Megszólalt a párja, Ildikó Koltai Róbert agyműtétjéről: „Sírva jöttem el, mert váltig állította...”
A színész 2023 elején esett át egy súlyos agyműtéten.
Joshi Bharat Rádió Bézsen futó, Egy férfi és egy nő című műsorának Gaál Ildikó rendező és párja, Koltai Róbert volt, aki kedvesének köszönheti az életét, miután agyműtéte előtt félrekezelték.
„Ildi vette észre, hogy valami nem stimmel. Ha ő nem lett volna olyan erőszakos ebben, én már nem lennék…”
– kezdte a Rádió Bézs stúdiójában a színész, akitől kedvese vette át a szót és elmesélt néhány „vidámabb” pillanatot Koltai Róbert műtéte utáni lábadozásról. Mert, hogy ha akkoriban nem is nevettek az események alakulásán.
„Voltak azért ebben a történetben vicces sztorik is. Én ugye naponta jártam be hozzá a kórházba. Délelőtt és délután is. Robi agyába ugye beültettek egy agyvíz helyretevő söntöt, és azóta tényleg nincs baja. De amikor megérkeztem a műtét utáni második napon, azzal fogadott, hogy ő tegnap az egész kórteremmel nővérestül, mindenestül lent volt Zalaegerszegen a színházban és fellépett. Persze egyáltalán nem tudott menni, még a fürdőszobáig sem. Sírva jöttem el, mert váltig állította, hogy ő valóban ott volt. Ráadásul ehhez három napig tartotta magát – idézte fel a történteket Joshi Bharat műsorában Ildikó, aki később a szobatársaktól megtudta, mi is történ azon a napon.
– Robit le akarta vetkőztetni a nővérke, hogy megfürdesse, de ő nem akart levetkőzni. Elkezdett viszont énekelni, amibe a nővér is beszállt, hátha úgy mégis sikerül levetkőztetnie. Végül Robi zenés tömegverekedést rendezett” – tette hozzá nevetve Koltai Róbert élettársa.
Börtönre ítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Ezeket olvastad már?
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
Máris? Óriási a boldogság Demcsák Zsuzsáéknál, bővül a család! Hamarosan érkezik a pici
Ráncos volt a kézfejem, és akkor megtudtam ezt...
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl