Márki-Zay Péter szerint nem áll jól az uniós források felszabadítása

2023.11.30. 07:46
A Magyarországnak járó kohéziós források felszabadítása, amely az európai uniós jogállamisági eljáráshoz kötött, „sajnos, nem áll jól”, az Európai Bizottság által meghatározott 27 szupermérföldkőből mindössze négyben született előrelépés a magyar kormány részéről – jelentette ki Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szerdán Brüsszelben.

Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje többnapos látogatásra érkezett a belga fővárosba, hogy tárgyaljon többek között az Európai Parlament és az Európai Bizottság képviselőivel. A magyar médiának adott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a források hazahozása érdekében a legtöbbet a magyar kormány tud tenni.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, brüsszeli tárgyalásain azt a megoldást is felvetette, hogy a finanszírozás egy részét vagy akár az egészét a magyar önkormányzatok kapják, beleértve az ellenzéki önkormányzatokat is.

Rendelkezésre állna egy munkacsoport, amely felügyelné a pénzek elosztását, amennyiben az EU nem meri a kormányra bízni a forrásokat. Így a fejlesztési projektek elindulhatnának. Azt javaslom a kormánynak, hogy ez ügyben lobbizzanak ők is

– jelentette ki. Mint mondta, erre nem kapott ígéretet, de tárgyalófelei ezt az eljárást „mind igazságosnak tartották”.

Beszámolt továbbá arról, hogy egyeztetett Vera Jourová uniós biztossal is a jogállamiság helyzetével kapcsolatban, aki „sajnálattal vette tudomásul azt, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter legutóbbi nyilatkozatai kimondottan nehezítik azt, hogy Magyarország teljesítse a jogállamisági feltételeket”.

Szerinte az uniós versenyszabályokkal szembemegy és eljárást vonhat maga után az, hogy „Lázár János felszólította a külföldi építőipari cégeket, hogy hagyják el az országot és adják át a Fidesznek a cégeiket, akár magántársaságoknak, akár a kormánynak”.

Természetesen az a kijelentése, hogy Hódmezővásárhely, amíg én vagyok polgármester, nem kap semmilyen kormányzati támogatást, az hasonlóan botrányos az európai körökben, ahogy a beruházási törvény is

– tette hozzá.

Véleménye szerint, „ha Lázár János magához vonja a beruházási projekteket, akkor Magyarországnak és a településeknek körülbelül egynegyede fog csak járni a pénzeknek, és háromnegyedét el tudják lopni”.

A migrációval kapcsolatban úgy vélte, hogy Magyarország nem képes megvédeni a külső határokat, ezért egyeztetései folyamán azt javasolta, hogy az EU növelje a Frontex szerepét a magyar határoknál.

Jelenleg az a helyzet a déli határon, hogy naponta ezer illegális migráns jön be, és ebből átlagosan legfeljebb ha 130-150-et kapnak el. Nem véletlenül háborodott fel Ausztria, hogy Magyarország több mint ezer embercsempészt szabadon bocsátott

– hangoztatta.

Az európai parlamentbeli látogatásán Márki-Zay Péter több képviselővel is találkozott, köztük a zöldpárti Daniel Freunddal, „Magyarország nagy barátjával is, aki kiemelten fontosnak tartja, hogy Magyarország az Európai Uniónak fejlődő, gazdagodó és boldog tagja legyen”.

A zöldekkel folytatott egyeztetésén felmerült az akkumulátorgyárak kérdése, a környezetvédelem, a talajvizek, a védett erdők, a vízkészletek megóvása is – sorolta. Úgy vélte, hogy az akkumulátorgyárak a lazább környezetvédelmi szabályok miatt telepednek Magyarországra.

Márki-Zay Péter arra is kitért, hogy az elnöksége alatt álló Mindenki Magyarországa Néppárt szeretne az Európai Néppárt (EPP) tagjává válni, azonban a KDNP ezt blokkolhatja. Mint mondta, a néppárti képviselőkkel találkozva úgy látta, „nagyon erős támogatás van arra, hogy végre egy tisztességes, korrupcióellenes magyar párt képviselje Magyarországot az Európai Néppártban”.

A magyar ellenzéki politikus csütörtökön az Európai Ügyészség helyettes vezetőjével és Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal folytat tanácskozást.

Navracsics Tibor: Több pénzt is lehívhattunk volna

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint akár több pénzt is lehívhattunk volna a helyreállítási alap hitelrészéből, de a támogatásból készült beruházásokat 2026-ig be kell fejezni, és a magyar gazdaság képességeit tekintve ekkora összeg felhasználása tűnik reálisnak. 

Az Európai Bizottság döntését már csak az Európai Tanácsnak kell jóváhagynia a támogatás folyósításához. Ha az Európai Tanács az elfogadás mellett dönt, akkor közel 380 milliárd forintnyi előleg érkezik. 

Az előleg folyósítása a vonatkozó nemzeti tervek elfogadásához volt kötve, a helyreállítási alap – vissza nem térítendő – nem hitel részére vonatkozó terveket elfogadták, így az unió zavartalanabbul fogadta el a hitelrészre vonatkozó terveket is. 

A területfejlesztési miniszter azt is elmondta, hogy a támogatás folyósítását végül nem a miniszterelnökök tanácsa, hanem a szaktanács fogja elfogadni.