„A közönség 90 százaléka nem tudja, ki Forgács Gábor” – Új estre készül a színész
Forgács Gábor (középen) Kárpáti Levente és Csifó Dorina közreműködésével készül egy kabaréestre /Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
Nagy fába vágja a fejszéjét Forgács Gábor. A 76 éves színész, humorista Humorforgácsok címmel egy kabaréestre készül. Régóta vágyott már egy ilyen feladatra, és örül, hogy még van ereje megvalósítani, de – ahogy azt a Blikknek bevallotta – attól fél, már nem kíváncsiak rá az emberek.
Ezeket látta már?
– Nagyon szerettem fellépni, vagy ha úgy tetszik, haknizni járni, de – sajnos – ezek az alkalmak már a pandémia előtt is kezdtek megcsappanni. Most azért akad munkám, de féltem belevágni ebbe az estbe, mert nem éreztem biztosítottnak, hogy az emberek eljönnek megnézni. Sajnos, a közönség kilencven százaléka nem tudja, ki Forgács Gábor vagy ki az, akiről sztorizom, így például Csákányi László, Kibédy Ervin vagy Hofi. De szerencsére Kárpáti Levente, aki nagyon jó színész és szinkronszínész, meggyőzött, hogy ne legyek kishitű – magyarázta Forgács Gábor, aki szerint lehet, hogy sokan meglepődnek, hogy ennyi idősen egy ekkora fába vágja a fejszéjét, de úgy érzi, van benne elég erő ahhoz, hogy szórakoztasson. Túl van már a nehéz időszakon, az életét pár éve megkeserítő rákos betegségen, ezzel már nem foglalkozik.
Nem lesz hiány vicces pillanatokban /Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
– A betegségügyet lezártam magamban, megvolt, letudtuk, majd beszélek róla, ha kiújul. És kell egy másik nagyon fontos dolog ehhez, mégpedig, hogy az az ember, aki 76 éves, ne érezze, hogy 76 éves, így tudtunk nagy lendülettel belevágni a Humorforgácsokba – mondta Forgács Gábor, aki részleteket is elárult a Kettőspont Színházba hirdetett kabaréestről.
– Kifejezetten arról szól, hogy röhögjünk nagyokat. Ami lesz benne, az bohózat, paródia, stand-up, jelenetek, amelyekben Csifó Dorina és Levente segítenek, valamint természetesen a részeg szám. Ami nem lesz, az politika és trágárság. Fontos, hogy bennem nincs meg az a vágy, hogy mindenáron megmutassam magam, hiszen 1972-ben a Ki mit tud? után, a Csííízben vagy a Gálvölgyi Show-ban én már voltam sztár. Az van bennem, hogy én, Forgács Gábor szeretném magam jól érezni azáltal, hogy embereket szórakoztatok.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább