Bicskei önkormányzat: „Az utóbbi időben a pedofíliát a városimázs csökkentésére használták fel”
A polgármester, Bálint Istvánné vezetésével rendkívüli, nyilvános ülést tartottak kedden a bicskei Városházán / Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Rendkívüli nyilvános ülés volt a bicskei városházán, ahol a polgármestere kifejtette, szerinte az utóbbi időben a pedofíliát a városimázs csökkentésére használta fel a média.
Ezeket látta már?
Az ülésen történtekről a település polgármestere, Bálint Istvánné a Facebook-felületén számolt be – szúrta ki a 24.hu.
Egyebek mellett döntöttek a helyi tűzoltóságnak folyósítandó támogatásokról és eszközbeszerzésekről, továbbá a helyi hulladékgazdálkodást illető intézkedésekről is. Ám az ülés központi témáját a február elején kirobbant bicskei pedofilbotrány szolgáltatta.
„Állást foglaltunk a gyermekvédelmi törvény szigorításával kapcsolatban, amelyet maximálisan támogatunk és magunkra nézve is kötelezőnek tartunk saját intézményeinkben”
– számolt be a fejleményekről a polgármester, aki megjegyezte, hogy a testület „kinyilvánította felháborodását azon médiatartalom-szolgáltatókkal szemben, akik az utóbbi időben a pedofíliát a városimázs csökkentésére használták fel”.
Mint ismert, a bicskei pedofilbotrány az év elejétől kezdve kapott nagyobb médiafigyelmet, miután kiderült, hogy a volt államfő, Novák Katalin a hivatali ideje során elnöki kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyermekotthon régebbi igazgatóhelyettesét.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább