Petőfihez használta a mesterséges intelligenciát Éliás Gyula

2024. márc 12. 22:08
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Éliás Gyula új dalával egy Petőfi verset zenésített meg

Éliás Gyula egy Petőfi-verset zenésített meg

Hogyan tud együttműködni Petőfi Sándor és a mesterséges intelligencia? Nos, Éliás Gyula ezt mutatta meg. Az énekes új dala ugyanis a több mint kétszáz éve született költő egyik versének megzenésítése, a hozzá készült klipben pedig a mesterséges intelligencia segítségével készült virtuális világot vegyítették a valósággal.

– A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázatára jelentkeztünk, és a pályázat kiírásában szerepelt ez a vers. Megragadt a címe, az Ideál és való, mert éppen arról szól, hogy mi a jobb: a tényleges vagy az elképzelt – magyarázta Éliás Gyula, aki úgy gondolta, a szöveg üzenetéhez tökéletesen illik, ha a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, és azt a dalhoz készült videóban alkalmazza is.

A klipben a mestersége intelligencia mellett Bátyai Éva színésznő is szerepel

A klipben a mestersége intelligencia mellett Bátyai Éva színésznő is szerepel

– Ez ad egy csavart az egésznek – tette hozzá az énekes. – Azt el kell fogadni, hogy ez a technológia már az életünk része. A fontos az, hogy miközben használjuk, ne feledkezzünk meg az emberi mivoltunkról – magyarázta a zenész, aki szerint a mesterséges intelligencia nem a kezünket helyettesíti, hanem annak meghosszabbítása.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

éliás gyula

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

éliás gyula mesterséges intelligencia klip Petőfi Sándor

Játssz és nyerj!