Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében



Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (62)

Web (700)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Példaértékű összefogás az alsóörsi XCO Magyar Kupán [2024-06-18]

Alsóörs adott otthont az XCO MK sorozat második futamának. A verseny UCI C3-as besorolása kapcsán nemzetközi pontgyűjtő, illetve szlovák válogató is volt egyben, mely okán közel 30 külföldi versenyző állt rajthoz. A magyar klubok színe-java is képviseltette magát, hiszen egy teljesen új és állandó XCO pálya avatása is volt a rendezvény. A jelentős utánpótlás bázissal...
 Részletek >

Őrületes Palaye Royale koncert a Barba Negrában [2024-06-18]

Visszatért hozzánk egy évvel a legutóbbi koncertjük után az amerikai Palaye Royale csapata. Ismét egy felejthetetlen, őrült hangulatú koncertet adtak. [Dátum: 2024.06.14. 01:38]
 Részletek >

Újrahangszerelt változatban érkezik Somogyvárra a Roxínház sikerdarabja [2024-06-18]

A tavalyi telt házas Made in Hungária után ezúttal Kacsóh Pongrác klasszikusát, a János vitézt láthatja a közönség a Somogyvár-Kupavár Nemzeti Emlékhelyen.  A június 30-i előadáson a kaposvári Roxínház színészeinek tolmácsolásában, új hangszerelésben kel életre a népszerű történet. [Dátum: 2024.06.14. 02:14]
 Részletek >

Az Airbourne ismét felrázza Budapestet [2024-06-18]

Az ausztrál hard rock zenekar energikus koncertjeivel és sallangmentes rock and roll zenéjével markáns helyet szerezett magának a színtéren. Az O
 Részletek >

Harcos meccsen, öngóllal győzte le Franciaország Ausztriát [2024-06-18]

Griezmann és Mbappé is vérét adta a francia győzelemért, a 7 sárga lapot hozó meccsen Ausztria Wöber öngóljával kapott ki, hiába küzdött nagyot.
 Részletek >

EURO-2024 - Hatalmas szurkolói zónát építettek Stuttgartban [2024-06-17]

A városháza mellett elhelyezkedő Marktplatz rendezvényközpont kínálta óriási területen építették fel a szurkolói zónát Stuttgartban, ahol szerda este a magyar labdarúgó-válogatott a második csoportmérkőzését játssza majd a németországi Európa-bajnokságon a házigazdák csapatával.
 Részletek >

Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak [2024-06-17]

Az állatvédelmi eljárások hatékonyságának, gördülékenységének erősítése érdekében elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából.
 Részletek >

Vizes Eb - Mindkét magyar váltó ezüstérmes 4x200 méter gyorson [2024-06-17]

A férfi és a női 4x200 méteres gyorsváltó is ezüstérmet nyert hétfőn a belgrádi úszó Európa-bajnokság nyitónapján.
 Részletek >

Kreml: csak növeli a feszültséget a NATO-főtitkár bejelentése a nukleáris fegyverekről [2024-06-17]

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a The Telegraphnak brit lapnak elmondta: "orosz és kínai fenyegetések miatt" tárgyalnak arról, hogy több nukleáris fegyvert telepítsenek és helyezzenek készültségbe.
 Részletek >

EURO-2024 - MTVA: nézettségi csúcsot döntött a magyarok nyitánya a labdarúgó-Eb-n [2024-06-17]

Ez az arány már most jobb, mint bármelyik találkozóé a 2021-ben megrendezett előző Eb-n.
 Részletek >

EURO-2024 - A D csoport eredménye és további programja [2024-06-17]

A németországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának eredménye és további programja.
 Részletek >

Védhetetlen osztrák fejessel tudtak csak nyerni a franciák [2024-06-17]

Egy öngólnak köszönhetően húzta be a három pontot a D csoportban a francia válogatott.
 Részletek >

Ausztria [2024-06-17]

A hétfői a meglepetések napja volt a foci-Eb-n, estére már csak annyi kérdés maradt, hogy Franciaország képes-e hozni, a papírformát, vagy Ausztria is követi Románia és Szlovákia példáját. Kövesse élőben a mérkőzést a hvg.hu-n! FOCI-EB 2024 .article-series-box .article-series__header { background: #ffcb05; } .article-series-box .article-series__header .text { color: #02408b; } .article-series-box .article-series__header .logo, .article-series-box .article-series__header .logo::before...
 Részletek >

Sergio Ramos elhagyja a Sevillát [2024-06-17]

Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja a 38 éves védő. A világ- és kétszeres Európa-bajnok Sergio Ramos távozik a Sevilla FC labdarúgócsapatától. A 38 éves spanyol hátvéd szeptemberben tért vissza a Sevillához, amelyben 1996 és 2005 között nevelkedett. Az előző szezonban 37 mérkőzésen hét gólt szerzett, a klub honlapján azonban hétfőn bejelentették, hogy a veterán...
 Részletek >

Gulácsi: A kompakt, zárt védekezés nagyon fontos lesz a németek ellen [2024-06-17]

Gulácsi Péter szerint a magyar válogatott játékosai bíznak a saját erényeikben a házigazda Németország elleni, szerdai Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt. A kapus M4 Sportnak adott hétfői interjúban felidézte, hogy a svájciak ellen nem sikerült 1-0-s hátránnyal menniük a szünetre, pedig fontos lett volna, hogy tartsák azt az eredményt, mert abban az esetben máshogyan alakulhatott volna a meccs....
 Részletek >

Tizenegy ember meghalt és több tucatnyian eltűntek két hajóbalesetben az olasz partoknál [2024-06-17]

Egy nő közvetlenül azután halt meg, hogy a vízbe esett.
 Részletek >

Átigazolási körkép [2024-06-17]

Arsenal Érkezők: Nuno Tavares (Nottingham Forest
 Részletek >

Újabb utánpótlás-válogatott játékost igazolt az Újpest [2024-06-17]

A tulajdonosváltás után jelentős átalakuláson áteső Újpest egy újabb játékost igazolt le
 Részletek >

Ausztria - Franciaország 0-1 - percről-percre a hvg.hu-n [2024-06-17]

A hétfői a meglepetések napja volt a foci-Eb-n, estére már csak annyi kérdés maradt, hogy Franciaország képes-e hozni, a papírformát, vagy Ausztria is követi Románia és Szlovákia példáját. Kövesse élőben a mérkőzést a hvg.hu-n!
 Részletek >

Sergio Ramos elhagyja a Sevillát [2024-06-17]

Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja a 38 éves védő.
 Részletek >

Gulácsi: A kompakt, zárt védekezés nagyon fontos lesz a németek ellen [2024-06-17]

A válogatott kapusa szerint a svájciak elleni második félidőből kell erőt merítenie a csapatnak.
 Részletek >

Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcsban [2024-06-17]

Tragédia történt Rakamazon: hétfő délelőtt egy lengyel kisteherautó halálra gázolta egy helyi szálloda igazgatóját, aki éppen az úttesten akart átkelni.
 Részletek >

Hatalmas örömhír érte Karsai Dánielt [2024-06-17]

Élőben nézhette meg a darabja a premierjét Karsai Dániel, aki korábban azt nyilatkozta, lehet, már nem látja majd a bemutatót.
 Részletek >

VV Valen, miután kiesett a ValóVilágból: [2024-06-17]

Meglepő dolgot jelentett ki VV Valen, miután elhagyta a ValóVilág-villát. Kiderült, mihez kezd, miután távozott a műsorból.
 Részletek >

Szénné égett egy 1,5 milliárd forintos luxuskocsi az autópályán [2024-06-17]

Görögországban kigyulladt és porig égett egy Koenigsegg Jesko, ami egy Athénból induló túrán vett részt, amelynek a célállomása Monaco volt.
 Részletek >

Több embert is leváltott Vlagyimir Putyin a védelmi minisztériumban [2024-06-17]

Az orosz elnök több minisztert is felmentett, akik helyére új embereket nevezett ki a védelmi tárcánál.
 Részletek >

A tavalyinál is drágább lesz idén a strandolás [2024-06-17]

Nagyjából tíz százalékkal.
 Részletek >

Putyin fegyvereket szállít a barátainak, Amerika elleni csapásokhoz [2024-06-17]

Ez Moszkva válasza arra, hogy a nyugati fegyverek bevethetők orosz területek ellen.
 Részletek >

Magyar Péter követői döntöttek a sorsáról [2024-06-17]

A Tisza Párt alelnöke ígértet tett, hogy bármi a szavazás végeredménye, azt tudomásul veszi.
 Részletek >

Kialakulóban a megegyezés, Ursula von der Leyen maradhat az Európai Bizottság elnöke [2024-06-17]

A tagállami vezetők informális munkavacsoráján több vezetőt is megkérdeztek.
 Részletek >

Ledöbbent Farkasházi Réka, mikor fia kijelentette, elköltözik otthonról [2024-06-17]

 Részletek >

Dél-Korea egyik kormányzójával egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára [2024-06-17]

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dél-koreai látogatásának folytatása volt a találkozó.
 Részletek >

Orbán Viktor Mark Ruttével tárgyalt, talán szóba kerültek a leköszönő holland kormányfő NATO-főtitkári kilátásai is [2024-06-17]

Jens Stoltenberg többek között azért utazott ugyanis Budapestre, hogy elérje Orbánnál, hogy ne vétózza meg Rutte főtitkári pályázatát.
 Részletek >

Lezárult Magyar Péter szavazása: több mint 75 százalék voksolt arra, hogy vegye fel az EP-mandátumát [2024-06-17]

A Tisza Párt hét európai parlamenti képviselői mandátumot szerzett.
 Részletek >

Újabb meglepetés az E csoportban, Szlovákia lenyomta Belgiumot [2024-06-17]

Románia Ukrajna felett aratott meglepetésgyőzelme után két egyenes ágon kijutó csapat csapott össze az E csoport második mérkőzésén, Belgium Frankfurtban vívott meg Szlovákiával. Belgium legutóbb a 2022-es világbajnokság csoportkörében kapott ki Marokkó ellen, akkor nem is jutottak tovább, azóta viszont 15 veretlen meccset játszottak, amiben benne volt a teljes Eb-selejtező is. A felkészülést jól zárták,...
 Részletek >

Őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség a Kolozs megyei rendőrfőkapitányt és három beosztottját [2024-06-17]

A DNA közleménye szerint Mihai Rust április 29-én gyorshajtáson érték Kolozsváron, de megállapodott a beosztottjaival, hogy mentesüljön a közlekedési kihágásért járó bírság alól és a gépkocsivezetői engedélyét se függesszék fel.
 Részletek >

Ausztria - Franciaország 0-0 - percről-percre a hvg.hu-n [2024-06-17]

A hétfői a meglepetések napja volt a foci-Eb-n, estére már csak annyi kérdés maradt, hogy Franciaország képes-e hozni, a papírformát, vagy Ausztria is követi Románia és Szlovákia példáját. Kövesse élőben a mérkőzést a hvg.hu-n!
 Részletek >

Dúl a szerelem: Fördős Zé hosszú idő után a 17 évvel fiatalabb párjával közös fotót posztolt [2024-06-17]

Fördős Zé egy ideje boldog párkapcsolatban él, de csak kevésszer oszt meg közös tartalmat a 17 évvel fiatalabb kedvesével. Sárival ezúttal piknikezni mentek, onnan jelentkezett be.
 Részletek >

[2024-06-17]

Járai Máté különleges videót tett közzé az Instagram-oldalán: nőnek öltözve köszönt el a színháztól.
 Részletek >

Hónapok óta ünnepli a milliárdos a luxushajóján, hogy hamarosan megnősül [2024-06-17]

India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani júliusban veszi feleségül a szerelmét, Radhika Merchantot, de már hónapok óta óriási buli előzi meg a nagy napjukat.
 Részletek >

Magyar mentősöket vertek meg: volt, aki késsel fenyegetőzött, mások ütötték, rúgták őket [2024-06-17]

Fontos dologra hívja fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala: az utóbbi időben egyre többet támadtak rá szolgálatban lévő mentősökre, veszélyeztetve őket és nehezve a segítségnyújtást.
 Részletek >

Az RTL leszbikus műsorvezetője és párja elárulták, hogyan működik két nőként a kapcsolatuk: kiderült, találkozhatnak-e a barátnőikkel [2024-06-17]

Lady Szomjas újabb videóban mutatta meg a barátnőjét, akivel közösen meséltek arról, mennyire fontos szerepet játszik a kapcsolatukban a bizalom.
 Részletek >

Alaposan befűt a nyár, másodfokú figyelmeztetést adtak ki: ekkortól készülhetünk pokoli hőségre [2024-06-17]

Továbbra sem csökken a hőmérséklet, sőt, úgy tűnik, a nyár még magasabb fokozatra kapcsol a héten.
 Részletek >

Eldőlt Magyar Péter sorsa: így döntöttek a szavazók [2024-06-17]

Lezárult a szavazás, a TISZA Párt közössége eldöntötte, hogy szeretné-e Magyar Pétert Brüsszelben európai parlamenti képviselőként látni. Az alelnök a végeredmény után büszkén pózolt az Európai Parlament előtt.
 Részletek >

Gyilkos hőség: ketten is meghaltak a Görögországban tomboló kánikula miatt, három turistát még keresnek [2024-06-17]

Nagy erőkkel keresnek három eltűnt turistát Görögországban, míg két nyaralót holtan találtak. Az eltűnések és halálesetek összefüggésben lehetnek az országban tomboló hőhullámmal.
 Részletek >

Röntgenszeműek lesznek az okostelefonok: csomagokba lehet majd belátni velük [2024-06-17]

Különleges képességet kaphatnak az okostelefonok, akár a falakon is átláthatunk majd velük. A 15 év óta fejlesztés alatt álló technika, a röntgenezéssel ellentétben, veszélytelen.
 Részletek >

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen [2024-06-17]

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István...
 Részletek >

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz [2024-06-17]

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és...
 Részletek >

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája [2024-06-17]

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős...
 Részletek >

Parádés kezdés: négy magyar érem Belgrádban a medencés Eb-döntők első napján [2024-06-17]

Holló Balázs és Zombori Gábor is teljesítette az olimpiai szintet.
 Részletek >

Hiába a gazdatüntetések, az EU elfogadta a természet helyreállításáról szóló rendeletet [2024-06-17]

Írásba adták az ökoszisztéma helyreállításának feltételeit.
 Részletek >

Mentősökre támadtak a betegek, az OMSZ közleményt adott ki [2024-06-17]

Az egyik beteg késsel fenyegette bajtársukat.
 Részletek >

Újabb meglepetés az Eb-n: Szlovákia és a VAR kettőse ellen ráfázott Belgium [2024-06-17]

Ez már átok! Lukaku valami egészen hihetetlen vesszőfutást mutatott be Frankfurtban.
 Részletek >

A nyugati világ legsúlyosabb betegségét célozza a kormány [2024-06-17]

Ötven éve nem tudják kezelni, Orbán Viktorék kitaláltak valamit.
 Részletek >

Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében [2024-06-17]

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, ám a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe.
 Részletek >

Harminchat éves a kicsit magyar Vörös zsaru [2024-06-17]

 Részletek >

Svájc után, Németország előtt: itt most agyalni tilos [2024-06-17]

Vasárnap nem a magyar válogatott erősségeiből indult ki a Rossi-csapat. De mi lesz szerdán?
 Részletek >

Olyan játszószoba nyílt Balatonfüreden, amelytől még a felnőttek is elámulnak [2024-06-17]

Egy hónapig látogatható.
 Részletek >

Porrá égett egy 1,5 milliárd forintos hiperautó, a gyártó azt kéri, a többi tulajdonos ne használja a kocsiját [2024-06-17]

Alig százhuszonöt Koenigsegg Jeskót gyártanak.
 Részletek >

Demecseri platánrejtély: Nem tudni, ki akart megszabadulni a falu 70 éves fájától [2024-06-17]

A bíróság elsőfokon felmentette azt a férfit, akit az ügyészség azzal vádolt meg, hogy lyukakat fúrt a fába és azokon át gázolajat öntött bele.
 Részletek >

Eb, 1. nap: Maximális továbbözönlés! [2024-06-17]

Holló Balázs olimpiai szintet úszott 400 vegyesen, ez a délelőtt legjobb híre, no és persze az, hogy minden számban, amelyben indultunk, megvan a két továbbjutó. Sőt, egy kivétellel minden egyes távon a többi indulónk is tovább léphetett volna, ha nem élne az
 Részletek >

A magyarok ellen sem játszhat a nyitómeccsen kiállított skót védő [2024-06-17]

Ryan Porteous a német csapatkapitány, Ilkay Gündogan bokáját taposta meg csúnyán. FOCI-EB 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet! Az LG OLED AI nem hagyja, hogy lemaradj...
 Részletek >

Végleg leállhatnak a vesék, ha nem kezelik ezt a betegséget: milliók halnak meg évente a szövődményeiben [2024-06-17]

Ezek a legfontosabb dolgok, amiket mindenkinek érdemes tudni a krónikus vesebetegségről.
 Részletek >

Végleg leállhatnak a vesék, ha nem kezelik ezt a betegséget: milliók halnak meg évente a szövődményeiben [2024-06-17]

Ezek a legfontosabb dolgok, amiket mindenkinek érdemes tudni a krónikus vesebetegségről.
 Részletek >

Újabb meglepetés az E csoportban, Szlovákia lenyomta Belgiumot [2024-06-17]

Hiába hitték kétszer is azt a belgák, hogy egyenlítettek, mindkét gólt visszavonták, az elsőt les, a másodikat kezezés miatt.
 Részletek >

A magyarok ellen sem játszhat a nyitómeccsen kiállított skót védő [2024-06-17]

Ryan Porteous a német csapatkapitány, Ilkay Gündogan bokáját taposta meg csúnyán.
 Részletek >

Ilyen vagány kismama Axente Vanessa [2024-06-17]

Hamarosan anyai örömök elé néz Axente Vanessa, aki egyre gömbölyödő pocakjával is vagány kismama. A világhírű magyar modell néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy indiai származású férjével, Rahil Guptával szülők lesznek.
 Részletek >

[2024-06-17]

Teljes mértékben kiegészíti egymást és remek csapatot alkot Harsányi Levente és a kedvese, Lara. A műsorvezető a Blikknek részletesen beszámolt arról, milyen terveik vannak a jövőre nézve, illetve hogyan telnek a mindennapjaik.
 Részletek >

Dúl a szerelem: Fördős Zé hosszú idő után közös fotót posztolt a 17 évvel fiatalabb párjával [2024-06-17]

Fördős Zé egy ideje már boldog párkapcsolatban él, de csak kevésszer oszt meg közös tartalmat a 17 évvel fiatalabb kedvesével. Sárival ezúttal piknikezni mentek, onnan jelentkezett be.
 Részletek >

Nem tudta feladni a szokásos lottószelvényét a salgótarjáni Oszkár... az ő számait húzták ki [2024-06-17]

Ozsvárt Oszkár valószínűleg élete egyik legrosszabb döntését hozta meg, hogy a múlt héten nem játszotta meg szokásos számait az ötös lottón.
 Részletek >

"Én most visszavonulok..." - Járai Máté kisminkelve, nőnek öltözve köszönt el a színháztól és a nézőktől - szürreális videó [2024-06-17]

Járai Máté különleges videót tett közzé az Instagram-oldalán, nőnek öltözve köszönt el a színháztól.
 Részletek >

Jóváhagyta a GVH: Tiborcz István érdekeltségébe tartozó céget vesz az MVM egyik leányvállalata [2024-06-17]

A Tatooine-t a kormány kedvenc török vállalkozója alapította.
 Részletek >

Betelt a pohár New Yorkban: példátlan tiltás érik a 18 évnél fiatalabbak telefonjain [2024-06-17]

New Yorkban szintet lépnének: be akarják tiltani a vélhetően függőségét okozó közösségi hírcsatornákat és az éjszakai értesítéseket a tizenévesek számára.
 Részletek >

Nyolc dobogóval zárta F4-es szezonja első felét Molnár Martin [2024-06-17]

A silverstone-i hétvégével véget ért az idei brit Forma
 Részletek >

Megszűnhet a Renault-motor, tizedeket nyerhet a Ferrari [2024-06-17]

Partnercsapattá válhat az Alpine, előbb érkezik az SF-24 fejlesztése, Bearman már aláírhatta kétéves szerződését a Haasszal, Bottas magabiztos, hogy az F1-ben marad.
 Részletek >

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok [2024-06-17]

A hazai fajok kora reggel és napnyugta után aktívak, és akkor csípnek, de érkeztek olyan új fajok, amelyek viselkedése eltérő.
 Részletek >

Hét területvédelmi ezredbe toboroz tartalékosokat a Magyar Honvédség [2024-06-17]

Juttatásokkal tennék vonzóbbá a hivatást.
 Részletek >

Átlagosan ennyit dolgoztak tavaly a magyarok [2024-06-17]

Mutatjuk, hol állunk ezzel az Európai Unióban.
 Részletek >

A közösségi médiaplatformokra is jöhetnek a veszélyt jelző feliratok [2024-06-17]

Nincs adat arról, hogy a fiatalok biztonságban lennének, ezért lenne fontos alkalmazni ezeket.
 Részletek >

Majkának, Győzikének és Trumpnak is több volt, mint egy ugródeszka [2024-06-17]

Mindenki tagadja, mégis rajongunk a valóságshow-kért, de miért van ez így?
 Részletek >

A maximumot célozzák Budapesten a magyarok [2024-06-17]

A versenyzők számára a budapesti állomás rendkívül fontos.
 Részletek >

Szokatlan lábbeli választott Brooke Shields az idei Tony-gálára [2024-06-17]

 Részletek >

Szijjártó Péter világégésről és egy globális háború igazi veszélyeiről beszélt [2024-06-17]

A külügyminiszter az ukrajnai háború és a gázai válság összeérésétől tart.
 Részletek >

Két magyar éremmel kezdődtek a medencés döntők a vizes Eb-n [2024-06-17]

Holló Balázs és Zombori Gábor is teljesítette az olimpiai szintet.
 Részletek >

Letartóztatták Zimány Linda zaklatóját, és elmegyógyintézetbe küldték [2024-06-17]

A férfit Németországban fogták el.
 Részletek >

Mától országos ellenőrzést tart az utakon a rendőrség [2024-06-17]

A drogos, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülőket szűrik.
 Részletek >

Velük sosem fogsz unatkozni: ezzel a 4 csillagjeggyel móka és kacagás az élet [2024-06-17]

A humor olyan nagyra becsült tulajdonság, amely bármilyen helyzetet feldobhat, és közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. Egyes csillagjegyek természetüknél fogva éles eszükkel, remek időzítési érzékkel és az élet vicces oldalának meglátására való képességgel rendelkeznek. Kíváncsi vagy, hogy melyik négy csillagjegy a legviccesebb?
 Részletek >

MME: nem szabad etetni a vízimadarakat [2024-06-17]

A vízimadarak életmódja és túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól.
 Részletek >

Párizs 2024 - Legalább négyezer doppingtesztet végeznek az olimpia alatt [2024-06-17]

A 2021-es tokiói olimpián körülbelül 6200 tesztet végzett el az ITA 4000 sportolón.
 Részletek >

Kick-box vk - Kilenc magyar aranyérem Budapesten [2024-06-17]

A házigazda magyarok kilenc arany-, 15 ezüst- és 16 bronzéremmel zárták a budapesti BOK-csarnokban rendezett kick-box világkupát, amelyen ötven ország 2700 versenyzője szerepelt.
 Részletek >

La Liga: közleményt adott ki Sergio Ramos jövőjéről a Sevilla! [2024-06-17]

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla hivatalos közleményében tudatta, hogy Sergio Ramos távozik a csapattól
 Részletek >

Bejelentette első nyári igazolását a Ferencváros [2024-06-17]

A magyar bajnok Ferencváros együttese a hétfői napon bejelentette az első új nyári igazolását
 Részletek >

Élő: Belgium [2024-06-17]

Cikkünk frissül. Románia Ukrajna felett aratott meglepetésgyőzelme után két egyenes ágon kijutó csapat csap össze az E csoport második mérkőzésén, Belgium Frankfurtban vív meg Szlovákiával. Belgium legutóbb a 2022-es világbajnokság csoportkörében kapott ki Marokkó ellen, akkor nem is jutottak tovább, azóta viszont 15 veretlen meccset játszottak, amiben benne volt a teljes Eb-selejtező is. A felkészülést...
 Részletek >

Dagad a botrány a The Washington Post vezérigazgatója körül [2024-06-17]

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa Will Lewisnak, aki korábban egy olyan kiadványnál dolgozott, amit megcsapott a brit sajtóbotrány szele.
 Részletek >

Két hajótörés miatt legalább tízen meghaltak, és többtucatnyian eltűntek az olasz partoknál [2024-06-17]

Az egyik eset Lampedusa közelében, a másik pedig Calabria partjainál történt.
 Részletek >

Megszökött a Lengyelországban lekapcsolt orosz kémhálózat három tagja [2024-06-17]

Legalábbis nem találják őket, pedig be kellene vonulniuk a börtönbe.
 Részletek >

Voksán Virág feketéből szőkére váltott: teljesen új ember lett [2024-06-17]

Voksán Virágot eddig dögös, fekete hajjal szokhattuk meg, most azonban tincseit szőkére festette, így szinte rá sem ismerni.
 Részletek >

A szájról olvasó szakértő nem kertelt. Elképesztő, milyen beszélgetésbe keveredett Katalin hercegné szombaton [2024-06-17]

Végre újra láthattuk Katalin hercegnét, de ami most kiderült.
 Részletek >

Íme a filléres módszer! Így készíthetsz magadnak házilag sampont [2024-06-17]

Nem kell hozzá sok minden, és garantáltan vegyszermentes lesz
 Részletek >

Elfogtak egy Németországban körözött férfit Siklóson [2024-06-17]

A német férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásáról a későbbiekben dönt a bíróság.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Június 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Május 31 30 29 28


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    sturovo sex    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex    sturovo sex partner    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Alkalmi sex    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    terhes szexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket