Kis idővel, túlhaladva az első néhány másodperces
kedvcsinálón, azért nézés közben eléggé vaskos egyetértés
alakul ki bennem...
Nyilván, mivel nézem és értem,
érteni vélem, hogy mit mond Csernus Imre. Nálam már majdnem
magasabb a tudományos fokozata, mint egy sima doki, de akár
az is maradhatna - persze a valóságban jóval több már.
Ugyanakkor megértem, a szembesülés a duplán negatív
önmagáról a másoknak látszó képen keresztül mindig zűrös. Az
mindegy, hogy sok emberről egyszerre és tömegként van szó,
vagy az egyes személyről! Pláne, ha nem is akarnak többen,
nagyon sokan megváltozni. Arról nem is beszélve, ha
felismerjük és kimondjuk, a kényszergyógykezelés eleve
katasztrófa...
Mindannyian magunkba nézhetnénk
időnként - most legalább ötven perc hosszan!
Üzenet küldése a hirdetőnek >>
