Drámai vallomást tett a TV2 sztárja, öngyilkos akart lenni: „Odáig is eljutottam, hogy eldobom magamtól az életemet...”
Csaba el akarta dobni az életét / Fotó: TV2
A Tv2 vadiúj műsorának sztárja annyira kikészült lelkileg a legutolsó szakítása után, hogy el akarta dobni az életét.
Ezeket látta már?
A Házasság első látásra című műsorba 12 szinglit választottak ki, akik mind arra vállalkoztak, hogy ismeretlenül mondják ki a boldogító igent az oltár előtt. Mindezt azután, hogy szakemberek tudományos alapon párosították össze őket egy idegennel, akit csak az esküvő napján pillanthattak meg. A társkereső realityben Csaba és Gyöngyi is összeházasodtak: előbbi a műsorban is megemlítette, hogy korábban összetörték a szívét, mivel egy tízéves kapcsolata ért véget, ami nagyon megtépázta lelkileg, ugyanis egykori szerelme egyik napról a másikra hagyta ott.
„Nem vagyok rabszolgalány!” – Balhé a TV2 műsorában: Hilda forgatás közben fakadt ki a férjére – videó
– Tíz év ide vagy oda, nagyon megbántott. Hosszú időbe telt, míg feldolgoztam a szakítást. Először bánkódtam, majd megpróbáltam visszaszerezni, aztán önmagamban kerestem a hibát, végül odáig is eljutottam, hogy úgy gondoltam, eldobom magamtól az életemet. Tudom, elég szánalmas, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejemben, de teljesen kilátástalannak éreztem a jövőmet – vallotta be kendőzetlen őszinteséggel a TV2 sztárja, majd kiemelte: nem is jöhetett volna jobbkor az életébe a műsor.
– Elkezdtem visszatalálni önmagamhoz, és ha valamit is tanultam az előző kapcsolatomból, az az, hogy legközelebb senkinek nem fogom hagyni, hogy ilyen szinten birtokolja a szívemet és befolyásolja az életemet – mondta a Story magazinnak. Gyöngyivel kapcsolatban megjegyezte, igyekszik bízni az újdonsült feleségében.
– Egyébként a sors furcsa fintora, hogy bár korábban nem találkoztunk, nem ismertük egymást, a Facebook már többször is felajánlotta őt lehetséges ismerősnek. Erre tessék, nem sokkal ezután nemhogy az ismerősöm, hanem a feleségem lett! – lelkesedett.
Van segítség!
Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább