Ott segítünk, ahol tudunk: friss nyertesünk már a nyárra készül a Blikk-nyereménnyel
Játsszon ön is a Blikk Nyerő 30 játékán!
Ne feledje, már csak a hétvégéig játszhat különleges születésnapi nyereményjátékunkkal! A Nyerő 30-cal most több mint 130 napi nyereményért kaparhat, sőt! A játék végén egy szerencsés olvasónk 1 millió forinttal lehet gazdagabb.
Ezeket látta már?
A szerencsések a játékban egyenként 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt nyerhetnek, de három darab 600 ezer forintos utazási utalvány is várja a felhasználóját, más pedig 300 ezer forint értékű banki utalvánnyal gyarapodhat.
Legújabb nyertesünk, a szarvasi Medvegy Mihály egy 30 ezres banki utalványt nyert.
Mihály nyári gumira költi a nyereményét / Fotó: Blikk
– Nem nagyon jellemző rám, hogy szerencsés lennék, talán most nyertem életemben először. Igaz, a Blikket csak nem régóta veszem, de máris szerencsét hozott. Most éppen nyári gumikat szeretnék venni az autómra, legalább ennyivel már beljebb vagyok – mondta újdonsült olvasónk.
Nyerteseinkkel együtt minden olvasónk a hónap végéig, azaz március 31-ig kaparhat a Nyerő 30-on, így mindennap kaszálhatnak. Három egyforma ikon esetében hétköznap 9–18 óra között, szombaton 9–14 óra között jelentkezzenek a 06-1-505-6260-as telefonszámon.
Fontos! A nyerteseknek a megadott határidőn belül kell telefonálniuk.
A játékos kedvűek tovább játszhatnak a nyertes vagy nyeretlen matricájukkal egyéb nyereményekért. A matricán található 9 jegyű kódot töltsék fel a blikk.hu oldalra, s banki utalványokat nyerhetnek.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább