Mindig is kellett
lelkesedni valamiért. Előírásra, hősökre és névtelen
áldozatokra - természetesen kurzus szerinti verzióban.
Közben a hétköznapok beszélgetései hozzák az egyéni
sztorikat, úgy ahogy azok valóban történtek, amiből kiderül,
hogy a hősnek tartottak valójában inkább pojácák, akikre meg
emlékezni illenék, azok pedig említést sem kapnak.
És persze a családi és privát sztorik, amiben a mesélő
igazából azt sem tudta annak idején, hogy hova álljon, a
másik lábujjait meg levitte egy szovjet T-34-es...