Mindig is kellett lelkesedni valamiért. Előírásra,
hősökre és névtelen áldozatokra - természetesen kurzus
szerinti verzióban. Közben a hétköznapok
beszélgetései hozzák az egyéni sztorikat, úgy ahogy azok
valóban történtek, amiből kiderül, hogy a hősnek tartottak
valójában inkább pojácák, akikre meg emlékezni illenék, azok
pedig említést sem kapnak.
És persze a családi és
privát sztorik, amiben a mesélő igazából azt sem tudta annak
idején, hogy hova álljon, a másik lábujjait meg levitte egy
szovjet T-34-es...