| 11 milliárd forint értékben kapott 72 új járművet a Katasztrófavédelem [2023-12-15]37 tűzoltóautó, 23 drónszállító terepjáró, 12 árvízvédelmi hajó és utánfutó segíti mostantól az állomány munkáját. |
| Megjöttek az Intel új processzorai, és már érkeznek is Core Ultrával szerelt laptopok [2023-12-15] Elérkezett az MI-PC-k kora az Intelnél: a gyártó bemutatta az új generációs, Core Ultra nevű processzorcsaládját, melyet eredetileg Meteor Lake kódnéven emlegettek. A most érkező egységek a laptopokat és a táblagépeket fogják kiszolgálni. |
| Szuperkitöréseket detektáltak, 10 000-szer fényesebbek a Napnál [2023-12-15] A napkitöréseknek és a szuperkitöréseknek van néhány közös tulajdonságuk, utóbbiak azonban sokkal erősebbek. Nemrég az ebbe a különleges kategóriába tartozó kitöréseket detektáltak egy idegen csillagnál. |
| Az Index után a Mediaworks is kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből [2023-12-15] A kormányközeli kiadó tegnap még csak fenyegetőzött, hogy kilép a szakmai szervezetből, ma viszont bejelentették: megszünteti tagságát a Mediaworks a Magyar Lapkiadók Egyesületében (MLE), és ezzel egyidejűleg visszahívja tisztségviselőit is az MLE vezető testületeiből. A lépés előzménye, hogy az egyesület vezetői levelet küldtek Novák Katalin államfőnek, hogy ne írja alá a szuverenitásvédelmi törvény, amit a Mediaworks és a KESMA egyéni akciónak próbál beállítani. |
| Tévedésből ellenségnek néztek három túszt Gázában az izraeli katonák és lelőtték őket [2023-12-15] A túszok nem élték túl a támadást. |
| Izrael megnyitotta Kerem Salomnál Izrael áruforgalmi átkelőhelyét a gázai segélyszállítmányok előtt [2023-12-15] Kerem Salom Izrael, Egyiptom és a Gázai övezet hármas határán fekszik, azon keresztül Egyiptomból és Izraelből is bejuthatott áru az övezetbe az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború október 7-i kezdete előtt, de azóta Izrael zárva tartotta ezt az átkelőhelyet, itt csak átvizsgálta azokat a segélyszállítmányokat, amelyek Egyiptomból érkeztek, és utána nem ott, hanem a rafahi átkelőn át juthattak be az övezetbe. |
| Súlyos büntetés: Döntöttek a török focibírót kegyetlenül megverő klubelnök sorsáról [2023-12-15]A török bajnokságokat kedden azért függesztették fel, mert az 1 |
| Megható pillanatok: Novák Katalin izraeli túszok családjaival találkozott - fotók [2023-12-15]Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta annak a két magyar állampolgárnak a családját, akik még mindig a Hamász túszai. |
| Zelenszkij pártjának tagja volt a merénylő: döbbenetes részletek a kárpátaljai robbantásról [2023-12-15]A falusi tanács munkatársai először a sikolyokat hallották a robbantást követően, majd a tanács titkára véresen rohant ki a teremből, s innen tudták, hogy nagy a baj, így azonnal mentőt hívtak a sérültekhez. |
| Parázs vita során esett egymásnak Lakatos Levente és Szabyest: [2023-12-15]Nem csillapodnak a kedélyek a Farm VIP sárga csapatában: Lakatos Levente és Szabyest között már napok óta nagy a feszültség. Bár úgy tűnt, a viszonyuk rendeződik, a valóságshow ma esti adásában újra egymásnak feszülnek. |
| Megtámadta az elefánt a turistákat - videó [2023-12-15]A turisták nyugodtan viselkedtek, de aztán ráfáztak. |
| Petíciót adtak át a fővárosnak a kivágás fenyegette káposztásmegyeri erdőrészlet ügyében [2023-12-15] Tüttő Kata fogadta a káposztásmegyeri aktivistákat, azt ígérte, megvizsgálják a lehetőségeket. |
| Népirtás gyanújával fogtak el egykori boszniai szerb katonákat [2023-12-15]A srebrenicai népirtásban való részvétellel gyanúsítják azt a hét, egykori boszniai szerb katonát, akit pénteken fogott el a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA). |
| Kézigránátokat robbantott fel egy férfi egy magyarlakta kárpátaljai településen - áldozatok [2023-12-15]A rendőrség szakértők bevonásával azonnal elkezdte a nyomozást. |
| Idős embert mentett ki a lángoló pokolból István [2023-12-15]Szívszorító jelenetek játszódtak le a minap a Balaton-parti kistelepülésen, ahol egy füsttel már jócskán megtelt, égő házból mentettek ki az utolsó utáni pillanatban egy idős, rokkantnyugdíjas férfit. A hétköznapi hős az E.ON. egyik munkatársa volt, aki halált megvető bátorsággal rohant be a lángoló épületbe életet menteni. |
| Népirtás gyanújával fogtak el egykori boszniai szerb katonákat [2023-12-15]A srebrenicai népirtásban való részvétellel gyanúsítják azt a hét, egykori boszniai szerb katonát, akit pénteken fogott el a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA). |
| Népirtás gyanúja miatt fogtak el egykori boszniai szerb katonákat [2023-12-15]A srebrenicai népirtásban való részvétellel gyanúsítják azt a hét, egykori boszniai szerb katonát, akiket pénteken fogott el a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA). |
| Karácsonykor különösen fontos az adatvédelem: 5 tipp a tudatos közösségimédia-használathoz [2023-12-15]A karácsonyfa előtt pózoló család, unboxing-videók és csúnya pulcsiba öltöztetett gyerekek: a karácsonyhoz közeledve nem csak az üzleteket lepik el a karácsonyfák, ajándékok és a vidám kiegészítők, hanem a közösségimédia-felületeinket is. Természetes, hogy a legszebb pillanatainkat szeretnénk másokkal is megosztani, az óvatlan posztolás azonban számos veszélyt rejthet. |
| Szupercsapat indult el az Aldinál, 500 új boltig meg sem állnak [2023-12-15]A cég szerint csak így bírják kiszolgálni a brit vásárlókat. |
| A férjem még nem tudja, mit hoz a Jézuska, de én már igen [2023-12-15]Dóri sokat tervezgette, hogyan fogja majd bejelenteni a férjének az első gyermekük érkezését. A legkreatívabb ötleteket persze az élet nyújtja: a gólyahír lesz a karácsonyi ajándék. Bence még csak nem is sejt semmit, a lány cikluszavarának |
| 7 érdekesség, az idén 35 éves [2023-12-15]A karácsony mindenkinek mást jelent. Egyeseknek a családot, másoknak az ajándékokat, az együtt töltött időt vagy a meghittséget. És vannak, akiknek nincs karácsony, amíg Hans Gruber le nem zuhant a Nakatomi-toronyból. A |
| Meghalt a műegyetemi tűzben megsérült dolgozó [2023-12-15] Az elhunyt a Fizikai Intézet segédmunkatársa volt. |
| Kézigránátokat robbantott egy képviselő egy kárpátaljai falu tanácsülésén, rengeteg a sérült [2023-12-15] A robbanásban a merénylő életét vesztette. |
| Gránátokat robbantott egy képviselő egy kárpátaljai községi tanácsülésen, rengeteg a sérült [2023-12-15]Péntek délelőtt egy kárpátaljai képviselő gránátot robbantott Kereckén, ahol épp tanácsülést tartottak a községi tanács épületében. |
| Még egyet tekernek a falusi CSOK-on, összefésülik a CSOK Plusszal [2023-12-15]Több ponton módosulnak a 2024-es falusi CSOK-ra vonatkozó szabályok a kormany.hu oldalán csütörtök éjjel közzétett jogszabálytervezet alapján. A jelenleg ismert feltételeket még júliusban hirdette ki rendeletével a kormány. Azóta azonban több alkalommal is hozzányúltak a sima CSOK 2023-as és 2024-es szabályaihoz, amelyekkel most összefésülik az emelt összegű, 2024-es falusi CSOK-ot is. Emellett néhány újdonság is szerepel a tervezetben. A Bank360.hu összefoglalta a változásokat. |
| Megvan, hogy kik kaptak 2023-ban Gábor Dénes-díjat [2023-12-15]Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2023-as Gábor Dénes-díjakat az Országházban. |
| Návai Anikó megszólalt a botrányáról, újabb hollywoodi interjúkat ígért [2023-12-15]Elmondta, hogyan jelent meg az álinterjú a Nők Lapjában Scarlett Johanssonnal. |
| Csak a kétszeres olimpiai bajnokunkkal tudták megelőzni a magyarokat [2023-12-15]Vasárnap lesznek a finálék. |
| Pikó András kitálalt a józsefvárosi közgyűlési balhéról: így tudta lehiggasztani a képviselőket [2023-12-15]Ha nem is vérre menő volt a vita a VIII. kerületi képviselők közt az év utolsó testületi ülésén, végül mégis folyt egy kis vér, miután a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz telefonját megpróbálta kicibálni a kezéből a fideszes Egry Attila, sérelmezve, miért veszi fel a kormánypártiakat. Pikó András polgármestert kérdeztük a közgyűlési balhéról. |
| 150 gyerekpornó videót találtak egy pedofil férfi mobilján [2023-12-15]Önkielégítő videókat is küldött a gyerekeknek. |
| Leonardo DiCaprio Kate Moss 25 éves húgával melegedett össze: 30 éve még a modellel járt [2023-12-15]Leonardo DiCapriót Lottie Moss-szal boronálták össze. |
| Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten, az M0-s melletti szántóföldön [2023-12-15]Budapest XVII. kerületében, egy szántóföldön hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel. |
| Kiderült, milyen okosórát használnak a magyar vívók az olimpiai felkészüléshez [2023-12-15]Az élsport és a technológia mára teljesen összeforrt. A sportolókat az edzések és a versenyek alatt is műszerek figyelik, hogy hatékonyan tudják felkészíteni a szervezetüket a csúcsteljesítményre. Az egészségfigyelő műszerek már nem feltétlenül orvosi eszközök, hiszen ezeket alkalmasint fitnesz karkötőnek, pulzusmérő övnek vagy éppen sportórának hívják. A magyar vívókat is az élettani adatokat gyűjtő sportórák segítik az olimpiai felkészülésben. |
| Több mint 3200 kátyút kell kerülgetnie a fővárosban az autósoknak [2023-12-15]Az elmúlt hetek csapadékos és hideg időjárása nem kímélte az eleve rossz állapotú fővárosi utakat. |
| Különös szúnyogokat találtak, nagyon furcsa, ahogy esznek: egyetlen állaton élősködnek [2023-12-15]Egy tudóscsoport meglehetősen sajátos szúnyogviselkedést figyelt meg, ilyet még nem láttak korábban. |
| Meghalt a Műegyetem munkatársa, aki tegnap megsérült az egyetem laborjában [2023-12-15]Súlyos égési sérüléseket szenvedett. |
| Itt vannak a magyar toronyemberek, akik felvillanyozzák Magyarországot [2023-12-15]Átadták a 2023-as Gábor Dénes-díjakat. |
| BMW-Mercedes-tengely: a magyar kormány egy beruházás 10 százalékát adja ajándékba [2023-12-15] Egy lengéscsillapítókat és tengelyeket gyártó német cég 24 milliárd forintos beruházása 2,4 milliárd forint |
| [2023-12-15] Az energiahivatal kihirdette a jövő év elejétől érvényes rendszerhasználati díjakat: a vállalkozások terhei csökkennek, a lakossági fogyasztóknál nem lesz változás. |
| Emberi bőrből készítettek robotokat [2023-12-15] A robotika világát éljük, így nem meglepő, hogy fémből, műanyagból készítenek robotokat. Amerikai kutatók viszont emberi sejteket használtak fel apró, élő robotjuk elkészítéséhez, amely azután gyógyító szerepet tölthet be a test belsejében. |
| Fülke: A kisétálás az új vétó? [2023-12-15] El is fogadtuk Ukrajnát, meg nem is, vétóztunk, meg nem is? Zsarolt, vagy éppen gesztust tett Brüsszelnek a miniszterelnök, és milyen kiskapukat hagyott nyitva, hogy a magyar kormánypropagandának se kelljen pánikba esnie a magyarázkodás miatt? Kollégánk, Gyükeri Mercédesz Brüsszelből követi az EU-csúcsot, közéleti podcastunkban pedig elmagyarázott mindent, amit tudni érdemes az elmúlt nap eseményeiről. |
| Pár száz forintból kiszűrheted a mikroműanyagot a vízből - Így készíts otthoni szűrőt [2023-12-15]A mosás során leváló mikroműanyagokat szűrheted ki a házi készítésű szűrővel. |
| Megtámadtak egy iráni rendőrőrsöt a szeparatista fegyveresek, 11 ember meghalt [2023-12-15]Egyre gyakrabban hajtanak végre támadásokat a biztonsági erők ellen a többnyire szunnita lakosságú tartományokban. |
| Családtagját zsarolta egy pest vármegyei férfi: tízmilliókat követelt [2023-12-15]Megbilincselve előállítottak a rendőrök egy 70 éves férfit, aki a gyanú szerint zsarolta, zaklatta az egyik családtagját - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. |
| Folytatódik Curtis testvérének tárgyalása: a vádlottak összeszólalkoztak a tanúkkal a bíróságon [2023-12-15]Egy nyugállományú rendőrtisztet, egy korábbi bűnügyi osztályvezetőt hallgatott meg tanúként a Fővárosi Törvényszék Katzenbach Imre meggyilkolása miatt indított büntető perben pénteken. F. László közösen járt vadászni az egykori labdarúgóval, illetve sportember barátaival, akik most a vádlottak padján ülnek. Köztük van Sz. Lajos, az ismert zenész, Curtis testvére. |
| Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten [2023-12-15]Budapest XVII. kerületében, egy szántóföldön hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel. |
| Tízmilliókat követelve zsarolta egyik családtagját egy férfi, a rendőrök mentek érte - videó [2023-12-15]J. Róbert hetekig járt a családtagja nyakára. |
| Lógva hagyta utasait egy japán hullámvasút [2023-12-15]Izgalomra vágytak, kicsit túlzottan sokat is kaptak. |
| Világrekordot döntött egy ukrán mesterlövész: közel négy kilométerről végzett áldozatával [2023-12-15]Az 58 éves katona elárulta, hogyan történt az eset. |
| Több száz könyvvel támogatta az egyszülős családokat az Index [2023-12-15]Kiadványunkkal szeretnénk kellemes és meghitt ünnepet kívánni a családoknak. |
| Hozhat bevételt a modern ügyfélkiszolgálás? [2023-12-15] Hogyan segítheti a vállalatokat egy modern contact center ügyfélkezelési hatékonyságuk javításában? A kulcs az automatizáltságban és az integráltságban rejlik, a fejlett megoldások azonban még mindig nem terjedtek el széles körben. Ezen változtat a MoCCa. |
| A 10 millió Fa segíti a felelős hazai vállalatokat az ajándékozásban [2023-12-15]A közösség célja, hogy az 1 fő |
| Óriási, 11,5 milliárdos fejlesztés történt a katasztrófavédelemnél [2023-12-15]Összesen 37 új tűzoltóautó, 12 új mentőhajót és 23 drónt adtak át. |
| Magyar rendező tette Oscar-jelöltté a Napóleon világsztárját [2023-12-15]Az angol Vanessa Kirby magyar rendezőnek köszönheti az első Oscar-jelölését. Most éppen francia császárnéként láthatjuk a Napóleon című amerikai szuperprodukcióban. A díjátadó szezon közeledtével nyilvánossá vált, hogy idén a legjobb női mellékszereplő kategóriában a legfontosabb díjakra is esélyes a színésznő. |
| Katasztrófa: két metró összeütközött Pekingben [2023-12-15]A kínai fővárosban, Pekingben összeütközött két szerelvény a metró föld feletti szakaszán a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük százkettőt csonttöréssel |
| Így néz ki egy 7 milliárd forintot érő cipő - Képeken a világ legdrágább darabjai [2023-12-15]Te is ledöbbensz, ha meglátod ezeket a cipőket és áraikat. |
| Névadó szponzort kapott a Sauber F1-es karosszériája [2023-12-15]A Kick.com vásárolta meg a jogokat, így a cég után kell elnevezni a Sauber F1-es autóit a következő két szezonban. |
| Házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának ügyében [2023-12-15] Okiratokat és elektronikus adatokat foglaltak le. |
| Utasításra válogatja a dalokat a Spotify MI-funkciója [2023-12-15]Jön "a Spotify ChatGPT-je". |
| Katona Bálint [2023-12-15] |
| Környezettudatos karácsony [2023-12-15]Faültetés karácsonyi ajándékba? Ebben az időszakban vágott fákkal árasztják el az utcákat a termelők, mi pedig az otthonainkat. Kinek jutna eszébe ennek a fordítottja? Pedig a 10 millió Fa Alapítvány pontosan erre, az élő környezet dúsítására buzdít, ezúttal Monorierdőn. |
| Csúnya karácsonyi pulcsiban feszítenek a katasztrófavédelem és az Útinform munkatársai: jó célt szolgál a kellemetlen viselet [2023-12-15]Csúnya karácsonyi pulcsiban feszítenek a köz szolgái: na nem azért, mert ez minden vágyuk, hanem, hogy egy jó célt szolgáljanak vele. |
| Ön szerint nyert Orbán Viktor Brüsszelben? [2023-12-15]Az éjszakába nyúlott az EU-csúcs tegnap. A kormányfő nem vétózta meg az EU-csúcson a döntést, amely alapján Ukrajna megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, a vétó helyett inkább kisétált a teremből. A tagállamok vezetői tárgyaltak ugyanis az orosz agresszió miatt tervezett 12. szankciós csomagról, a 2021 |
| Itt a Cadillac újabb hatalmas elektromos SUV-ja [2023-12-15] A GM prémiummárkája mostanság szinte csak úgy ontja magából a villanyautókat. |
| Sosem találná ki, a kormány mely városokat enged hitelhez jutni [2023-12-15] A kormány csütörtök este közzétett határozata a nagyobb települések közül kizárólag a kormánypárti vagy a kormányhoz közel álló polgármesterek által vezetett városokkal volt engedékeny. |
| Csang Kaj-sek katonái még köztünk vannak [2023-12-15]Veteránok, akik nem csak a szívükben emlékeznek. |
| Alezredes: a világ egyik legkorszerűbb harckocsija érkezett Magyarországra [2023-12-15]Átadták az első, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsikat és támogatójárműveiket, a Leguan 2HU hídvetőt és Wisent 2HU műszaki vontatót. |
| Orbán Viktor: Brüsszelnek ide kellett adnia a befagyasztott uniós forrásokat [2023-12-15]A magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik. |
| Orbán Viktor: A szuverenitásvédelmi törvény bezárja a kiskapukat a guruló dollárok előtt [2023-12-15]A baloldal mégis megtalálta a módját annak, hogy külföldi pénzzel befolyásolják a választást. |
| 10 000 000 GB fér el rajta, 5000 évig megőrzi az adatokat egy új adattároló eszköz [2023-12-15] A német Cerabyte nevű cég olyan adattároló megoldást készített, amelyről nagyon nagy sebességgel lehet kiolvasni az adatokat, amit lézerekkel rögzítenek egy kerámiafelületre. |
| Volt FBI-tisztviselőt ítéltek börtönre az Egyesült Államokban, mert egy orosz oligarchának dolgozott [2023-12-15]Dollármilliókat remélt a Gyeripaszkával folytatott üzleteiből, de az általa vezetett FBI-osztályhoz tartozó ügynökök voltak azok, akik néhány hónap után meghiúsították tervét. |
| Miért esszük túl magunkat az ünnepek alatt? És mit tegyünk ellene? [2023-12-15] |
| [2023-12-15]Alex Albon szerint megérti, hogy milyen úton halad előre a Williams, de közben a karrierjére is gondolnia kell. Az autó fejlesztéséről is érdekes dolgokat mondott. |
| Királykategória: LAMAX S9 Dual menetrögzítő teszt [2023-12-15]A fedélzeti kamerák növekvő népszerűsége a gyártókat is motiválja, hogy egyre jobb minőségű készülékeket dobjanak piacra. Szerkesztőségünk az elmúlt hónapokban a műfaj talán eddigi legjobbját tehette próbára, amelybe a teszt végére valósággal beleszerelmesedtünk. |
| Magyar piacra szállított drogot a montenegrói bandavezér, de még májusban meglépett, most keresik [2023-12-15] Egy nyár elején indult, kábítószer-kereskedelem elleni akciósorozatot fejeztek be a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda győri osztályának munkatársai, akik olyan bűnszervezeteket vettek célba, amelyek a SkyECC titkosított platformot használták a konspirálásához. Az egyik balkáni kartell egyik vezetőjét ugyanakkor még keresik. |
| Kiderült: nem sokat ér Varga Mihály vétójoga [2023-12-15] Csak annyit jelent, hogy a kormány megtárgyalja, egyetért-e vele. |
| A kormányt meglepte, hogy nem sikerült elüldözni a külföldi biztosítókat [2023-12-15] Változások jönnek a nyugdíjcélú öngondoskodási formák terén. |
| A Jézuskának alaposan a zsebébe kell nyúlnia idén: a játékokat sem kímélte az infláció [2023-12-15] A társasjátékok és a Lego a legnépszerűbbek. |
| Nem süllyedt mélyebbre a kulcságazat, a kómából való ébredezés azonban még odébb van [2023-12-15]Régóta viseli a pofonokat az építőipar, most eggyel kisebbet kapott. |
| Ősi tippek menstruációs problémákra: nem biztos, hogy kipróbálnánk őket [2023-12-15]A menstruációs fájdalom és a ciklushoz kapcsolódó egyéb problémák régen is érintették a nőket. A történelem során sokféle megoldás született ezekre a varangyos békáktól kezdve az ópiumon át egészen az áramütésig. A tanácsokat olvasgatva mi azért örülünk, hogy a 21. században lehetünk nők. |
| Orbán Viktor: 8 órán keresztül próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ezt ne csinálják [2023-12-15]Orbán Viktora közszolgálati rádió brüsszeli stúdiójából nyilatkozott, miután a belga fővárosban rendezik azt a kétnapos csúcstalálkozót, ahol az Európai Tanács úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával. |
| Csak néhány óráig élnek ezek a meseszép képek - A francia művész alkotásait a dagály mossa el [2023-12-15]Gereblyével készít műalkotásokat a francia férfi. |
| Wolf Kati nagyobbik lánya már 18 éves: Janka és a húga is örökölték a művészi vénát [2023-12-15]Wolf Kati ritkán beszél a gyerekeiről, mivel lányai nem szeretik a szereplést. |
| Több helyszínen is házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának félmilliárdos adócsalási botrányában [2023-12-15]Bizonyítékokat is lefoglaltak a nyomozók. |
| A kormányközeli médiaóriás vezetői Novák Katalinnak írt levélben bizonygatják, hogy nincs bajuk a [2023-12-15] Az Index pedig ki is lépett a Magyar Lapkiadók Egyesületéből az ügy miatt. |
| Elképesztő összeget költ a Vajdasági Magyar Szövetség Facebook-hirdetésekre [2023-12-15] A szerbiai facebookozók, eddig nagyjából tizedannyi politikai hirdetést kaptak, mint a magyarok, de a VMSZ rendesen megszórta a vajdasági magyarokat a fizetett posztokkal. |
| Élvezetes ünnepi lakomák: tippek egy egészséges és ízletes menühöz [2023-12-15]Ünnepeink elmaradhatatlan velejárói a szokottnál dúsabb étkezések, a sokféle hagyományos finom fogás, amivel a családtagokat és a vendégeinket várjuk. Ennek az eredménye azonban nemegyszer az lesz, hogy oly nagyon várt pihenés és feltöltődés helyett puffadt hassal, fájós gyomorral, rosszkedvűen, torkig csömörrel kezdjük utána a hétköznapokat. Nem kell azonban ennek feltétlenül így lennie! |
| Van, ahol úgy spórolnak, hogy rendesen nyugdíjat emelnek [2023-12-15]A börtönőröknek ez nem tetszik, őrizetlenül hagyják a rabokat. |
| Nehéz helyzetben az Egyesült Államok, kiábrándító számokat közölt a Pentagon - Oroszország háborúja Ukrajnában [2023-12-15]Oroszország háborúja Ukrajnában |
| Elképesztő összeget költ a Vajdasági Magyar Szövetség Facbook-hirdetésekre [2023-12-15] A szerbiai facebookozók, eddig nagyjából tizedannyi politikai hirdetést kaptak, mint a magyarok, de a VMSZ rendesen megszórta a vajdasági magyarokat a fizetett posztokkal. |
| Kriptopiac, csalás, megtévesztés [2023-12-15]Cristiano Ronaldo egy 1 milliárd dolláros csoportos perrel néz szembe az Egyesült Államokban, miután a közösségi médiában népszerűsítette a Binance kirptopénztőzsdéjét. A Binance renoméja a közelmúltban igencsak nagy károkat szenvedett: nemrégiben a cég vezérigazgatója, Changpeng Zhao lemondott posztjáról, miután bűnösnek vallotta magát pénzmosás vétségében. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma azt is közölte, hogy a Binance-nak... |
| Gyerekek számára káros szexuális utalásokat tettek Balázsék [2023-12-15] Az OnlyFansról elmélkedtek a reggeli műsorban. |
| Visszavonták a Gázáról írt esszéje miatt Masha Gessen Hannah Arendt-díját [2023-12-15] Gessen a német emlékezetpolitikát bírálta, és a gázai palesztinokat a náci elnyomás alatt sínylődő, gettókban élő zsidókhoz hasonlította. |
| Ön is ebbe a szerencsés 75%-ba tartozik? - Az Index olvasóit kérdeztük a megtakarításaikról [2023-12-15]Pár héttel ezelőtt egy kérdőív keretében kérdeztük az olvasókat megtakarításaikról. Az eredmények alapján az Index olvasók felkészültek, bár van olyan kérdés, ahol sajnos a válaszadók több mint egyharmada nem tud élni a piac adta lehetőségekkel. Ön melyik csoportba tartozik? |
| A jövő globális energiamixének pillérei az atom és megújulók [2023-12-15]Az atomenergia nélkül nem lehet a klímacélokat elérni. |
| Ökölvívó ob: Énekes Dominik szolgáltatta a nap meglepetését [2023-12-15]MH/MTI 2023. december 14. csütörtök. 22:50 A BHSE nagyváltósúlyú (67 kg) tehetsége a Vasas válogatott kerettagja ellen egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Énekes a három menet során sokat mozgott, jól tartotta távol magától tapasztalt riválisát és végül megérdemelt győzelmet aratott egyhangú pontozással. A csütörtök másik emlékezetes összecsapásán a 18 éves, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Gémes Levente legyőzte... |
| Élet+Stílus: Több mint 2,5 milliárd forintot fizettek Lionel Messi hat darab mezéért [2023-12-14]7,8 millió dollárért, mostani árfolyamon 2 694 744 000 magyar forintért kelt el az argentin Lionel Messinek a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon használt hat meze, köztük a döntő első félidejében viselt felsője. Az eddigi legértékesebb sportrelikvia az 1998-as NBA-döntőben az amerikai Michael Jordan által viselt mez, amely tavaly szeptemberben 10,1 millió dollárért talált gazdára. Ebben a kategóriában,... |
| Megkezdi az EU a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával [2023-12-14]Több magyar ellenzéki politikus is reagált arra, hogy megkezdődnek Ukrajnával az uniós csatlakozási tárgyalások. Orbán végül nem vétózott, szimplán kisétált a teremből. Zelenszkij úgy gondolja, mindez győzelem Ukrajna számára. |
| Így reagált az ukrán és a moldovai elnök arra, hogy megkezdhetik az EU-csatlakozási tárgyalásokat [2023-12-14] "Történelmet azok írnak, akik nem fáradnak bele a szabadságért való küzdelembe" |
| Az ENSZ nem képes szervezetten osztani az élelmet Gázában, annyira súlyos az éhínség [2023-12-14] "A gázaiak egy része a határnál amint tudja, megállítja az övezetbe éppen belépett teherautókat, kifosztja őket, és ott helyben megeszi a szállított élelmet. Ebből is látszik, hogy mennyire éhesek és reménytelenek" |