Infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak

forrás: Prím Online, 2024. március 20. 20:35

2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális jogdíjakban, amelyek 2023-ban már az 1,2 milliárd forintot is meghaladták.

Az Artisjus 2023-ban összesen 11 milliárd 969 millió forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek alkotóinak. Ez a 2022-ben szétosztott 8,7 milliárdnál jóval több, és a 2020-ban szétosztott 9,37 milliárd forintnál is 27,7%-kal magasabb, de még így is kevesebb a 2020-as jogdíjak 41,5% inflációval*  korrigált reálértékénél (ami 13 milliárd 264 millió forint lenne). Így bár a zeneipar 2022-23-ban fokozatosan visszatért a pandémia előtti normál kerékvágásba, ez a jogdíjak értékéről most sem mondható el, és a közeljövőben sem várható. Ennek fő oka, hogy az Artisjus és a többi jogkezelő egy állami döntés miatt nem alkalmazhat még az inflációt csak megközelítő emelést sem a jogdíjmértékekben. A jogdíjak értékének megtartása érdekében az Artisjus több hazai közös jogkezelővel együtt megtámadta a jogdíjtarifák inflációkövető emelését elutasító igazságügyi minisztériumi határozatot.

 

A teljes összeg korábbiaknál magasabb hányada, 56,29%-a (6,737 milliárd forint) jutott a magyar zenékre és 43,71%-a külföldi dalokra. A korábbi trendnek megfelelően tovább nőtt a jogdíjban részesülők száma: 2023-ban 18 928 szerző kapott pénzt az Artisjustól. Mindkét növekedés jelentős részben az online felhasználások erősödésére vezethető vissza. 

 

 

További növekedés az online jogdíjakban 

 

2021-ről 2022-re az Artisjus több mint háromszorosára tudta növelni a nemzetközi digitális szolgáltatók (YouTube, Spotify, Apple Music stb.) jogdíjainak kifizetését. 2023-ban az előző évi 273 millióhoz képest 46%-kal több, 398,5 millió forint jogdíjat kaptak a magyar szerzők az ezeken a szolgáltatásokon hallgatott dalaik után. Ennek okai, hogy az utóbbi években megerősödött a hazai online piac, és ezen belül is látványosan emelkedett a magyar zenék hallgatottsága a streaming szolgáltatóknál. Továbbá a ráosztás**  szabályait is megváltoztatták a szerzők, aminek következtében az online felhasználások utáni ráosztások is több mint ötszörösére nőttek. Így ráosztásokkal együtt a digitális jogdíjak 2023-ban már meghaladták az 1,2 milliárd forintot.

 

 

Jogdíjak az átlagbérhez viszonyítva

 

A jogdíjbevétel a szerzők bérének is tekinthető, ezért a jogdíjak alakulását az átlagbérekhez viszonyítva is érdemes megvizsgálni. Bár 2023-ban minden korábbinál több szerző részesült jogdíjban, elmondható, hogy 2020-hoz képest csak az alacsonyabb jövedelmű kategóriákban történt bővülés, a legsikeresebb szerzők köre és a „szerzői középosztály” is szűkült az elmúlt években. 

 

2023-ban 64-en részesültek olyan mértékű jogdíjban, amely meghaladta a havi átlagbér***  kétszeresét; 2020-ban ez az akkori átlagbérhez viszonyítva 70 szerző volt. Jogdíjbevétel szempontjából szerzői középosztálynak tartjuk azokat, akik az egyhavi átlagbér összegénél kevesebb jogdíjat kaptak, de elérték annak 5%-át.  2023-ban 2035 ilyen szerző volt, ami szintén némileg elmarad a 2020-as adattól (2071 fő).

 

Magyarországon a professzionális zenészek jövedelmének átlagosan egyötödét****  teszi ki a szerzői jogdíj, míg a bevételük fennmaradó része fellépői gázsiból, zeneoktatásból, pályázatokból, előadói jogdíjakból, fizikai és digitális értékesítésből, merchandise termékek eladásából származik. Az átlagbér legalább egyötödét 852-en kapták meg havi szinten 2023-ban, ami 6,7%-kal kevesebb, mint 2020-ban (913 fő). 

 

 

Egyre fiatalabbak válnak egyre sikeresebbé

 

Az adatok elemzése korábban megmutatta, hogy a jogdíjpiramis tetején jellemzően olyan szerzők állnak, akik komoly életművet alkottak, nagy számú, gyakran elhangzó szerzeményük van. Ugyanakkor 2023-ban a havonta legalább egymillió forint jogdíjat kereső szerzők átlagéletkora 54-ről 51 évre, aktív műveiknek átlagos száma 627-ről 484-re csökkent az előző évhez képest. 

 

Egyre több a nagyon fiatalon regisztráló szerző is. 2023-ban 1424 új szerző regisztrált a közös jogkezelőnél, ezeknek kb. a fele 30 év alatti; ezen belül a húsz év alattiak száma és aránya évről évre növekszik, 2023-ban már meghaladta a 10%-ot is.

 

Együttműködés a siker kulcsa? 

 

2023-ban 20 642 új művet jegyeztek be a szerzők. Az Artisjusnál regisztrált művekről elmondható, hogy átlagosan 1,7-1,8 szerzőjük van, és ez az elmúlt évtizedben nagyjából állandó. Érdekesség, hogy a sikeres dalok gyakran több szerző munkájának gyümölcsei. 2023-ban a rádiókban legtöbbször elhangzott 30 magyar dalra átlagban 3,4 szerző jutott; ezek között mindössze három volt, aminek csak egyetlen szerzője van. Az online sikerek esetén még jellemzőbb a közös munka: a 30 legtöbb digitális jogdíjat termelő dalra átlagban 5,4 szerző jutott, ezek között egy olyan sem volt, aminek csak egy vagy két szerzője lenne. 2023-ban a legtöbb szerzős dalnak 11 alkotója volt.

 

_________________________

*A KSH adatai alapján.

**Az olyan felhasználások jogdíjait, amelyekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok (pl. az üzletekben, éttermekben szóló vagy üres hordozókra másolt zenék esetében), más felhasználások ismert elhangzási adatai alapján fizeti ki a szerzőknek az Artisjus. Ez a ráosztás. A mindig változó zenefogyasztási szokásokat figyelembe véve a szerzői egyesület választott tisztségviselői döntenek arról, hogy a ráosztást milyen adatok alapján, milyen súlyozással végezze a jogkezelő.

***A KSH adatai alapján a bruttó havi átlagbér összege 2023-ban 571 200 Ft, 2020-ban pedig 403 600 Ft volt.

****https://zeneipar.info/letoltes/proart-zeneipari-jelentes-2018.pdf

Kulcsszavak: jogdíj Artisjus

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36