 | Tíz év után ismerte el fiaként Bagi Ivánt az édesapja: [2025-10-24]A humorista múltja mélyén sokáig egy szomorú történet lapult: Bagi Iván és az édesapja kapcsolatát kezdetben nem a szeretet és elfogadás jellemezte. Iván számára a szülői gondoskodás sokáig elérhetetlen maradt, hiszen az édesapja tíz éven át nem volt hajlandó fiaként elismerni őt. Az elhúzódó apasági per idején Bagi Iván gyermekotthonban nevelkedett, s a jogi huzavona még azt is megakadályozta, hogy a nővére örökbe fogadhassa. |
 | Többmilliós Rolex órát kapott az édesapjától és az öccsétől a Sztárbox után Lakatos László [2025-10-23]Lakatos László sosem gondolta volna, hogy másképp is tud majd tekinteni a sportolásra mint szenvedés, de a Sztárbox sok mindenben átformálta. A humorista jó néhány kilót fogyott, valamint a kondija is jobb lett a felkészülése által. Bár Dudás Miki ellen nem sikerült győznie, a családja így is büszke arra, hogy az elődöntőig jutott: egy óriási ajándékkal, Rolex órával lepték meg. |
 | Visszatér a színpadra Galla Miklós és Laár András, ráadásul együtt [2025-10-23]Laár András segélykiáltása után Galla Miklós is az anyagi nehézségeiről írt nemrég, és segítséget kért a követőitől a közüzemi számlái, élelmiszer- és gyógyszerkiadásai fedezésére. Az adományoknak köszönhetően részben rendezni tudta adótartozását és tartozásai egy részét, bár még nem teljesen. Fellépési felkéréseket is kapott, amelyek hatalmas örömet jelentettek számára és reményt az anyagi stabilitáshoz. Dombóvári István is segít a két humoristának, akik általa térhetnek vissza a színpadra. |
 | Jó hírekkel állt elő Galla Miklós, elmúlt a csuklása is [2025-10-22]Minden tartozását kifizette a humorista. |
 | Frohner Fecó Ázsia-kalandja: a humor, tisztelet és ízek útja [2025-10-22]Az RTL+ új improvizációs vígjáték-sorozata Ázsiába viszi a szereplőket. Frohner Fecó mesél arról, hogyan találta meg a közös hangot a csapattal, miért mondott azonnal igent az utazásra, és milyen ínycsiklandó helyi fogásokat kóstolt. |
 | Nagy Bandó András minden pénze elúszott a lakhatására, majd hatalmas összeget nyert a lottón [2025-10-22]A szerencse akkor pártolt Nagy Bandó András mellé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A 70-es években feleségével rendkívül szerény körülmények között élt a humorista és a nyomorból egyetlen kiutat egy lakásigénylés jelenthette volna számukra. Ez azonban csak komoly anyagi teher árán, hitel útján volt megvalósítható, ami neki akkoriban szinte visszafizethetetlennek tűnt. |
 | Friss hír érkezett Galla Miklósról: így van most [2025-10-22]A magyar humor nagyágyúja, Galla Miklós, végre fellélegezhet: nemcsak egészségi állapota javult, hanem újabb adományok is érkeztek számára. A művész már stúdióból jelentkezett be, és boldogan osztotta meg rajongóival, hogy újra alkotói lázban ég. |
 | Jó hírekkel jelentkezett Galla Miklós: "Minden adótartozásomat ki tudtam fizetni" [2025-10-22]Sokan aggódtak Galla Miklósért az elmúlt hetekben, a humoristának ugyanis nem csak az anyagi helyzete, de egészségi állapota is megrendült. Most jó hírekről számolt be a Blikknek Galla és elárulta, hogy nem várt helyekről is érkeztek felajánlások. |
 | Galla Miklós újabb adományokat kapott [2025-10-21]Galla Miklós jó hírt közölt a közösségi oldalán: nemcsak megszűnt a csuklása, de további adományokat is kapott, amelyekért köszönetet mondott. A humorista már egy stúdióból jelentkezett be. |
 | Így küzdött a Sztárboxban Dudás Miki és Lakatos László [2025-10-20]Vasárnap este a Sztárbox hetedik adásában a kajakos exsportoló Dudás Miki és a humorista Lakatos László férfi nehézsúly kategóriában találkozott a ringben. A több mint harminc centis magasságkülönbség ellenére Lakatos keményen küzdött, bár többször a padlón találta magát. A győztes végül Dudás Miki lett, aki Molnár Gusztávval küzd meg az övért a szuperdöntőben. |
 | Így küzdött a Sztárboxban Dudás Miki és Lakatos László [2025-10-20]Vasárnap este a Sztárbox hetedik adásában a kajakos exsportoló Dudás Miki és a humorista Lakatos László férfi nehézsúly kategóriában találkozott a ringben. A több mint harminc centis magasságkülönbség ellenére Lakatos keményen küzdött, bár többször a padlón találta magát. A győztes végül Dudás Miki lett, aki Molnár Gusztávval küzd meg az övért a szuperdöntőben. |
 |
Nagy sikerrel debütált A piros esernyő a Kolibri felmondott művészeivel
[2025-10-20]Hatalmas sikerrel mutatták be október 15-én A piros esernyő című zenés mesejátékot a Szentendrei Teátrumban. A produkció igazi családi élményt nyújtott: a gyerekek és a felnőttek egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták Pirkó cica, Pumi kutya és barátaik történetét, akik humorral, zenével és szeretettel meséltek a barátságról és az összetartozásról.
[Dátum: 2025.10.18. 22:09] |
 |
A Csendes barát január 29-én érkezik a hazai mozikba
[2025-10-20]Immár publikus, hogy az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a CSENDES BARÁT 2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a mozikba. A német-francia-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Velencei Filmfesztiválon hat díjat nyert film érzékeny és filozofikus alkotás, amely párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve. Eddig itthon csupán egyetlen nyilvános vetítése volt a Mozinet Filmnapokon, ahol telt házzal és nagy sikerrel futott. Legközelebb októ... |
 | Figyelmetlenség okozta Boncz Géza halálát: [2025-10-19]Ő volt a humoristák humoristája. Különleges jellemzés egy valóban különleges emberről. Farkasházy Tivadar mondta ezt Boncz Gézáról. Arról a kollégáról, barátról, aki sajátos műfajt teremtett utánozhatatlan mozdulataival, arcjátékával a poénok világában. Boncz Géza október 20-án lenne 81 esztendős. Ám a Teremtő mindössze 56 évet szánt neki, 2000. október 21-én hunyt el, a születésnapja után egy nappal. |
 | Kórházba kerülése után először adott életjelet magáról Galla Miklós [2025-10-18]A humorista csütörtök délután jelentkezett utoljára a követőinél. |
 | Bárdos András őszintén kimondta:
[2025-10-18]Máté Krisztina és Bárdos András már jó ideje eltűntek a képernyőről, és azóta ritkán hallani róluk. Magánéletüket általában féltve őrzik, ám egyszer András kivételt tett a Kiskegyed magazinnal: nemcsak néhány személyes titkát osztotta meg, hanem az is kiderült, hogy kiváló humorérzékkel rendelkezik. |
 | Nádas György a feleségéről mesélt: [2025-10-17]Nádas György humorista és a felesége, Zsuzsi nemrégiben ünnepelték a 12. házassági évfordulójukat, amelyet a festői Duna-kanyarban töltöttek. Az évfordulós meglepetés szervezése minden évben György feladata, és bár a pár hagyományosan az Adriai-tenger partján, Abbáziában szokott pihenni, idén egy wellnesshétvégével lepte meg a feleségét. |
 | Nagy az aggodalom. Kórházba került Galla Miklós. Ezt lehet tudni most [2025-10-17]Nagyon kemény helyzet alakult, hír jött a humoristáról. |
 | Galla Miklós kórházba került, komoly vizsgálat vár rá: [2025-10-16]Galla Miklós, akiről az elmúlt napokban egyre aggasztóbb információk érkeztek, szomorú hírről számolt be a közösségi oldalán: a humorista kórházba került. |
 | Galla Miklós kórházba került, komoly vizsgálat vár rá: [2025-10-16]Galla Miklós, akiről az elmúlt napokban egyre aggasztóbb információk érkeztek, szomorú hírről számolt be a közösségi oldalán: a humorista kórházba került. |
 | Kórházba került Galla Miklós [2025-10-16]Koponya-CT vár a humoristára. |
 | Nyomozás indulhat Aranyosi Péter humorista ellen [2025-10-16]Tényi István azért jelentette fel Aranyosit, mert az megpróbálta fellökni a Patrióta munkatársát. |
 | Galla Miklós ismét segítséget kért, [2025-10-15]A humoristát elmondása szerint a dél-pesti kórházban sem operálták meg. |
 | [2025-10-15]Az elmúlt időszakban egyre több aggasztó hír jelent meg Galla Miklósról. A humorista nemrég a közösségi oldalán kért anyagi segítséget. Ezután valamennyire fellélegezhetett, mivel elmondása szerint a tartozásai nagy részét törleszteni tudta. Az anyagi problémákon túl azonban egészségi problémái is vannak. Azt állítja: négy hónapja csuklik, ami miatt aludni sem tud. Most újra a közösségi oldalán kért segítséget. |
 | Sváby András miatt elsírta magát Hevér Gábor [2025-10-15]Hevér Gábort legutóbb Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban előző évadának taktikus Árulójaként láthatták a nézők, akinek majdnem sikerült is megnyernie a műsort. A humora és a határozott kiállása mögött azonban sok érzelem is húzódik. Sváby András olyat tett, ami miatt elsírta magát a színész a kamerák előtt. |
 | A nyomorgó Galla Miklós a végrendeletéről beszélt, elárulta, miért nem teszi pénzzé otthonát [2025-10-14]Galla Miklós nemrég a rajongóihoz fordult segítségért, hogy ki tudja fizetni az adósságát. A téma kapcsán sokakban felmerülhetett a kérdés, hogyha sürgősen pénzre van szüksége a humoristának, akkor miért nem válik meg a lakásától. Kiderült, hogy családi okok állnak a háttérben, amit már a végrendeletében is rögzített Galla. |
 | A nyomorgó Galla Miklós a végrendeletéről beszélt, elárulta, miért nem teszi pénzzé otthonát [2025-10-14]Galla Miklós nemrég a rajongóihoz fordult segítségért, hogy ki tudja fizetni az adósságát. A téma kapcsán sokakban felmerülhetett a kérdés, hogyha sürgősen pénzre van szüksége a humoristának, akkor miért nem válik meg a lakásától. Kiderült, hogy családi okok állnak a háttérben, amit már a végrendeletében is rögzített Galla. |
 | A nyomorgó Galla Miklós a végrendeletéről beszélt, elárulta, miért nem teszi pénzzé otthonát [2025-10-14]Galla Miklós nemrég a rajongóihoz fordult segítségért, hogy ki tudja fizetni az adósságát. A téma kapcsán sokakban felmerülhetett a kérdés, hogyha sürgősen pénzre van szüksége a humoristának, akkor miért nem válik meg a lakásától. Kiderült, hogy családi okok állnak a háttérben, amit már a végrendeletében is rögzített Galla. |
 | Napi kvíz [2025-10-13]1967. október 13-án nyitotta meg kapuit a főváros népszerű kabarészínháza, a Mikroszkóp Színpad. A Nagymező utcában lévő pici előadóhely 2012-ben egyesült a Thália Színházzal, addig azonban a politikai kabaré legnagyobb sztárjainak adott otthont. Mai kvízünk főszereplői is ők, a legismertebb magyar humoristák. Ön hány kérdésre tudja a választ? |
 | Hónapok óta nem múlik el Galla Miklós csuklása, műtétre szorul a humorista [2025-10-10]Az internetgyógyászat és a gyógyszerek sem enyhítik betegségét. |
 | Galla Miklóst az egészségi problémája jobban aggasztja, mint az anyagi helyzete [2025-10-10]Adótartozásai nagy részét már ki tudta fizetni, de még mindig az emberek segítségét várja az anyagi gondokkal küszködő Galla Miklós. A humorista elmondta, úgy érezte, más megoldást nem tud arra, hogy kifizesse közüzemi számláit, gyógyszereit, és élelmiszert tudjon venni magának. A humorista az ismerőseinek is tartozik, amit szintén szeretne mihamarabb rendezni. |
 | Búcsúzik a BRFK arca [2025-10-09]Szabó Gergely rendőr főtörzsőrmester búcsút intett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, ahol az elmúlt években nemcsak a szolgálatban, hanem a BRFK podcastjének egyik meghatározó műsorvezetőjeként is fontos szerepet töltött be. A közösség, amelyben dolgozott, megható posztban köszönt el tőle, méltatva humorát, kreativitását és azt, hogy mindig számítani lehetett rá. |
 | Elvesztette kisbabáját Nacsa Olivér és felesége, Tripolszky Anna [2025-10-08]Nacsa Olivér és Tripolszky Anna először beszéltek a fájdalmas veszteségről, amely örökre megváltoztatta az életüket. A humorista felesége új podcastjában osztotta meg a szívszorító történetet. |
 | Elvesztette kisbabáját Nacsa Olivér és felesége, Tripolszky Anna [2025-10-08]Nacsa Olivér és Tripolszky Anna először beszéltek a fájdalmas veszteségről, amely örökre megváltoztatta az életüket. A humorista felesége új podcastjában osztotta meg a szívszorító történetet. |
 | [2025-10-08]Nacsa Olivér és a felesége nem a nyilvánosság előtt élik az életüket, de olykor megosztanak az utazásaikról néhány momentumot, hiszen imádnak világot látni. Már több mint négy éve alkot egy párt a humorista és a műsorvezető, ezért szerették volna magasabb szintre helyezni a házasságukat és családot alapítani. Tripolszky Anna most először beszélt arról, hogy elvesztették a kisbabájukat. |
 | Péterfy Bori a [2025-10-08]Az Árulók legújabb epizódjában Péterfy Bori mesterien bizonyította, hogy a szavahihetőség látszata mindennél fontosabb. Egy humoros, de kétértelmű történettel |
 | Bayer Zsolt elárulta, mit gondol a lökdösődős balhéba keveredett Aranyosi Péterről [2025-10-06]A vasárnap esti tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervezett, váratlan incidens történt Aranyosi Péter humorista és Varga Ádám, a Patrióta riportere között. Utóbbi szerint Aranyosi ellökte és rámarkolt a fenekére, míg a humorista azt állítja, Varga rálépett a lábára, ezért lökte el. Most a kevéssé visszafogott publicista, Bayer Zsolt is reagált az esetre. |
 | Újabb drámai hír jött Galla Miklósról: még súlyosabb a helyzet, mint gondolta [2025-10-06]A nehéz körülmények közé jutott humorista válaszolt az őt ért kritikus megjegyzésekre. |
 | Újabb drámai hír jött Galla Miklósról: még súlyosabb a helyzet, mint gondolta [2025-10-06]A nehéz körülmények közé jutott humorista válaszolt az őt ért kritikus megjegyzésekre. |
 | [2025-10-06]Galla Miklós kétségbeesett segélykiáltására sokan felkapták a fejüket, és úgy tűnik sokakat meg is érintett a humorista kilátástalannak tűnő anyagi helyzete. Galla ugyanis jelentősebb összeget kapott és fellépéssel kapcsolatos felkérései is érkeztek már. |
 | Amy Schumer látványosan lefogyott [2025-10-06]Amy Schumer látványosan lefogyott a Mounjaro segítségével, amit most meg is mutatott a közösségi oldalán. A 44 éves humorista láthatóan nagyon jól érzi magát a bőrében, és büszke arra, amit elért. Schumer még márciusban beszélt arról, hogy szedi a cukorbetegeknek kifejlesztett gyógyszert, amit akkor nagyon dicsért. |
 | Laár András 200 ezer forint gyorssegélyt ad Galla Miklósnak: [2025-10-06]Egykori pályatársa, Laár András nem hagyja magára a nehéz helyzetbe került Galla Miklóst. A humorista nemcsak anyagi támogatást ajánlott fel, hanem egy új alapítvány létrehozását is tervezi, hogy a bajba jutott művészeket segítse. |
 | Laár András 200 ezer forint gyorssegélyt ad Galla Miklósnak: [2025-10-06]Egykori pályatársa, Laár András nem hagyja magára a nehéz helyzetbe került Galla Miklóst. A humorista nemcsak anyagi támogatást ajánlott fel, hanem egy új alapítvány létrehozását is tervezi, hogy a bajba jutott művészeket segítse. |
 | Aranyosi Péter lebutázta a Patrióta riporterét, majd rámarkolt a fenekére és megpróbálta fellökni [2025-10-06]A humorista szerint az újságíró rálépett a lábára. |
 | Feljelenthették Aranyosi Pétert [2025-10-06]Vasárnap Puzsér Róberték tüntetése után Aranyosi Péter humorista összetűzésbe keveredett Varga Ádám riporterrel, aki épp kényes kérdéseket tett fel neki. A hétfő délelőtti sajtóhírek szerint az eset miatt Tényi István garázdaság gyanújával tett feljelentést az V. Kerületi Rendőrkapitányságon. |
 | Balhéba keveredett Aranyosi Péter a ma esti tüntetésen [2025-10-05]A vasárnap esti Kossuth téren tartott tüntetésen, melyet Puzsér Róbert jegyzett, Aranyosi Péter humorista és Varga Ádám, a Patrióta riportere került összetűzésbe. A riporter szerint Aranyosi rámarkolt a fenekére és ellökte magától, míg a humorista szerint Varga rálépett a lábára és ezért lökte el. |
 | Galla Miklós újra segítséget kér, kiderült, hogy sokkal több tartozása van [2025-10-05]A humorista akár festményeit is hajlandó eladni. |
 | Az anyagi gondokkal küszködő Galla Miklós üzent az őt bíráló Delhusa Gjonnak: "Kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem..." [2025-10-05]A rajongóitól anyagi segítséget kérő Galla Miklós lapunknak a napokban elárulta, nem a fanyar humor szólt belőle, valóban nagy a baj. A humorista kifejtette, hogy egyszerűen már a napi betevőre sincs pénz, nem beszélve a gyógyszereiről és a közüzemi számláiról, ezért fordult támogatásért a nyilvánossághoz. Delhusa Gjon szerint korábban kellett volna pénzt gyűjteni a téli időszakra előre készülve. Galla most visszaüzent az énekesnek. |
 | Delhusa Gjon reagált az elszegényedett Laár András és Galla Miklós segélykérésére: "Nyáron gyűjts, télen fűts!" [2025-10-04]Laár András és Galla Miklós egyaránt nehéz pénzügyi helyzetbe került, az adósságaik és tartozásaik miatt pedig a nyilvánosságtól kértek segítséget végső elkeseredésükben. A két humorista pénz szűkében fordult a rajongókhoz, mert már a napi betevőre sem tellett. Az énekes Delhusa Gjon részletesen fejtette ki, mit gondol az esetről. |
 | Galla Miklós: A napi betevőre sincs pénzem [2025-10-03]Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humoristának ugyanis már a mindennapi kiadások is komoly problémát okoznak, sőt, több ismerősének is tartozik összesen több százezer forinttal. A humorista a Blikknek elmondta, valóban nagy a baj. |
 | Nevetés borította ki a Bódi tesókat [2025-10-02]Nagyon úgy tűnik, hogy már egy szikra is elég, hogy kiboruljanak a Bódi tesók, a csütörtöki adásban a játékostársai nevetése miatt sértődött meg Hunor, aki úgy látszik, a sorozatos feszültségek során a humorérzékét is elveszíthette. |
 | Évszázadnyi tapasztalat bizonyítja, hogy humorral minden érthető és minden élhető [2025-10-02]A Highlights of Hungary jelöltjei közül ezúttal Borbás Marcsi és Ember Márk választottjait ismerhetik meg. |
 | Laár András után Galla Miklós is a rajongóktól kér anyagi segítséget: kilátástalan a helyzet [2025-10-02]A humorista a közösségi médiában üzent. |
 | Laár András után Galla Miklós is a rajongóktól kér anyagi segítséget: kilátástalan a helyzet [2025-10-02]A humorista a közösségi médiában üzent. |
 | Somogyi András visszaszólt Rákay Philipnek, ő sem finomkodott [2025-09-29]A humorista Németh Balázsnak is üzent. |
 | Csupasz lábával hergelte Tóth Andit Majka az X-Faktor legújabb adásában [2025-09-27]Az X-Faktor legújabb adásában Majka humorosan provokálta Tóth Andit, amikor a zsűritag lábfóbiáját kihasználva többször fellóbálta a lábát az asztalra és a székére. |
 | Tévésztárként egy ország imádta a 90-es években: 66 évesen alig lehet ráismerni Galla Miklósra [2025-09-19]Galla Miklós az ország kedvelt humoristája volt, ma már lehet, hogy elmennél mellette az utcán. |
 | Bejelentkezett a Puskás-díjra Andy Robertson... van humora [2025-09-18]Két dolog biztos: Andy Robertson, a Liverpool balhátvédje kiváló játékos, akinek még humora is van. A skót játékos szerdán egy szerencsés gólt szerzett a spanyol Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozón, ami után adott egy hangzatos nyilatkozatot (pedig elsőre még az is benne volt, hogy Pablo Barrios öngólja lesz a találat). A védő nemzetközi elismerést kért, vélhetően viccből. |
 | Lakatos Laci nem sok időt adott magának ünneplésre a Sztárbox-győzelem után - videó [2025-09-17]A Sztárbox férfi nehézsúly második negyeddöntőjéből Lakatos Laci került ki nyertesként: a humorista azonban nem sok időt adott magának ünnepelni. |
 | [2025-09-15]Zokogott örömében, pedig Laár Andrásnak már tankolni és ételre sem volt pénze néhány nappal ezelőtt, aztán néhány óra alatt tízmillió forint érkezett a számlájára. Az ország Besenyő Pistája a múlt héten még arról posztolt, hogy teljesen eladósodott, egy tanyán él, és már csak 3000 forintja van. Az emberek segítségét kérte, és szinte azonnal érkezett is a támogatás. Nem gazdag mecénásoktól, hanem több ezer egyszerű embertől. A humorista most őszintén vallott a pénztelenségről, a családja elvesztéséről, a KFT-ről és arról, miért szeret egyedül élni. |
 | Dombóvári István kórházi képet posztolt: [2025-09-15]Dombóvári István egy régi, különleges emléket osztott meg a közösségi oldalán: azt a pillanatot, amikor a kórházban várta gyermeke születését. A fotón a humorista látható a kötelező kórházi védőruhában |
 | [2025-09-15]A Sztárbox második adásában a férfi nehézsúly kategóriájának vasárnap esti meccsén Radics Peti tartalomkészítő és Lakatos Laci humorista csapott össze. A mérkőzés izgalmasan kezdődött, de a harmadik menetre egyértelműen látszott, hogy Lakatos jobban bírja a szuflával, és a menet végére Radicsék be is dobták a törölközőt. Radics Peti így ugyan vereséget szenvedett, de emelt fővel távozhatott. Természetesen gratulált az ellenfelének a mérkőzés után. |
 | Bedobták a törölközőt a Sztárbox második mérkőzésén [2025-09-14]Erőteljes mérkőzéssel kezdődött a Sztárbox második adása, Szorcsik Viki és Gáspár Evelin egy pillanatig sem kímélték egymást. Másodikként a férfi nehézsúly kategóriában Radics Peti tartalomkészítő és Lakatos Laci humorista lépett ringbe. A mérkőzés a harmadik menetben nem várt fordulatot vett, egyikük bedobta a törölközőt. |
 | Végre nincs egyedül Bagi Iván, tíz év után újra rátalált a szerelem [2025-09-12]Bagi Iván számára különösen emlékezetesre sikerült a 49. születésnapja, hiszen hosszú idő után végre nem egyedül ünnepelt. A népszerű humorista immár nemcsak a pályáján arat sikereket, hanem a magánéletében is újra rátalált a boldogságra: tíz év után ismét komoly párkapcsolatban él a kedvesével, Anett-tel, így a jeles napot is együtt töltötték. |
 | Stílusosan jelentette be a visszatérését Bödőcs Tibor [2025-09-12]Az idei év végén ismét színpadra áll a humorista. |
 | Bödőcs Tibor bejelentette a visszatérését és megalapította az N. B. T. SZ.-t [2025-09-12]Habár Bödőcs Tibor ideiglenesen visszavonult pár hónappal ezelőtt, december végén, most azt ígérte, még az idén visszatér a színpadra. A közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy nem kell sokáig várnia a rajongóinak, hogy újra színpadon láthassák. A humorista többek között megjegyezte, hogy megalapította a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet. |
 | Pénzszűke miatt kezdett standupozni Mogács Dániel: [2025-09-11]Komoly feladatra vállalkozott Mogács Dániel: a népszerű humorista egyedülálló improvizációs műsorával szeretne minél több nézőt a tévéképernyő elé ültetni, és ebben neves színészek is segítségére lesznek. Mogács a saját fejlesztésű Bolondok hajója kulisszatitkai mellett arról is beszélt a Blikknek, hogy fellépésein miért nem foglalkozik a magyar közélet történéseivel. |
 | Lecsicskázta Bakács Tibor Szőke Andrást: a 2003-as Megasztár zsűritagja ezért haragudott meg a humoristára [2025-09-04]Bakács Tibor a Facebook-oldalán írt egy nem túl kedves bekezdést Szőke Andrásról. |
 | Lecsicskázta Bakács Tibor Szőke Andrást: a 2003-as Megasztár zsűritagja ezért haragudott meg a humoristára [2025-09-04]Bakács Tibor a Facebook-oldalán írt egy nem túl kedves bekezdést Szőke Andrásról. |
 | Döbbenetes interjút adott Laár András: extrém körülmények között él, amióta otthagyta a családját [2025-09-03]A közelmúltban Laár András több dolog miatt is gyakran szerepelt a hírekben, néhány hónappal ezelőtt például sok évtized után látványosan szakított a KFT együttessel. A zenész-humorista most a Klubrádió vendége volt, ahol egészen hihetetlen dolgokat állított, de azt is elmesélte, hogy otthagyta a családját és most egészen extrém körülmények között él. |
 | Kovács András Péter megbékélt az alkoholista édesapjával: [2025-09-02]Kovács András Péter a gyermekkora egy érzékeny oldalát idézte fel. A humorista őszintén mesélt arról, milyen volt úgy felnőni, hogy az édesapja függő volt. |
 | A Monty Python legendás humoristája reagált Orbán Ráhelék New Yorkba költözésére [2025-09-02]John Cleese rövid kommentárt fűzött hozzá. |
 | 5 évig hallgatott, de most drámai vallomást tett a közkedvelt magyar humorista: rosszindulatú daganattal diagnosztizáltak [2025-09-02]Nem bírjuk könnyek nélkül. |
 | Árpa Attila forgatás közben kérte meg a párja kezét [2025-09-02]Árpa Attila és a felesége, Árpa Alexandra egy éve házasok, és a kapcsolatuk továbbra is harmonikus. A színész-rendező és a színésznő-modell a boldogság kulcsát a humorban, a kommunikációban és a szexben látja. Attila reméli, hogy hamarosan bővül a családjuk. A színész egy különleges meglepetéssel készült Az Árulók forgatására. |
 | Baranyai Barna vallomása: [2025-09-01]Öt év hallgatás után osztotta meg a történetét Baranyai Barna humorista, akit 2020-ban rosszindulatú daganattal diagnosztizáltak. A videójában kendőzetlen őszinteséggel, mégis humorral mesélt arról, hogyan élte meg a betegséget és a műtétet, amelyet a járvány idején, a családja nélkül kellett átvészelnie. Hálát mondott az orvosainak és a szeretteinek, majd arra kérte a követőit: figyeljenek a testük jelzéseire, és járjanak rendszeresen szűrésekre, mert egy betegség időben való felfedezése életet menthet. |
 | [2025-09-01]Kovács András Péter a Dumaszínház társulatának egyik legrégebbi tagja, azonban ritkán enged betekintést a mindennapjaiba a munkáján kívül. Most viszont kivételt tett Geszti Péter és a VIASAT3 csapatával, ugyanis élőben lehetett nyomon követni, hogyan zajlik a szeptember elsejei hétfője. A humorista elmesélte, hogy egyszer a templom elől lopták el a biciklijét. |
 | "Tehetetlen voltam..." - Templom elől lopták el Kovács András Péter biciklijét, rendőrséghez fordult a humorista [2025-09-01]Kovács András Péter a Dumaszínház társulatának egyik legrégebbi tagja, azonban ritkán enged betekintést a mindennapjaiba a munkáján kívül. Most viszont kivételt tett Geszti Péter és a VIASAT3 csapatával, ugyanis élőben lehetett nyomon követni, hogyan zajlik a szeptember elsejei hétfője. A humorista elmesélte, hogy egyszer a templom elől lopták el a biciklijét. |
 | Súlyos beteg: szívszorító szavakkal búcsúzott közönségétől a népszerű humorista [2025-09-01] |
 | Orbán Viktor Szoboszlai Dominikkal lövetné ki Kapu Tibort [2025-08-31]Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi Liverpool-Arsenal futball mérkőzés után üzent Szoboszlai Dominiknak. Humoros kiírásában Kapu Tibort is megemlítette. Szoboszlai bomba lövésére célzott. |
 | Orbán Viktor Szoboszlai Dominikkal lövetné ki Kapu Tibort [2025-08-31]Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi Liverpool-Arsenal futball mérkőzés után üzent Szoboszlai Dominiknak. Humoros kiírásában Kapu Tibort is megemlítette. Szoboszlai bomba lövésére célzott. |
 | Már javában forog Lovas Rozina és Lengyel tamás új sorozata, ez van a kulisszák mögött [2025-08-31]Lengyel Tamás és Lovas Rozi főszereplésével új sorozatot kap a Mi kis falunk ikonikus karaktere, Gyuri, a falu szerethető, de kissé ügyetlen fociedzője. Gyuri karaktere már a sorozatban is sok vidám percet szerzett a nézőknek, és most úgy tűnik, különálló történetében még több humoros, szívhez szóló és izgalmas pillanat vár rá és a rajongókra. |
 | DJ-ként tűnik fel legújabb szerepében Dióssi Gábor [2025-08-30]Javában zajlik a Zajkapitány című film készítése, mely egy különleges történetet dolgoz fel. Az alkotás két első nagyjátékfilmes szakember, Szabó Márton rendező és Kocsányi András forgatókönyvíró közös munkája: egy abszurd humorú, időskori coming of age vígjátékot alkottak meg, amely számos zenei elemet tartalmaz, és bevezeti a nézőt a budapesti underground világába, közben pedig a generációk közötti kapcsolatot is feszegeti. A film várhatóan 2026 őszén jelenik meg. |
 | Sári Évi megmutatta, milyen sárkány lesz a színpadon [2025-08-30]Néhány hét múlva Szente Vajk rendezésében mutatják be a József Attila Színházban a világhírű amerikai animációs film, a Shrek musicalváltozatát. A zenében és persze, humorban is gazdag előadás során minden szereplő szívesen és nagy örömmel bújik bele az ogretörténet ismert és szeretett figuráinak bőrébe. |
 | Száguldást kapott ajándékba a nejétől Nádas György: így fest autóversenyzőként a humorista [2025-08-29]Elképesztően fest Nádas György autóversenyzőként. A hatalmas fogyása után szinte rá sem lehet ismerni a színészre, aki elárulta, nem csak külsőre változott, mert például ma már nem él olyan veszélyesen, mint fiatal korában. Mivel az extrém sportok mindig is távol álltak tőle, így nagy kihívás számára egy több száz lóerős versenyautóba beülni. |
 | Temetéseken is halálra röhögte magát írónk, aki a humorban nem ismert tréfát [2025-08-29]Lehet-e őszinte barátság férfi és nő között, igen vagy nem, és ha igen, miért nem? |
 | Önök is észrevették? Gundel Takács Gábor elsőre lemaradt a Fradi góljáról, de a humorát szerencsére nem vesztette el [2025-08-28]Sajnos hiába nyert 3-2-re a Ferencváros futballcsapata az azeri Qarabag vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffkörében, a zöld-fehérek 5-4-es összesítéssel elbukták a párharcot, így lemaradtak a sorozat főtáblájáról, és ősszel ismét az Európa-ligában szerepelnek majd. A BL-búcsú ellenére Tóth Alex bombagólja kedves emlék marad a szurkolóknak, már csak Gundel Takács Gábor kommentátor szavai miatt is. A tévés ugyanis egyszerűen lemaradt a találatról, elsőre úgy látta, fölé ment a labda. Humorát azonban nem vesztette el - lapunknak elmesélte, hogyan történt. |
 | Nádas György megmutatta feleségét: "Minden sovány férfi mellett áll egy jóllakott nő" [2025-08-26]A Karinthy-gyűrűs humorista tizenkét évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent harmadik feleségének. A házassági évforduló kapcsán egy közös fotót és egy klasszikus Nádas György-poént osztott meg rajongóival a Facebook-oldalán. |
 | Hogy mi? Sebestyén Balázs 16 éves fia még csak most lesz első osztályos [2025-08-26]Sebestyén Balázs, a népszerű rádiós műsorvezető, meglepő részleteket árult el fia, Benett iskolakezdéséről. A 16 éves fiú most kezdi az első osztályt a középiskolában, amit Balázs humorosan kommentált a Balázsék című rádióműsorban. De hogyan lehetséges ez, és mit gondol erről az édesapa? |
 | Laár András megszólalt: [2025-08-26]Olvasónk elmondása szerint egy olyan hirdetésre jelentkezett, amely személyes asztrológiai elemzést ígért Laár András humoristával. A közel 50 ezer forintot ki is fizette érte, ugyanis szülinapi ajándéknak szánták az asztrológiai konzultációt, viszont Laár nem jelent meg a megadott időpontban, a pénzüket pedig |
 | Laár András megszólalt: [2025-08-26]Olvasónk elmondása szerint egy olyan hirdetésre jelentkezett, amely személyes asztrológiai elemzést ígért Laár András humoristával. A közel 50 ezer forintot ki is fizette érte, ugyanis szülinapi ajándéknak szánták az asztrológiai konzultációt, viszont Laár nem jelent meg a megadott időpontban, a pénzüket pedig |
 | Csonka András lebukott: Dodi főzte a szülinapi barackos túrókrémlevest [2025-08-25]A Balaton partján ismét felizzottak a lábosok és a humorbombák: Csonka András a nővére, Dodi születésnapját ünnepelte, méghozzá egy saját készítésű, könnyed nyári fogással. A színész-műsorvezető, aki a közösségi médiában |
 | "Amit ő letett az asztalra, az páratlan" [2025-08-25]Nagy nevettető volt, legyen egy kabaré színpadra állítása vagy egy magánéleti beszélgetés. A 93 éves korában elhunyt Jászai Mari-díjas magyar rendező és érdemes művész Kalmár Tibor élete a humor volt. A szórakoztatás nagymesterének halálhírét a Rádió Bézs osztotta meg közösségi oldalán, a Blikknek pedig a barátai meséltek arról, milyen ember volt a legendás rendező, aki a Vidám Színpad társulatában eltöltött évtizedei alatt és azon túl is a legnagyobbakkal dolgozott. |
 | Hihetetlen átalakulás: így néz ki 20 kilós fogyása után a népszerű magyar humorista (videó) [2025-08-25]Schobert Norbinak köszönheti a sikert. |
 | Orosz György döbbenetes átalakulása [2025-08-24]Nagyon büszke lehet magára a Showder Klub sztárja, Orosz György ugyanis az elmúlt hónapokban 20 kilót tudott leadni. A népszerű humorista úgy gondolja, még 20 kilóval lehetne kevesebb, de jó úton halad Schobert Norbinak köszönhetően. |
 | Gallyra vágta a rekeszizmainkat az új Csupasz pisztoly [2025-08-23]Aki szereti a rendőrvicceket, és a fárasztó humort, ki ne hagyja! |
 | Macskapártot alapítana ByeAlex, a Kétfarkú Kutya Párt már be is jelentkezett koalícióra [2025-08-23]ByeAlex nem akármilyen bejelentést tett a hivatalos Facebook-oldalán. Az előadó humorosan megjegyezte, itt az ideje pártot alapítania, s ha már létezik olyan, hogy Kutya Párt, ő szívesen állna a Nemzeti Macskapárt élére. Kétezer lájkhoz kötötte a pártja programjának meghirdetését, ám ezt már a cikkünk megírásakor tízezerrel szárnyalták túl a rajongói. |
 | Kétszer szakított a vőlegényével Sipos Orsolya [2025-08-23]Egyre többen vannak, egyre bátrabbak és egyre jobbak. Ezt mondta a női standuposokról lapunknak Sipos Orsolya, aki csak a Covid után vágott bele ebbe a műfajba, mégis az egyik legismertebb humoristává nőtte ki magát. |
 | Kiss Ádám megmutatta gyönyörű feleségét: "Micsoda szépasszony!" [2025-08-22]A népszerű humorista, Kiss Ádám, aki mindig is óvta magánéletét a nyilvánosságtól, most kivételt tett. A 10. házassági évfordulójuk alkalmából közös fotót posztolt feleségével, Bojanával, akit eddig szinte soha nem láthattunk. |
 | Kiss Ádám hosszú idő után megmutatta ritkán látott feleségét: jubileumot ünnepeltek [2025-08-22]Kiss Ádám már a gyermekei születése előtt sem szerepelt közösen a médiában a feleségével, mindössze annyit lehetett tudni, hogy foglalt a szíve. A titokzatos nejét azonban szinte soha nem mutatta meg. A humorista fontosnak tartja a családja védelmét, ezért nem élnek reflektorfényben. A 10. házassági évfordulójukon viszont kivételt tett, közös fotót posztolt a ritkán látott Bojanával. |
 | Nagy bejelentések a Sztárboxról: visszatér az RTL-re Vadon Jani [2025-08-16]Vadon Jani ismét az RTL képernyőjén tűnik fel ősszel: Kovács Kokó István mellett ő lesz a Sztárbox idei évadának kommentátora. A rádiózásból visszavonult műsorvezető nagy visszatérése újabb izgalmat ígér az év egyik leglátványosabb show-műsorában. A rajongók már most kíváncsian várják, hogyan színesíti majd humorával Jani a bokszgála közvetítéseit. |