Azért van rendszerváltás előtti hangulatom, mert pont ugyan
az a szitu.
Van egy magát vezénylő erőnek tartó
képződmény és van sok, vele szemben álló személy és
formáció...
A kétharmados - matematikailag is
logikai bakugrásokkal igazolt - többségnek mondott szervezet
és a vele szembenállást mutató formációk ülnek az ország
házában.
Abban mindkét halmaz rendkívül egyetért,
hogy ragaszkodni kell a
közbeszédben megszokott kormánypárti és ellenzéki
titulushoz. Mitöbb van is vita, kérdés, meg viszontválasz is
- a színházi előadások forgatókönyve szerint. A közönség
ugyan direktben nem látja az előadást, viszont áttételesen
mégis csak érzékeli az országházi történéseket és vagy
lelkesen tapsol, vagy pfújol a publikum szerepe szerint -
mert az van neki kiosztva.
Na ez az a pont, ahol
nekem ez a demokratikus varázs megtörik! Azt a kétszáz
személyt képtelen vagyok úgy kezelni, mint törvényhozás,
mivel minden résztvevő - egy kivételével - olyan süket, mint
a nagyágyú. Újra kell
gombolni! A kabát már nem elég, az egész ruhatárat...