G.w.M kimondta Kulcsár Edináról: mintha nem is emberből lenne...
A rapper Edina terhességéről nyilatkozott.
Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyermeke a nyár utolsó hónapjában érkezik, és már most is igen látványosan kerekedik a kismama hasa. Edina kedden délelőtt posztolt egy közös fotót magáról és a férjéről, G.w.M-ről, és a képen is jól látszik, hogy az édesanyának már most komoly pocakja van.
A gyakorlott, negyedik gyerekét váró édesanya fizikailag tökéletes állapotban van, a babavárás miatt nem hagyott még el semmilyen házimunkát, ugyanúgy szaladgál a kicsik után, ha kell bevásárol, intézi a céges ügyeket. Hogy mikor szándékozik kicsit visszavenni a tempóból, az kizárólag rajta múlik.
G.w.M arról mesélt, hogyan bírja Edina a terhességet.
„Edina egy igazi szuperhős! Egy supermom, egy terminátor. Hiába a nagy pocak, ugyanúgy dolgozik minden nap, pedig nem kötelezi erre senki... Addig csinálja, amíg kedve tartja. A céges ügyek mellett intézi a gyerekeket, jön-megy, mintha nem is emberből lenne. Sokszor kapom azon magam, hogy csak nézem, és elképzelni sem tudom, hogy honnan vesz ennyi életerőt a mindennapokhoz. Végtelenül büszke vagyok rá!”
– tette hozzá a rapper a Ripostnak.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Mekkora a boldogság Majkáéknál. Majoros Hajnalka most kürtölte ki és itt a felvétel is róla
Eddig nem merte közölni a Palota: most jött a friss hír Katalin hercegnéről
Most érkezett a szomorú hír: meghalt Tallós Rita férje
Megrázó hír jött Karsai Dániel sorstársáról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk