A hangulatra gondolok, meg a majdnem tehetetlen dühre -
egyáltalán nem a hívószavakra és az utólagos
belemagyarázásokra...
Mert ugye van egy
sehová sem vivő kijelölt út, aminek minden eleme maga a
képmutatás! Személyenként és eszközönként egyaránt. Majdnem
gránit-szilárd építmény, de hála istennek csak látszatra. A
nagyfaterék egyszer csak ott álltak, majdhogynem maguk sem
tudták, hogy hol.
Persze az ilyen dolgok
törvényszerűsége alapján aki lelkesedett, az az egyik
oldalon, aki meg be volt szarva, a másikon...
Üzenet küldése a hirdetőnek >>
