Azért van rendszerváltás előtti hangulatom, mert pont ugyan
az a szitu.
Van egy magát vezénylő erőnek tartó
képződmény és van sok, vele szemben álló személy és
formáció...
A kétharmados - matematikailag is
logikai bakugrásokkal igazolt - többségnek mondott szervezet
és a vele szembenállást mutató formációk ülnek az ország
házában.
Abban mindkét halmaz rendkívül egyetért,
hogy ragaszkodni kell a közbeszédben megszokott kormánypárti
és ellenzéki titulushoz. Mitöbb van is vita, kérdés, meg
viszontválasz is - a színházi előadások forgatókönyve
szerint. A közönség ugyan direktben nem látja az
előadást, viszont áttételesen mégis csak érzékeli az
országházi történéseket és vagy lelkesen tapsol, vagy pfújol
a publikum szerepe szerint - mert az van neki kiosztva.
Na ez az a pont, ahol nekem ez a demokratikus varázs
megtörik! Azt a kétszáz személyt képtelen vagyok úgy
kezelni, mint törvényhozás, mivel minden résztvevő - egy
kivételével - olyan süket, mint a nagyágyú. Újra kell
gombolni! A kabát már nem elég, az
egész ruhatárat...