Szívszorító: a kórházból jelentkezett a haja leborotválása után a Baywatch rákbeteg sztárja – fotó
Nicole Eggertnél tavaly decemberben 2-es stádiumú mellrákot diagnosztizáltak / Fotó: Northfoto
Nicole Eggert megszabadult hosszú tincseitől, s már a kórházból, köszönt be a követőinek.
Ezeket látta már?
Ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, tavaly decemberben a Baywatch színésznőjénél 2-es stádiumú mellrákot diagnosztizáltak, ám a nyilvánosság előtt csak idén januárban beszélt először szörnyű betegségéről. Nicole Eggert 51 évesen azután fordult orvoshoz, miután októberben 25 kilót hízott, a bal mellében pedig egy fájdalmas csomót észlelt. Elmondása szerint a 19 éves korában beültetett mellimplantátumai miatt bármilyen rendellenességet nehezebb észrevenni, így az önvizsgálatot sem folytatta rendszeresen, de most már arra int minden nőt, hogy nagyon figyeljenek erre.
Mellrákot diagnosztizáltak a Baywatch egykori sztárjánál, videóra vette, ahogy levágja a haját
Az 52 éves színésznő három nappal ezelőtt úgy határozott, hogy – megelőzve az esetleges hajhullást, amely a kezelésekkel járhat – leborotválja a fejét. A folyamatot videóra is vette, majd megosztotta a követőivel, most pedig már a kórházból jelentkezett be a közösségi oldalán egy szelfivel. Az új fotón,a melyet Nicole vasárnap töltött fel az Instagram-oldalára, a színésznő, akit leginkább a Baywatch című sorozat Summer Quinnjeként ismerhetnek az emberek, szemüvegben, mosolyogva fekszik a kórházi ágyon, miközben infúzióra van kötve.
Tojásfej ♥️🥚♥️
– írta a kétgyermekes anyuka bejegyzésében, amelynek a kommentszekcióját azonnal ellepték a támogató üzenetek.
A színésznő egyedül neveli két lányát, a 25 éves Dilynt és a 12 esztendős Keegant, és bevallása szerint a legnagyobb félelme az, hogy többé nem lehet ott a gyermekei mellett.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Itt a csodálatos hír: Kunovics Katinka férjhez ment
Hoppá! Az ismert műsorvezetővel jött össze a TV2 sztárja, nem titkolják már a kapcsolatukat
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki