| Korábbi csapatához tér vissza az Eb-győztes olasz kapus [2024-08-22]Olasz sajtóbeszámolók szerint a veterán olasz kapus egykori csapatához készül visszatérni |
| Ezen a hétvégén mulat a Plázs [2024-08-22]Augusztus 20-a után sem áll meg az élet a Plázson. A Balaton még mindig csobbanásra hívogat, a naplemente után pedig ismét beindul az élet: pénteken a Holi Beach Balaton ezerszínű fellépőivel mozgatja meg a közönséget, szombaton pedig egy igazi táncos mulatság veszi majd kezdetét, a Mulat a Plázson ugyanis a mulatós műfaj legnagyobbjai lépnek színpadra, mint Nótár Mary, Jolly és Bódi Guszti.
[Dátum: 2024.08.22. 03:06] |
| Putyin: Kijev megpróbált csapást mérni a kurszki atomerőműre [2024-08-22]Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy az augusztus 6-án elindított kurszki betörés folyamán az ukrán fegyveres erők több mint 4700 katonát és 68 harckocsit veszítettek. |
| Remek eredmény a Puskás Akadémiától, döntetlent játszott Firenzében [2024-08-22]Az első félidőben hamar kétgólos előnybe került a felcsúti csapat. |
| Csalódást keltő eredmény a Ferencvárostól, hazai pályán nem bírt el bosnyák riválisával [2024-08-22]A magyar rekordbajnok idegenben harcolhatja ki az EL-főtáblára jutást. |
| A Nagy Ő 21 éves bombázója így édesgeti magához a kapcsolatban élő férfiakat: [2024-08-22]A TV2 már tavaly októberben lerántotta a leplet arról, hogy elképesztően izgalmas műsorokkal robbantja be a 2024-es évet. A csatorna régi, visszatérő és vadiúj formátumokkal rukkol elő: legyen szó tehetségkutatóról, gameshow-ról vagy realityről, mindegyikben lesz némi újdonság. Az egyik, hogy 20 év után visszatér Magyarországra a világhírű Temptation Island, azaz a Kísértés. Jákob Zoltán korábbi választottja, a 21 éves Kozelkin Natalia is azon lesz, hogy elcsábítsa a párkapcsolatban élő férfiakat. |
| Király Viktor: Innentől csak a jó vár ránk! [2024-08-22]Király Viktorék a hetedik évfordulójukat ünneplik a feleségével, Anitával. A jeles évforduló nem csak azért különleges, mert a hetedik esztendő vízválasztó lehet egy kapcsolatban, hanem azért is, mert az énekes életében igazán embert próbáló volt az elmúlt időszak. A házaspár kapcsolata ugyanis a válás szélére sodródott, ám a kettejük közötti kötelék végül erősebbnek bizonyult a nehézségeknél. |
| Véletlen lenne? Halálra gázolták Mike Lynch üzlettársasát pár nappal a hajóbaleset előtt [2024-08-22]Érdekes szálak jelentek meg a szicíliai luxushajó-tragédiában elhunyt Mike Lynch körül, akit a |
| Eltűnt Székelyföldön egy magyarországi férfi, hetek óta nem tudni róla semmit [2024-08-22]A Hargita megyei Farkaslaka volt az utolsó tartózkodási helye egy Székelyföldön eltűnt magyarországi férfinak: az eltűnését közel egy hónapja jelentette a rendőrségen a családja. |
| Ez igen! Sármos udvarlóival pezsgőzött Kiszel Tünde [2024-08-22]Kiszel Tünde igazi nagyvilági életet él, s a mai napig akadnak udvarlói. Legfőképpen egy fiatalember csapja neki a szelet, aki rendszeresen felbukkan a naptárdíva mellett különböző rendezvényeken, sőt, még a családi eseményekre is elkíséri. |
| Bolti eladó vette észre egy nő néma segélykérését Kaposváron - videó [2024-08-22]Egyetlen mozdulat. Egy jel. Egy néma segélykérés! |
| Több ezer hektárnyi erdő ég Madeirán [2024-08-22]Egy UNESCO-területet veszélyeztetnek a lángok. |
| [2024-08-22] |
| Gránátvetőkkel támadtak egy rendőrségi konvojra Pakisztánban, tizenegyen meghaltak [2024-08-22]A rajtaütésben többen megsérültek. |
| PL: újabb játékost szerződtetett a Liverpooltól a Brentford! [2024-08-22]Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy értékesítette középhátvédjét, Sepp van den Berget. (Photo by Justin Berl/Getty Images) Bobby Clark után újabb játékosától vált meg a mai nap folyamán a Liverpool gárdája. A |
| Mi lett vele? Ruszó Tibi Magyarország után Angliát is meghódította: Mohamed Fatimával kápráztatták el a közönséget [2024-08-22]Ruszó Tibi 2019-ben nyerte meg az X-Faktort ByeAlex mentoráltjaként. A tehetséges fiú még tinédzserként jelentkezett a tehetségkutatóba, idén pedig már a 21. születésnapját ünnepli. Bár a nézőket szinte mindig elkápráztatta különleges hangjával, az utóbbi időben nem sokat lehetett róla hallani. Egészen mostanáig, hiszen az RTL-nek adott interjújában elmondta, továbbra sem hagyott fel a zenéléssel, sőt, komoly tervei vannak. |
| 6 tipp a hólyaghurut elkerüléséhez [2024-08-22]A húgyhólyaggyulladás az egyik legkellemetlenebb és legidegesítőbb úgynevezett |
| Dolce vita: gyümölcsös finomságok [2024-08-22]Frissítőek a desszertek a szezon gyümölcseivel... |
| Életmentés Kaposváron: egy ruhabolti eladó felismerte a bántalmazott nő titkos kézmozdulatát, azonnal cselekedett [2024-08-22]Egy kaposvári ruhaboltban alkalmazta a néma segélykérés jelét az egyik vásárló. Szerencsére az eladó ismerte az apró mozdulatot, így azonnal cselekedett. Feltűnés nélkül kihívta a rendőrség a helyszínre. A hatóságok nem sokkal később el is fogták a fiatal férfit, akit kapcsolati erőszakkal gyanúsítanak. |
| Kész csoda: élve került elő egy hatéves kisfiú, miután öt napra eltűnt az őserdőben: [2024-08-22]Isteni csoda, hogy élve találták meg azt a hatéves kisfiút, aki öt napig volt teljesen egyedül egy vietnámi őserdőben. Dang Tien Lam augusztus 17-én tévedt el az ország északnyugati Yen Bái tartományában, amikor a kilenc testvérével egy patakban játszott. |
| Egy elvetemült rajongójáról mesélt Lissák Laura [2024-08-22]Az ismertségnek árnyoldala is van, ezt Lissák Laura is megtapasztalta. A csinos táncosnő először a TV2 2020-as Dancing with the Stars című műsorában tűnt fel, amit követően csakhamar a rajongók is felbukkantak. Egyesek talán túlzásba is vitték a lelkesedésüket, ugyanis egy férfi az alkarjára tetováltatta az idolja fényképét, ami |
| Mégis tárgyal a kormány a paksi polgármesterrel [2024-08-22]Heringes Anita, Paks polgármestere csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a friss válaszok szerint Szijjártó Péter és Lázár János is nyitott a tárgyalásokra. Erre azután került, hogy Gulyás Gergely a mai kormányinfón elmondta, rossznak tartják azt az intézkedést, amellyel elvonták Paks iparűzési és építési adóból származó bevételeit. |
| Különleges tortával ünnepeltek Szandiék [2024-08-22]Nem mindennapi szülinapot tartottak Szandiék. A család kutyusa éppen 15 éve, augusztus 20-án született, ez alkalomból pedig idén sem maradhatott el az ünneplés. Szandi még egy különleges tortát is készített a kedvencüknek, rajta egy 15-ös számmal. |
| Hoppá! Ferrarit kapott ajándékba Jákob Zoltán [2024-08-22] |
| A Nagy Ő 21 éves bombázója így édesgeti magához a kapcsolatban élő férfiakat: "Mélyen belenézek a szemükbe és..." [2024-08-22]A TV2 már tavaly októberben lerántotta a leplet arról, hogy elképesztően izgalmas műsorokkal robbantja be a 2024-es évet. A csatorna régi, visszatérő és vadiúj formátumokkal rukkol elő idén is a nézőinek: legyen szó tehetségkutatóról, gameshow-ról vagy realityről, mindegyikben lesz némi újdonság. Az egyik, hogy 20 év után visszatér Magyarországra a világhírű Temptation Island, azaz a Kísértés. Jákob Zoltán korábbi választottja, a 21 éves Kozelkin Natalia is azon lesz, hogy elcsábítsa a párkapcsolatban élő férfiakat. |
| Újbudai önkormányzat a Horváth Csabáék elleni vádemelés után: A parkolási nyomozás az előző kerületvezetés szerződéseit érinti [2024-08-22] Azt írták, 2020 óta nincs kapcsolatuk a mutyikban az ügyészség szerint érintett céggel. |
| Buszokkal szállította el a katasztrófavédelem a Kocson utcára tett kárpátaljai menekülteket [2024-08-22] Augusztus végéig van szállásuk. Hogy utána mi lesz velük, azt egyelőre nem tudni. |
| Vitézy Dávid: Óbudán új választás kell [2024-08-22]Karácsony Gergely főpolgármesternek "egy szava sincs a főváros egyik legnagyobb kerületében kialakult politikai és közigazgatási válságról". |
| Maruzsa Zoltán: 2025-ben újabb jelentős pedagógusbér-emelés jön [2024-08-22]Nagyon sokan választották a rövid ciklusú képzéseket, ezek a hallgatók egy-másfél éven belül már meg fognak jelenni a pályán. |
| Vádat emeltek a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV IT-keretszerződésével kapcsolatos ügyben [2024-08-22]A vádirat szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását. |
| Önkormányzat: az óbudai polgármestert is megilleti az ártatlanság vélelme [2024-08-22]Kiss László és az őt támogató koalíció eddig és azután is megakadályozza a Római-part, a Mocsárosdűlő, a Hajógyári-sziget vagy a Római Kemping területének beépítését, szembemegy a fideszes szándékkal, a lakóparkbiznisszel. |
| Valter a 47. helyre tekert be, az ausztrál bringás átvette a vezetést [2024-08-22]13 versenyzőnek sikerült jól elhúznia a többiektől. |
| Putyin legbénább parancsnoka ismét kudarcot vallott [2024-08-22]Az ukránok számára remek lehetőségeket biztosít mellényúlásaival. |
| Gáspár Győző kifakadt: családja soha nem fogadta el a feleségét, Beát [2024-08-22] |
| Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem a Paks kezéből [2024-08-22]Egy balszerencsés öngóllal vezetést szerzett az ellenfél cseh csapat. |
| Elsüllyeszthetetlennek tartották a Szicíliában szerencsétlenül járt luxusjachtot [2024-08-22]A gyártó cég vezérigazgatója szerint az emberek a fedélzeten |
| Taylor Swift párja főszerepet kaphat a John Wick rendezőjének új filmjében [2024-08-22]Adam Sandler forgatókönyvírója is dolgozhat Taylor Swift párjával. |
| Csaknem egy hónapja keresik a Székelyföldön eltűnt magyarországi férfit [2024-08-22]Egy munkásbrigáddal indult útnak. |
| Többezer hektárnyi erdő ég Madeirán [2024-08-22]Egy UNESCO-területet veszélyeztetnek a lángok. |
| Lawson jön, Norris hisz a vb-címben [2024-08-22]Sainz elmagyarázta, miért a Williamst választotta, Verstappen nem fut még 200 nagydíjat, Perez tagad, Hamilton Bonóról beszélt: a nap hírei. |
| Helyszíni: Visszatért a nyári szünetről az F1! [2024-08-22]Zandvoortban a csütörtöki médianappal megkezdődött a második félidő: videós összegzésünk a helyszínről! |
| PL: Európa-bajnok középpályást igazol Arsenal! [2024-08-22]Az olasz transzferguru, nevezetesen Fabrizio Romano beszámolói alapján az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenalban folytatja karrierjét a Real Sociedad Eb-győztes középpályása, Mikel Merino |
| Az edzőváltás ellenére elhagyhatja csapatát a magyar szélső [2024-08-22]Hazai és nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a korábbi vezetőszerepe ellenére klubja a továbbiakban nem számít mindenképpen magyar szélsője szolgálataira |
| Ő Kovi felesége: a pornópápa évtizedek óta hűséges a nejéhez [2024-08-22]Kevesen tudják Koviról, azaz Kovács Istvánról, hogy már több mint negyven éve él boldog házasságban a feleségével, Magdival, aki minden tekintetben elfogadta a munkáját, sőt, annak idején tolmácsként is segédkezett mellette. Mindössze egy kikötése volt a férjével szemben, hogy az soha ne adjon okot a féltékenységre. Ezt a legendás felnőttfilmes rendező-producer nem is tette, holott számtalan lehetősége lett volna rá. |
| Jennifer Lopez a Gyűrűk Úrnője: nem jön ki rosszul a válásaiból, az eljegyzésigyűrű-kollekciója 5,7 milliárd forintot ér [2024-08-22]Most már biztos, véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata, az énekesnő beadta a bíróságra a válókeresetet, miután már egy jó ideje különköltöztek a férjével. Házassági szerződés híján a felek szétválasztása komoly anyagi vonzattal is jár majd, legfőképpen a színészre nézve, akivel szemben a hírek szerint komoly követeléseket támaszt a volt kedvese. |
| Mintha ikrek lennének: ilyen sármos férfiakká értek Polyák Lilla és Homonnay Zsolt gyerekei [2024-08-22]Elképesztő, mennyit változott az elmúlt évek során Polyák Lilla és Homonnay Zsolt két fia. Zsombor és Bulcsú le sem tagadhatnák, hogy testvérek, hiszen úgy néznek ki egymás mellett, mint két tojás. |
| Hitel vagy lízing: melyik a jobb megoldás autóvásárlásnál? [2024-08-22]Sok autóvásárló nem tudja előteremteni a szükséges pénzt saját forrásból, az azonban nagyon nem mindegy, hogy honnan és mennyiért szerzi meg a hiányzó összeget. A lízingtől sem kell megijedni, de érdemes összehasonlítani a feltételeit az autóhitelekkel. |
| Hagyták bepisilni, majd 8 óra várakozás után hazaküldték a beteg asszonyt, akinek a műtét után eltört a csavar a csípőjében [2024-08-22]Újabb döbbenetes esetről számoltak be az egyik kórházból. Egy 73 éves szigetszentmiklósi asszony a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Intézetébe ment, miután a korábbi csípőportézise után eltört egy csavar a testében, így pokoli fájdalmakkal küzdött. Az intézményben hagyták többször bevizelni, majd 8 óra várakozás után elküldték. |
| [2024-08-22]Mint azt a Blikk is megírta, a tévés súlyos biciklibalesetet szenvedett, amelynek során egy szabálytalanul közlekedő másik kerékpárossal ütközött, s az esés során mindkét karja eltört. Azóta otthon lábadozik, és bár szinte mindenben a családja segítségére szorul, keresi a kiskapukat. Nem tagadta, hogy a legnagyobb kihívást az a tanulási folyamat jelenti számára, amit a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság követel meg. |
| Három horgásztó Budapesttől egy karnyújtásnyira [2024-08-22]Ha nagy halakat szeretnénk fogni, érdemes a nagyhalas horgásztavakat felkeresni. Rengeteg olyan tó található Budapesttől nem is messze, amelyekben kapitális méretű uszonyosok laknak. |
| Megszólalt III. Károly: így van most a rákbetegséggel küzdő uralkodó [2024-08-22]Károly király már hónapokkal ezelőtt vállalta a nyilvánosság előtt, hogy rákos megbetegedéssel küzd, ám ennek részleteiről, valamint az állapotáról ritkán beszél. A Southportban tett látogatása során azonban kivételt tett, és tömören felelt arra kérdésre, jelenleg hogyan érzi magát. |
| Videó: kézjellel mutatta a bántalmazott nő az eladónak, hogy bajban van [2024-08-22] Bolti eladó vette észre az áldozat segélykérését Kaposváron. |
| RTL: Csontvelőbe lógó törött csavar, összevizelt hordágy [2024-08-22] A Semmelweis Egyetem klinikája utólag a Híradónak azt írta, ha a nő panaszai súlyosbodnának, készséggel ellátják. |
| Népszavazást kezdeményeznek, hogy ne kerüljön kereszt a Szabadság-szoborra [2024-08-22] Maurer Dóra, Hegedűs D. Géza, Demszky Gábor, Iványi Gábor, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Romsics Ignác, Spiró György és Závada Pál is tiltakozik. |
| Nincs térerőd? 12 trükk, ami megoldhatja a problémád [2024-08-22]Van jobb megoldás, mint kétségbeesetten várni, hogy a kis vonalak feljebb kússzanak. |
| Singh Viki az exbarátjával zenélt közösen egy színpadon: Tíz év után meg tudtunk bocsátani egymásnak [2024-08-22] |
| Kézjellel kért segítséget a bántalmazott nő az eladótól, aki azonnal hívta a rendőrséget [2024-08-22]A rendőrök perceken belül elfogták a kaposvári férfit. |
| Ókovács Szilveszter válaszolt Rost Andreának: Nem pöffeszkedem [2024-08-22]A dolgozószobáját csak Kis Lyuk néven emlegetik. |
| Bíróság elé cipelhetik Gérard Depardieu-t [2024-08-22]Egy hajszálon múlik, hogy valóban megtörténik-e. |
| Orkánerejű szélvihar csap le az Egyesült Királyságra [2024-08-22]Skóciában gigazivatar is várható. |
| Valter a 47. heylre tekert be, az ausztrál bringás átvette a vezetést [2024-08-22]13 versenyzőnek sikerült jól elhúznia a többiektől. |
| Román herceg és izraeli gyémántmogul mozgatták az évszázad ingatlancsalását [2024-08-22]Egy jó ügyvéd bármit elér. |
| Barátját gyászolja Terence Hill [2024-08-22]Rainer Brandttel több filmben is együtt dolgoztak. |
| Van, ahol már kapható az Alzheimer-kór elleni gyógyszer [2024-08-22] Nagy-Britanniában engedélyeztették az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló gyógyszer forgalomba hozatalát. |
| Kiszabadult otthonról Katalin hercegné kislánya, Sarolta, nem hiszed el, kivel töltötte az időt [2024-08-22]Végre kiszabadult. |
| Jennifer Lopez a Gyűrűk Úrnője: nem jön ki rosszul a válásaiból - eljegyzési gyűrű kollekciója 5,7 milliárd forintot ér [2024-08-22]Most már biztos, véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata, az énekesnő beadta a bíróságra a válókeresetet és már egy jó ideje különköltöztek a férjével. Házassági szerződés híján a felek szétválasztása komoly anyagi vonzattal is jár majd, legfőképpen a színészre nézve, akivel szemben a hírek szerint komoly követeléseket támaszt volt kedvese. |
| Hűtött öltöző, sok víz és szélgép a színpadon: ezek Korda György és Balázs Klári trükkjei a hőség ellen [2024-08-22]Hőség ide vagy oda, Korda György és Balázs Klári lelkesen készül a Budapest Parkba péntek estére meghirdetett koncertjükre. A legendás előadópáros a korukat meghazudtoló energiákat mozgósít a színpadon, de a hetek óta hazánkban tomboló kánikula őket is hatalmas feladat elé állítja. Információink szerint a helyszínen is készülnek erre, nagyobb személyzettel és egészségügyi stábbal dolgoznak majd. Hiszen |
| Putyin azt állítja Kijev ma megpróbált csapást mérni a kurszki atomerőműre [2024-08-22]Tovább folytatódtak a kurszki támadások? Megkísérelt csapást mérni az ukrán hadsereg a kurszki atomerőműre az éjszaka folyamán |
| Ókovács Szilveszter beleállt Rost Andreába, miután az a munkáját kritizálta: [2024-08-22]Tavaly nyáron robbant bombaként a hír, miszerint az Operaházból az első karmesternek, Kesselyák Gergelynek távoznia kellett Ókovács Szilveszter miatt. Kesselyáknak |
| Hátborzongató: magyar influenszer profilja is felkerült az oldalra, amelyen arról fantáziálnak, hogyan kínoznának és ölnének meg nőket [2024-08-22]Egy magyar influenszer, Bányai Judit is reagált azzal az internetes oldallal kapcsolatban, amelyre a tudtuk nélkül töltik fel nők fotóit, majd gátlástalanul kibeszélik, hogy mit tennének velük. A kommentelők hosszan részletezik, milyen módon ölnék vagy erőszakolnák meg őket. Az ismert magyar tartalomgyártó édesanya is az érintettek között van. |
| Évtizedek óta hűséges a feleségéhez a felnőttfilmes legenda, Kovinak, pedig számos lehetősége lett volna a kalandokra: "Kérdezte, hogy felvidítson-e, majd letérdelt elém..." [2024-08-22]Kevesen tudják Koviról, azaz Kovács Istvánról, hogy már több mint negyven éve él boldog házasságban feleségével, Magdival, aki minden tekintetben elfogadta a munkáját, sőt annak idején tolmácsként is segédkezett mellette. Mindössze egy kikötése volt férjével szemben, hogy soha ne adjon okot a féltékenységre. Ezt a legendás felnőttfilmes rendező-producer nem is tette, holott számtalan lehetősége lett volna rá. |
| California debates bill to allow home loans for undocumented immigrants [2024-08-22] |
| Seething Trump lashes out as DNC attacks throw him off message [2024-08-22] |
| William Blair Commentary: Navigating Global Shifts- Views From Our Global Equity Team [2024-08-22] |
| Magyar nőket is követtek, fotóztak idegenek, hogy aztán a képek AI-val módosítva egy pornóoldalon landoljanak [2024-08-22] A képek egy részét úgy torzították, hogy brutális csonkítások látszódjanak rajtuk. |
| Mégis tárgyal a kormány Pakssal, miután elvont tőlük csomó adóbevételt [2024-08-22] Szijjártó Péter és Lázár János is le fognak ülni a helyi, októbertől ellenzéki vezetésű önkormányzattal. |
| Kövér László az Országházban fogadta az indonéz képviselőház elnökét [2024-08-22]Magyarország nyitott a gazdasági együttműködés további mélyítésére. |
| Bővült Lady Gaga családja [2024-08-22] |
| Heten meghaltak egy dél-koreai szállodatűzben [2024-08-22]Van, aki nem a lángokban vesztette életét. |
| Elmentünk tanszereket vásárolni, és nagyon meglepődtünk [2024-08-22]Egyre borsosabb az iskolakezdés, megnéztük, mennyi az annyi. |
| Minden Batman-rajongónak kötelezővé tennénk ezt az új sorozatot [2024-08-22]A köpenyes lovag első évada a maga nemében egy igazi mestermű. |
| Fordulat jöhet az amerikai elnökválasztáson, Donald Trump is megszólalt [2024-08-22]Az ifjabb Kennedy pénteken tehet bejelentést. |
| Nébih: továbbra is pontatlan az élelmiszertermelő állatok antibiotikumos kezeléseinek dokumentálása [2024-08-22]Magyarországon már 2022 januárja óta előírás, hogy minden élelmiszertermelő állat antibiotikumos gyógykezeléséről jelentenie kell az ellátó állatorvosnak. |
| Neked is gondot okoztak már az üvegen lévő karcolások, festékfoltok? Így könnyen eltávolíthatod [2024-08-22]A körömlakklemosó sokkal többet tud, mint hinnéd. |
| Russell már a futam előtt tudta, hogy túl könnyű [2024-08-22]A saját súlyvesztése is hozzájárult ahhoz, hogy kizárták az F1-es Belga Nagydíjról, de a brit nem hiszi, hogy a Mercedesnek változtatnia kellene. |
| [2024-08-22]A Mercedesnél töltött éveit végigkísérő versenymérnökétől búcsúzik a hétszeres világbajnok a szezon végén |
| [2024-08-22]Hiába értékeli jónak az F1-es szezon első felét, túl sok hibát követett el és pontot dobott el a McLaren pilótája |
| Népszava: A nyugati tőzsde árainál 9 százalékkal drágábban vettük az orosz gázt [2024-08-22] A májusinál kisebb volt az orosz gáz túlárazása a Népszava számítása szerint a nyár elején, de még így is meghaladta a felár az elmúlt évek átlagát. |
| Óriási pofont kapott Nagy Márton növekedési álma, évtizedes mélyponton a beruházások [2024-08-22] Sok jót nem várhattunk a friss beruházási számtól, de még így is meglepő, hogy mennyire rossz adatot közölt a KSH, rosszabbul állunk most, mint a Covid-válság mélypontján. Ez a kormány növekedési vágyait még gyengébbre vághatja vissza, és a nemzetgazdasági miniszter egy nappal korábbi interjúja alapján nem is nagyon várható, hogy javuljon a helyzet egyhamar. |
| Félmillió fát vágtak ki, hogy a Tesla gigagyára megépülhessen Berlin közelében [2024-08-22] Az üzem ellen tiltakozók szerint a Tesla a természetpusztításon túl globális károkat is okoz. |
| Akkorát ütött a kormány a nyugdíjpénztárakon, hogy még most is alig tesznek félre időskorukra a magyarok [2024-08-22] Most is látszik a magánnyugdíjpénztári rendszer letarolása: harmadannyi pénzük van a magyaroknak nyugdíjra, mint amennyi Európában a középérték. |
| Több egészségtelen élelmiszert fogyasztanak a magyarok, mint a chipsadó bevezetésekor [2024-08-22] Csak egy időre tudta a népegészségügyi termékadó az egészségesebb étkezés felé terelni a magyarokat, ráadásul a társadalmi egyenlőtlenségeket is növelte. |
| Felveszi az OTP nevet az egyik legnagyobb szlovén bank [2024-08-22] A szlovén piacon már korábban is jelen volt az OTP két bankkal, most a kettőt összevonták és átnevezték az anyacég nevére. |
| Lecsapott a román fogyasztóvédelem: a kereskedők 80 százaléka sértett szabályt a palackok visszaváltásakor [2024-08-22] Sok román boltban nem engedik visszaváltani a palackokat, vagy csak úgy adnak vissza, hogy a betétdíj árát levásárolhatják. |
| Egy akkora napelemparkot helyezett üzembe az Alteo Nógrádban, amivel megduplázta a naperőművi kapacitását [2024-08-22] Elkezdődött Tereske mellett az új napelempark próbaüzeme. |
| A Pénzügyminisztérium szerint a magyar chipsadó működik, és igazi úttörőnek számít Európában [2024-08-22] A Facebookon védte meg a tárca a több mint tíz éves intézkedést, aminek hatásairól nemrég jelent meg egy nem éppen hízelgő tanulmány. |
| Nem csak a megszakított közösülés megbízhatatlan: csak 70%-ban biztonságosak ezek a készítmények [2024-08-22]A spermicid készítmények olyan speciális hatóanyagot tartalmaznak, amelyek eltorlaszolják a méhnyakat, így megakadályozva a terhességet. |
| Serie A: olasz válogatott védővel erősített az Atalanta! [2024-08-22]A korábbí híreknek megfelelően az Atalanta színeiben folytatja pályafutását a Torino olasz válogatott védője, nevezetesen Raoul Bellanova |
| Borbély Alexandra fürdőruhás fotót posztolt: a színésznő mesés helyen nyaralt [2024-08-22]Borbély Alexandra egy aprócska, magyar községben pihent két szakmabeli barátnőjével. |
| Eredeti szereplővel kap folytatást a Dirty Dancing, így néz ki most a gyönyörű színésznő [2024-08-22]Izgalmas részletek a táncos sikerfilm új részéről! |