szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megoldja a frissítések egyik legbosszantóbb hiányosságát a Windows 11 a jövőben: jön a frissítések telepítése, újraindítás nélkül.

Frissítés. A szó, amitől egyszerre rezzen össze mindenki, aki használt már PC-t. A folyamat kötelező eleme jelenleg a rendszer teljes újraindítása, ám lehet, hogy legalább ettől mentesülhetnek a felhasználók a jövőben.

A Microsoft ugyanis a jövőben elhozhatja a Windows Serverből már ismert „hotpatching” funkciók a közhasználatú Windows 11-be is, melynek segítségével az újraindítás nélkül települhetnek a rendszer frissítései. Ezt a fejlesztői előzetesben már teszteli is a Microsoft a Windows Latest cikke szerint.

Ha Windows fut a számítógépén, érinti: hivatalos, hogy baj van a frissítéssel

96 százalékig eljut, majd megáll az e havi biztonsági foltcsomag a Windows 11-hez – a hibáról már a Microsoft is tud, és dolgoznak a megoldáson.

Adódik azonban a kérdés, mégis miként működhet ez: egy technikai leírás alapján a Server esetében a futó folyamat memórián belüli kódja frissül. Ehhez pedig nem kell újraindítani a rendszert, így az adott folyamatot sem.

Olyan reklámokat tesznek a Windowsba, amiket csak pénzért lehet kikapcsolni

Nincs menekvés, a Microsoft a saját szolgáltatásainak népszerűsítése mellett már külsős reklámokat is megjelenít a Windowsban.

Ígéretes – ám még ez sem jelenti azt, hogy a jövőben egyáltalán nem lesz szükség az újraindításra, és évekig frissülhet a rendszer csendben, a háttérben. Háromhavonta ugyanis elkerülhetetlen lesz egy újraindítás – a háromhavi ciklus pedig mindig egy kumulatív frissítéssel indul. Ezt követően lesz további két hónap az újraindítások szükségessége nélkül, már amennyiben nincs egy olyan, sürgős frissítés, ami megköveteli azt.

Az egyelőre nem ismert, mikor érkezhet meg az új funkció a Windows 11 stabil kiadásába, ám a tesztelése már egy ígéretes jele lehet annak, hogy rövidesen bárki számítógépén települhetnek a frissítések a háttérben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.