Brutálisan agyonverte a barátját egy hajléktalan férfi Debrecenben: itt vannak a sokkoló gyilkosság részletei
A nyílt utcán történt a gyilkosság két éve szeptemberben Debrecenben/Fotó: TV2
Tragédiába torkollott a közös ivás: egy zsákvarrótűvel megsebesítette, majd agyonverte az ivócimboráját egy férfi két éve Debrecenben. A végzetes napon is együtt ittak, ám összevesztek.
Ezeket látta már?
A fiatalabb férfi annyira megverte a barátját, hogy az elájult, és bár kórházba került, hat héttel később belehalt a súlyos sérüléseibe. A gyilkos első fokon tíz év börtönt kapott, ám ő enyhébb büntetésért fellebbezett, míg az ügyészség súlyosításért. Az ítélőtáblán úgy látták, a gyilkos szigorúbb büntetést érdemel, így 12 évet kapott. Az ítélet jogerős, ezeket az éveket pedig mind le kell ülnie – derült ki a Tények riportjából.
Gyilkosság Pécsett: kalapáccsal verte szét hajléktalan áldozata fejét
A 24 éves férfi egy 18 cm-es zsákvarrótűvel sebesítette meg az 55 éves barátja homlokát, majd brutálisan verni kezdte. A mentőket a járókelők hívták. A támadót nem sokkal később elfogták, de olyan részeg volt, hogy először a detoxikálóba szállították.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Itt a csodálatos hír: Kunovics Katinka férjhez ment
Hoppá! Az ismert műsorvezetővel jött össze a TV2 sztárja, nem titkolják már a kapcsolatukat
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki