Borzalom! Nézze meg, hol élt az a család, ahol a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették – videó
Durván bánt a gyermekeivel egy bágyogszováti pár / Fotó: TV2
Borzalmas körülmények között éltek egy bágyogszováti pár gyermekei. A kicsik a napfénytől elzárva, egy sötét házban laktak, amelynek a szobáit átjárta a cigarettafüst, így a kicsik sokszor meg is betegedtek.
Ezeket látta már?
A Győr-Moson-Sopron vármegyei településen élő gyermekek nemcsak a napfényt nem láthatták, enni is alig kaptak, a kicsik pelenkáját pedig olyan ritkán cserélte az anya, hogy kiütéses lett a bőrük.
„A zsúfolt házban szétdobált cigarettacsikkek voltak, ettől erős dohányszag terjengett, emiatt a gyerekek gyakran szenvedtek felső légúti hurutos megbetegedésekben. 2023 nyarán, amikor a gyermekvédelmi munkatársak ellenőrizték a családot, az apát lázas betegen találták otthon, aki azért nem fordult orvoshoz, mert vele szemben elfogatóparancs volt érvényben” – árulta el a Tényeknek Sticz Tamás, a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.
A férfi börtönbe vonulása után még kevesebb figyelmet kaptak a gyermekek: előfordult, hogy annyira éhesek voltak, hogy a kutyáknak kitett ételt ették meg. Később pedig az anya végleg eltávozott a házból, magukra hagyva a gyermekeit, akik közül a legkisebb akkor mindössze nyolc hónapos volt. A nő, akivvel szemben vádat emelt az ügyészség, akár hét és fél évre is rácsok mögé kerülhet.
„Szétvertek” – Kalapáccsal püfölték, harapófogóval tépték ki a fogait – állítja egy jászkarajenői férfi – videó
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt