Ítélet
Német jóvátételi kérelmekkel csalt egy zalai férfi
A vádlott 2018 novemberében elhatározta, hogy magánszemélyek nevében nyújt be jóvátételi kérelmeket a Német Szövetségi Köztársaság Pénzügyminisztériumához.
2024.03.22 14:12MTIFelfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Zalaegerszegen egy férfit, aki a német államtól hamis világháborús jóvátételi kérelmekkel szerzett több millió forintot - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Vándor Virág közölte: a vádlott 2018 novemberében elhatározta, hogy magánszemélyek nevében nyújt be jóvátételi kérelmeket a Német Szövetségi Köztársaság Pénzügyminisztériumához. Ezek összege a második világháborúban nemzetiszocialista üldöztetésnek kitett, nem zsidó származású személyek esetében 2556 euró, akkori árfolyamon mintegy 830 ezer forint volt.
A férfi 2018 novembere és 2019 októbere között kilenc ember tudta és engedélye nélkül adott fel postán jóvátétel-igénylést, amelyhez ismeretlen módon, jogosulatlanul megszerezte a szükséges személyes adatokat.
A jóvátétel kiutalásának feltétele volt egy közjegyző által kiállított és hitelesített, úgynevezett életbenléti igazolás is, amelyet a vádlott minden esetben be is nyújtott. Ezek azonban hamisítványok voltak, amelyeket nem közjegyzők készítettek, illetve azokat nem az "igénylők" írták alá.
A német pénzügyminisztérium 2019 szeptembere és decembere között három esetben utalt ki jóvátételt, amelyek a vádlott, egy ismerőse és egy esetben a lánya bankszámlájára érkeztek. Sem a férfi ismerőse, sem a lánya nem tudott arról, hogy a számlájukról készpénzben felvett összegek bűncselekményből származtak.
Miután a német pénzügyminisztérium észlelte, hogy a közjegyzői igazolások hamisak, elutasította a további hat jóvátétel igénylése iránti kérelmet. A férfi a Német Szövetségi Köztársaságnak összesen 2,5 millió forint kárt okozott.
A Zalaegerszegi Járásbíróság előkészítő ülésén a vádlott elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A bíróság bűnösnek találta üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletében, kilencrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, valamint személyes adattal való visszaélés és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. A férfit ezért jogerősen két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06