„A parancsnokhelyettes meg egy tiszt fogadott, már vártak” – Mi a pokol történt? Alekosz be akart vonulni a tököli börtönbe
Alekosz be akart vonulni a tököli börtönbe
Alekosz megpróbált a tököli börtönben éjszakázni. A végrehajtási intézet előtt elmondása szerint a parancsnokhelyettes és egy tiszt állták útját.
Ezeket látta már?
Magyarország lakosságának jelentős része, valamint Nagy Alekosz népes rajongótáborának 100 százaléka kivétel nélkül egyetért abban, hogy a ValóVilág 4. szériájában feltűnő, majd számtalan más műsorban is hódító izomceleb nem egyszerű ember. Ő egy jelenség, sokak humorának vagy éppen gyűlöletének a megtestesülése. Éppen ezért teljesen természetes, hogy napról napra, hétről hétre abnormális dolgok történnek vele.
Ezek felemlegetéséhez nem is kell hosszú éveket visszautaznunk az időben. Elég csak arra gondolni, amikor a motorosok tüntetést szerveztek a háza elé, vagy azokra a terrorral átitatott napokra, amikor a görög hős horgászokkal rúgta össze a port és halakkal dobálták meg nyereményautóját.
Felrobbant az internet, Alekosz megmutatta új barátnőjét: ebbe a fiatal nőbe szerelmes az izomceleb
Ez azonban közel sem minden. Alekosz januárban egy 500 euróssal próbált meg magának jegyet vásárolni egy buszon, majd miután a sofőr nem tudott visszaadni neki, óriási patáliát csapott és megbénította a járatot. A botrány előtt pár nappal pedig azzal sokkolta a magyar médiát, hogy bejelentette, 100 ezer forintot kér egyetlen interjúért, ezt az összeget pedig azóta is sorra fizetik ki neki a vállalkozókedvű műsorvezetők. Például Hajdú Péter, akivel közösen egy szürreális adást is összehoztak a tévés YouTube csatornáján.
Alekosz legutóbbi szereplése azonban nem ez. A hellén harcos ugyanis ezúttal Ágai Kis András vendége volt. A korábbi sportriporter a beszélgetés alatt nem kímélte az ország első számú provokátorát, eszmecseréjük olyan hosszan elnyúlt, hogy kétrészesre sikerült, a főhősnek azonban már az első etapban sikerült kihúznia a gyufát.
Ágai Kis András műsorában sem fogta vissza magát Alekosz
A realitysztár akkor kijelentette, hogy irtózik azoktól a nőktől, akik vörösre festik a hajukat, és egyszerűen nem is érti azon férfiakat, akik az ő társaságukat keresik. Nos, Alekosz ezúttal sem fogta vissza magát...
Ezúttal konkrétan kijelentette, hogy a sör a kretének itala, és szánakozva tekint mindenkire, aki ezt e nedűt fogyasztja. Az interjú legmeglepőbb pillanata azonban még így sem ez volt!
Arra ugyanis egészen addig kellett várni, amíg Alekosz ki nem jelentette, hogy annak idején be akart vonulni a tököli börtönbe. A bizarr akcióval az volt a célja, hogy elsajátítsa az izmos elítéltek gondolkodását és viselkedését, ezzel pedig több nőnél érje el, hogy beleszeressenek. A korábban a BRFK által is megfigyelt celeb elmondása szerint azonban az intézménybe való belépése előtt már vártak rá, méghozzá maga a parancsnokhelyettes és egy jól megtermett tiszt.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább