Továbbra is az InfoRádió szólhat a Budapest 88,1 MHz-es frekvencián
Egyedüli pályázóként az InfoRádió Kft. nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által a Budapest 88,1 MHz-es frekvencia használatára kiírt rádiós pályázatot, így a médiaszolgáltató szeptember 1-je után is folytathatja működését. A testület legutóbbi ülésén azt is megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám ismét törvényt sértett, amikor a rasszizmusból táplálkozó humorizálásra építette a január 15-i műsor.
Pályázatot hirdetett január 26-án a Médiatanács a Budapest 88,1 MHz-es rádiós frekvencia használatára, ugyanis a jelenlegi médiaszolgáltató, az InfoRádió Kft. jogosultsága tizenkét év után lejár. A Médiatanács az egyedüli pályázó InfoRádió Kft.-t hirdette nyertesnek, amelynek a határozat kézvételétől számított 45 napja van a hatósági szerződés megkötésére.
A Médiatanács lezárta a március 5-én indított közigazgatási hatósági eljárást is, és megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám január 15-én sugárzott adása megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket. Ebben az adásban a műsorvezetők afrikai származású vendégük, Musimbe Dávid Dennis kárára élcelődtek, és a bőrszínt a rabszolgasággal hozták összefüggésbe. A műsorvezetők a rasszizmust humorforrásként használták. A származására tett objektíve bántó, lekezelő megnyilvánulások megbélyegezték az afrikai közösséget, a műsorszám a fekete bőrűek kisebbrendűségére utaló tartalmat hordozott. Az, hogy a bőrszínt a műsorvezetők összekapcsolták a rabszolgasággal, alkalmas volt egy egyértelműen azonosítható csoport egészével szembeni sztereotip gondolatok kialakítására és felerősítésére, ezáltal kirekesztésre is. A testület az emberi méltóság sérelme miatt 300 000 forint, míg a kirekesztés miatt 500 000 forint bírságot rótt ki a Radio Plus Kft.-re. Mivel a méltóságsértő és kirekesztő médiatartalom kárt okozott a demokratikus nyilvánosságban, a Médiatanács a médiaszolgáltatót a jogsértések tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.
Nézői bejelentés nyomán vizsgálta a testület az M4 Sporton március 9-én 17 óra 54 perctől sugárzott Forma–1-futamot (Szaúd-arábiai Nagydíj) és a március 24-én 4 óra 54 perctől műsorra tűzött Forma–1-futamot (Ausztrál Nagydíj). A panasz az osztott képernyős reklámokra vonatkozott, mivel azok zavarták a nézőt az autóversenyek követésében. A Médiatanács megvizsgálta a reklámszpotokat, és megállapította, hogy azokat a médiaszolgáltató a jogszabályoknak megfelelően tette közzé, ezért nem indított eljárást a médiaszolgáltató ellen.
Kapcsolódó cikkek
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Ezek voltak a legnépszerűbb helyek és személyek az online médiában 2023-ban
- Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő
- Több mint félmillió gyermekpornográf felvétel eltávolítását kezdeményezték tavaly világszerte
- Épül a Net-Coach-közösség
- A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
- Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben
- Átvették kinevezési okiratukat a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjai
- Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében
- Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.