnos a jobboldali ablak elektromossága hibás, nehéz felhúzni, a fényszórók rossz bekötés miatt nem megfelelően működnek. Mivel már nem fiatal, természetesen van rajta mit csinálni, igény szerint... Ára: 170.000,- Ft Alkuképes!


Feladva: 2017-10-05    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: ablakeladóTwingonemMivelszerintMűszakiműködnekjobboldaliigénymegfelelőensajnoscsinálnimiattHIBÁImitévjáratúbekötésszervókormányrajta2000van

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Miért érdemes még hozzánk jönni? ⋅ mert ha valamit nincs nálunk, azt 24-48 órán belül megszerezzük ⋅ mert termékigényét eljuttathatja hozzánk a webáruházon keresztül, vagy e-mail-en, amit aztán célba juttat egy futár, esetleg átveheti egy PickPackPont-on, de akár személyesen is ⋅ mert üzletünkben van: spirálozás, fénymásolás, laminálás, nyomtatás, bélyegzőkészítés és szkennelés, (e-mail-ben juttassa el hozzánk dokumentumait majd a kész kötészeti anyagot vegye át a ... további részletek >>

futártól, vagy a PPPonton. ⋅ mert szakmai tanácsot is adunk (térítés nélkül!). Aki inkább a hagyományos vásárlást részesíti előnyben, azt szeretettel várjuk kiskereskedelmi üzletünkben: 1133 Budapest, Dráva u. 5/d. H - CS: 9.00 - 17.00; P: 9:00 - 16:00 óra között.


Feladva: 2017-10-04    [Irodaszer - Dísztárgy - Ajándék]

Címkék, kulcsszavak: mert8901hozzánkaztvagymailBudapestegyüzletünkbennélkülesetleganyagotbelülnyomtatásajánláskiskereskedelmitérítésfutárkötészetióránlaminálás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

HELKAMA ITALHŰTŐ 12 HÓ GARANCIÁVAL 5 db polc Űrtartalom: 361 liter 230 V/50 Hz 295 W; 4.65_kWh/nap 0,33 l doboz: 406 db vagy 0,5 l üveg: 217 db vagy 2,0 l üveg: 56 db Magasság: 2055 mm Szélesség: 595 mm Mélység: 710 mm www.hgc.hu/Helkama-italhuto-vilagi to-reklamfelulettel


Feladva: 2017-10-04    [Iparcikk - Elektronika - Kisgép]

Címkék, kulcsszavak: italhutoHelkamaüvegvagydobozHirdető710napPepitaMélységkWh595295Szélesség2302055literreklamfelulettelMagasság361vilagitoŰrtartalompolc

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Lakodalmak, születésnapi bulik és céges rendezvények zeneszolgáltatását vállalom. Számlaképes vagyok! www.genczlertibor.5mp.eu www.genczlertibor.webnode.hu


Feladva: 2017-10-04    [Zene - Hangszer]

Címkék, kulcsszavak: genczlertiborwwwzenészvállalomEgyszemélyeszeneszolgáltatásátrendezvényekcégesbulikwebnodeszületésnapiLakodalmakajánlás5mpHirdetővagyokPepita

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Cégünk tapasztalt emberei vállalják a nehéz tárgyak, berendezések, eszközök (gépek hűtők, klímák, jakuzik, zongorák, pianínók, egyéb nehéz hangszerek, stb.) szakszerű mozgatását, szállítását. Raktárainkban lehetőséget biztosítunk ügyfeleinknek, akár azonnal bútorok, eszközök, egyéb ingóságok rövidebb-hosszabb idejű elhelyezésére.


Feladva: 2017-10-03    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: eszközöknehézegyébtárgyaktapasztaltakárpianínókCégünkügyfeleinknekzongorákelhelyezéséreBudapestbiztosítunkjakuzikidejűCsacsitranszlehetőségetklímák

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Magyar termék, közvetlenül a gyártótól. 5 év garancia! Új ZS-Therm vegyes-tüzelésű kazánok: 15,22,27,35kw teljesítményben már 71.500 Ft + áfától. Kizárólag nyitott rendszerre (próbanyomás: 0,8 bar), vagy akár zárt rendszerre (próbanyomás: 3 bar) is szerelhetők. A kazánokhoz tartozékok megvásárolhatók 8000 Ft + áfás áron. Kazánjaink VM MGI vizsgálatával, TÜV Tanúsítvánnyal és CE Megfelelőségi jellel rendelkeznek. A kazánok mellett fűtési puffertartályok, gabonakanalak, pótkocsi ... további részletek >>

felépítményekhez hajlított trapézlemezek gyártásával is foglalkozunk. Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket a puffertartály akciónkra! Pl: 1000 literes puffertartály 69000 Ft + áfa! Termékeink értékesítéséhez hazai és külföldi (szlovák, román) viszonteladókat keresünk. Bővebb információért forduljon hozzánk bizalommal!


Feladva: 2017-10-02    [Építés - Építőanyag - Szerelvény]

Címkék, kulcsszavak: barpróbanyomásrendszerretüzelésűvegyeskazánokpuffertartályhajlított500keresünkTanúsítvánnyalMagyarliteresszerelhetőkfelépítményekhezmárTÜVajánlás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Most akciósan eladó! Ha egy igazi terepjárót szeretne, elfogadható áron! Garázsban tartott, márkaszervizben szervizelt, szerviz által igazolhatóan rendszeresen szervizelve. Ára:3.000.000.-Ft Jelentkezni: 06202632620


Feladva: 2017-10-02    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: 000általegyszervizeladószervizeltakciósanmárkaszervizbenMost06202632620tartottGyömrőJelentkezniGarázsbanZsuzsannaáronHazaiÁraelfogadhatócruiser

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ha Hévízre kíván jönni, nálunk kényelmes családias elhelyezésben részesül. Közel a belvároshoz, 500 m-re a tótól kínálunk kétágyas, fürdőszobás, erkélyes szobákat. Reggeli, kisebb étkezések elkészítésére lehetőség van, az udvarban pedig parkolási lehetőség. Részletesebben honlapunkon, illetve az elérhetőségeinken. Keressenek bennünket telefonon, vagy e-mailben, egész évben szeretettel várjuk vendégeinket!


Feladva: 2017-10-02    [Utazás - Üdülés - Szállás]

Címkék, kulcsszavak: 245séglehetségeinkenkívánvanvendégeinkettótólHévízreelkészítésérevárjuk500elérhetHévizétkezésekszeretettelbelvároshozillZoltánnékisebbévben

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

ANTENNA SZERVÍz 06 30 222 2912 Parabola antenna szerelés, közösségi antennák, karbantartás és átalakítás, MinDig tv DVB-T Földi digitális antenna, Upc Direct , forgatható parabola antennák szerelése, Kábel tv lakáson belüli javítása, elosztása, és a jelszint szakszerű erősítése, Elöregedett vagy tönkrement, nem használt régi tetőantennák, árbócok lebontása. Meglévő antenna házhálózatok javítása, fejlesztése.


Feladva: 2017-10-02    [Lakossági szolgáltatás]

Címkék, kulcsszavak: antennaparabolaszerelésantennákjavításaUpcnemjavításszerelésefejlesztésekarbantartástönkrementközösségivagyházhálózatokElöregedettforgatható2912

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Rendelj online, mi pedig szélsebesen szállítjuk neked! Ragyogj Te is Rossettiben! · Ingyenes átvétel Bp-en · Online fizetés · Házhoz szállítás · Pick Pack Pont átvétel Fülbevalók - Gyűrűk - Akciós termékek - Nyakláncok - Szettek


Feladva: 2017-10-01    [Óra - Ékszer - Nemesfém]

Címkék, kulcsszavak: 183OnlineátvételPontnekedSzépPackszállítjuktermékekPickszélsebesenNyakláncokpedigSzettekszállításRendeljHázhozajánlásfizetésHirdetőAkciós

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

RYOBI láncfűrész RCS4235B 5133001880 * Erőteljes PoWR XT 2 ütemű 42 cm3 motor * 3 pontos anti-vibrációs védelem a kezelő kényelméért és csökkenti a fáradtság érzetét a hosszan tartó munka során * Automatikus rugós láncfék a megnövekedett biztonságért * Szerszám nélküli láncfeszesség állítás * Átlátszó burkolat az olajtartályon, hogy a lánc és a vezetőlap kenése mindig meglegyen * Kulcs Hengerürtartalom: 42 cm3 Teljesítmény: 2.3 Le Láncvezető hossza: 35 cm Lánc sebessége: 23.8 ... további részletek >>

m/s Láncfeszesség állítás: szerszám nélkül Üzemanyagtartály: 0.34 l Olajtartály: 0.192 l Súly: 4.7 kg Garancia: 3 év Bruttó eladási ár: 64 900 Ft. Ingyenes kiszállítás! Megrendelhető: www.ryobi.hu/lancfuresz/ryobi_rcs4235b.html


Feladva: 2017-09-30    [Gép - Szerszám - Műszer]

Címkék, kulcsszavak: ryobicm3szerszámláncfűrészállításLáncfeszességLáncrcs4235bSúlytartóLáncvezetőmotorburkolat192hosszanTeljesítményüteműlancfureszÁtlátszóérzetét

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az elhunyt hamvasztásának és hamvainak hozzátartozó részére történő átadásának lehetőségeiről, körülményeiről és a szolgáltatás díjáról kaphat részletes információt. A Gyászhuszár Temetkezés munkatársai elintézik Ön helyett a bürokratikus tennivalókat, melyek az elhunyt hamvasztásának megszervezése során felmerülhetnek. HamvasztásTemetkezési szolgáltatás kedvező áron Budán a Móricz Zsigmond körtérnél és Pesten az Igazságügyi Intézetnél!


Feladva: 2017-09-30    [Kegyelet - Ezotéria]

Címkék, kulcsszavak: TemetkezésGyászhuszárhamvasztásánakelhunytszolgáltatásmelyekkörülményeirőlHamvasztásTemetkezésitennivalókatIntézetnéllehetőségeirőlbürokratikusIgazságügyi

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szépen kidolgozott, kecses 19 colos LCD az LG-től. Az elektronika egy része a talpban és a csatlakozó házában lett elhelyezve, így a monitor oldalról és hátulról is mutatós, nem bumszli. Bekapcsolt állapotban a talpban látható kör pirosan világít, ami nagyon mutatós. Külső tápot igényel, ezt természetesen adom hozzá. Csatlakozása DVI. Bővebben: www.sokcuc.com/list.php?id=29


Feladva: 2017-09-30    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: talpbanmutatósLCDmonitorkörelhelyezvetermészetesenkidolgozottláthatóphpletteztSzépenlistházábanigényelajánlásállapotbancomcsatlakozótápot

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

CSOMAG TARTALMA: - 1 db Xbox One S konzol 500GB tárhellyel, fehér festéssel - 1 db újfajta Xbox One vezeték nélküli kontroller fehér festéssel - 1 db Forza Horizon 3 letölthető játékszoftver - 1 db tápegység - 1 db tápkábel - 1 db HDMi kábel - 2 db AA ceruzaelem az irányítóhoz - USB 3.0 port, 2 db HDMI port, beépített Wi-Fi vezeték nélküli kapcsolat - Dokumentációk, üzembe helyezési útmutató - 14 napos Xbox Live arany próba tagság Az Xbox One S kisebb és takarékosabb ... további részletek >>

formában hozza el az újgenerációs játékokat TV készüléked képernyőjére! 40%-kal kisebb méretével, beépített tápegységével és megújult vezeték nélküli kontrollerével az Xbox One S még kívánatosabb, ráadásul olyan új funkciókkal került kibővítésre, mint a HDR támogatás, amely még teltebb színeket biztosít, valamint az infravörös adóvevő. További információ: www.mkonzol.hu/xboxone/xbox-one-s-500gb-forza-horizon-3


Feladva: 2017-09-30    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: xboxonevezetékhorizonforza500gbnélkülifestésselportfehérbeépítettHDMIkisebbmégüzembetámogatásjátékszoftverajánlásinformációhozzaDokumentációk

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

AZOKNAK AKIK NEM AKARNAK ELŐRE BEFEKTETNI!!!! Csatlakozz hozzánk. Teendőd ingyenesen beregisztrálni és saját linkeden ingyenes tagokat gyűjteni. Miből lesz a pénzed?? Ha ügyesen dolgozol, gyűjtöd az ingyenes tagjaid, valaki a felső vonalból be fogja aktiválni az irodád, magyarul elindítja a te üzleti vállalkozásod. Ahogy érkezik irodádba a jutalékod, eldöntheted, fejleszted tovább, vagy megelégszel azzal a plusz jövedelemmel amit így fogsz elérni. A felső vonal nem csak téged fog ... további részletek >>

aktiválni, hanem azokat az ingyenes tagjaid is, akik szintén gyűjtik saját tagjaikat. Itt nem kell kattintgatni, videót nézni!! Semmi más dolgod nincs, mint ingyenes tagokat csatlakoztass. A regisztrációhoz szükséges adatokat emailben küldjed meg nekem! Teljes név, az üzletben használni kívánt felhasználó név, email cím, jelszó, Facebookos elérhetőséged.


Feladva: 2017-09-29    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: ingyenesnemaktiválnitagokatüzletinévsajátFelsőakiktagjaidkattintgatniérkezikKálváriaFacebookoshanemdolgozolRegisztráciohózjövedelemmelCsatlakozz

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Már több éve tagja vagyok egy MLM vállalatnak, de csak lassan tudtam haladni az online munkával. Nem igazán ment. Nem a vállalattal volt a hiba, hiszen láttam, hogy sokan milyen szépen gyarapodnak, haladnak. A DXN tökéletes választás volt. Már közel álltam, hogy kimondjam: ez nem nekem való, nekem nem megy. Kb. másfél hónapja szponzorom megmutatott egy új eszközt, ami segíthet nekem is. Gondoltam, mit veszíthetek, kipróbáltam. Eleinte szkeptikus voltam, de jöttek az eredmények. Egy hónap alatt, ... további részletek >>

többen csatlakoztak hozzánk, mint előtte lévő évben összesen. Felcsillant a remény, hogy ezzel én is tudok eredményesen dolgozni! Nagyon megszerettem ezt az automata eszközt! Így már én is meg tudom csinálni. Csatlakozz a csapatunkhoz, hogy kipróbálhasd Te is ingyenesen magadat és az eszközt! Ha dolgozol, garantált a siker, és ez nagyon jó érzés.


Feladva: 2017-09-29    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: hogynemmárnekemEgyeszköztvoltNagyonÍgyösszesenközelgarantáltingyeneseneredményekhiszenautomataamivállalatnakévbensikerkipróbálhasdjöttek

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Egyedileg válogatott, magas minőségű gyerekruhák piciknek és nagyoknak. Örök méretgaranciával, akár ingyenes szállítással. A Facebookon is megtalálsz, keresd: Ruhacuka


Feladva: 2017-09-29    [Baba - Gyerek - Játék]

Címkék, kulcsszavak: RuhacukaHasználtHirdetőakárajánlásingyenesEgyedilegszállítássalválogatottFacebookonmagasmegtalálszminőségűkeresdwebáruházgyerekruhákpiciknekÖrök

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Hölgyeim, Uraim! Engedjék meg, hogy fegyelmükbe ajánljam ezt az új építésű lakást, melynek LEGYEN Ön az első új tulajdonosa. Először is hadd vezessem körbe leendő otthonában. Kezdjük hát körutazásunkat. Miután be jöttünk a kapun és kényelmesen le parkoltunk a házunk előtt a saját parkolónkba már csak néhány lépést s bent is vagyunk a lakásunkban. Itt egy kényelmes elő térben találjuk magunkat, ahol kényelmesen le vehetjük a cipőket és kabátokat. Balra fordulva találjuk a lépcsőt, amin kicsit ... további részletek >>

később a felső szintre fogunk fel menni. A lépcső mellett találunk egy kicsi tárolót ahol akár a kabátokat tárolhatjuk. Forduljunk jobbra ahol egy másik ajtó található ahol is a háztartási gépeknek adhatunk otthont. Majd tovább haladva egyenesen egy tágas Amerikai konyhás nappaliban találhatjuk magunkat. Itt van elég hely, hogy kényelmesen tudjunk sütni, főzni, sőt egy étkező asztal is kényelmesen elfér. Innen nyílik továbbá egy kisebb terasz is ahol igazán remekül élvezhetjük a reggeli adta ébredés idejét. Hiszen fontos, hogy jól induljon a napunk. De nézzük meg a felső szintet is ahol az éjszakánkét töltjük. Itt a felső szinten három kényelmes szoba található, amit kényünk kedvünk szerint használunk. Mind A három szoba világos és tágas is. Így kényelmesen tudjuk elhelyezni a bútorainkat. Ami elengedhetetlen a tökéletes pihenéshez. Tetszett? Nézzük meg személyesen is.


Feladva: 2017-09-28    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: egyaholkényelmesenhogyfelsőIttmegtalálhatóNézzüktágaskényelmeskabátokatszobahárommagunkattaláljukigazánjobbraparkolónkbaKihagyhatatlanÍgy

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Évjárat: 2013/07 Állapot: Megkímélt Kivitel: Ferdehátú Futott kilométer: 97253 km Műszaki vizsga érvényessége: 2019.07.02 Üzemanyag típusa: Benzin Hengerűrtartalom: 1596 cm3 Teljesítmény: 117 kW / 160 LE Sebességváltó: Manuális 6 fokozat Belső felszereltség: CD-s rádió, elektromos ablak, elektromos tükör állítás, állítható kormány, multikormány, ülésmagasság állítás, elektromos ülés állítás, bluetooth-os kihangosító, vezetőoldali légzsák, utasoldali légzsák, oldal légzsák, ... további részletek >>

függönylégzsák Műszaki felszereltség: ABS, ASR, ESP (menetstabilizátor), szervokormány, immobiliser,központi zár Külső felszereltség: metálfény, színezett üveg, ködlámpa Még jobb választás, mert... Magyarországi, rendszeresen karbantartott, keveset futott, nem dohányzó, garázsban tartott, szerviz könyv, első tulajdonostól MAGYARORSZÁGI LEINFORMÁLT GÉPKOCSI KILOMÉTER GARANCIÁVAL! www.autodual.hu/index.fcgi?rx=&menuparam5=20&item=340_1#item


Feladva: 2017-09-28    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: légzsákállításelektromosfelszereltségKILOMÉTERfutottMűszakiitemMAGYARORSZÁGI97253tulajdonostólkormánySCTirendszeresenTeljesítménymenuparam5zároldal

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szeretettel várok minden új és régi vendégemet újonnan nyílt szalonban :) Bejelentkezni ezen a telefonszámon tudtok : +36 70 626 1434


Feladva: 2017-09-28    [Állat - Növény - Tápszer]

Címkék, kulcsszavak: régi1434minden626vároktudtokSzeretetteltelefonszámonBudapestezenÉvaBejelentkezniGázerszalonbanVicuskutyakozmetikanyíltújonnanvendégemet

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Webáruházunkból a kiszállítás 1-2 munkanap. A termék rövid leírása: - kötött - 95 % poliészter - 5% elasztán - Nincs méretezve S/M kis L méretre ajánlott (36-38 kis 40) A termék készleten: www.adryfashion.hu/Bezs-fekete-cir tas-atlapolt-noi-tunika-kotott


Feladva: 2017-09-28    [Ruha - Cipő - Divat]

Címkék, kulcsszavak: feketeBézskisterméktunikakötöttnőicirtásNincsméretezvekiszállításméretreWebáruházunkbólmunkanapajánlottajánláskészletenHirdetőrövidwwwPepita

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Esküvőre, családi rendezvényre, céges összejövetelre, felvonulásokra, koszorúzásra csak minket hívjon! Emelje rendezvénye fényét a Pomázi Tűzoltózenekarral!


Feladva: 2017-09-27    [Szórakozás - Vendéglátás]

Címkék, kulcsszavak: PomáziTűzoltózenekarkoszorúzásrafelvonulásokraösszejövetelreTűzoltózenekarralcégesrendezvényrefényétcsaládirendezvényeEsküvőreEmeljeajánlóhívjonHirdető

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Selyemvirágokat, műnövényeket rendeljen a Zöldvilág Webáruházban! Most az ősz színeiből is tud válogatni.


Feladva: 2017-09-26    [Irodaszer - Dísztárgy - Ajándék]

Címkék, kulcsszavak: SelyemvirágZöldvilágGyőrválogatniWebáruháztudNagykereskedésszíneibőlőszműnövényMostWebáruházbanrendeljenműnövényeketSelyemvirágokat

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ha egy teljesen legálisan működő, most induló osztrák céggel szívesen dolgoznál együtt - ahol az összes tulajdonost más üzletekből régebb óta személyesen ismerünk -, akkor nincs mire várnod, itt a hét minden egyes napja pénzgyártásról szól!


Feladva: 2017-09-26    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: együttRomanoczkiakkordolgoználszólFerencismerünkszívesenpénzgyártásrólPénzgyártásszemélyesencéggelnapjaótaosztrákegyesrégebbindulómindenmost

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Egyedi ajándék a legjobb áron‎ Rendeld meg a legszebb névre szóló ajándékot szerettednek!


Feladva: 2017-09-24    [Óra - Ékszer - Nemesfém]

Címkék, kulcsszavak: szólónévreáronlegjobbajándékszerettednekEgyediajándékotajánlóHirdetőPepitalegszebbékszerekmegRendeld8206

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ne szalassza el a lehetőséget, hogy részese legyen az egyik legnagyobb szállítási vállalatcsoportnak, amely 100 évre tervez es amely részvényeinek értéke állandóan nőni fog! A SkyWay részvények tulajdonlása jólétet biztosít majd Önnek és családjának! Tehát nem érdemes sokat késlekedni a befektetéssel! A Sky Way részvényeit 2018-ben viszi a tőzsdére 1 $ db áron!! A befektetésednek köszönhetően már a közeljövőben a részvényeid hozamából élhetsz.


Feladva: 2017-09-23    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: amelyrészvényeidélhetszhozamábólhogyrészvényeitmajdlehetőségetWaybiztosíttervezközeljövőbenszalasszaSkyjólétetévremárÁgibefektetéssel100sokat

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A Kingtel egy eddig még sohasem látott távlatot kíván megismertetni önökkel a Mobiltelefonok rohamosan fejlődő világában. Főbb szolgáltatásaink: Mobiltelefon Táblagép Telefonok a Boltunkban Gyári Tartozékok Kiegészítők iPhone Szerviz Android Szerviz Kijelző Felújítás Minden használt Mobiltelefont és Táblagépet készpénzért azonnal megvásárolunk vagy beszámolunk a legmagasabb piaci áron!


Feladva: 2017-09-23    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: MobiltelefonTáblagépKingtelSzervizszolgáltatásainkMindenlátottáronTelefonokhasználttávlatotBoltunkbanMobiltelefontkívánGyáriTáblagépetmegismertetni

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Mindennemű régiség felvásárlása azonnali készpénz fizetéssel: antik bútor, festmény, szőnyeg, szobor (fa, bronz), óra,(kar, asztali és fali álló), ezüst tárgy, (gyertyatartó, cukordoboz, tálca, evőeszköz, hiányos is) porcelán (Herendi, Zsolnay, Meissen) arany ékszer (fél drága, drágaköves, törtarany is), csillár (asztali, álló, fali lámpa) zongora, régi tv, rádió, bélyeg, kitüntetés, képeslap, írógép, varrógép! Lakásokat, házakat hagyatékkal együtt is megvásárolunk! Cim: BP. 1137. SZENT ... további részletek >>

ISTVÁN KRT. 12 ARANY-EZÜST VÉTEL: NE ADJA EL ÉKSZEREIT TÖRT ARANY ÁRBAN, MERT MI FAZONARANYKÉNT MAGASABB ÁRON MEGVÁSÁROLJUK ÖNTŐL, TOVÁBBÁ ÜZLETÜNK VILÁGPIACI ÁR FÖLÖTT VÁSÁROL TÖRT ARANYAT, BEFEKTETÉSI ÉRMÉT, FOGARANYAT, ILLETVE BÁRMILYEN ARANYAT, KARÁTSZÁMTÓL ÉS MENNYISÉGTŐL FÜGGETLENÜL!!! BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN IS. A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. Tel.: 06702862076,


Feladva: 2017-09-22    [Régiség - Művészet]

Címkék, kulcsszavak: ARANYTÖRTARANYATfaliállóEZÜSTasztaliantikVIDÉKEN1137cukordobozbélyegfizetésselMERTdrágaBUDAPESTENCimgyertyatartóVÁSÁROLrádiókészpénzÁRBAN

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az utóbbi öt évben, négy kivételével, az összes tanítványom vizsgája sikerült, de korábban se volt rosszabb az arány 98%-nál. Matematika, mechanika, géptan, fizika, anyagtudomány, mechatronika, gazdasági matematika, analízis, sorozatok, differenciál-, integrálszámítás, lineáris programozás, differenciálegyenletek, mátrix, optimumszámítás, operációkutatás, valószínűségszámítás, oktatása korrepetálása 20 éves gyakorlattal egyetemistáknak, és középiskolásoknak.


Feladva: 2017-09-22    [Oktatás - Tanfolyam]

Címkék, kulcsszavak: matematikamechatronikaanyagtudományfizikagéptanmechanikavalószínűségszámításHirdetőkorábbanoperációkutatásPepitagazdaságisikerültoptimumszámításvizsgája

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Szekrénysor LED világítással. A szettbe beletartozik két álló vitrin, egy tv állvány, és egy lebegő polc. Rendelhető több színben: www.brwbutorhaz.hu/modern-szekreny sor-3112


Feladva: 2017-09-22    [Bútor - Lakástextil - Irodabútor]

Címkék, kulcsszavak: szekrenysoregymodernwwwbeletartozikszínbenszettbetöbbvilágítássalRendelhetőLEDpolcajánlólebegőHirdetőPepita3112állványvitrinállóbrwbutorhaz

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Ápolás, kezelés nélkül hajunk nem csak lassabb ütemben nő, de a hajszálak fakók, töredezettek is lesznek. A hosszú fekete haj nagyon igéző, azonban sokan nem is sejtik, mennyi törődést igényel egy igazán szép, egészségtől ragyogó frizura. A hosszú haj számára fontos a különböző tápanyagok külső és belső pótlása is. A vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek hozzájárulnak a hajszálak egészséges fejlődéséhez, míg a rendszeresen használt balzsamok, pakolások kívülről pótolják a szükséges ... további részletek >>

tápanyagokat. A haj növekedését a fejbőr masszírozása is elősegíti. Hosszú frizura tudnivalók weboldalunkon!


Feladva: 2017-09-22    [Egészség - Gyógyászat - Gondozás]

Címkék, kulcsszavak: hajHosszúhajszálaknemfrizuratitkafejbőrigényelmígtöredezettekkülsőKellérnövekedéséttörődéstfejlődéséhezfakóktápanyagokmennyiegészségesütemben

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Robway Hoverboard-ok széles választéka. Legjobb minőség, garancia, Samsung akkumlátor, Bluetooth, Innovatív applikáció. 79.900 Ft-tól www.cityroll.hu/robway.html


Feladva: 2017-09-22    [Autó - Motor - Jármű]

Címkék, kulcsszavak: robwayHoverboardBluetoothHirdetőakkumlátorPepitaSamsunghtmlgaranciaminőségcityrollLegjobbwwwválasztékatólszéles900applikációGyőrInnovatív

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Adj esélyt az óriási nyereményeknek! Akár 3,5 milliárd Ft nyeremény! * Naponta új nyerési lehetőségek * Alacsony részvételi díj - akár ingyen is! * Könnyen, otthonról játszhatsz


Feladva: 2017-09-21    [Pénzkeresés - MLM]

Címkék, kulcsszavak: akáresélytAdjlehetőségekPepitanyerésiszerencsédnekNapontajátszhatsznyereményotthonrólmilliárdKönnyennyereményeknekingyenóriásidíjrészvételiajánló

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Kreatív hobbi kis- és nagykereskedelem - Webáruház Kategóriák: Akciós kifutó termékek Bizsualkatrészek Csomagoló anyagok Díszíthető tárgyak Festékek lakkok ragasztók Fűző anyagok Gyöngyök Könyvek Kreatív alapanyagok Modellezés formaöntés Órakészítés Papíráru Szalvétatechnika Szerszámok eszközök Textilek szalagok Zsanérok csatok zárak csavarok


Feladva: 2017-09-21    [Hobbi - Gyűjtemény - Modell]

Címkék, kulcsszavak: WebáruházKreatívanyagokSzalvétatechnikaragasztókPapírárulakkoknagykereskedelemÓrakészítésFestékekcsavarokkisformaöntéstárgyakzárakhobbiModellezés

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Akciós AEG, Electrolux, Zanussi háztartási gépek - raktárról azonnal, akár 5 év kiterjesztett garancia - egyedülálló videó termékbemutatók - ha nem tudsz eljönni, nézd meg és rendelj online - országos házhoz szállítással!


Feladva: 2017-09-21    [Iparcikk - Elektronika - Kisgép]

Címkék, kulcsszavak: háztartásiZanussiElectroluxAEGgépektudsznemtermékbemutatókszállítássalvideóházhozegyedülállóAkciósországosgaranciaajánlóonlinekiterjesztettakár

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Rozsdamentes fazék 40 liter, Perfect Home 12740 Anyaga: rozsdamentes acél Mérete: átmérő 42 cm; szélessége füllel: 49 cm; magassága: 40 cm Űrtartalma: kb. 40 liter Súlya: 2,73 kg Használható: gáz-, elektromos-, kerámialapos tűzhelyen Tisztítása: Semleges folyékony mosogatószerrel mossa el. Kerülje a karcosodást okozó szerek és eszközök használatát! www.fullmarkt.hu/Rozsdamentes-faze k-40-liter-Perfect-Home-12740


Feladva: 2017-09-21    [Háztartás - Kert - Vegyiáru]

Címkék, kulcsszavak: Rozsdamentesliterfazek12740HomePerfecthasználatáttűzhelyenMéreteeszközökkerámialaposacélszerekelektromosAnyagaokozógázajánlókarcosodástHirdető

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Takarítás és kapcsolódó feladatok... A környéken élő, gyakorlott, sok szabadidővel rendelkező, megbízható, leinformálható, takarító hölgyet keresünk! Lakások takarításához hosszú távra, folyamatos munkalehetőséggel, változó időpontokban való (hétvégén, reggel, vagy este is) munkavégzésre és lakáskiadáshoz kapcsolódó feladatok elvégzésére. Angol/német nyelvtudás előny. Tel.: 0630 452 9013


Feladva: 2017-09-20    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: Takarításkapcsolódófolyamatos9013szabadidővellakáskiadáshoztávra452sokmunkavégzésrehosszú0630gyakorlottestetakarításáhozTelélővagylakásokelőny

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

4 izgalmas minta a gyerekszobába, kicsiknek és nagyoknak! Az új Star Wars & Velux Galactic Night Collection tetőtéri ablakokra szerelhető fényzáró rolóit Jedi lovagoknak és a galaktikus kalandoroknak terveztük, mindenki megtalálja köztük a kedvencét. A Star Wars & Velux Galactic Night Collection a tetőtéri ablakok üvegfelületét egy űrbéli kaland hátterévé varázsolja, így a kis hősök éjjel-nappal kedvenceikkel lehetnek. A Star Wars & Velux Galactic Night Collection segít abban, hogy a ... további részletek >>

gyerekszoba kis Jedi lovagja gyorsan álomba szenderüljön és utazását messzi-messzi galaxisokban folytassa. Kérjen árajánlatot online: www.farmtuzep.hu/star-wars-velux-galactic-night-collection


Feladva: 2017-09-20    [Bútor - Lakástextil - Irodabútor]

Címkék, kulcsszavak: veluxwarsstarnightgalacticcollectionmesszifényzárótetőtériJedikishogymintakalandgalaxisokbankalandoroknakabbanizgalmasűrbéligalaktikussegít

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A Sport Full HD kamera alkalmas mindenféle sportesemény rögzítésére. A csomagban talál sok konzolt és szalagot, amelyekkel a kamera könnyen felrögzíthető sisakra, testre, kormányra, vagy az autóban tetszőleges helyre. A kamera maximális felbontása 1080p (1920x1080) és vízálló 30 méter mélységig. 4 színváltozatban elérhető. Rendelje meg megbízható helyről 2 év garanciával itt: www.elektronikai-webshop.hu/hu/spo rt-akcio-kamerak/31--gocam-sj4000-a kcio-kamera.html


Feladva: 2017-09-20    [Fényképezőgép - Kamera - Optika]

Címkék, kulcsszavak: kameraakciosj4000gocamsport1080pkönnyenhelyrőlFullfelbontásaamelyekkelmegbízhatóajánlómaximálisszalagotmegHirdetőhelyrekonzoltRendeljePepita

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Vásároljon első kézből a Devon fürdőszobabútorok magyarországi forgalmazójától, nagy és kiskereskedelmi kiszolgálás, kedvező ár! Fürdőszobabútoraink széles választékával várjuk önöket csepeli raktár áruházunkban. Bútoraink festett fényes fehér MDF előlappal rendelkeznek, lapraszerelt állapotban, karton dobozban kerülnek átadásra. www.majerszerviz.hu/furdoszobabuto r.html


Feladva: 2017-09-19    [Bútor - Lakástextil - Irodabútor]

Címkék, kulcsszavak: furdoszobabutorDevonválasztékávalkézbőlMDFszélesmajerszervizelsőfehérFürdőszobabútorainkwwwVásároljonfényeskedvezőátadásraajánlófestettkiszolgálás

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A legkedvezőbb áron, elsősorban családokhoz, cégekhez, különféle rendezvényekre, esküvőtől, születésnaptól a házassági évfordulóig, babazsúroktól az érettségi találkozóig, karácsonyi rendezvényektől a szilveszteri műsorokig minden és mindenféle rendezvénnyel állunk a kedves lakosság rendelkezésére. 227 tagunk különféle produkcióval dolgozik. Rendkívül látványos, szép, hangulatos. Akár családi, akár színpadi, 1 fő műsor vezetőtől, akár 100 fős előadó gárdáig mindenféle fajta és típusú ... további részletek >>

rendezvény lebonyolítását vállaljuk.


Feladva: 2017-09-19    [Szórakozás - Vendéglátás]

Címkék, kulcsszavak: műsorokműsorfelnőttgyermekBluezenekarokrendelhetőzenészszerintzeneelképzelésegyénielképzelhetetlenpaulelképzelhetőrendelhetőkbármelytáncosokbohócok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Építésvezetőt keresünk felvételre, az alábbi elvárásokkal. Szakmai önéletrajzokat a hazai@upcmail.hu e-mail címre várjuk. FŐBB FELADATOK, MUNKÁK: Kivitelezési munkák teljes körű helyszíni koordinálása, alvállalkozók munkájának irányítása Ütemtervek készítése, határidők betartása és betartatása Árkalkulációk, anyagrendelések előkészítése, elektronikus építési napló vezetése Minőségi munka megkövetelése és ellenőrzése Minden egyéb építésvezetői feladat AZ ÁLLÁSHOZ TARTOZÓ ELVÁRÁSOK: ... további részletek >>

Legalább 3 éves kivitelezésben történt szakmai gyakorlat (magasépítés) Önálló és felelősségteljes munkavégzés Jó szervező és koordináló képesség Nagy terhelhetőség, rugalmasság Problémamegoldó- és feladat centrikus hozzáállás Jó kommunikációs képesség B kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi ÁLLÁS, MUNKA TERÜLETE(I): Építőipar, Kivitelező, General kivitelező MUNKAVÉGZÉS HELYE: Rugalmas munkavégzési hely – Budapest-Pest megye


Feladva: 2017-09-19    [Állás - Munka - Foglalkoztatás]

Címkék, kulcsszavak: feladatszakmaiMUNKAmunkákMUNKAVÉGZÉSképességkivitelezőbetartatásaPestteljesellenőrzésealábbiProblémamegoldóbetartása8211történtÁLLÁSmegkövetelése

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Comac Hungary - Comac Márkakereskedés Nem akar sok pénzt egyszerre elkölteni? Nem akarja, hogy a cége likvid tőkéje csökkenjen? Akkor érdemes hosszútávra, azonos havi költséggel járó fix összegű bérlésben gondolkodni! Nincsenek szervíz költségek, nincsenek rejtett költségek, nincsenek apró betűs részek! Bővebben honlapunkon olvashat erről!


Feladva: 2017-09-18    [Gép - Szerszám - Műszer]

Címkék, kulcsszavak: nincsenekComacNemköltségeklikvidBővebbenfixcégeHungaryrészekjáróhogyajánlóbetűsköltséggelakarjaHirdetőapróhaviPepitaazonoselkölteniáron

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Azok számára állítottuk össze kezdő csomagjainkat, akik most vágnak bele a kisállat tartásba. A csomag tartalmaz minden, a felelős állattartáshoz szükséges kelléket. A Cavie 60 a Ferplast több éves fejlesztése. Strapabíró, praktikus és rendkívül esztétikus tengerimalac ketrec. Magas peremmel rendelkezik, így a kiszemetelés esélye minimális. Tálcája erős minőségi műanyagból készül, tisztán tartása könnyű. A csomag tartalmazza: -Felszerelt Cavie 60 ketrec /1db 300ml-es csepegésmentes ... további részletek >>

önitató, 1db szénarács/ -Fogkoptató kő /Panzi,55gr/ -Tengerimalac eledel /Panzi, 1000ml/ -Réti széna /350g/-Fenyőforgács /5L/ Színekről érdeklődjön elérhetőségeinken.


Feladva: 2017-09-18    [Állat - Növény - Tápszer]

Címkék, kulcsszavak: tengerimalacketrecCaviePanzicsomag1dbtengerimalacnakkezdocsomagmindenerősállítottukkisallatokpraktikus1000mltartalmazTálcájaszámárawebshopAzok

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Nyíregyházán két utcával határolt 4615 m2 telephely, építési telkeknek is, az Ukrán, Román, Szlovák határokhoz vezető 41-es főút 6-os km-nél eladó. A városközpont 4 km, az M3-as autópálya 1 km, a határok 50-100 km távolságra vannak. Sok célra alkalmasan, lekövezve, bekerítve, közművesítve, tetszés szerint oszthatóan. 63 méter széles. Itt megvalósíthat bármit sikeresen. Jól megközelíthető, forgalmas, látványos hely, jó kiindulópont.


Feladva: 2017-09-18    [Ház - Lakás - Ingatlan]

Címkék, kulcsszavak: eladókiindulópontSzlovákNyíregyházamétertávolságrahelyRománJánososzthatóan100látványosUkránNemesszerinthatároktelkeknekforgalmasterülettetszés

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A sárga barack mag B17 vitaminban, azaz amigdalinban gazdag. Sokak számára ellenmondásos ez az összetevő, mivel toxikus anyagot is tartalmaz. Ez igaz, ám ennek a toxikus anyagnak a kötése olyan típusú, ami ártalmatlanná teszi azt az emberi szervezetre nézve. A sárga barack mag kifejezetten egészséges étrendkiegészítő, mely természetes formában tartalmaz számos értékes összetevőt. Ilyenek a vitaminok, antioxidánsok, ásványi anyagok, rostok és egészséges zsírsavak. Ezek pozitívan hatnak az ... további részletek >>

immunrendszerre, a keringésre, az emésztésre és a közérzetet is javítják. Miért tartsunk sárgabarackmag kúrát évente többször? Tudjon meg még többet itt: www.sarga.barackmag.com/sargabarackmag


Feladva: 2017-09-18    [Élelmiszer - Hús - Étolaj]

Címkék, kulcsszavak: baracksárgakúráttoxikustartalmazegészségesBarackmagmégmagimmunrendszerreolyanIlyenekSokaktöbbszörhatnakkötéseösszetevőtgazdagéventepozitívan

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Az AR-5316-os A3-as másológép 1 db 250 lapos papírfiókkal és 1 db 100 lapos oldalsó adagolóval rendelkezik. Egyszerű, könnyen kezelhető berendezés. A másológép lézernyomtatóként is használható a beépített LPT és USB portjain keresztül. Windows 10 operációs rendszerrel nem kompatibilis. www.fullc.hu/sharp/webaruhaz.php?S HARP-AR-5316-hasznalt-masologep&ope n=&id=465&kat=24&menu=w


Feladva: 2017-09-18    [Számítástechnika - Mobiltelefon]

Címkék, kulcsszavak: 5316SHARPmásológéplaposHirdetőkeresztülEgyszerűPepitaportjainrendelkezikhasználtphpUSBadagolóvalwebaruhazLPToldalsófullcbeépítettmenuwww100

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Bellelli B-One Clamp gyerekülés, hátsó, csomagtartóra szerelhető Hátsó gyermekülés. Szerszám nélkül a csomagtartóra rögzíthető. Használata 7 éves korig javasolt. Maximum teherbírás 22 kg. Egy kézzel ki/be csatolható biztonsági öv. Szürke vagy kék színben. www.bicyclewebshop.com/?1260,belle lli-b-one-clamp-gyerekules-hatso-cs omagtartora-szerelhetö=2591


Feladva: 2017-09-18    [Baba - Gyerek - Játék]

Címkék, kulcsszavak: gyerekülésclampcsomagtartóraonebellelliHátsószerelhetőwwwjavasoltszínbenkorigajánlókékévesHirdetővagyHasználataPepitaSzürkerögzíthetőKerékpár

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Cégünk a nagy múltú olasz Eva Calor termékeit forgalmazza,melyek közt találhatók légbefúvásos és csatornázható pellet kályhák, kandalló betétek, vízteres pellet kályhák. Működésük korszerű elektronikának köszönhetően teljes biztonság mellett automatikusan történik. Pellet kályháink mellett szóló érvek: automatikus gyújtás, működése előre beprogramozható akár a hét mindennapjára, a leggazdaságosabb modern fűtési technológia, a gyorsan elért beállított hőmérséklet után EKO üzemmód vagy STAND BY ... további részletek >>

állapot, rendkívül magas hatásfokú és környezetbarát megújuló tüzelőanyaggal működő készülékek. A ma elérhető automata fűtési rendszerek közül a legolcsóbb a pellettel való fűtés!


Feladva: 2017-09-18    [Építés - Építőanyag - Szerelvény]

Címkék, kulcsszavak: pelletkályháknagyfűtésimellettautomatikusantüzelőanyaggalhétmúltúEKOkandallótörténikműködőmindennapjáraolaszüzemmódbetétekkályháinkkészülékek

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Készítünk bármilyen méretben hordó szaunát, Mérettől függően e-mailben vagy telefonon konkrét ajánlatot adunk. A hordó szauna remek kiegészítője lehet a fürdő dézsának. Nagyon jó ár-érték arány! 06203979102 pollakferi@icloud.com


Feladva: 2017-09-15    [Háztartás - Kert - Vegyiáru]

Címkék, kulcsszavak: hordószaunacomMérettőlpollakferi@icloudremekszaunát06203979102méretbenfurdodezsakbármilyenwwwadunkKészítünkarányajánlatotTatabányaértékkonkrét

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

Fürdőszoba átalakítás, felújítás, tetőtér beépítés, laminált padlóburkolás rövid határidővel. Kisebb munkák, tetőpárkány, homlokzatfestés, javítás.


Feladva: 2017-09-15    [Építés - Építőanyag - Szerelvény]

Címkék, kulcsszavak: homlokzatfestésátalakítástetőpárkányFürdőszobamunkákCsornaKisebbFerenchatáridővelErdészrövidparkettázáspadlóburkolásfestéslamináltBurkolásbeépítés

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com

A moringa, azaz a csodafa természetes multivitamin, melynek leveléből tápanyagokban bővelkedő étrendkiegészítő készül. Rendszeresen fogyasztva a vitalitás növekedését, az erőnlét fokozódását tapasztalhatjuk. A moringa multivitamin antioxidáns gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt segít megőrizni az egészséget, illetve betegség esetén hatékony támogatást nyújt a gyógyulás érdekében. Több mint 40 féle antioxidánssal védi a sejteket és veri vissza a káros szabadgyökök támadásait, ezzel pedig ... további részletek >>

sokat tesz a betegségek és az öregedés ellen. Természetes multivitamin moringa porból - Információk és rendelés 1 perc alatt! www.multivitamin.moringa.bolt.hu/multivitamin


Feladva: 2017-09-15    [Élelmiszer - Hús - Étolaj]

Címkék, kulcsszavak: moringamultivitaminTermészeteslevelébőlantioxidánssalcsodafapercilletvesokatnövekedésétféleazazrendelésegészségetpedigvitalitásmintKittimegőrizni

Forrás: pepitahirdeto.multiapro.com


Kategóriák: •   Állás - Munka - Foglalkoztatás   •   Autó - Motor - Jármű   •   Hobbi - Gyűjtemény - Modell   •   Állat - Növény - Tápszer   •   Vegyes hirdetések   •   Háztartás - Kert - Vegyiáru   •   Gép - Szerszám - Műszer   •   Egészség - Gyógyászat - Gondozás   •   Iparcikk - Elektronika - Kisgép   •   Irodaszer - Dísztárgy - Ajándék   •   Baba - Gyerek - Játék   •   Bútor - Lakástextil - Irodabútor   •   Ház - Lakás - Ingatlan   •   Lakossági szolgáltatás   •   Biztonság - Őrzés - Védelem   •   Internet - Weboldal - Érdekes   •   Könyv - Fotó - Film - Videó   •   Oktatás - Tanfolyam   •   Óra - Ékszer - Nemesfém   •   Régiség - Művészet   •   Ruha - Cipő - Divat   •   Sport - Kemping - Túra   •   Számítástechnika - Mobiltelefon   •   Szórakozás - Vendéglátás   •   Társkereső - Ismerkedés   •   Utazás - Üdülés - Szállás   •   Üzlet - Befektetés - Pénzügyek   •   Zene - Hangszer   •   Építés - Építőanyag - Szerelvény   •   TV - Hifi - Házimozi   •   Élelmiszer - Hús - Étolaj   •   Szépség - Kozmetika - Parfüm   •   Közlemények - Felhívás - Adomány   •   Szállítás - Szállítmányozás   •   Fordítás - Tolmácsolás   •   Fényképezőgép - Kamera - Optika   •   Pénzkeresés - MLM   •   Kegyelet - Ezotéria  


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja