„Igen, szerelmes vagyok belé” – Alekosz megszólalt új barátnőjéről: ez a nő rabolta el a szívét
Alekosz szerelmes, komoly tervei vannak új barátnőjével
Alekoszra rátalált a szerelem! Bár az izomceleb az utóbbi időben valósággal falta a nőket, sosem titkolta, hogy már hosszú évek óta nincs kapcsolata. Ez most végre megváltozott, a görög hős pedig a Blikknek meg is szólalt új barátnőjéről.
Alekosz és a nők... Hosszú, évek óta tartó história ez, a két fél kapcsolata pedig mindig egyszerre volt romantikától túlfűtött és finoman szólva is balhés. A ValóVilág negyedik szériájának győztese már többször is volt vőlegény, de oltár elé még egyetlen kedvesét sem vezette, pár esztendeje pedig párkapcsolata sem volt.
Ugyan Alekosz hódításaitól valósággal zengett a hazai sajtó az elmúlt hónapokban, a szerelem messze elkerülte, egészen eddig. A görög hős ugyanis március 15-én megmutatta új kedvesét, egy barna hajú fiatal hölgyet, aki miatt már közösségi oldalán is megváltoztatta családi állapotát, mely szerint már kapcsolatban van.
Az ma délelőtt kiderült, hogy a románc már február 29. óta tart, de a realitysztár most először szólalt meg a titokzatos szerelemről.
– Minekután az elmúlt évek kapcsolataihoz és kalandjaihoz viszonyítva ezt a dolgot egészen máshogyan kezelem és más szinteken is érint meg, egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozom. Már a megismerkedésünk körülményei is egyedülállóak voltak. Minden úgy történt, ahogyan én azt már évtizedekkel ezelőtt is szerettem volna. Külön érdekesség, hogy Hajdú Péternek kulcsszerepe volt a történésekben. Innen is, ezúton is, köszönet neki ezért. Annyit elárulhatok, ez nem futókaland lesz. Ha rajtam múlik, biztosan nem. Igen, szerelmes vagyok belé – magyarázta a Blikknek Alekosz.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt