Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...


Főoldal


Megjelenítési kérés küldése


Keresés szavanként



Kategóriák

Apró (45)

Web (644)

Felhasználási feltételek
Kapcsolat a szerkesztővel
Szerkesztői nézet...
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Kitört a balhé a Tesla elleni tüntetés miatt, eljárást indított a rendőrség [2024-05-12]

Az őrizetbe vettek közül öt aktivistát vizsgálóbíró elé állítottak, de végül mindannyiukat elengedték.
 Részletek >

Hogyan lett a Balkán-kartell a világ legjobb kokaincsempésze, Európa pedig a legnagyobb fogyasztó? [2024-05-12]

A balkáni csempészek Jugoszlávia 1991-es felbomlása után kezdetben a Balkánon, majd a 2000-es évek elejétől komoly kapcsolati hálóval és hajózási jártassággal Dél-Amerikából Európába építettek ki kokainszállítási útvonalakat. A rendőrség a szárazföldön és a tengeren is igyekszik lépést tartani velük, több-kevesebb sikerrel.
 Részletek >

Lemaradt a múlt hét legfontosabb technológiai és tudományos híreiről? Még nem késő elolvasni, itt az összefoglaló [2024-05-12]

Talán nem volt ideje minden olyan írás címére rákattintani, amely a technika és a tudomány világának valamilyen friss érdekességéről számolt be. Ezen a helyen összegyűjtöttük a Technológia és Tudomány rovat legfontosabb, legizgalmasabb, esetenként pedig meghökkentő tartalmait a múlt hétről, hogy a lényegről semmiképpen se maradjon le.
 Részletek >

Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros [2024-05-12]

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
 Részletek >

Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt [2024-05-12]

De csak a katonai szolgálatból és kinevezte londoni nagykövetnek.
 Részletek >

Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában [2024-05-12]

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen magyar katonákat, illetve Magyarországról fegyvereket küldeni Ukrajnába.
 Részletek >

Tömeges elbocsátás az iváncsai akkumulátorgyárban, a műszak közepén küldték el a dolgozókat [2024-05-12]

Úgy tudják, hétfőn további kirúgások várhatók.
 Részletek >

Heti szerelmi horoszkóp: a Rák őrült szerelemre, a Mérleg mély intimitásra számíthat, a Bika elhagyja azt, aki nem méltó a szerelmére [2024-05-12]

Az Oroszlánban lévő negyedhold, a Bikába belépő Merkúr és a Ceres segít megfordítani a dolgokat szerelmi életedben.
 Részletek >

Hidegzuhanyként érte az iváncsai dolgozókat: több száz embert rúgtak ki az akkumulátorgyárból [2024-05-12]

Nem csitul a botrány az iváncsai akkumulátorgyár körül, a balesetek után most több száz dolgozó maradt munka nélkül.
 Részletek >

A 70 éves Bánfalvy Ágnes combvillantós estélyiben: kihangsúlyozta formás lábait [2024-05-12]

Bánfalvy Ágnes április végén ünnepelte kereken a 70. születésnapját. A mai napig irigylésre méltó alakja van, pláne a sokat mutató estélyiben.
 Részletek >

Nem hiszi el, kivel találkozott Károly király Harry herceg helyett [2024-05-12]

Úgy tűnik, hogy III. Károly király rákbetegsége sem volt elég indok arra, hogy a fiával, Harry herceggel rendezzék a viszonyukat. A brit uralkodó a gyermekével nem volt hajlandó találkozni, helyette egy volt sztárfocistával töltötte az idejét.
 Részletek >

Heti horoszkóp május 13-tól május 19-ig: a Szűz szerencsés napok elé néz, a Halakat örömhír éri [2024-05-12]

A következő napok sok izgalmat tartogatnak a csillagjegyek számára.
 Részletek >

Ezzel a beállítással szűrhetőek ki a spamhívások: csak pár kattintás az egész [2024-05-12]

A cikkből kiderül, hogyan lehet használni a telefonokon azt a funkciót, ami megóv a nem kívánt spamhívásoktól.
 Részletek >

Eltűnt a Novák Katalin spanyolországi látogatásáról szóló bejegyzés [2024-05-12]

Az Andalúziai Királyi Lovasiskola közösségi oldaláról törölték a posztot.
 Részletek >

Elsodort egy embert a vonat Ceglédbercelen [2024-05-12]

Elsodort egy embert a Debrecenből Budapestre tartó vonat Ceglédbercelen - közölte a katasztrófavédelem vasárnap késő délután az MTI-vel.
 Részletek >

Sátortáborok a brit egyetemeken: ezért bénítják meg az oktatást a tüntető fiatalok [2024-05-12]

Immár csaknem két tucat brit egyetemen állítottak fel sátra táborokat palesztinbarát hallgatók, így tiltakozva a Gáza övezet elleni izraeli megtorló akció miatt. A hatóságok egyre türelmetlenebbek a fiatalokkal szemben, Birminghamben most elsőként letartóztatással fenyegeték meg palesztinbarát hallgatókat. Az intézmény vezetése birtokháborítással vádolta meg a tüntetéseken részt vevőket, és azonnali távozást követelt.
 Részletek >

Sokkoló fotók: kilenc diák halt meg a szörnyű indonéz buszbalesetben [2024-05-12]

Szombaton egy középiskolásokat szállító autóbusz tragikus balesetet szenvedett, a vélhetően műszaki hiba okozta szerencsétlenség 11 halálos áldozattal járt.
 Részletek >

Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat május 15-ig [2024-05-12]

A magas élelmiszer­árak miatt továbbra is meg­éri fi­gyelni az ak­ciókat.
 Részletek >

Balhé az eperföldeken: kitiltották a hat éven aluliakat, ez az oka [2024-05-12]

A vértesszőlősi eperföld tulajdonosa megelégelte a kiskorú látogatók viselkedését, majd kitiltotta a 6 éven aluli gyermekeket az eperföldről.
 Részletek >

Hatalmas bejelentést tett a MÁV: a balatoni vonatokról van szó [2024-05-12]

Örülhetnek a Balaton szerelmesei, ugyanis a vasúttársaság vasárnap közölte az MTI-vel, hogy a nyári szezon előtt már egy hónappal, azaz május 13-ai kezdéssel az előszezoni menetrend értelmében sűrűbben indítja a vonatokat a magyar tengerhez, "ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai hozzáférését, fejlődését".
 Részletek >

Törölték a Novák Katalin látogatásáról készült fotókat [2024-05-12]

Eltávolították azt a posztot a Facebookról, melyben Novák Katalin volt látható Spanyolország egy elismert lovasiskolájában
 Részletek >

Donald Trump a kígyókhoz hasonlította a bevándorlókat, és Hannibal Lectert dicsőítette [2024-05-12]

A volt amerikai elnök beszédével sokkolta a szombati nagygyűlésen részt vevő tömeget.
 Részletek >

Hazatértek a Liu-fivérek, Orbán Viktorral vacsoráztak [2024-05-12]

A kormányfő szerint kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy olimpiai bajnokokat adott Kínának.
 Részletek >

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket [2024-05-12]

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR...
 Részletek >

Mikes Anna vallomása: [2024-05-12]

A táncosnő és a sztárséf nemrég ért haza egyik eddigi legnagyobb közös kalandjukról, és máris belevetették magukat a munkába. Számukra nincsen megállás.
 Részletek >

Így növelheti a fogyás az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét [2024-05-12]

A fogyás összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór kialakulásával. Azonban a kutatók rájöttek, hogy ez a veszély leginkább a diétázó középkorúakat veszélyeztetheti. Az is kiderült, miért.
 Részletek >

Tudod, hogy néz ki az USB-C kábel? Ezeket a csatlakozókat nem mindenki ismeri fel [2024-05-12]

Most kiderül, mennyire vagy járatos a kábelek világában!
 Részletek >

Bulinak indult, ordibálás lett belőle: zengett a hotel a Next Top Model Hungary versenyzőitől [2024-05-12]

A Next Top Model Hungary kilencedik adása sem múlik el balhé nélkül. Cinti alaposan megkavarja a szálakat.
 Részletek >

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról: [2024-05-12]

A magyar színekben olimpiai aranyat szerző kínai fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is részt vettek a díszvacsorán, amelyet Orbán Viktor tartott a Magyarországra látogató kínai elnök, Hszi Csin-ping tiszteletére. A miniszterelnök szerint büszkék lehetünk, hogy olimpiai bajnokokat adtunk Kínának. Önnek mi a véleménye?
 Részletek >

Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Bivalyoknak: a magányosokat eléri a szerelem, könnyebben jön a pénz, de a barátságokban meginoghat a hited [2024-05-12]

A tartós kapcsolatodat most feladni nagyon kellemetlen következményekkel járhat.
 Részletek >

Súlyos áradások Brazíliában: legalább 136 ember meghalt, több mint 600 ezer embert ki kellett telepíteni [2024-05-12]

Összesen 2,1 millió embert érint a természeti katasztrófa.
 Részletek >

Annuskám: Kakaós-vaníliás kuglóf [2024-05-12]

A kuglóf szépsége az egyszerűségében rejlik, és a forma töltésénél a kreativitásunkat is szabadjára engedhetjük a kakaós és vaníliás tészta rétegzésével. A kakaós-vaníliás kuglóf nemcsak finom, de gyönyörű látványa miatt ideális választás lehet ünnepi alkalmakra is.
 Részletek >

Kiszivárogtak a védelmi minisztérium tervei, visszaállítanák a sorkatonaságot Németországban [2024-05-12]

Minden 18 év feletti férfit és nőt besoroznának. Három forgatókönyv létezik.
 Részletek >

Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén [2024-05-12]

Garázstűz miatt riasztották a katasztrófavédőket.
 Részletek >

Visszaállíthatják a kötelező sorkatonaságot Németországban [2024-05-12]

Sajtóhírek szerint Boris Pistorius, német védelmi miniszter támogatná a sorkatonaság visszavezetését az országban. Az bizonyos, hogy Németország a hadsereg reformjára készül, a kormány előtt pedig három javaslat áll, melyek közül az egyik részben, egy másik pedig egészben a sorkatonaság visszavezetése. Júniusban dől majd el, melyiket választotta a német kormány.
 Részletek >

Milyen étel vagy ital neve hiányzik a szólásokból? 9 feladvány, ami fejtörést okoz [2024-05-12]

Mennyire ismered a szólásokat és közmondásokat? Most kiderül!
 Részletek >

Zendaya feketelistára tette a legnagyobb divatházakat, amiért karrierje elején lerázták őt [2024-05-12]

 Részletek >

És akkor idejött a kínai elnök, hogy engedélyezze Magyarországnak a kínai cseresznyeexportot [2024-05-12]

Tizennyolc magyar-kínai megállapodást írtak alá a két ország vezetői; a Pénzügyminisztérium szerint annyira nem a háború okoz gondokat a gazdaságban, hogy ezt még Gulyás Gergely sem értette; újra nőni kezdett az inflációnk, a hiány pedig az eredeti éves célt túllépte. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
 Részletek >

A klinika Elke nővére negyven éve imádja férjét: Alberttel két gyereket nevelt fel Barbara Wussow [2024-05-12]

Barbara Wussow negyven éve él boldogságban férjével, azonban házasságukat óriási nehézségek tették próbára.
 Részletek >

Vajon mi történhetett Várkonyi Andreáék között? Ez nagyon sokat mondó... [2024-05-12]

Gyanús jelek...
 Részletek >

Újabb magyar döntős a karate Eb-n [2024-05-11]

A horvátországi Zadarban vasárnapig tartó, 51 ország több mint 600 versenyzőjét felvonultató karate és para-karate Európa-bajnokságon Kákosy Olívia is bejutott a döntőbe. A para-karatéban világ- és Európa-bajnok magyar versenyző szombaton lép tatamira az újabb kontinensbajnoki címért. Előzőleg csütörtökön a karatés Tadissi Martial (67 kg) harcolta ki a finálé jogát. Kákosy Olívia a női K21-es kategóriában,...
 Részletek >

A családja előtt késelt meg egy férfit a dorogi rém, videóra vették a támadást (18+) [2024-05-11]

Rettegésben tartja a környéket a dorogi rém, a férfi már korábban is családokra támadt rá nyílt utcán, és volt, hogy fiatal lányokat fogdosott. Most egy családapát késelt meg, amiről videó is készült.
 Részletek >

Az amerikai hadsereget hamar kiirtanák Ukrajnában, állítja egy volt amerikai katonatiszt [2024-05-11]

Az USA hagyományos hadviselésre való képességeit a "végtelen gerillaháborúk" erodálták - véli Stanislav Krapivnik
 Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-11]

Wiesner Hanna a felnőttek között egyéniben indul a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője mind a négy szerrel, azaz labdával, karikával, szalaggal és buzogánnyal mutatja be a gyakorlatokat a Papp László Sportarénában.
 Részletek >

Egy 28 éves nő régi konyharuhákból készít magának ruhákat [2024-05-11]

 Részletek >

Környezetvédők tüntettek a berlini Tesla-gyárnál [2024-05-11]

A vállalat visszautasítja a vádakat.
 Részletek >

Családja előtt késelte meg a férfit a dorogi rém, videóra vették a támadást (18+) [2024-05-11]

Rettegésben tartja a környéket a dorogi rém, a férfi már korábban is családokra támadt rá nyílt utcán, és volt, hogy fiatal lányokat fogdosott. Most egy családapát késelt meg, amiről videó is készült.
 Részletek >

Megjöttek az ötös lottó furcsa nyerőszámai: valaki nagyot kaszált a Jokeren [2024-05-11]

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
 Részletek >

Félteni kell az F1-et? [2024-05-11]

Bízik Ricciardóban a VCARB, a Mercedes nem siet sehova Antonellivel, egy egykori steward és egy promóter a vészharangokat kongatja
 Részletek >

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista tüntetett a Tesla ellen Berlinben [2024-05-11]

A vállalat következetesen visszautasítja a környezetszennyezéssel kapcsolatos vádakat.
 Részletek >

Orbán Viktor: Az én feladatom, hogy javítsam a Kína és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokat [2024-05-11]

A miniszterelnök a kínai állami tévének adott interjút.
 Részletek >

Miért nem használjuk szemétledobónak a vulkánokat? [2024-05-11]

Megoldhatná minden problémánkat, csak nem az történne, amire számítunk.
 Részletek >

Vilmos herceg megtörte a csöndet, elárulta, milyen állapotban van Katalin hercegné [2024-05-11]

A brit trónörökös egy kórházat látogatott meg.
 Részletek >

Mi marad, ha tényleg letarol mindent itthon a Temu [2024-05-11]

A generatív MI-k segítségével nagyon egyszerűvé vált magyarítani (vagy bármilyen nyelvre, országra) átültetni webshopokat. Ezzel ez e-kereskedelem globalizálódik. A hazai kereskedőknek emiatt olyan szereplőkkel kell szembenézniük, mint a Temu, de erre egyáltalán nincsenek felkészülve, még a nagyok se.
 Részletek >

Közmunkára ítélték a DK politikusát, amiért a pedofilbotrányról kérdezte a kormánytagokat [2024-05-11]

Szombat délután közölte a Demokratikus Koalíció (DK), hogy a bíróság közmunkára ítélte a párt politikusát, Mészáros Dávidot, amiért az Orbán-kormány tagjait kérdezte pedofilbotrányról.
 Részletek >

FE: Berlinben is Jaguar-siker született [2024-05-11]

A semmiből nyerte meg Nick Cassidy a Formula-E első idei Berlin ePrix-jét, a futamgyőztes kiléte az utolsó pár körben dőlt el a hatalmas izgalmakat hozó versenyen.
 Részletek >

Szétszedi az internet T. Danny exét! Ártatlan fotót posztolt, de amit kapott... [2024-05-11]

Döbbenetes kritikákat fogalmaznak meg vele szemben!
 Részletek >

Egészséghoroszkóp: az Oroszlánnak az ízületeivel lehet gond, az Ikrek szerelmi késztetései problémát okozhatnak, a Mérleget munkahelyi balesetre figyelmeztetik a bolygók [2024-05-11]

Kedves Bika! A mozgásban most nemcsak a teste, de a lelke is sokat erősödhet. Fejlesztheti akaraterejét, kitartását, önbecsülését.
 Részletek >

Halálos lakástűz volt Csepelen [2024-05-11]

Szombat reggel riasztották a tűzoltókat egy csepeli lakáshoz, akik egy ötvenes éveiben járó férfi holttestére bukkantak.
 Részletek >

Működik a kemoterápia? Vilmos herceg nagyszerű híreket közölt Katalin állapotáról! [2024-05-11]

Úgy tűnik, nincs ok aggodalomra.
 Részletek >

Újra kigyulladt a csepeli lakás, ahol ma reggel holtan találtak egy férfit [2024-05-11]

Kigyulladt egy lakás Csepelen szombat reggel, a tűzben egy ember meghalt. Később az ingatlanban újra tűz keletkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
 Részletek >

Vilmos herceget megkérdezték a hivatalos kórházi látogatásán Katalin hercegné állapotáról [2024-05-11]

Vilmos herceg pozitív híreket osztott meg feleségéről, Katalin hercegnéről. A háromgyermekes édesanya márciusban jelentette be a nagyvilágnak, hogy rákbetegséggel kezelik. Úgy tűnik azonban, hogy egyre jobban érzi magát.
 Részletek >

Nagy Feró: [2024-05-11]

Nagy Feró Magyar Péterről, az Európai Unióról és a genderkérdésről is kőkeményen elmondta a véleményét. Az énekes többnyire várható dolgokat nyilatkozott, de akadt egy két meglepő gondolat is.
 Részletek >

Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra [2024-05-11]

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alaprendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván
 Részletek >

Megtarthatja díját a gyermekotthon vezetője, ahol egy nevelő hónapokig molesztálhatott kislányokat [2024-05-11]

A főpolgármester-helyettes szerint a vád nem őt érte, így indokolatlan lenne elvenni a Bárczy-díjat.
 Részletek >

Csak fedősztori lehetett Ahmadinezsád budapesti haknija [2024-05-11]

A volt iráni elnök látogatása valami mást célt szolgált, például egy fontos találkozó lebonyolítását - mondták a hvg.hu-nak diplomáciai források. De bármi is állt a háttérben és bármennyire is az egyetemre tolná a sztorit a kormányzat, a legfelsőbb szinten tudniuk kellett arról, hogy Irán volt elnöke Budapestre jön. A repülőtéren Ahmadinezsád a kormányvárót használta, a közszolgálati egyetem pedig a katonai titkosszolgálat "fennhatósága" alatt áll.
 Részletek >

Vilmos herceg végre megszólalt Katalin állapotáról [2024-05-11]

Elképesztő dolgot mondott ki!
 Részletek >

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat [2024-05-11]

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges...
 Részletek >

Fordulat a Titan tengeralattjáró katasztrófájában: Ez állhatott minden mögött [2024-05-11]

Emiatt lehetett az utolsó útja a milliárdosoknak!
 Részletek >

Még a sokat látott amerikaiakat is meglepte, hogy egy Rolls-Royce-szal cirkálnak a rendőreik [2024-05-11]

Ezt még a gazdag Floridában is túlzásnak érezték sokan.
 Részletek >

Kolléganőnk ezúttal ketchupokat tesztelt [2024-05-11]

Sültkrumpli mellé, melegszendvicsre, pizzára nyomjuk, de van, aki lángosra teszi, sőt, az ínyencek szerint még a túróscsuszára is ez dukál - ha ebből még nem jöttél rá, hogy mi lehet az, elárulom: ez a ketchup. De melyik a legfinomabb? Leteszteltem.
 Részletek >

Komoly betegséggel küzd Király Viktor felesége [2024-05-11]

Hetek óta küzd egy makacs gyulladással Király-Virág Anita. Király Viktor énekes felesége közel fél tucatszor járt már orvosnál, és különböző antibiotikumokat is szedett, de hiába, semmi sem segített.
 Részletek >

Ez komoly: VV Dudu [2024-05-11]

A Való Világ villalakói mindig bebizonyítják, hogy igen kreatív témákról tudnak beszélgetni. Tegnap este például az volt a téma, hogy VV pasijai hogyan nevezik a férfiasságukat.
 Részletek >

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin [2024-05-11]

A volt köztársasági elnök azonban leköszönése óta nem posztolt.
 Részletek >

Két krumpli kering körülötte, és még élet is lehetett rajta [2024-05-11]

Elképesztő titkokat rejtegethet előlünk a Mars.
 Részletek >

Lovasiskolában bukkant fel Novák Katalin [2024-05-11]

A politikus februári bukása óta semmilyen hivatalos rendezvényen nem jelent meg.
 Részletek >

Az eddigi legsúlyosabb kritika az Egyesült Államoktól: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot [2024-05-11]

A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai művelete során, eddig ez a legerősebb kritika az izraeliekkel szemben.
 Részletek >

Gordon Ramsay minden mennyiségben: mutatjuk, hová kapcsoljon a balhés sztárséfért [2024-05-11]

Sokan szeretik, ha vasalás, főzés közben szól valami a háttérben. Valami, ami eltereli a figyelmet a házimunka időigényességéről és a monotonitás unalmáról, de mégsem annyira, hogy leüljünk miatta a televízió elé. Ezúttal olyan műsorokat hoztunk, amik tökéletesek erre a feladatra
 Részletek >

Rábatamásiban temették el a világháborús amerikai katonát: soha nem felejtette el, ami itt történt, ezért volt ilyen a végakarata [2024-05-11]

Már tisztán látszott a templom tornya, ahogy a szétlyuggatott amerikai bombázó egyre lejjebb zuhant. A pilóta próbálta a levegőben tartani a B-24-est, a legénység tagjai a kiugráshoz készülődtek.
 Részletek >

Ilyen volt a sarki fény, amit a brutális napkitörések szele okozott - képek [2024-05-11]

A korábban előrejelzettnél hamarabb, már a péntek kora esti órákban elérte bolygónkat az elmúlt napokban történt napkitörések szele, szombat reggelre tele lett a közösségi média a felvételekkel.
 Részletek >

Levágattam, de elképesztően rövidre a hajamat és a férjem nem teketóriázott, amikor meglátta. Olyat tett meg velem, hogy most sem találom a szavakat rá [2024-05-11]

Elég hirtelen haragú a férjem, de azért jó ember. Néha veszünk csak össze, de alapjában jól megvagyunk. A hajam a gyenge pontja gyakran mondogatta, hogy ne vágassam túl rövidre. Viszont jött a tavasz és a vékonyszálú frizurám olyan össze vissza állt, hogy le kellett belőle vágatnom, mégpedig nem keveset. Amikor a férjem meglátta olyat tett, amire én bizony nem tudtam felkészülni.
 Részletek >

Novák Katalin előkerült: váratlan helyen fotózták le [2024-05-11]

Az Andalúziai Királyi Lovasiskolában járt Novák Katalin csütörtökön. A kegyelmi botrány után lemondó államfő egy magas rangú spanyol katonatiszt társaságában fotózták le.
 Részletek >

Ezt kell tudnia a használtautó-piac legnagyobb csalásairól [2024-05-11]

A használt autók piaca tele van csalókkal, akik különféle technikákat alkalmaznak a vásárlók átverésére és profitszerzésre. Évről évre kreatívabbak és kitartóbbak.
 Részletek >

Kolléganőnk megmutatja, hogyan horgoljunk bogyókat [2024-05-11]

Dobjuk fel színes bogyókkal a horgolt munkáink széleit, legyen az egy kardigán, párnahuzat, sál vagy végülis bármi!
 Részletek >

Így lehet megtudni, hogy a szomszéd használja-e a wifidet: gyorsan lebuknak a potyázók [2024-05-11]

Most kiderül, hogy lehet lebuktatni azokat, akik illetéktelenül használják a wifihálózatot.
 Részletek >

A katalán zseni, aki megőrült a testiségért és a halálért [2024-05-11]

Mindent megfestett, ami borzolta a kedélyeket.
 Részletek >

Itt a friss hír Katalin hercegnéről: Vilmos egy eseményen mondta el [2024-05-11]

Ezt mondta el!
 Részletek >

Hogyan kell leszedni a muskátli elszáradt virágait, hogy ne legyen baja? Elmondja a szakértő [2024-05-11]

Ha így teszel vele, extra virágokat kapsz jutalmul.
 Részletek >

A Blikk megtudta: ezért volt szüksége az államfőnek az új katonai egyenruhára [2024-05-11]

 Részletek >

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről [2024-05-10]

Most pedig, 15 évvel később 18 megállapodást írhattak alá, és új terveket, új célokat is meghatároztak.
 Részletek >

Elréte a Földet az elmúlt 20 év legdurvább napvihara [2024-05-10]

A világ minden táján izgatottan figyelik az elmúlt napokban történt napkitörések nyomán keletkező szelet, amely hamarabb érte el bolygónkat, mint ahogy azt előzetesen várták. A hírt az idokep.hu közölte, hozzátéve: a Föld mágneses terében okozott zavar értékét mérő Kp-index az igen ritka, 8-as erősséget is elérte.
 Részletek >

Átadták a Batthyány Lajos Nádor díjat [2024-05-10]

A díjjal azokat tüntetik ki, akik az előző évben kimagasló szakmai tevékenységet végeztek.
 Részletek >

Könnygázt vetett be a rendőrség az arizonai egyetemnél [2024-05-10]

Több városban felszámolta a rendőrség a palesztinpárti egyetemi tiltakozótáborokat.
 Részletek >

Akkora az orvoshiány Cegléden, hogy Budapestről kell küldeni segítséget [2024-05-10]

Budapesti kórházakból rendeltek ki neurológusokat, mert nem volt elég orvos a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban. Az intézmény
 Részletek >

Mindenki az ő társaságukat keresi: ez az 5 csillagjegy bárkit elbűvöl és magával ragad [2024-05-10]

Mindegyik csillagjegy egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek természetüknél fogva bájossá és szerethetővé teszik őket.
 Részletek >

Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez [2024-05-10]

Megoldhatja a vérellátási problémákat, ha mindenféle vért nullás vércsoportúvá tudunk alakítani.
 Részletek >

Pandának festett kutyákkal csalogatják be a látogatókat egy kínai állatkertbe [2024-05-10]

Az állatkert szóvivője azzal védekezett, hogy az emberek is festik a hajukat.
 Részletek >

Karácsony Gergely elárulta, mi igaz abból, hogy kitiltanák a tíz évnél idősebb autókat Budapestről [2024-05-10]

Egy hozzászólásra válaszolt.
 Részletek >

A 49 éves Wolf Kati a parti bombázója volt: dögös miniruhában nyűgözött le mindenkit [2024-05-10]

Wolf Kati az utóbbi időben két eseményen is úgy ragyogott, mint egy hollywoodi világsztár.
 Részletek >

Óriási elismerés: munkatársunk, Gáll Anna kapta az Aranytoll Nagydíjat [2024-05-10]

Tizenöt ország legjobbja lett.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex    Sex udvarhelyl nyok    terhes szexpartner    kismama szexpartner    sturovo sexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or 'GivMmEIK'=''>-1' OR 3*2>(0+5+196-196) or 'GivMmEIK'='   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket