A kertjében énekelve és futva edz a Hungária-koncertre Dolly
Dolly fizikailag is készül a Hungária-koncertre / Fotó: Pozsonyi Zita
Hónapok óta készülnek a Hungária tagjai arra, hogy 29 év után újra színpadra álljanak együtt. A június 1-jére a Puskás Ferenc Stadionba meghirdetett bulira nemcsak próbálni kell, de a hetvenes éveikben járó tagoknak fizikailag is muszáj csúcsformába kerülniük, hogy bírják szusszal a többórás bulit.
Ezeket látta már?
– Nagyon nem kell szégyenkeznem a fizikai állapotom miatt, de azért ez egy hatalmas színpad lesz – kezdte az énekesnő Dolly, aki azt is elárulta a Blikknek, ő hogyan próbálja még jobb formába hozni magát.
Dolly vallomása a Hungária feloszlásáról: hat dudás volt egy csárdában
– Otthon edzek, méghozzá a kertemben. Ez azért jó, mert lejtős a kert, a háztól a kapuig 70 méter, ami ugye oda és vissza 140. Ezt a távolságot én naponta többször leszaladom, pontosabban most már szaladom. Eleinte csak erőltetett menet volt – nevetett az énekesnő, aki egy ideje már énekel is, miközben le és fel szaladgál a kertjében.
– A szomszédok már nagyon várják, jönnek ki a kertbe és nézik, hogy mit csinálok, mert egy privát koncertet kapnak – nevetett Dolly, akinek a kutyái kifejezetten élvezik a show-t.
– Azt kell megszokni, hogy rohanva le-fel énekelni kell, én így edzem magam. A szomszédok eleinte röhögtek, kérdezték, mit rohangálok én itt, a kertben, mondom: edzek, mert muszáj, de most már várják, hogy melyik nótát fogom énekelni – magyarázta a Hungária tagja, aki bevallotta, nagyon oda akarják tenni magukat és meg akarják mutatni a világnak, hogy képesek egy ekkora bulit összehozni.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább