Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Direkt36: Az állam is megjelenik Mészáros Lőrincék wellnessapartmanjainak üzletében [2026-01-13]

Mészáros Lőrinc a saját gyerekeinek cégét bízta meg az apartmanok építésével, pénzügyi segítséget pedig a saját vállalatától és a részben az ő tulajdonában álló banktól kap.
 Részletek >

Aldi-igazgató: Az akciókon, fejlesztéseken és szezonális kedvezményeken spórolnak a boltok az árrésstop miatt [2026-01-13]

Veszteségről fog beszámolni a legtöbb nagy élelmiszerlánc, amint kijönnek a 2025-ös jelentések, a plázastop tovább nehezíti a helyzetet. A kistelepüléseken viszont nem ez a gond, ott már a meglévő boltokat fenntartani is kihívás.
 Részletek >

Bejelentette az állam: a szokásosnál gyorsabban jutnak kárpótláshoz a Kósa család tulajdonában lévő cég csődje miatt [2026-01-13]

A követelés teljes összegét megtérítik, a kis- és közepes vállalkozások számára a szokásos felszámolási eljárásnál gyorsabban.
 Részletek >

Megvan mikor lesz vége a durva télnek. Pont ekkor javul meg az idő, itt a frissített időjárás-előrejelzés [2026-01-13]

Már látszik az enyhülés.
 Részletek >

Megérkezett az európai autópiac új királynője: Itt az új Dacia, ami szinte mindenki számára elérhető lehet [2026-01-13]

Újra Európa trónján!
 Részletek >

Közösségi oldalán érkezett a szomorú hír Presser Gáborról [2026-01-13]

Pár hete történt az eset.
 Részletek >

Mandic a magyarok ellen térhet vissza [2026-01-13]

MH/MTI 2026. január 13. kedd. 20:59 A Ferencváros háromszoros olimpiai bajnoka hétfő este a címvédő spanyolok ellen megnyert csúcsrangadó harmadik negyedében lekönyökölte az elmúlt évben a világ legjobbjának megválasztott Alvaro Granadost, amiért csapata négyperces hátrányba is került. Mandic a csoportkör zárófordulójában Izrael ellen, illetve a középdöntő első találkozóján nem ugorhat medencébe, viszont vasárnap, a magyarok...
 Részletek >

A klub ikonja ül le a Manchester United kispadjára [2026-01-13]

Michael Carrick megbízása a szezon végéig szól.
 Részletek >

Rejtélyes viking szuperhajót találtak Koppenhága közelében [2026-01-13]

A tudósok szerint 1410 körül építették.
 Részletek >

[2026-01-13]

Talán kevesen tudják, de Szarvas József jellegzetes tekintete mögött megrázó történet húzódik. A színművész most őszintén mesélt arról, hogy bénulásos kancsalsággal született, ami miatt gyerekkorában kétszer is meg kellett műteni a szemét. Szarvas mindezt a rá jellemző humorral idézte fel a kamerák előtt.
 Részletek >

Klublegenda érkezik a Manchester United padjára [2026-01-13]

A Manchester United labdarúgócsapata Michael Carricket nevezte ki ideiglenes vezetőedzőjeként Ruben Amorim január eleji menesztését követően. A vörös ördögökkel öt angol bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert korábbi kiváló középpályás a szezon végéig veszi át az együttes irányítását. Carrick első mérkőzése a szombati manchesteri derbi lesz.
 Részletek >

Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, az önkormányzat pedig nem segít [2026-01-13]

Harsányi Levente a zuglói hóhelyzetről számolt be, kiemelve, hogy az utak életveszélyesen járhatatlanok, és az önkormányzatnak kellene segítenie a takarításban. A műsorvezető arra figyelmeztette a lakókat, hogy csak nagyon óvatosan közlekedjenek akár gyalog, akár autóval.
 Részletek >

Simon Kornél Kálloy Molnár Péter végakaratáról: [2026-01-13]

Teljesülhet Kálloy Molnár Péter végakarata: a népszerű színművész halála után új szereposztással folytatódik a S.Ö.R. című előadás, ami Péter szívügye volt. A több évtizede sikeres színházi darab egyik új szereplője, Simon Kornél a Blikknek azt mondta, az előadás folytatása egyfajta tisztelgés is a néhai kiváló pályatárs emléke előtt.
 Részletek >

Utolsó másodperces bírói hiba miatt eshetett ki a Szolnok a férfi kosárlabda-Bajnokok Ligájából [2026-01-13]

A Szolnok pályaválasztóként óriási csatában egy ponttal, 86-87-re kikapott az olasz Trieste-től kedden Miskolcon a férfikosárlabda-Bajnokok Ligája rájátszásában, ezzel 2-1-es összesítéssel elvesztette a párharcot, és nem jutott a 16 közé. A meccs egy erősen vitatható bírói ítélettel zárult: 0.3 másodperccel a vége előtt, a Szolnok oldalbedobása után ugyanis úgy tűnt, az olaszok szabálytalankodtak a gyűrűnél labdát kapó Brady Skeensszel, ám a játékvezetők nem ítéltek hibát.
 Részletek >

Koltai Róbert megríkatta a meglepetésével Jordán Tamást [2026-01-13]

Megríkatták Jordán Tamást. S nem valamiféle szerep késztette őt erre, hanem maga az élet. Egészen pontosan a barátja, kollégája, Koltai Róbert. A Nemzet Színésze Balatonfüreden pihent, amikor meglepték őt, hogy aztán a két népszerű művész együtt koccintson Jordán Tamás közelgő, január 15-i, 83. születésnapjára.
 Részletek >

Ez lesz a 2026-os választás menetrendje [2026-01-13]

Április 12-re tűzte ki Sulyok Tamás államfő az országgyűlési képviselő-választást, amely az Alaptörvény szerint a legkorábbi lehetséges időpont. A választás időzítését az is befolyásolta, hogy április 5. húsvétvasárnapra esik, amikor nem lehet szavazást tartani. A választási eljárás részleteit az igazságügyi miniszter rendeletben szabályozza, ám a legfontosabb határidők és határnapok már most ismertek.
 Részletek >

Magasan a legjobb gyümölcs, ami a beleket tisztítja, a puffadást elűzi és mennyire finom az íze [2026-01-13]

A bélműködésre gyakorolt hatása csodás.
 Részletek >

Drámai a helyzet! Az intenzív osztályról szólalt meg Balázs Klári [2026-01-13]

Balázs Klári megható üzenete Korda Györgynek.
 Részletek >

Magyar tehetségekkel találkozott a Paralimpiai Bizottság elnöke [2026-01-13]

MH/MTI 2026. január 13. kedd. 21:29 A 48 éves brazil sportdiplomata
 Részletek >

Rangos nemzetközi díjat kapott Karácsony Gergely [2026-01-13]

Márciusban veheti majd át Hollandiában.
 Részletek >

Vészhelyzet a Nemzetközi Űrállomáson, indul a példátlan mentőakció [2026-01-13]

Csütörtökön hazahozhatják a teljes legénységet.
 Részletek >

A klub egykori ikonja ül le a Manchester United kispadjára [2026-01-13]

Michael Carrick megbízása a szezon végéig szól.
 Részletek >

Tóth Gabi üzent az Eye of the Tiger-előadását kritizálóknak: Hogy legyen tökéletes angol kiejtésem, ha magyarként születtem és nem tanultam angolt? [2026-01-13]

 Részletek >

George Clooney durván nekiment Quentin Tarantinónak [2026-01-13]

Nem kímélte a híres rendezőt.
 Részletek >

A budapesti antifa-támadás elkövetőit bíróság elé állítottak Németországban [2026-01-13]

A német szövetségi ügyészség emberölés kísérletével, bűnszervezet alapításával és súlyos testi sértéssel is vádolja őket.
 Részletek >

[2026-01-13]

Az ünnepi időszak valóságos rémálommá vált Pumped Gabo számára, aki éppen karácsony előtt betegedett le. A testépítő-influenszer annyira legyengült, hogy szinte mozdulni sem tudott, a betegsége miatti fogyása pedig lelkileg is megviselte. Gabónak mégsem ez volt élete legnehezebb ünnepe.
 Részletek >

Gáspár Evelin megkérdezte Szijjártó Pétert, van-e tiszás ismerőse? [2026-01-13]

Szijjártó Péter külügyminiszter Nyíregyházán adott interjút Gáspár Evelinnek a kelet-magyarországi felzárkóztatásról, a szuverenitás megőrzéséről, de a háborúból való kimaradás fontosságáról is beszélt. Az április 12-i választások kapcsán hangsúlyozta: a kormány feladata a választásokig és utána is változatlan marad.
 Részletek >

A csigákat akarta megnézni a kerti medencében a két és fél éves Veronika, kis híján belefulladt a vízbe: kétszer is újra kellett éleszteni [2026-01-13]

Még a Vatikánban is imádkoztak a kis Veronikáért, aki csodával határos módon élt túl egy szörnyű balesetet. A kis híján tragédiával végződött esemény a Pest vármegyei Rádon, a családi házuk kertjében történt még novemberben. A két és fél éves kislány a csigákat akarta megnézni a medencében, amelyet ugyan gondosan letakartak fóliával, de az esőzések miatt a fólián félméteres vízréteg képződött, amely elég volt ahhoz, hogy a kisgyerek majdnem megfulladjon.
 Részletek >

Rejtélyes választási üzenetet küldött Orbán Viktor, íme, a megfejtés [2026-01-13]

A kormányfő egy újabb, némileg rejtélyes választási üzenettel igyekezett lázba hozni a választóit, no meg persze, a kampányában részt vevő politikusat. Mi megpróbáltuk megfejteni. Íme, a tippünk.
 Részletek >

Egymilliárdra biztosították az Attila-kiállítás kincseit [2026-01-13]

Már javában zajlanak a munkálatok a Magyar Nemzeti Múzeum hamarosan nyíló, nagyszabású Attila kiállításának hátterében. A tárlaton festmények, és mintegy 400 különleges műtárgy lesz látható, melyek a hunok királyát, valamint az őt körülvevő egykori világot idézik meg. A kiállítás január 23-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, de addig is minden nap tartogat valamilyen izgalmat. Kedden például egy Észak-Macedóniából érkezett ládát bontottak ki, tele kincsekkel...
 Részletek >

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál [2026-01-13]

MH/MTI 2026. január 13. kedd. 19:42 A Xabi Alonso helyére kinevezett spanyol tréner
 Részletek >

Michael Carrick lett a Manchester United edzője [2026-01-13]

Három meccsen már irányította a csapatot, azokon veretlen maradt.
 Részletek >

Shawn Mendes ezúttal egy brazil szépségbe szerelmes, kézenfogva kapták őket lencsevégre [2026-01-13]

 Részletek >

Grönland nem akarja megadni magát az Egyesült Államoknak, inkább Dániához tartozna [2026-01-13]

A sziget miniszterelnöke válaszolt Donald Trump fenyegetéseire.
 Részletek >

Sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség a csődbe ment Bászna Gabona ügyében [2026-01-13]

Rengeteg termelő került nehéz helyzetbe.
 Részletek >

A Hubble űrteleszkóp az utolsókat rúgja, és megállíthatatlanul közelít a Föld felé [2026-01-13]

A visszaút már elkezdődött.
 Részletek >

Meghalt Orosz István [2026-01-13]

A Szomszédok egykori szereplője 76 éves volt.
 Részletek >

Egy nap felébredt, de nem tudta magáról, hogy kicsoda [2026-01-13]

A színész, aki amnéziát szenvedett.
 Részletek >

Tücsi is bekuckózott a havazás elől: Próbálom megtalálni ebben a borzalmas hidegben a szépséget [2026-01-13]

 Részletek >

Már az Európai Bizottság is arról beszél, hogy béketárgyalásokra lesz szükség Vlagyimir Putyinnal [2026-01-13]

Egyelőre nem látják jelét, hogy az orosz elnök hajlandó lenne tárgyalni velük.
 Részletek >

MVM: Kérhetnek részletfizetést, akiknek megugrik a hideg miatt a gázszámlájuk [2026-01-13]

A diktálós fogyasztók januárban átléphetik a kedvezményes tarifa határát és akkor jóval többet kell fizetniük.
 Részletek >

Újabb szigorítás: könnyebben zárathat be a rendőrség üzletet drog miatt [2026-01-13]

Az új rendelet szerint amíg tart a háborús veszélyhelyzet, addig nem vesznek figyelembe két
 Részletek >

A meteorológusok sem hiszik el, ami jön! Nagyot kapunk a márciustól, megvan a friss időjárás-előrejelzés [2026-01-13]

Ezt hozza a tavasz 2026-ban.
 Részletek >

Felnőtt a Való Világ kubai botrányhőse: így él ma Cristofel [2026-01-13]

Megkomolyodott, maga mögött hagyta a balhés éveket, ma pedig már magánsofőrként dolgozik a Való Világ 5. szériájából megismert VV Cristofel. A Való Világ egykori kubai macsója teljesen új életet él, elégedett, de azért még egy nagy vágyát szeretné beteljesíteni.
 Részletek >

Elképesztő pénzek a magyar fociban: 800 milliós Fradi-ajánlat a védőért, nemet mondott a Győr [2026-01-13]

Javában zajlik a januári átigazolási időszak a labdarúgó-NB I csapatainál is. A címvédő Ferencvárosról Varga Barnabás értékesítése és a Tóth Alexet övező érdeklődések miatt eddig inkább, mint eladóról lehetett hallani. Sajtóhírek szerint azonban a Fradi a napokban konkrét ajánlattal kopogtatott, méghozzá a legnagyobb kihívónál, a Győrnél.
 Részletek >

Aurelio a börtönről és az újrakezdésről [2026-01-13]

Nem a televízióról álmodott, amikor a rácsok mögött ült, sokkal inkább arról, hogyan lehetne más emberként kijönni onnan. Aurelio, aki a TV2 vadonatúj műsora, az Eskü, megváltozom! főszereplője, kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Blikknek arról, mit élt át a börtönévek alatt, és azt is elárulta, hogy a forgatás során egyszer majdnem úgy döntött, hogy feladja.
 Részletek >

[2026-01-13]

Tóth Balázs, a Blackburn labdarúgócsapatának kapusa örül, hogy a közel két hónappal ezelőtti térdműtétje után panaszmentesen, kapott gól nélkül tudott visszatérni az együttese hétvégi FA Kupa
 Részletek >

Meghalt Orosz István [2026-01-13]

76 éves korában elhunyt Orosz István színművész, a magyar szinkron egyik meghatározó alakja.
 Részletek >

Gyermekpornográfiával vádolják a High School Musical sztárját, letartóztatták [2026-01-13]

Rácsok mögött töltötte a karácsonyt a High School Musical egykori sztárja, Matt Prokop, akit szenteste több bűncselekmény gyanújával tartóztattak le. A színész nem először ment szembe a törvényekkel, és most óvadék nélkül tartják fogva egy börtönben. A Disney-sztár már tíz éve nem kapott filmes munkát.
 Részletek >

Felnőtt a ValóVilág kubai botrányhőse: így él ma Cristofel [2026-01-13]

Megkomolyodott, maga mögött hagyta a balhés éveket, és ma már magánsofőrként dolgozik a Való Világ 5. szériájából megismert VV Cristofel. A ValóVilág egykori kubai macsója teljesen új életet él, elégedett, de azért még egy nagy vágyát szeretné beteljesíteni.
 Részletek >

Mi Ausztrália fővárosa? Földrajzi kvízünkre csak a tájékozottak tudják a válaszokat [2026-01-13]

Ezekre a kérdésekre nem mindenkinek megy elsőre a válasz.
 Részletek >

Leálltak a repülőterek a kíméletlen időjárás miatt: sok magyar repül innen [2026-01-13]

Két szomszédos repülőtér zárt be.
 Részletek >

Extrém helyzet alakult ki Ferihegyen: fűre csúszott Boeinget mentenek [2026-01-13]

A repülőgép elakadt, ezért nem tudott önerőből továbbhaladni.
 Részletek >

Magával sodorta a lavina, a kutyusa is vele volt: fejkamerával rögzítette az egészet [2026-01-13]

Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj.
 Részletek >

Az első fecske: íme, Razgatliogluék Pramac Yamahája [2026-01-13]

A Yamaha szatellit csapata rántotta le elsőként a leplet a 2026-os festéséről: Jack Miller és a WSBK-ból érkező Toprak Razgatlioglu lila-kék motorokkal szállnak harcba.
 Részletek >

Doohan-búcsú, Cadillac-festés [2026-01-13]

Elköszönt Doohantől az Alpine, tesztfestést villantott a Cadillac, letartóztatták egy korábbi F1-es pilótát, online támad Dan Ticktum, Hadjar felidézte kínos hibáját
 Részletek >

Digitális pénzügyek Magyarországon: Innováció és biztonság kéz a kézben [2026-01-13]

A magyar lakosság több mint fele (56%) ismeri a fizetési kérelem fogalmát, és a digitálisan affinis internetezők...
 Részletek >

Keresik a 2025-ös év legütősebb videós hirdetéseit [2026-01-13]

Harmadik alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális Videó Munkacsoportja, amely a 2025-ös év...
 Részletek >

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére [2026-01-13]

MH/MTI 2026. január 13. kedd. 18:38 A jubileumi tizedik alkalommal sorra kerülő futófesztivál résztvevői a Budakalászi Sportcsarnoktól rajtolnak, az Omszki-tótól a Duna-part érintésével haladnak tovább, és az ország egyik legszebb hídján, a Megyeri hídon is átfuthatnak.
 Részletek >

A Feng Shui szerint ez a növény hozhat szerencsét és harmóniát otthonodba [2026-01-13]

Esztétika és spirituális harmónia egy különleges növény társaságában
 Részletek >

Akár az idei nyár sorsát is eldöntheti a mostani extrém hideg [2026-01-13]

Balatonnyi mennyiségű hó hullott az elmúlt héten az országra.
 Részletek >

Meghalt Ai, a rendkívüli intelligenciájáról ismert csodacsimpánz [2026-01-13]

A különleges állat 49 éves volt.
 Részletek >

Kálloy Molnár Péter halálát követően is folytatódik a színész kedvenc darabja [2026-01-13]

Bejelentést tett Gáspár András.
 Részletek >

Sorra hívják be az európai országok külügyminisztériumai az iráni nagyköveteket [2026-01-13]

Egyre több vezető ítéli el a tüntetők elleni erőszakos fellépést.
 Részletek >

Egyre közelebb az év egyik legjobban várt eseménye [2026-01-13]

Hamarosan a könyvesboltokban Thomas Pynchon Ellenfényben című regénye.
 Részletek >

György László: Európa-szerte csodájára járnak a szegénység elleni küzdelmünknek [2026-01-13]

Csendben történt egy fordulat Magyarországon a kormánybiztos szerint.
 Részletek >

Újra folyik a nyers kőolaj Horvátország felől Szerbiába [2026-01-13]

Az amerikai kormányzat szankciói után Washington határozott idejű engedélyével indult újra az energiahordozó szállítása. A horvát gazdasági miniszter szerint országuk elsődleges érdeke, hogy a szerb finomító zavartalanul működjön, az amerikai szankciókat viszont továbbra is be fogják tartani.
 Részletek >

Horror Mélykúton: saját kutyái falták fel az elhunyt férfit [2026-01-13]

A férfi már egy hete halott lehetett, mire rátörték az ajtót.
 Részletek >

Önmerénylet, gömbhalstratégia: most durvulhat be a kampány [2026-01-13]

Nagyobbnak akar látszani a Fidesz, mint amekkora valójában. Magyar Péter most csak trollkodik, de lehet, hogy már ezzel is sikerült megakasztani a hatalmi gépezetet, az ellenzéki vezető pedig előre figyelmeztet: van miért tartani a kormánypárttól. Mi a politikai önmerénylet? Jöhet egy alkotmányos puccs? Metz Rudolf közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével és Mikecz Dániel politológussal, az ELTE TK Politikatudomány Intézetének főmunkatársával Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.
 Részletek >

Kaczynski: Zbigniew Ziobro nem számíthat igazságos perre Lengyelországban [2026-01-13]

Az ellenzéki vezető szerint rákbeteg a Magyarországra menekült volt igazságügyi miniszter, ezért ha letartóztatnák, akkor abba akár bele is halhatna.
 Részletek >

Meghalt Kolosi Tamás, a Líra és a Tárki alapítója [2026-01-13]

Nyolcvanéves korában hunyt el a szociológus hosszan tartó betegség után.
 Részletek >

Oscar-jelölt rendező készített dokumentumfilmet a Polgár lányok életéről a Netflixre [2026-01-13]

A sakk királynője című film februárban kerül fel a streamingplatformra.
 Részletek >

Magyarok írták a designtörténelem egyik fontos fejezetét: 100 éves a világ leghíresebb csőbútora [2026-01-13]

A világhírű Breuer Marcell mellett két, eddig alig ismert berlini magyarnak is kulcsszerepe volt a bauhausos csőbútorok elterjesztésében. Véletlenek sora segített nemrég a történet kibogozásában.
 Részletek >

Szász János: Schadlék irodája egyszer csak levont egy magas összeget a számlámról [2026-01-13]

Látogatóba tért haza Szász János rendező, miután négy éve a családjával Amerikába emigrált, amikor a rendőrség házkutatást tartott a házukban. Most egy interjúban beszélt az eljárásról és arról, bár még mindig van benne sértettség, megérte elköltözni az országból.
 Részletek >

[2026-01-13]

A világhírű Jörg Widmann az egyik legtöbbet játszott kortárs zeneszerző, ráadásul klarinétszólistaként is pótolhatatlan. A Budapesti Fesztiválzenekar élén többek között saját, a testvérének komponált hegedűversenyét vezényli január 16-án, 18-án és 19-én a Müpában. A magyar klasszikus zenei közeg őszinteségéről, békéről, háborúról és a zene nyújtotta reményről is beszélgettett vele Csabai Máté.
 Részletek >

Mihez kezdjünk az apánkkal, akivel nem tudunk szót érteni? [2026-01-13]

A világ legrosszabb embere rendezőjének új alkotása, az Érzelmi érték egy nem minden derűt nélkülöző családi dráma és egyben szerelmeslevél a filmezéshez, amelyben könnyeden és fesztelenül beszél olyan nehéz témákról, mint a transzgenerációs traumák kísértő öröksége vagy a művészet terapeutikus hatása. Kritika.
 Részletek >

5 milliárd forintért kelt el egy ritka Superman-képregény, amelyet egykor Nicolas Cage-től loptak el [2026-01-13]

Az Action Comics 1938-as első száma volt az a képregény, amelyben először szerepelt Superman karaktere. A példány egykor Nicolas Cage tulajdona volt, de 2000-ben ellopták tőle, és csak egy évtizeddel később kapta vissza.
 Részletek >

Brigitte Bardot erotikus sikolyai, rendhagyó Momo az Örkényben, komikus nagyopera a Müpában [2026-01-13]

A HVG kulturális ajánlójában szerepel színházi előadás, klasszikus és popzenei program.
 Részletek >

Meghalt Erich von Däniken [2026-01-13]

A földönkívüliekkel kapcsolatos elméleteiről ismert svájci író 90 éves volt.
 Részletek >

Mackóalsófelső-háború [2026-01-13]

Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénes az új év első teljes hetén az alábbi készletből meríthet ihletet: valóságferdítés, ígéretcunami, olajháború, hiúznyom, jégkorszak.
 Részletek >

Nagy Ervin Vidnyánszky Attila kihívására: [2026-01-13]

A színész kiállna vitázni a Nemzeti Színház főigazgatójával, de van egy feltétele.
 Részletek >

Kórházba került Fenyő Miklós [2026-01-13]

Fenyő Miklós, a Hungária frontembere tüdőgyulladást kapott.
 Részletek >

Leonardo DiCapriót és George Clooney-t is legyőzte Timothée Chalamet, Golden Globe-ot nyert a Kamaszok is [2026-01-13]

A legtöbb díjat azért Leonardo DiCaprio filmje, az Egyik csata a másik után vitte haza. A színésznők között is meglepetésgyőzelem született, díjazták a K-Pop démonvadászokat is. Átadták a Golden Globe-díjakat.
 Részletek >

Meghalt Erich von Däniken svájci sikerkönyvíró, az ufók megszállottja [2026-01-13]

90 éves korában meghalt a földönkívüliekkel kapcsolatos elméleteiről ismert Erich von Däniken svájci író szombaton a Bern kantonban található Unterseen kórházában
 Részletek >

Rangos amerikai díjra jelölték az Árva című Nemes Jeles-film operatőrét, Erdély Mátyást [2026-01-13]

Az Amerikai Filmoperatőrök Szövetsége a legrangosabb díjára terjesztette fel Erdély Mátyást, aki már a Saul fián és a Napszálltán is együtt dolgozott Nemes Jeles Lászlóval.
 Részletek >

[2026-01-13]

 Részletek >

Tudod, mivel járna, ha elveszítenéd a munkádat? Tényleg tudod? [2026-01-13]

A Nincs más választás gonosz, ugyanakkor halálosan vicces film arról, milyen ma családfenntartónak lenni a kapitalizmusban, pláne, ha az ember rossz lóra tett
 Részletek >

Park Chan-Wook: Tartok tőle, hogy egyszer eljön a nap, amikor az AI letarolja a filmipart. És kevés túlélő lesz [2026-01-13]

 Részletek >

Hogy került a nürnbergi per a Parlamentbe? És főleg mennyiért? [2026-01-13]

Magyarországi helyszíneken forgatták a Nürnberg című filmet, de nem árulják el, mennyiért költözött be a stáb a Parlamentbe.
 Részletek >

Február 6-án temetik el Tarr Bélát [2026-01-13]

A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák filmre vivőjét a Fiumei úti sírkertben helyezik végső nyugalomra.
 Részletek >

Epres Panni fekete csipkés ruhájára nincsenek szavak: így tündökölt Az Év Sportolója Gálán [2026-01-13]

Epres Panni fantasztikusan mutatott csipkés fekete ruhájában Az Év Sportolója Gálán.
 Részletek >

Melyik reggeli a vércukrod barátja: a tojás vagy a zab? [2026-01-13]

A reggeli nem csak az energiaszinted, hanem a vércukorszinted szempontjából is kritikus étkezés. Két népszerű választás, a rántotta és a zabpehely, alapjaiban különbözik a vércukorszintre gyakorolt hatás szempontjából. Dietetikusok szerint nem csak az számít, mit eszel, hanem az is, hogyan és mivel párosítod reggelidet.
 Részletek >

Egy hajszál döntött Márton Luana javára, ám Szoboszlai Dominik Kós Hubert közelébe sem ért [2026-01-13]

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) kedden a honlapján közzétette a Év Sportolója-szavazás végeredményeit.
 Részletek >

Fogyókúrás injekciók: csodaszerek vagy időzített bombák? [2026-01-13]

Az elmúlt években a fogyókúrás injekciók valóságos forradalmat indítottak el a súlycsökkentés világában. Ezek a gyógyszerek, amelyeket eredetileg 2-es típusú cukorbetegség kezelésére fejlesztettek ki, étvágycsökkentő hatásuk miatt mára rendkívül népszerűek lettek a fogyókúrázók körében. De vajon tényleg csodaszerek, vagy csak átmeneti megoldást nyújtanak? Egy friss kutatás most alaposan körbejárta a kérdést, és az eredmények nem mindenki számára lesznek megnyugtatóak.
 Részletek >

Debrecenben tanuló iráni fiatalok demonstráltak az otthoni rezsim brutalitása ellen [2026-01-13]

Debrecen belvárosában január 12-én iráni egyetemisták tartottak szolidaritási megmozdulást, hogy felhívják a figyelmet az otthoni rezsim brutalitására. A demonstráció résztvevői békésen tiltakoztak az iráni kormány elnyomó intézkedései ellen, és köszönetet mondtak a városnak, amiért biztonságos teret biztosított számukra.
 Részletek >

Nem aprózta el [2026-01-13]

Nem mindennapi ajándékkal lepte meg a 30 éves feleségét Kis Grófo: az énekes ismét megmutatta, hogy nála a szerelem és a nagyvonalú gesztusok kéz a kézben járnak. A mulatós a szerelme kerek születésnapjára egy látványos ékszert választott, az ünnepelt mosolya pedig mindent elárult.
 Részletek >

Közzétették Tarr Béla temetésének részleteit: ekkor vesznek végső búcsút a rendezőtől [2026-01-13]

2026. február 6-án, 14 órakor vesznek végső búcsút Tarr Bélától, a magyar filmművészet egyik legnagyobb alakjától a Fiumei úti sírkertben
 Részletek >

Előkerült a Gyálról eltűnt idős nő: drónokkal, kutyákkal, terepjárókkal keresték [2026-01-13]

Jó hírek érkeztek a hétfőn az otthonából eltűnt idős nőről. A 77 éves Perjési Józsefné január 12-én, 15-16 óra között a gyáli otthonából ismeretlen helyre távozott, és nem lehetett tudni róla semmit.
 Részletek >

A Duna közepén úszó jégtömbön álldogált egy férfi a Margit híd alatt [2026-01-13]

Fittyet hányt a tiltásra az a férfi, aki kedden a Duna jegére merészkedett Budapesten. Az esetről a HVG egy olvasói fotója nyomán értesítette a rendőrséget, de mire a hatóságok a helyszínre értek, a férfinak nyoma veszett.
 Részletek >

Igazi rémtörténet, újra lecsapott a duguláselhárító maffia: 624 ezer forinttal húzták le Krisztinát [2026-01-13]

Krisztina egyedül volt otthon, így nem mert szembeszállni a duguláselhárító maffiával, amely 624 ezer forintot követeltek tőle egy másfél órás munkáért. A két férfi addig nem tágított, amíg a nő nem utalta át nekik a pénzt.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6      Következő >   Vége >>

Archívum:Január 14 [13] 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 December 31 30 29 28 27 26 25 24


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    terhes szexpartner    Viki pribelszki    telefonsex ingyen    Szexpartner    Bicikli    masszazs udvarhely    Budapest apartments for rent    Kabul sárkányai Budapest felett    Párkány szex    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    hB    Ii    sweet.tv    fauszt    szexpartner fauszt   


Most keresik: Viki pribelszki    terhes szexpartner    Kabul sárkányai Budapest felett    sturovo sex partner    Szexpartner    Bicikli    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    Sex udvarhely    hB    Ii    sweet.tv    parkany sexpartner    telefonsex ingyen    fauszt    szexpartner fauszt    masszazs udvarhely    Párkány szex   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2026 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)