Tamási gyilkosság: kiderült, miért nem adták meg a meggyilkolt nőnek a távoltartási végzést – videó
Kiderült, hogy miért nem kapta meg a távoltartási végzést az a nő, akit pár nappal ezelőtt több késszúrással meggyilkolt a volt férje Tamásiban / Fotó: Herle Kristóf
Kiderült, miért nem adták meg a távoltartási végzést annak a nőnek, akit féltékenységből ölhetett meg volt férje Tamásiban.
Ezeket látta már?
A gyilkosságra úgy derült fény, hogy a pár 19 éves fia kedden jelentette a rendőrségen, hogy az édesapja megjelent a lakásukban, majd azonnal és többször is megszúrta a volt feleségét. Az elkövető ezután a helyszínen megvárta, amíg kiérkeznek a hatóságok.
A pár több mint 20 évig volt együtt, majd különváltak. Információk szerint a 49 éves férfi az utolsó években többször halálosan megfenyegette a nőt és annak új párját. A későbbi tettes korábban már volt rácsok mögött, mert egyszer megkötözte a volt élettársát, ráadásul a lakásában engedély nélkül tartott éles fegyvert is találtak.
Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, az áldozat korábban távoltartási végzést kért a férfivel szemben, ám ezt – annak ellenére, hogy az ügyészség is indokoltnak tartotta – a törvényszék elutasította.
Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője beszélt az RTL-nek arról, miért utasíthatták el a kérelmet.
– Míg a szabadságvesztés büntetését töltötte, semmilyen kapcsolata nem volt sem az elhunyt sértettel, sem a gyerekeivel, tehát teljesen megszűnt a kapcsolatuk
—mondta a szóvivő, majd hozzátette: az esettel kapcsolatban az érintett börtönt is megkeresték, akik hasonlóan ítélték meg a helyzetet. Tájékoztatásuk szerint a gyanúsított magatartása egyáltalán nem utalt arra, hogy agresszív bűncselekményt elkövetne vagy akár bosszút állna a volt élettársán.
A Patent Egyesület jogásza szerint azonban hiba volt, hogy nem hittek a nőnek, hanem külső megerősítést vártak.
– Minden tapasztalat azt mutatta, hogy itt nagyon is van félnivalója az áldozatnak
—mondta Spronz Júlia a csatornának.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Itt a csodálatos hír: Kunovics Katinka férjhez ment
Hoppá! Az ismert műsorvezetővel jött össze a TV2 sztárja, nem titkolják már a kapcsolatukat
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki