Közlekedés
Továbbra sincs bérmegállapodás a pécsi Tüke Busz Zrt. és a sztrájkot szervező szakszervezet között
Az érdekképviselet a kezdeti 25 százalékos alapbéremelési követelését az elmúlt hónapokban 20-ra csökkentette.
2024.03.08 19:26MTIA pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba - közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után, pénteken.
A pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. pénteken azt követően adott ki közleményt, hogy eredménytelen volt az idei harmadik - hétfőtől csütörtökig zajló - sztrájk is, amelyet a sofőrök többségét tömörítő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) hirdetett meg.
A Tüke Busz közleményében azt írta, hogy a sofőrállományának "jelentős többsége" a sztrájk napjain is dolgozott, így a buszok az elégséges szolgáltatást meghaladó menetrend szerint közlekedtek: a sztrájkkal érintett négy napon a normál menetrendben 1884 járat közlekedett volna, ezzel együtt hétfőn 1804, kedden 1574, szerdán 1564, csütörtökön 1576 járat indult.
Az érdekképviselet a kezdeti 25 százalékos alapbéremelési követelését az elmúlt hónapokban 20-ra csökkentette. Február végén a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója saját hatáskörben úgy döntött, hogy a korábbi tárgyalásokon az általa bejelentettnél valamivel magasabb, de még mindig csak 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőleges alapórabér-emelést hajt végre.
Dobi István, a SZAKSZ elnöke a szakszervezet közösségi oldalán a cég pénteki közleményének kiadását követően arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tüke-sofőrök több mint hetven százaléka támogatja a SZAKSZ bérharcát és a "munkabeszüntetést érintő járatok hatvan százaléka nem indult el" a sztrájk négy napja alatt.
Az elnök szerint az autóbuszvezetők jelentős többsége egyetértett a SZAKSZ bérfejlesztési követelésével, és emlékeztetett egy nappal korábbi bejelentésére, miszerint mostantól nem a 20, hanem 25 százalékos, tehát további 6,5 százalékos alapbéremelés elérése a cél.
Dobi István korábban jelezte: azért állítják vissza eredeti követelésüket, mert a cég vezetése a legutóbbi sztrájk ideje alatt nem is tárgyalt a szakszervezettel. Ha ez a továbbiakban is így marad és nem lesz megegyezés, abban az esetben nem kizárt, hogy még az önkormányzati választások előtt újabb nyomást gyakorolnak a tulajdonosra, illetve a munkáltatóra - húzta alá az elnök a bejegyzésében.
Az éves átlagban 387 alkalmazottat, ezen belül 238 autóbusz-vezetőt foglalkoztató Tüke Busz 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, amely 160 - zömében gázolaj, kisebb részt elektromos hajtású - járművel látja el a közösségi közlekedési feladatokat Pécsen.
A társaság nettó árbevétele 2022-ben 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 13 millió forint volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06