Eltemették a debreceni Csokonai Nemzeti Színház gyalogosgázolásban elhunyt, közkedvelt tagját – fotó
Eltemették a debreceni gyalogosgázolásban elhunyt, Csokonai Nemzeti Színház közkedvelt tagjától /Fotó: Ringier archív
A debreceni gyalogosgázolás következtében elhunyt Hunya Szilviát végső nyugalomra helyezték.
Ezeket látta már?
Hatalmas fájdalmat és űrt hagyott a gyászoló családok szívében az a március 4-én történt debreceni tragédia, melyben összeütközött, majd a járdára hajtott és több gyalogost is elsodort két autó a Faraktár utcában. A baleset olyan mértékű volt, hogy hét sérültet találtak, akik közül egy nő életét a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem lehetett megmenteni, ő már a helyszínen elhunyt. Emellett egy felnőttet és egy gyermeket életveszélyes, négy felnőttet pedig stabil állapotban, könnyebb sérülésekkel szállítottak a Kenézy Gyula Kórházba.
Debreceni gyalogosgázolás: meghalt a 7 éves kisfiú is – videó
Később kiderült, hogy kórházban kezelt édesanya életét sem tudták megmenteni az orvosok és belehalt a sérüléseibe másfél héttel a baleset után. A szintén kórházba szállított hétéves kisfiú nem sokkal utána hajtotta örök álomra a fejét. Hunya Szilvia a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közkedvelt tagja volt, így megrendülve búcsúzott tőle a teátrum.
"Megrendülten értesültünk a tragikus hírről, hogy a 2024. március 4-én, a debreceni Faraktár utcán történt balesetben megsérült kolléganőnk, barátunk, Hunya Szilvia, a Csokonai Nemzeti Színház operatagozatának titkára a szakszerű kórházi kezelés ellenére a mai napon elhunyt. Hunya Szilvia 2006 óta dolgozott a színházban, mindnyájunknak hiányozni fog, emlékét megőrizzük. Hunya Szilviát a Csokonai Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodunk" – írták ki akkor.
A színház a hivatalos Facebook-oldalán most szomorúan tudatta, hogy szeretett tagjuktól végső búcsút vettek. Egy fekete-fehér fotót osztottak meg vélhetően a temetésről, melyre fehér rózsával érkeztek a gyászolók.
Emléked örökké megőrizzük! Nyugodj békében, Szilvi!
- áll a búcsú posztban.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt