Tetszett a cikk?

Most épp a köztisztségektől akarják eltiltani.

Szerda este 8 órakor a lengyel parlament leváltotta ugyan azt a bizottságot, amellyel az előző többség bizonyítani akarta, hogy Donald Tusk orosz befolyás alatt áll, de annak tagjai két órával előbb egy jelentésben azt javasolták, hogy a jövendő miniszterelnököt tiltsák el a köztisztségektől. Van, aki azt reméli, hogy a köztársasági elnök ennek alapján megtagadhatja Tusk kinevezését.

A hvg.hu májusban beszámolt arról, hogy a lengyel parlament bizottságot hozott létre a korábbi kormányok alatt állítólag érvényesült orosz befolyás vizsgálatára.  Ez a vádlói és ítélkezői joggal egyszerre felruházott, de nem független bírókból álló testület, amely jogot kapott politikusok kizárására a közéletből, annyira alkotmánysértőnek látszott, hogy Andrzej Duzda köztársasági elnök, bár aláírta, rögtön módosítást is javasolt, például a bírósági jogorvoslat megteremtésére.

Több hónapos huzavona után a bizottság létrejött. Elnöke az a Slawomir Cenckiewicz nevű történész lett kétszeres államtitkári fizetéssel, aki éveket szánt annak bebizonyítására, hogy Lech Walesa, az 1990 és 1995 közti köztársasági elnök nem csak az 1970-es évek elején, megfélemlített fiatal munkásként működött együtt néhány évig a kommunista titkosszolgálattal, ami tény, hanem még 1980-ban, a Szolidaritás szakszervezet alapításakor is – amire viszont nincs valódi bizonyíték, és a józan észnek is ellentmond.

A bizottság érdemi munkát az október 15-i választások előtt nem végzett – bár állítólag iratokat tanulmányozott –, senkit nem hallgatott meg. Most, a leváltása előtti pillanatokban mégis előállt egy 100 oldalas „részjelentéssel”, amely szerint Donald Tusk és négy közeli munkatársa nemzetbiztonsági okokból ne tölthessen be állami vezető tisztséget.

A szejm heves szerdai vitájában a már kisebbségbe került eddigi kormánypárt képviselői újra azokat a fotókat lobogtatták, amelyeken Tusk és Putyin együtt látható 2009-ben, a Krím megszállása és Kelet-Ukrajna elszakítása előtt, amikor a maitól teljesen eltérő helyzetben normalizálni próbálta a kapcsolatokat a kalinyingrádi exklávé révén most is szomszédos Oroszországgal. A még ügyvezető, és új kormányalakítási kísérletével valószínűleg kudarcot valló Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig azt mondta: ha Tusknak nem lenne félnivalója, nem bántaná a vizsgálóbizottságot.

Mindez nem hatotta meg a jelenlegi többséget: 248 szavazattal (ennyi képviselője van a jövendő kormánykoalíciónak) 188 ellenében, 6 tartózkodás mellett leváltotta a bizottság tagjait. Ettől még a törvény hatályban marad, mert visszavonását az államfő valószínűleg megvétózná, de egyelőre kiürült, és nem tudni, mit kezdenek vele.

Van, aki szerint a bizottság részjelentésére hivatkozva Andrzej Duda köztársasági elnök megtagadhatná Donald Tusk miniszterelnöki kinevezését, ha ez aktuálissá válik a Morawiecki számára várhatóan vereséget hozó bizalmi szavazás után, de erre nincs sok esély. Nem érdemi vizsgálaton alapuló igazi jelentésről van szó, és amúgyis bírósághoz lehetne fordulni ellene. Az államfői hivatal egyelőre azt üzeni, hogy aki többséget kap a parlamentben, azt Duda elnök ki fogja nevezni. (A lengyel alkotmány szerint ugyanis ez az eljárás, nem a parlament választja a miniszterelnököt.) De azért sokat mond, hogy a hatalom elvesztését kétségbeesve fogadó eddigi kormánypárt – hiszen a bizottsági tagok nyilván onnan kapták a sugallatot – mivel próbálkozik Donald Tusk megfúrása érdekében.