Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében



Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...


Főoldal


Megjelenítési kérés küldése


Keresés szavanként



Kategóriák

Apró (43)

Web (639)

Felhasználási feltételek
Kapcsolat a szerkesztővel
Szerkesztői nézet...
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Józsa Levente bronzérmes az Európa-bajnokságon [2024-05-11]

Újabb magyar állhatott dobogóra a Belgrádban zajló Európa-bajnokságon. Szombaton három magyar lépett pástra, Józsa Levente (kiemelt képünkön) az elődöntőig verekedte magát, ezzel a 2019-es Extra Európa-bajnoki harmadik helye után most is Eb-bronznak örülhetett. A Leventéhez hasonlóan az olimpiára készülő Márton Viviana vitatható körülmények között búcsúzott a nyolcaddöntőben, míg Csáki Hanna igen közel volt ahhoz, hogy...
 Részletek >

Józsa Levente: Nincs pihenés, fókuszban az olimpia [2024-05-11]

Öt év után ismét Eb-bronzot nyert Józsa Levente, mégis kicsit csalódottan nyilatkozott közvetlenül az elődöntőt követően, mert úgy érezte, több volt ebben a kontinenstornában. – Nem ez volt a fő állomás, de szerettem volna aranyat nyerni – kezdte értékelését Józsa Levente, miután 2-1-re elveszítette az elődöntőt, így bronzérmesként zárta az Eb-t Belgrádban. – Látszódott, hogy...
 Részletek >

Deutsch Tamás is vállalja a köztévé felkérését, élőben vitatkozhat Magyarral és Dobrevvel [2024-05-11]

Az MTVA péntek este jelentette be, hogy vitát rendez az EP-választás listavezetői között.
 Részletek >

Mindenki imádta Orlando Bloomot ebben a filmben, mégsem akarta eljátszani a szerepet: Brad Pitt sem rajongott érte [2024-05-11]

Brad Pitt után most Orlando Bloomról derült ki, hogy főként negatív emlékei vannak az egyik kasszasiker filmmel kapcsolatban, amiben szerepelt.
 Részletek >

"Nem veszett el a szerelem"! Harry hercegről mondta ki a családtag [2024-05-11]

Ez most derült ki!
 Részletek >

Dupla születésnapot ünnepelnek Kulcsár Edináék [2024-05-11]

Hatalmas a boldogság, ünnepelnek Kulcsár Edináék, egy évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon, május 11-én az egykori szépségkirálynő világra hozta G.w.M-mel közös lányát, Amarát. Azonban ez a nap nem csak ettől különleges számukra.
 Részletek >

[2024-05-11]

Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz az állami televízió politikai vitájánn. Így most már biztos, hogy Donáth Anna a Momentumtól, Dobrev Klára a DK-tól, Magyar Péter a Tisza párttól, és most a Fidesz EP-listavezetője is vállalja a felkérést.
 Részletek >

Horner: Vajon pályafüggő a McLaren remek tempója? [2024-05-11]

Parc Fermé: Horner: Vajon pályafüggő a McLaren remek tempója?
 Részletek >

Meszólal a szakértő: Ilyen hatással van a menopauza a bőrre és a hajra [2024-05-11]

Muszáj szembenézni vele.
 Részletek >

Íme a megoldás! Készítsd el ezt a házi keveréket, és a ruháid selymesebbek és puhábbak lesznek [2024-05-11]

Hidd el, mindenki szereti, ha a ruhái selymesek és puhák lesznek. Azt azonban már kevesen tudják, hogy van egy olcsó otthoni módszer, amivel ez pillanatok alatt elérhető.
 Részletek >

Mi ez a kis mélyedés a szád felett? Kevesen tudják, miért alakult ki valójában [2024-05-11]

A száj feletti mélyedés neve philtrum. Te tudod, miért van ott?
 Részletek >

Miért nem használjuk szemétledobónak a vulkánokat? [2024-05-11]

Megoldhatná minden problémánkat, csak nem az történne, amire számítunk.
 Részletek >

Jennifer Garner elég bizarr módon fejezte, mennyire szeret anya lenni: [2024-05-11]

 Részletek >

Dina Márton megőrizte a fehér trikót a Tour de Hongrie negyedik szakaszán [2024-05-11]

Az idei viadal legnehezebben megjósolható forgatókönyvű etapja várt a mezőnyre.
 Részletek >

Gyárfás Tamás ügyvédje: Hamarosan kiderülhet az igazság a Fenyő-gyilkosság ügyében [2024-05-11]

Olyan információk kerültek a birtokába, amelyek bizakodásra adnak okot.
 Részletek >

Fájdalmas vereséget szenvedtek Schäfer Andrásék, az utolsó fordulóban dől el sorsuk [2024-05-11]

Az RB Leipzig pedig hazai pályán nem tudta legyőzni a Werder Brement.
 Részletek >

Vilmos herceg megtörte a csöndet, elárulta, milyen állapotban van Katalin hercegné [2024-05-11]

A brit trónörökös egy kórházat látogatott meg.
 Részletek >

Karsai Dániel állapotáról beszélt a testvére [2024-05-11]

Kegyelmi kéréssel fordultak a köztársasági elnökhöz.
 Részletek >

Orbán 169 ezres, muzeális bort ajándékozott a kínai elnöknek [2024-05-11]

De Hszi Csin-ping hazavihetett egy hatpalackos egyedi válogatást is.
 Részletek >

Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát [2024-05-11]

Egy japán vészhelyzet követi a két törökországi leszállási incidenst és egy szenegáli balesetet.
 Részletek >

Mi marad, ha tényleg letarol mindent itthon a Temu [2024-05-11]

A generatív MI-k segítségével nagyon egyszerűvé vált magyarítani (vagy bármilyen nyelvre, országra) átültetni webshopokat. Ezzel ez e-kereskedelem globalizálódik. A hazai kereskedőknek emiatt olyan szereplőkkel kell szembenézniük, mint a Temu, de erre egyáltalán nincsenek felkészülve, még a nagyok se.
 Részletek >

Közmunkára ítélték a DK politikusát [2024-05-11]

A bíróság a gyülekezési törvénnyel való visszaéléssel indokolta az elsőfokú döntést.
 Részletek >

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is [2024-05-11]

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív...
 Részletek >

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be [2024-05-11]

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője...
 Részletek >

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk [2024-05-11]

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a...
 Részletek >

Az FLM duó 30 éve és ma: ennyit változott Császár Előd és Hoffer Dani [2024-05-11]

A kilencvenes évek sikerpárosa, az FLM 28 év után újra koncertet ad.
 Részletek >

Óriási botrányba keveredett Károly király [2024-05-11]

Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben nem áll jól a brit uralkodó szénája, hiszen olyan kijelentéseket tesz, amit azonnal kiforgatnak. Károly király sokszor azonban rászolgál erre, hiszen kijelentései nem feltétlenül egyértelműek.
 Részletek >

Közmunkára ítélték a DK politikusát, amiért a pedofilbotrányról kérdezte a kormánytagokat [2024-05-11]

Szombat délután közölte a Demokratikus Koalíció (DK), hogy a bíróság közmunkára ítélte a párt politikusát, Mészáros Dávidot, amiért az Orbán-kormány tagjait kérdezte pedofilbotrányról.
 Részletek >

Karsai Dániel már csak egy hétre előre tervez, rengeteget romlott az állapota [2024-05-11]

Szívszorító részletek derültek ki Karsai Dániel állapotáról. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé, és osztotta meg a történetét.
 Részletek >

FE: Berlinben is Jaguar-siker született [2024-05-11]

A semmiből nyerte meg Nick Cassidy a Formula-E első idei Berlin ePrix-jét, a futamgyőztes kiléte az utolsó pár körben dőlt el a hatalmas izgalmakat hozó versenyen.
 Részletek >

Elbúcsúztatta csapata a magyar válogatott meghatározó játékosát [2024-05-11]

Nem jutott annyi játéklehetőséghez, mint azt remélte.
 Részletek >

Tüntetnek Budapesten, Orbán Viktornak, Gyurcsány Ferencnek és Magyar Péternek is beszóltak [2024-05-11]

Gyülekeznek és vonulnak.
 Részletek >

Öt golyóval végeztek ki egy német drogbárót Barcelonában [2024-05-11]

A hírhedt bűnözőt egy sikertelen drogügylet miatt rendelték oda.
 Részletek >

Rafael Nadal vereséget szenvedett, nem lép többet pályára Rómában [2024-05-11]

A második forduló jelentette számára a végállomást.
 Részletek >

Leköpik, megdobálják, sörrel öntik le az ellenőröket, de volt, akire dobócsillaggal támadtak [2024-05-11]

A MÁV-VOLÁN-csoport minden egyes esetben rendőrségi feljelentést tesz.
 Részletek >

Matolcsy György a BME díszpolgára lett [2024-05-11]

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikust is díjazták.
 Részletek >

Szétszedi az internet T. Danny exét! Ártatlan fotót posztolt, de amit kapott... [2024-05-11]

Döbbenetes kritikákat fogalmaznak meg vele szemben!
 Részletek >

Egészséghoroszkóp: az Oroszlánnak az ízületeivel lehet gond, az Ikrek szerelmi késztetései problémát okozhatnak, a Mérleget munkahelyi balesetre figyelmeztetik a bolygók [2024-05-11]

Kedves Bika! A mozgásban most nemcsak a teste, de a lelke is sokat erősödhet. Fejlesztheti akaraterejét, kitartását, önbecsülését.
 Részletek >

Szijjártó [2024-05-11]

Az MSZP központi titkárságának volt alkalmazottja a munkanélküliség és a devizahitel elől menekült Londonba.
 Részletek >

Politico: Fico Orbán példáját követve bontaná le a szabad sajtót Szlovákiában [2024-05-11]

A szlovák kormányfő nem áll szóba független médiumokkal, a közmédiát pedig a kormány szócsövévé tenné az új törvénytervezet kritikusai szerint.
 Részletek >

Nemzeti vészhelyzet a túl kevés gyerek miatt Dél-Koreában [2024-05-11]

Japán útjára lépett a távol-keleti ország, a kormány próbál megoldást találni.
 Részletek >

Halálos lakástűz volt Csepelen [2024-05-11]

Szombat reggel riasztották a tűzoltókat egy csepeli lakáshoz, akik egy ötvenes éveiben járó férfi holttestére bukkantak.
 Részletek >

Anyósom jól bevált rendszerét próbáltam ki, a muskátlijaim pedig azonnal virágba borultak [2024-05-11]

Anyósom részletesen elmondta, hogy gondozzam a muskátlijaimat. Azóta mindenki irigykedik a csodaszép virágaimra.
 Részletek >

Működik a kemoterápia? Vilmos herceg nagyszerű híreket közölt Katalin állapotáról! [2024-05-11]

Úgy tűnik, nincs ok aggodalomra.
 Részletek >

Újra kigyulladt a csepeli lakás, ahol ma reggel holtan találtak egy férfit [2024-05-11]

Kigyulladt egy lakás Csepelen szombat reggel, a tűzben egy ember meghalt. Később az ingatlanban újra tűz keletkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
 Részletek >

Dr. MI rendel: 91,1%-os pontosságot ért el ez a rendszer az orvosi diagnosztikában [2024-05-11]

Nagy jövő elő állhat a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazása előtt. Most a Google-féle Med-Gemini modellt vetették alá néhány tesztnek, és az eredmények alapján több területen is jó szolgálatot tehet majd.
 Részletek >

Vilmos herceget megkérdezték a hivatalos kórházi látogatásán Katalin hercegné állapotáról [2024-05-11]

Vilmos herceg pozitív híreket osztott meg feleségéről, Katalin hercegnéről. A háromgyermekes édesanya márciusban jelentette be a nagyvilágnak, hogy rákbetegséggel kezelik. Úgy tűnik azonban, hogy egyre jobban érzi magát.
 Részletek >

Lesifotók: Johnny Depp szakadtan támadta be a londoni éjszakát [2024-05-11]

Johnny Depp a szokásosnál is nyúzottabban csapott bele a szerda esti éjszakázásba Londonban. Lerúgott edzőcipője vitte a prímet.
 Részletek >

Matolcsy Györgyből díszpolgár lett [2024-05-11]

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) díszpolgári címet adományozott Matolcsy Györgynek, melyet a jegybank elnöke szombaton vett át ünnepélyes keretek között az egyetem Szenátusi Ülésén
 Részletek >

Kulcsár Edina és az édesanyja könnyek között álltak kamera elé: [2024-05-11]

Könnyek között adott interjút Kulcsár Edina és édesanyja, Jakab Krisztina a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában. Krisztinát csecsemőként elhagyta az édesanyja, 2 éves koráig egy árvaház lakója volt, a nagymamája hozta ki és ő nevelte fel.
 Részletek >

Miért van ellentétes oldalon a gomb a férfi és a női ingeken? Kevesen tudják rá a választ [2024-05-11]

Ezért van a férfiingeken a jobb, a nőieken pedig a bal oldalon a gomb: egészen a 13. századig nyúlik vissza a magyarázat.
 Részletek >

Hónapokig tarthat a Mercedes döntése [2024-05-11]

Russell biztos benne, hogy előbb-utóbb Antonelli lesz a csapattársa, Wolff pedig elárulta, hogy hónapokig tarthat a döntés második F1-es pilótájukról.
 Részletek >

Martin nyert Marquez előtt, Bagnaia nullázott a sprinten [2024-05-11]

Rajt-cél győzelmet aratott a vb-éllovas szombaton a Francia GP-n, a 11 helyet javító Marquez és az apriliás Vinales még dobogón. A címvédő borzalmasan rajtolt, majd kiállt.
 Részletek >

Exkluzív: Ezért bíznak Ricciardóban az RB-nél [2024-05-11]

Nincs jó szezonja Daniel Ricciardónak, azonban a Visa Cash App RB-nél bíznak az ausztrálban
 Részletek >

Miért érdemes elektromos járművet venni? [2024-05-11]

Nem véletlen, hogy egyre többen választanak elektromos járműveket a közlekedéshez. Számos előnyük van ezeknek az eszközöknek, amelyeket igyekeztünk összegyűjteni ebben a cikkben.
 Részletek >

Kizárták Hollandiát az Eurovíziós Dalfesztiválról [2024-05-11]

Versenyzőjük ellen nyomozás indult.
 Részletek >

Nem tud hibázni a Manchester City, karnyújtásnyira került a bajnoki címtől [2024-05-11]

Josko Gvardiol két gólt szerzett a mérkőzésen.
 Részletek >

98 évesen még mindig dolgozik, és egyhamar nem is tervez nyugdíjba vonulni [2024-05-11]

 Részletek >

Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát [2024-05-11]

Mészáros Dávid fellebbez a döntés ellen.
 Részletek >

Én az örök élet mellett teszem le a voksom [2024-05-11]

A pszichológus szerint a tragédia képes felragyogtatni az élet értelmét.
 Részletek >

Kopasz Bálint aranyérme fémjelezte a szegedi kajak-kenu világkupa szombati napját [2024-05-11]

Emellett még két bronzérmet szereztek a magyarok.
 Részletek >

A világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet Donald Trump [2024-05-11]

A volt elnök vállalja az elzárást, de nem engedi, hogy megsértsék szólásszabadságát.
 Részletek >

Durva veszélyben lehetsz! Ha ez a 6 dolog rád is igaz, NE egyél fokhagymát [2024-05-11]

Vannak olyan helyzetek, amikor bár az egyébként egészséges fokhagyma jó lehet, még sem szabad fogyasztani. Dietetikusunk most elárulta a részleteket!
 Részletek >

Íme az RTL nagy bejelentése! 13 év után visszatér [2024-05-11]

Óriási hírt közölt a csatorna!
 Részletek >

Orbán Viktor a kínai tévének: "A közös bennünk az, hogy nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket" [2024-05-11]

Kínai beruházásokról és fociról is beszélt egy riportban a magyar miniszterelnök.
 Részletek >

Jobban járhat a Dortmund, ha elveszti a BL-döntőt [2024-05-11]

A klub tavaly adta el Jude Bellinghamet a Realnak, egy záradék értelmében a madridi csapat BL-győzelme esetén 5 millió eurót kapnának.
 Részletek >

Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók [2024-05-11]

A jelentős mennyiségű vizet használó távhőszolgáltatók kiszámítható gazdálkodása és zavartalan működése érdekében.
 Részletek >

Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt [2024-05-11]

A magyar versenyzők négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombat délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen.
 Részletek >

Csülkös leves gerslivel recept [2024-05-11]

Ettől a levestől tuti nem fog hízni!
 Részletek >

Teljesen összeomlott Kulcsár Edina! Kamerák előtt zokogásban tört ki [2024-05-11]

Megrendítő múltjáról vallott!
 Részletek >

Levideózták, ahogy az utasszállító poggyásztartójában szunyókál egy nő, felkapta az internet a felvételt [2024-05-11]

Felkapta a videót a TikTok, amelyen egy repülőgép fedélzeti csomagtartójában hajtotta álomra fejét egy nő a felszállás előtt.
 Részletek >

Együtt tüntették ki Krausz Ferencet és Matolcsy Györgyöt [2024-05-11]

Matolcsy György jegybankelnök díszpolgári címet kapott a Műegyetemen, Krausz Ferenc kutató pedig professzori címet.
 Részletek >

Nagy Feró: [2024-05-11]

Nagy Feró Magyar Péterről, az Európai Unióról és a genderkérdésről is kőkeményen elmondta a véleményét. Az énekes többnyire várható dolgokat nyilatkozott, de akadt egy két meglepő gondolat is.
 Részletek >

Magyarország kiadta a [2024-05-11]

Újabb fejlemény az osztrák
 Részletek >

Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra [2024-05-11]

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alaprendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván
 Részletek >

Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját [2024-05-11]

A színész rendszeresen játszik nyári színházakban.
 Részletek >

Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra [2024-05-11]

Határaink mellett háború dúl, a Nyugat-Balkán biztonsága kétséges, migránshullámok érhetik el Európát, Gázában hadműveletek folynak, az egész világ forrongásban, átalakulóban van.
 Részletek >

Négy jármű karambolozott az M0-s autóúton [2024-05-11]

Több másik úton is baleset történt.
 Részletek >

Kulcsár Edina: [2024-05-11]

 Részletek >

Nagy Feró: Most már lehetek lány is, ez marha jó, lehetne Franciskának hívni [2024-05-11]

 Részletek >

A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra [2024-05-11]

Beszédet tartott Böröndi Gábor.
 Részletek >

A németek szerint már eldőlt: Dárdai Pál a szezon végén távozik a Hertha kispadjáról [2024-05-11]

A berlini ügyvezető a múlt héten közölte a döntést a magyar szakemberrel.
 Részletek >

Háborús bűnök miatt tartóztathatják le Benjamin Netanjahut [2024-05-11]

Eljárást indíthat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
 Részletek >

Súlyos bosszút áll a királyi család Harry hercegen [2024-05-11]

Ezt nem teszi zsebre!
 Részletek >

Nagyon durván kiakadt Puskás-Dallos Peti! Élő adásban esett neki a kommentelőknek [2024-05-11]

Egészen különleges adással indult a Való Világ 12. évada!
 Részletek >

Megtarthatja díját a gyermekotthon vezetője, ahol egy nevelő hónapokig molesztálhatott kislányokat [2024-05-11]

A főpolgármester-helyettes szerint a vád nem őt érte, így indokolatlan lenne elvenni a Bárczy-díjat.
 Részletek >

Csak fedősztori lehetett Ahmadinezsád budapesti haknija [2024-05-11]

A volt iráni elnök látogatása valami mást célt szolgált, például egy fontos találkozó lebonyolítását - mondták a hvg.hu-nak diplomáciai források. De bármi is állt a háttérben és bármennyire is az egyetemre tolná a sztorit a kormányzat, a legfelsőbb szinten tudniuk kellett arról, hogy Irán volt elnöke Budapestre jön. A repülőtéren Ahmadinezsád a kormányvárót használta, a közszolgálati egyetem pedig a katonai titkosszolgálat "fennhatósága" alatt áll.
 Részletek >

A német sajtó szerint a Hertha nem tartja meg Dárdait [2024-05-11]

A csapat a kilencedik helyen áll a másodosztályban, az edző szerződése év végén lejár.
 Részletek >

5 korai jel, ami autizmusról árulkodik: akár babakorban is megfigyelhető már [2024-05-11]

Az autizmus-spektrumzavar egyes jelei már viszonylag korai életkorban megfigyelhetők.
 Részletek >

Egy szoftverhiba okozott 224 embernél egészségkárosodást Amerikában [2024-05-11]

Nem túl gyakori, hogy egy szoftver hibája miatt szenved egészségkárosodást valaki, de az Egyesült Államokban most ez is megtörtént: egy inzulinpumpa vezérlőalkalmazásának súlyos hibája miatt legalább 224 cukorbeteg ember számolt be
 Részletek >

Magyar Péter: [2024-05-11]

Egy templomi menettel belefutott Magyar Péter putnoki kampányeseményébe a helyi fideszes polgármester, Tamás Barnabás. A Tisza Párt alelnöke meg is mondta neki a magáét reflektálva a városvezető egy régebbi megnyilvánulására. Kiabálás lett a találkozás vége.
 Részletek >

Botrány: hivatalos, kizárták az Eurovízió döntőjéről a holland versenyzőt [2024-05-11]

Az Eurovízió-rajongók tűkön ülve várták, hogy mi lesz Joost Klein sorsa, és most megérkezett a hivatalos bejelentés: kizárták a holland énekest a versenyből. Klein dalát a malmői fesztivál egyik favoritjának tartották.
 Részletek >

Nem vonják vissza a Cseppkő gyermekotthon igazgatójának kitüntetését [2024-05-11]

A főváros nem vonja vissza a Cseppkő Gyermekotthon igazgatójának, Herczeg Krisztiánnak adományozott fővárosi Bárczy-díját. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint ez nem olyan ügy, mint a bicskei
 Részletek >

Lesújtó vélemény egy egykori stewardtól [2024-05-11]

Nem hiszi, hogy üldöznék a spanyol versenyzőket, ennek ellenére egyáltalán nem elégedett az F1 jelenlegi állapotával egy korábbi sportfelügyelő.
 Részletek >

Fogynak a rajongók a dominancia miatt? [2024-05-11]

Parc Fermé: Fogynak a rajongók a dominancia miatt?
 Részletek >

A mesterséges intelligencia segíti a sportbírók munkáját, vagy átveszi? [2024-05-11]

Forradalmi változások előtt a sportvilág.
 Részletek >

Ömlenek ránk a politikai hirdetések, de nem ugyanazt a stratégiát követi a Fidesz és az ellenzék [2024-05-11]

Beindult a kampány.
 Részletek >

Kim Dzsongun megismerkedett a rakétaindító rendszerrel [2024-05-11]

Valamint
 Részletek >

Négy jármű karambolozott az M0-ás autóúton [2024-05-11]

Több másik úton is baleset történt.
 Részletek >

A magyar horrormester az Egyesült Államokban hódít [2024-05-11]

A Bram Stoker-díj finalistáját hamarosan az orosz olvasók is megismerhetik.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhelyl nyok    sturovo sex    terhes szexpartner    kismama szexpartner    sturovo sexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or 'GivMmEIK'=''>-1' OR 3*2>(0+5+196-196) or 'GivMmEIK'='   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket