Az oroszok sorban tiltják ki az országból az amerikaiakat
Oroszország egymás után tiltja ki az országból az amerikaiakat / Illusztráció: Northfoto
Oroszország újabb 227 olyan amerikai állampolgár számára tiltotta meg a beutazást, akik a megítélése szerint részesei az amerikai kormányzat oroszellenes politikájának – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
Ezeket látta már?
A listára került mások mellett Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, John Sullivan volt moszkvai nagykövet, Wendy Sherman volt amerikai külügyminiszter-helyettes, Neil Somers és Aaron Steketee, az FBI különleges ügynöke, Andrew Rohling, az amerikai hadsereg parancsnokhelyettese és más hivatalos személyek. Az érintettek között vannak amerikai fegyvergyárak és katonai magánvállalatok vezetői, köztük Shamala Littlefield, a Lockheed Martin amerikai vállalat elnöke és Alfred Clarke, a Blackwater társalapítója. A lajstromba bekerült Joseph Marks, Joseph Menn, Ellen Nakashima, Tim Starks, a The Washington Post publicistája, Jeff Seldin, az Amerika Hangja különtudósítója és Robert Worth, a The New York Times újságírója.
„Az arra való válaszintézkedésekkel összefüggésben, hogy az amerikai hatóságok folyamatosan bővítik az orosz állampolgárok ellen tömegesen bevezetett szankciókat a Kreml és a különleges hadművelet támogatása miatt, az Oroszországi Föderációba való belépés bezárul 227 amerikai számára, akik részt vesznek a jelenlegi amerikai kormányzat ruszofób irányvonalának kidolgozásában, végrehajtásában és igazolásában, valamint közvetlenül érintettek az oroszellenes akciókban”
– közölte az orosz diplomáciai tárca.
Az intézkedés az amerikai végrehajtó hatalom, az üzleti élet, a média és a tudományos körök szereplőit érinti, „akiket rendszeresen ellenséges kirohanások hangoztatása, illetve koholmányok és nyílt rágalmak terjesztése jellemez Oroszország kül- és belpolitikájával kapcsolatban”.
Emellett nemkívánatosnak nyilvánítottak több humanitárius profilú amerikai nem kormányzati szervezetet, amelyeket Moszkva szerint az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége „befolyásoló ügynökök” toborzására használ fel Oroszországban. A tárca szerint a stoplista azt a célt is szolgálja, hogy Washingtonban „a reflexek szintjén tudatosítsa azt az egyszerű igazságot, hogy semmilyen agresszív lépés nem marad büntetlenül”, és ezekre Moszkva határozott válaszlépéseket ad majd.
Az orosz tilalmi listán összesen 2078 amerikai állampolgár szerepel.
(MTI)
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább