Oscar-gála: tarolt az Oppenheimer, a Barbie hoppon maradt
Cillian Murphy a legjobb férfi főszereplő / Fotó: YouTube
Lezajlott a 96. Oscar-gála, az esemény házigazdája Jimmy Kimmel volt. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, az idei gála nagy esélyesei közé tartozott a Barbie és az Oppenheimer: ebből a csatából most egyértelműen az utóbbi került ki győztesen. Christopher Nolan filmje ugyanis összesen hét díjat zsebelt be, köztük a legjobb film, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő díját is. Ezzel szemben a Barbie csupán egy kategóriában tudott diadalmaskodni. Idén egyébként igazán érdekesre sikerült a díjátadó, ugyanis rekordidő alatt lezavarták, gyakorlatilag egyik kategóriát darálták a másik után.
Ezeket látta már?
A díjátadót amúgy a Disney+-on is közvetítették élőben, ám jó hír, hogy azoknak sem kell lemaradniuk, akiknek nehézséget okozott hajnalig ébren maradni. Az eseményt követő napon ugyanis elérhető lesz a Disney+-on egy 90 perces, összevágott verzió is, reklámszünetek és a vörös szőnyeges bevonulás nélkül. A visszanézhető műsor március 11-én este kerül fel a platformra, ahol 24 napon keresztül lesz elérhető. A gála eseményeit itt, a Blikk oldalán is nyomon követtük, a sztárok vörös szőnyeges bevonulásától kezdve, egészen a díjak átadásáig mindent megtalál a lenti összeállításunkban.
A hollywoodi szívtipró pezsgőjét szolgálják fel idén is az Oscar-gálán: íme, a különleges ital
A vörös szőnyegről:
Érkeznek a sztárok,
America Ferrera Barbie ihletésű-ruhában jelent meg
A vörös szőnyegen időközben már elkezdtek felvonulni a sztárok: a Dolby Színházhoz érkezett a Barbie-film egyik sztárja, valamint a legjobb női mellékszereplő kategória jelöltje, America Ferrera. A színésznő egy csodálatos, Barbie-hangulatú, rózsaszín Versacce ruhában érkezett, aminek az elkészítése több mint 400 órát vett igénybe.
Vanessa Hudgens babát vár
A High School Musical-filmekből megismert Vanessa Hudgens is a helyszínen van, aki hatalmas meglepetéssel is szolgált a rajongók számára, hiszen a vörös szőnyegen fedte fel: kisbabát vár. A 35 éves színésznő az első gyermekével várandós, férjével, a baseballjátékos Cole Tuckerrel 2023-ban mondták ki a boldogító igent.
Emma Stone mesésen fest
A legjobb színésznő kategóriában jelöl Emma Stone egy pánt nélküli Luis Vuitton ruhában érkezett meg a vörös szőnyegre, a megjelenését pedig egy csodálatos, 30 karátos sárga gyémánt nyaklánccal egészítette ki. Stone a Szegény párák című filmben nyújtott alakításáért kapta a jelölést, s az este egyik legnagyobb esélyesének számít. A színésznő egyébként 2017-ben már örülhetett Oscar-díjnak, akkor a La La Land című filmért kapott jelölését váltotta szobrocskára.
Ryan Goslingot a felesége is támogatja
A vörös szőnyegen feltűnt a Barbie-film Kenje, Ryan Gosling, akit a felesége, Eva Mendes mindenben támogat. A színésznő Gosling öltözője előtt készített egy felvételt, amit aztán az Instagram-oldalán osztott meg, a videó alatt pedig az I'm Just Ken című dal hallható, amit a színész a Barbie-filmben énekelt, s amit az Oscar-gálán élőben is előad majd. Gosling egyébként a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölt is, szóval neki is szurkolhatunk ma este. A színész egyébként fekete szettben érkezett, de rózsaszín zoknit vett fel, feltehetően ezzel is utalva a Barbie-filmre.
Emily Blunt a férjével érkezett
Emily Blunt, aki idén kapta meg az első Oscar-jelölését, s a legjobb női mellékszereplő díjra pályázik: az Oppenheimer című filmben nyújtott alakítását ismerheti el az akadémia. A 41 éves színésznő a férjével érkezett az ünnepségre, és egy mesés Schiaparelli ruhát viselt, amelyet Tiffany & Co. ékszerekkel egészített ki.
Mutatjuk, milyen sorrendben osztják majd ki a díjakat:
Margot Robbie anti-Barbiként futott be
A Barbie-film főszereplőjétől feltehetően mindenki azt várta, hogy talpig rózsaszínben érkezik majd, ezzel szemben Margot Robbie feketét vett fel a jeles eseményre. Színek ide vagy oda, a színésznő csodásan fest.
Ariana Grande viszont Barbie-nak öltözött
Ezzel szemben Ariana Grande teljesen rózsaszínbe öltözött, bár állítólag nem a Barbie-film miatt, a szettjét ugyanis Glinda, a jó boszorkány karaktere ihlette.
Jön az első díj: a legjobb női mellékszereplőt hirdetik ki
Íme a jelöltek:
- Emily Blunt (Oppenheimer)
- Danielle Brooks (The Color Purple)
- America Ferrera (Barbie)
- Jodie Foster (Nyad)
- Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet)
A kategória győztese: Da’Vine Joy Randolph, aki a Téli szünet című filmben nyújtott alakításáért vehette át a szobrocskát.
A legjobb animációs rövidfilm díját is átadták
A kategória győztese a War Is Over!, a díjat Chris Hemsworth és Anya Taylor-Joy adták át.
A kategória további jelöltjei voltak:
- Letter to a Pig
- Ninety-Five Senses
- Our Uniform
- Pachyderme
A legjobb animációs film kategória győztesét is kihirdették
A győztes: A fiú és a szürke gém.
A kategória további jelöltjei voltak:
- Nimona
- Elemi
- Robot Dreams
- Pókember: A Pókverzumon át
Jön a legjobb eredeti forgatókönyv kategória
A győztes az Egy zuhanás anatómiája. A történetben szereplő kutyus, Messi, akit imádnak a rajongók, szintén kapott egy széket a helyszínen. Korábban egyébként az a hír járta, hogy a kutya nem lesz jelen a ceremónián, de úgy tűnik máshogy alakult.
A kategória jelöltjei voltak még:
- Téli szünet (David Hemingson)
- Maestro (Bradley Cooper, Josh Singer)
- May December (Samy Burch, Alex Mechanik)
- Előző életek (Celine Song)
A legjobb adaptált forgatókönyv kategóriát is kihirdették
A kategória győztese az American Fiction.
Jelöltek voltak még:
- Barbie (Noah Baumbach, Greta Gerwig)
- Oppenheimer (Christopher Nolan)
- Szegény párák (Tony McNamara)
- Érdekvédelmi terület (Jonathan Glazer)
Billie Eilish a színpadon
Az énekesnő a Barbie betétdalát, a What Was I Made Fort adta elő, zongorakísérettel.
Jön a legjobb smink és haj kategória
A díjat Michael Keaton és Catherine O'Hara adták át, a győztes a Szegény párák. Ezzel a film szobrocskára váltotta az egyik jelölését a tizenegyből.
További jelöltek voltak:
- Golda
- Maestro
- Oppenheimer
- A hó társadalma
Legjobb látvány
Néhány másodperccel később pedig újabb díjat kapott a Szegény párák: a legjobb látványért járó szobrocskát is elvitte, ami azt is jelenti, hogy a magyar érintettségű Mihalek Zsuzsa Oscar-díjas. Nekünk, magyaroknak kétségtelenül ez a kategória volt a legfontosabb, hiszen itt egy magyarért, Mihalek Zsuzsáért is szurkolhattunk. A szobrocskát James Price és Shona Heath vették át, Mihaek Zsuzsa berendező nem volt jelen, de a kollégái üzentek neki a színpadról:
– utalt a szoborra James Price, aki hozzátette: tiszta őrület, hogy nyertek.
Legjobb jelmez
Ebben a kategóriában is a Szegény párák aratott sikert. A díjat John Cena adta át, anyaszült meztelenül.
További jelöltek voltak:
- Barbie
- Megfojtott virágok
- Napóleon
- Oppenheimer
Legjobb nemzetközi film
A kategória győztese az Érdekvédelmi terület.
Jelöltek voltak még:
- Én vagyok a kapitány (Olaszország)
- Tökéletes napok (Japán)
- A tanári szoba (Németország)
- A hó társadalma (Spanyolország)
A legjobb férfi mellékszereplő
A kategória győztese Robert Downey Jr., aki az Oppenheimerben nyújtott alakításáért járó jelölést váltotta szobrocskára. A színésznek ez az első Oscar-díja.
További jelöltek voltak:
- Sterling K. Brown (American Fiction)
- Robert De Niro (Megfojtott virágok)
- Ryan Gosling (Barbie)
- Mark Ruffalo (Szegény párák)
Érdekesség egyébként, hogy Mark Ruffalót már négyszer jelölték Oscarra, de még sosem kapta meg.
Legjobb vizuális effektus kategória következik
A győztes a Godzilla Minus One.
Jelöltek voltak még:
- Az alkotó
- A hó társadalma
- Mission: Impossible – Leszámolás, 1. rész
- A galaxis őrzői: 3. rész
A díjat a legendás Ikrek című film két ikonja Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito adták át, akik egy hatalmas poént is elsütöttek, ugyanis azt mondták: „egyértelmű, miért vagyunk itt, mindketten megpróbáltuk megölni Batmant”. Ezután a nézőtéren helyet foglaló Michael Keatonre néztek, aki korábban Batmant alakította, a két színész pedig valóban a denevérember ellenségeinek bőrébe bújt, hiszen Schwarzenegger volt a jégember, DeVito pedig a Pingvint alakította.
A legjobb vágás
A győztes az Oppenheimer.
A kategória további jelöltjei:
- Egy zuhanás anatómiája
- Téli szünet
- Megfojtott virágok
- Szegény párák
A legjobb rövid dokumentumfilm
A győztes a The Last Repair Shop.
További jelöltek:
- The ABCs of Book Banning
- The Barber of Little Rock
- Island in Between
- Nǎi Nai & Wài Pó
Legjobb dokumentumfilm
A győztes a 20 nap Mariupolban. Az ukrán filmtörténelemnek ez az első Oscar-dja. A film rendező a beszédében ezt mondta: „Bárcsak sosem kellett volna ezt a filmet elkészítenem”.
További jelöltek voltak:
- Bobi Wine: The People’s President
- The Eternal Memory
- Négy nővér
- To Kill a Tiger
A legjobb operatőri munka kategória győztese:
Az Oppenheimer. A díjat Zendaya adta át.
Jelöltek voltak még:
- Megfojtott virágok (Rodrigo Prieto)
- Maestro (Matthew Libatique)
- Szegény párák (Robbie Ryan)
- El Conde: A gróf (Edward Lachman)
A legjobb rövidfilm
A kategória győztese a Henry Sugar csodálatos története.
A jelöltek voltak még:
- A múlt sebei
- Invincible
- Night of Fortune
- Red, White and Blue
A színpadon Becky G, aki a The Fire Inside című dalt adta elő a Flamin' Hotból.
A legjobb hang
A kategória győztese az Érdekvédelmi terület.
Jelöltek voltak még:
- Az alkotó
- Maestro
- Mission: Impossible – Leszámolás, 1. rész
- Oppenheimer
Ryan Gosling előadása következett
Amint arról a Blikk is beszámolt, a színész a Barbie című filmben elhangzott I'm Just Ken című dallal állt színpadra. Gosling talpig rózsaszínbe öltözött, ami éles váltás az érkező, fekete szettjéhez képest. A színpadon feltűnt Slash is, aki Gosling előadása alatt gitározott. A színész egyébként oltári bulit csinált, hatalmas kórussal a háttérben adta elő a nótát. A produkció a közönségnek is nagyon tetszett, állva tapsoltak. Gosling flitteres Ken-naciját amúgy valahogy megszerezte Jimmy Kimmel, aki közölte, a kikiáltási ára 10 ezer dollár.
A legjobb eredeti filmzene kategória győztese...
...az Oppenheimer (Ludwig Göransson).
Jelöltek voltak még:
- American Fiction (Laura Karpman)
- Megfojtott virágok (Robbie Robertson)
- Indiana Jones és a sors tárcsája (John Williams)
- Szegény párák (Jerskin Fendrix)
A legjobb eredeti betétdal
A kategóriában a „What Was I Made For?”, a Barbie betétdala győzött, amit Billie Eilish énekel. Ezzel a szobrocskával a Barbie megszerezte az első Oscar-díját. Bár az énekesnő még csak 22 éves, pályafutása során gyakorlatilag mindent megnyert már, amit csak lehet. Döbbenetes, de Oscart sem először visz haza, hiszen az előző díját a No Time to Die című 007-es-betétdalért kapta. Ezzel a teljesítménnyel egyébként Eilish a legfiatalabb ember, aki két Oscar-díjjal is rendelkezik. Az énekesnő – annak ellenére, hogy már rutinos a díjak átvételében – alig találta a szavakat, köszönőbeszéde során szinte csak dadogott, annyira elérzékenyült.
Jelöltek voltak még:
- „I’m Just Ken” (Barbie)
- „The Fire Inside” (Flamin' Hot: Egy pikáns sikertörténet)
- „It Never Went Away” (Amerikai szimfónia)
- „Wahzhazhe (A Song For My People)”, (Megfojtott virágok)
In memoriam
Az elmúlt egy évben meghalt filmesekről szóló megemlékezés következett, ami ezúttal igazán rendhagyóra sikerült, ugyanis Alekszej Navalnij, a tragikus körülmények között elhunyt orosz, ellenzéki politikus emléke előtt is tisztelegtek. Egész pontosan egy tőle vett idézettel rótta le a tiszteletét a politikus előtt az akadémia: „az egyetlen dolog, ami szükséges a gonosz győzelméhez, hogy a jó emberek ne csináljanak semmit”. Ezután felcsendült a színpadon a 'Con te partirò', Andrea és Matteo Bocelli előadásában, a kivetítőn pedig megjelentek mindazok, akiktől a 2023-as évben búcsút kellett vennünk. Az összeállításban helyet kapott a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry is. Ezt azért fontos kiemelni, mert Perryt a BAFTA-dijátadón nem tették be az összeállításba.
Az este egyik legjobban várt kategóriája következik, kiderül, ki lett a legjobb férfi főszereplő
A jelöltek:
- Cillian Murphy (Oppenheimer)
- Paul Giamatti (Téli szünet)
- Bradley Cooper (Maestro)
- Colman Domingo (Rustin)
- Jeffrey Wright (American Fiction)
A győztes Cillian Murphy az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért.
A legjobb rendező
A kategória győztese Christopher Nolan. Ezzel az Oppenheimer újabb jelölést váltott szobrocskára.
A kategória jelöltjei voltak még:
- Martin Scorsese (Megfojtott virágok)
- Giórgosz Lánthimosz (Szegény párák)
- Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)
- Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)
Újabb izgalom, kiderül, ki lett a legjobb női főszereplő
A jelöltek:
- Emma Stone (Szegény párák)
- Carey Mulligan (Maestro)
- Lily Gladstone (Megfojtott virágok)
- Annette Bening (Nyad)
- Sandra Huller (Egy zuhanás anatómiája)
A győztes Emma Stone, a Szegány párákban nyújtott alakításáért. A színésznőnek pályafutása során ez a második Oscar-díja. Stone nagyon meghatódott, szinte alig jutott szóhoz a színpadon.
– mondta, majd hozzátette: a díj nem róla, hanem a csapatról szól, végezetül pedig köszönetet mondott a szeretteinek, köztük a kislányának, aki pár nap múlva lesz hároméves. Stone-nak egyébként a ruhájával is történt valami, a cipzárja akadozott, a színésznő pedig viccesen azt mondta:
Biztos vagyok abban, hogy az I’m Just Ken alatt ment tönkre.
Lehull a lepel a legjobb filmről
A jelöltek:
- Barbie
- Oppenheimer
- Maestro
- Előző életek
- Szegény párák
- Téli szünet
- American Fiction
- Egy zuhanás anatómiája
- Érdekvédelmi terület
A győztes az Oppenheimer. A díjat Al Pacino ad át, aki meg sem várta, hogy felkonferálják a filmeket, hiszen alighogy fellépett a színpadra, már nyitotta is a borítékot és felolvasta a győztes alkotás címét.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább