A hangulatra gondolok, meg a majdnem tehetetlen dühre -
egyáltalán nem a hívószavakra és az utólagos
belemagyarázásokra...
Mert ugye van egy sehová sem
vivő kijelölt út, aminek minden eleme maga a képmutatás!
Személyenként és eszközönként egyaránt. Majdnem
gránit-szilárd építmény, de hála istennek csak
látszatra. A nagyfaterék egyszer csak ott
álltak, majdhogynem maguk sem tudták, hogy hol.
Persze az ilyen dolgok törvényszerűsége alapján aki
lelkesedett, az az egyik oldalon, aki meg be volt szarva, a
másikon...
Üzenet küldése a hirdetőnek >>
