| A nácitlanítás nagyobb dicsőségére Afrikai Hadtestre nevezik át az oroszok a Wagnert [2024-01-30] Ez egyfelől szépen összefoglalja, hogy az orosz zsoldoscsapatok elsődleges működési területe Afrika, ugyanakkor az átnevezés igen sajátosra sikeredett, hiszen Afrika-hadtestnek (Afrika Korps) utoljára a Rommel alatt a kontinens küzdő német haderőt hívták a második világháborúban. |
| Sötét tragédia [2024-01-30]Az elsődleges adatok szerint a hároméves gyermek halálát idegenkezűség okozta, a 40 éves nő pedig öngyilkos lett. |
| Mi történt? Szijjártó Péter hiába szállt helikopterre, megváratta a delegációt Dunakeszin [2024-01-30]Késett a Dunakeszin tartott bahreini delegációs vacsoráról Szijjártó Péter külügyminiszter, amikor ungvári találkozóját követően helikopterrel repült vissza Dunakeszire. |
| Hét év után megszületett az elsőfokú ítélet a Pillangó utcai metróbaleset ügyében [2024-01-30]Hét évvel azután, hogy a budapesti M2-es metróvonalon a Pillangó utcai állomáson beleütközött egy ott várakozó szerelvénybe egy másik, és a baleset következtében 21 személy megsérült, most megszületett az elsőfokú ítélet. |
| Így rabolta el a Wellhello sztárja Nagy Alexandra szívét: sosem hallott részletek a szerelmesekről [2024-01-30]Nagy Alexandra csak ritkán enged betekintést magánéletébe, most azonban kivételt tett és még soha nem hallott részletek osztott meg két éve tartó párkapcsolatáról. |
| Fétispartin járt Lakatos Márk: leplezetlen őszinteséggel mesélt arról, mire vágyott leginkább [2024-01-30]Nem mindennapi fotót osztott meg magáról a közösségi oldalán Lakatos Márk. |
| [2024-01-30]Az italbolt szerint a rasszista felirat azért került ki a kijelzőre, mert a LED-panelt feltörték. |
| Eltűnt egy fiatal nő, Makai Petra Alexandra - Ön látta? - fotó [2024-01-30]A rendőrök a lakosság segítségét kérik a 24 éves nő megtalálásához. |
| Megállítottak egy autóst Salgótarjánban, olyan részeg volt, hogy a rendőrök is alig hitték el [2024-01-30]Ritkán mutat ilyen magas értéket a műszer. |
| Vádat emeltek a lehajtót elnéző kamionos ellen, aki súlyos balesetet okozott - videó [2024-01-30] Egy másik kamionnal ütközött össze. |
| Döbbenetesen más volt: régi fotó került elő Tolvai Reniről [2024-01-30]Az énekesnő egy régi képet közölt. |
| Visszatér a piaci körforgásba az MSI MPOWER alaplapszériája [2024-01-30]A cég egy microATX-es konstrukcióval készül, amely a megfizethetőséget és a 8 GHz-es RAM-okat tereli egy kalap alá. |
| Visszarendeli az IBM a vezetőket az irodába [2024-01-30]Erős ultimátumot kaptak a home office-hoz szokott kollégák. |
| Majdnem akkora, mint a Mol-torony, pedig ez csak egy lapát: 131 méteres lapátot építettek szélturbinákhoz [2024-01-30] Sosem készült még szárazföldi turbinához olyan hosszú lapát, mint amekkorával a kínai Sany Renewable Energy rukkolt elő. |
| 12 napja maradt a Hatoslottó nyertesének, hogy jelentkezzen a közel 2 milliárd forintos nyereményéért [2024-01-30]A nyertesnek a sorsolást követően 90 napja van arra, hogy hívja az úgynevezett nagynyertes vonalat. |
| Napi balfék: Karácsonyék pulykaszemüvege [2024-01-30]Sértegetik az utasokat. |
| [2024-01-30] A Schadl-ügyben a bűnösségüket korábban már beismerő szereplők, köztük végrehajtók büntetési tételeit tárgyalta a másodfokú bíróság. Az első fokon kiszabott büntetéseket az ügyészség súlyosbítaná, az ügyvédek viszont egyetértenek abban, hogy Schadl György a valódi bűnös. A vádlottak pedig megbánták, amit tettek. |
| Első fokon felmentették a hét évvel ezelőtti, Pillangó utcai metróbaleset vádlottjait [2024-01-30] Az ügyész fellebbezett, így az eljárás másodfokon folytatódik. |
| Győrfi Pált is méreti a Fidesz Karácsony Gergely lehetséges kihívójaként [2024-01-30] Győrfi Pál azt mondta, nem kapott felkérést. |
| Anya és hároméves gyereke holttestére bukkantak Jászszentandráson [2024-01-30] Az ügyben emberölés miatt büntetőeljárást indult. |
| Adott egy mankót az MNB a forintnak, amely köszöni szépen, és erősödik [2024-01-30] Kamatdöntés után forinterősödés. |
| Döbbenetes bejelentést tett az aranyról világ legnagyobb ékszerkereskedője [2024-01-30]A Pandora nagy változtatást közölt ékszerei kapcsán. |
| Egyre nagyobb a baj a Lidlnél az áruhiány miatt [2024-01-30]Mutatjuk a részleteket. |
| A West Ham támadójával erősítene a Lyon a Deadline Day lezárta előtt [2024-01-30]Angol sajtóértesülések szerint Franciaországban folytathatja a karrierjét a West Ham szélső támadója, miután Said Benrahma játékjogáért bejelentkezett az Olympique Lyon |
| Több szabályrendszerben is a világ legjobbja az Év hazai kick-boxosa [2024-01-30]A 2023 legjobb hazai férfi kick-boxosának választott Fésű Lajos sportágában az a versenyző, aki több tatamis szabályrendszerben is a legmagasabb szinten letette már a névjegyét. Technikai képzettsége átlagon felüli, emellett mindig sikeréhes és alázatos. Az év végi portugáliai vb-n a light-contact és kick-light szakágakban is első lett. A rijádi, III. Küzdősportok Világjátékán pedig a pointfighting... |
| Amikor a bürokrácia közbeszól: egy névváltás okozott problémát a napelemes pályázatnál [2024-01-30] Átalakult a kivitelező cég, a rendszer pedig nem tudta ezt jól kezelni. Állítólag nem egyedi a probléma. |
| [2024-01-30] Megvan a bérmegállapodás a MÁV-nál, a volános szakszervezetek azonban még hezitálnak az aláírással. |
| Mérlegen - Sárközi Ákos és Kalocsai Zoltán arról, mitől "fine" a fine dining [2024-01-30] Hogyan alakította át A Mackó és más éttermi filmek, sorozatok a vendégek elvárásait? Hogyan épül a csapat, hogyan készül egy Michelin-csillagos menü? Megéri-e a konyhák magasiskoláját működtetni? Mind kiderül üzleti podcastunk évadnyitójából. |
| 14 ok a felkeléskor jelentkező mellkasi fájdalom hátterében: mindig komolyan kell venni [2024-01-30]A mellkasi fájdalom mögötti leggyakoribb okokat sorolta fel a szakorvos. |
| Változás a Vasdámáknál: Mercedes-junior érkezik [2024-01-30]Parc Fermé: Változás a Vasdámáknál: Mercedes-junior érkezik |
| [2024-01-30]Gerhard Berger szerint az üldözők közül a Ferrari lehet a legjobb helyzetben, de ha nem hibázik a Red Bull, akkor nem lehet legyőzni 2024-ben sem. |
| Kíméletlenül, egy elképesztő akcióban csapott le az izraeli kommandó [2024-01-30]Megdöbbentő lépésre szánták el magukat a terroristák. |
| Terítette lapjait a biztosítási piac forradalmára [2024-01-30]Ambiciózus a cél Keszthelyi Erik előtt: egymillió online szerződés megkötése három év alatt. |
| Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt. 2023-ban [2024-01-30]Több, mint kétmillió utast szállított tavaly a hajózási társaság. |
| Bill Murray-vel érkezett a Szellemirtók-film legújabb előzetese [2024-01-30] |
| Amerikába repült útlevél, vízum és jegy nélkül [2024-01-30]Az orosz állampolgár maga sem emlékszik arra, hogyan szállt fel a gépre Koppenhágában. |
| Fontos bejelentést tett Lázár János, egy óriási kérdés viszont nyitva maradt [2024-01-30]Megszületett a megállapodás a szakszervezetekkel. |
| Döntött a jegybank, száguld a forint [2024-01-30]Meglepő lépést tettek Matolcsy Györgyék. |
| Zanzibár szigetén rendezhetnek több évtized után afrikai Formula [2024-01-30]1993 óta nem járt a kontinensen a száguldó cirkusz mezőnye. |
| A Boeing miatt kerülhetetett veszélybe a légi közlekedés [2024-01-30]Jobban oda kell figyelni a meghibásodásokra a jövőben. |
| Egy unatkozó tinédzser törte fel a Demokratikus Koalíció honlapját [2024-01-30]Nem akart rosszat. |
| Nyolcvan éves lenne, de csak kilenc jó év jutott neki [2024-01-30]Maga vetett véget az életének. |
| Megbénították Franciaországot a Macron és Brüsszel ellen tüntető gazdák [2024-01-30]A francia elnök megígérte, hogy beszél Ursula von der Leyennel az Európát elárasztó ukrán termékekről, de a tüntetők nem hisznek neki. |
| Szijjártó Péter: Hosszú még az út egy magyar-ukrán csúcstalálkozóig [2024-01-30]Akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat - vélekedett a külügyminiszter. |
| Mire készül máris Krausz Gábor? Lepleződött a nagy titka, de mit szól ehhez Mikes Anna... [2024-01-30]Lencsevégre kapták ott. |
| Megtört a csend: Koltai Róbert kedvese kiakadt, mert Pogány Judit az ő párjával akart megöregedni [2024-01-30]Koltai Róbert szerelme ezt mondta ki. |
| Kiszúrták a rajongók: Babát vár a gyönyörű színésznő? (kép) [2024-01-30]Elindultak a találgatások. |
| Különleges recept: lekvárral töltöttük meg a csörögét [2024-01-30]Fontos, hogy a tésztából semmiképpen ne spóroljuk ki a rumot, mert sülés után ropogósabb lesz tőle a csörögefánk. |
| Kajdi Csaba elhagyta az országot, ő az a gyönyörű nő, akivel megtette [2024-01-30]Könnyfakasztó. |
| Sötét tragédia: Anyát és gyermekét találták holtan egy jászszentandrási családi házban - a gyereket megölték [2024-01-30]Az elsődleges adatok szerint a hároméves gyermek halálát idegenkezűség okozta, a 40 éves nő pedig öngyilkos lett. |
| Nagy a baj: gondnokság alá helyezték Alain Delont [2024-01-30]Az utóbbi időben igencsak feszült a helyzet a Delon családban, ezért jobbnak látta a bíróság, ha a 88 éves színészlegendát gondnokság alá helyezik. |
| Tíz százalékra vágta az alapkamatot az MNB, most már a bankokon a sor, változnak a törlesztőrészletek [2024-01-30]A piaci várakozásoknál kisebb mértékben, 0,75 százalékkal 10,0 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. Ez alapján is jöhet azonban az újabb kamatvágás a hiteleknél is |
| Még tart a balatoni jégkorszak: csak lassan olvad a tó jege [2024-01-30]Igencsak lassú tempóban, de annál látványosabban olvadozik a jég a Balatonon és környékén. |
| Szívesebben jegyzetelünk papírra, mint okoseszközre, de egyre többen felismerik a digitális jegyzetek előnyeit [2024-01-30]Jobban megjegyezzük, amit papírra írtunk le, és szeretjük is a papírra való jegyzetelés érzését, de a 20 és 29 év közöttiek már majdnem egyforma arányban (54% és 46%) oszlanak meg a papír alapú és a digitális jegyzetelés előnyben részesítése szempontjából |
| Hogyan előzhető meg a demencia és Alzheimer-kór? [2024-01-30]A felnőttkori feledékenység megnehezítheti a munkavégzést és a mindennapi teendők hatékony elintézését, de negatív hatással lehet a társas kapcsolatokra is. |
| Változás szele fúj: jókora követ hajítottak a hazai biztosítási piac állóvizébe [2024-01-30]A Várkert Bazárban, nagyszabású, konferenciával egybekötött sajtótájékoztatón tett kedden olyan bejelentést a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., ami megváltoztathatja a teljes hazai biztosítási, pontosabban biztosítás közvetítői piacot. Azt, amit eddig a biztosításokról, azok megkötéséről, felülvizsgálatáról és frissítéséről tudtunk, részben el lehet felejteni. Legalábbis a rendezvényen elhangzott ígéretek ezt sugallják. Óriási verseny indulhat az ügyfelekért, kérdés, mit lép a hazai biztosítási alkuszok piacán lévő többi régi szereplő, mint a Netrisk, vagy a CLB. |
| Visszatér a sétáló halál! Nem hiszi el, ki próbálja megint megakadályozni [2024-01-30]Februárban az AMC két várva várt sorozatot is műsorra tűz. A The Walking Dead univerzum rajongói hosszú kihagyás után újra Rick Grimes szerepében láthatják Andrew Lincolnt a The Walking Dead: The Ones Who Live sorozatban, míg a Fargo 5. évada a Mad Menből is ismert Jon Hamm főszereplésével tér vissza. |
| [2024-01-30]Az átütő sikert nem a popkarrierje hozta meg Bencének. |
| Top 50-es körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök Szilsárkányban [2024-01-30]A csornai rendőrök körözési akcióban fogták el a 42 éves férfit. |
| Shea Bradley-Farrell: Magyarország szerencsés, hogy olyan vezetője van, mint Orbán Viktor [2024-01-30]Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint az EU Magyarország gazdaságának tönkretételével fenyeget, lábbal tiporja szuverenitását, és figyelmen kívül hagyja a magyar polgárok egyértelmű akaratát. |
| Madárral ütközött és kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten [2024-01-30]A repülőgép fedélzetén 58 utas és 5 fős személyzet utazott. |
| Börtönbe csempészett drogot egy Pest vármegyei díler [2024-01-30]Az egyik rab bízta meg ezzel, és fizetett neki ezért. |
| Karácsony: Megszűnik a BKK-diákbérlet, a 945 forintos vármegyebérletet vehetik majd a tanulók [2024-01-30] Részleteket árult el a Budapest-bérlet körüli főváros-minisztérium megállapodásról a főpolgármester. A szabályok kidolgozása még várat magára, de néhány dolog már biztos: a diákoknak szánt BKK-bérletnek vége, csak a bérletekre vonatkozik a felek megállapodása, a napijegyekre nem, és férőhely-kilométer alapon fog osztozkodni a közös bevételeken az állam és a főváros. |
| Ukrán külügyminiszter Toroczkainak: [2024-01-30] Dmitro Kuleba üzent Szijjártó Péternek is. |
| Az olasz külügyminiszter azt mondja, már Szijjártóval is beszélt a lábbilincsben bíróságra vitt tanárnő ügyében [2024-01-30] Tényleg diplomáciai szintre jutott a lábbilincsben elővezetett olasz szélsőbaloldali aktivista ügye, berendelték a római magyar nagykövetet és már Szijjártó Péterrel is beszélt Antonio Tajani olasz külügyminiszter. A nő apja már tavaly ősz óta próbálja felhívni a figyelmet a magyar börtönállapotokra, amelyben lánya raboskodik. |
| Kiderült, ki lett az Országos Bírói Tanács új elnöke [2024-01-30] Zárt ülésen választották meg a megerősödött jogköröket kapott testület elnökét. |
| "Schadl miatt lett ez az évszázad büntetőügye, és a társadalomra is elsősorban az az oldal veszélyes" - másodfokon a bűnösségüket beismerő végrehajtók pere [2024-01-30] A Schadl-ügyben a bűnösségüket korábban már beismerő szereplők, köztük végrehajtók büntetési tételeit tárgyalta a másodfokú bíróság. Az elsőfokon kiszabott büntetéseket az ügyészség súlyosbítaná, az ügyvédek viszont egyetértenek abban, hogy Schadl György a valódi bűnös. A vádlottak pedig megbánták, amit tettek. |
| Svéd NATO-csatlakozás: Szijjártó nem lát okot a rendkívüli ülésre, csütörtökön mégis kitűzhetik [2024-01-30] Az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülést Kövér Lászlónak mindenképpen össze kell hívnia, de az minden bizonnyal határozatképtelen lesz. |
| A végstádiumú rákkal küzdő Shannen Doherty végre jó hírt közölt az állapotáról [2024-01-30]Shannen Doherty szervezete jól reagál egy új kezelésre. |
| Dallos Bogi álomszép Daalarna estélyiben bálozott: összeöltözött édesanyjával [2024-01-30]Dallos Bogi a férjével, barátaikkal és a szüleivel vett részt az I. Győri bálon. |
| Az utasok jobban járnak, de Karácsony Gergely eladta a jövőt Lázár Jánosnak [2024-01-30] A fővárosiak új, olcsóbb szuperbérletet kapnak a vármegyebérlet képében. A BKK csökkenti a Budapest-bérlet árát, még árverseny is kezdődhet, ha a MÁV beszáll. A főpolgármester végső soron feladta a főváros önálló tarifapolitikáját, a bevezetendő rendszerben csak a kormány politikai akaratán múlik, elszipkázza-e a kritikus bevételeket, és keresztbe tesz-e a fővárosnak ez elszámolásokkal. Amelyek részleteit még ki sem dolgozták. |
| A jegybank elóvatoskodta a kamatvágást, egyre nagyobb a reálkamat [2024-01-30] Marad a lassúnak tekinthető kamatvágási tempó, nem mérséklődik 10 százalék alá az alapkamat. |
| Elsők között repül rá a 2 nm-es TSMC node-ra az Intel [2024-01-30]A vállalat úgy néz ki, hogy már nem ragaszkodik a házon belüli gyártástechnológiához, ha van jobb alternatíva. |
| Sikeresen beültette a Neuralink az első chipet az emberi agyba [2024-01-30]A páciens jól van. |
| Jócskán megugorhat a számítógépek ára, az ok a Windowsban keresendő [2024-01-30] Nagyobb számítási kapacitást igényelnek majd a mesterséges intelligenciás képességekkel felruházott PC-k, például alap lesz a 16 GB RAM megléte |
| Gondolta, még átcsúszik a piroson Nyíregyházán, pont a rendőröket sikerült feltartania - videó [2024-01-30]A rendőrök még utána sem fordultak, a sofőr már magától félreállt. |
| Sport: A szlovén [2024-01-30]Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó... |
| Sport: Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében [2024-01-30] |
| Sport: Négy mérkőzéssel készül az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott [2024-01-30] |
| A példaképpé válás útján halad a tavalyi év kick-boxos felfedezettje [2024-01-30]Az elmúlt esztendőt megelőzően nem feltétlenül Zajácz Bence neve került elő az első között, amikor arról volt szó, hogy egy adott kick-box világversenyen kik lehetnek a legbiztosabb magyar éremszerzők. Azonban 2023 októberében minden megváltozott, hiszen a fiatalember |
| 94 éves lett Gene Hackman, ezek a legjobb filmjei - fotók [2024-01-30]A Francia kapcsolat és a Nincs bocsánat című filmekért kapott Oscar-díjat. |
| Jókai Mór életre kelt! - fantasztikus videón a Most vagy soha! egyik hőse [2024-01-30]Mutatjuk az exkluzív videót. |
| Gyámság alá helyezte a francia bíróság Alain Delont [2024-01-30]A legendás színész állapota egyre romlik. |
| Elárulta a kormány, miért kell valójában Paks II. [2024-01-30]De kiderült az is, mi lesz a naperőművekkel. |
| Londonban lelőttek a rendőrök egy számszeríjjal fenyegetőző férfit [2024-01-30]Többen is megsérültek az akció közben. |
| Neymar csapattársa volt, most Magyarországra szerződhet a brazil válogatott támadó [2024-01-30]A honi bajnokságban jelenleg utolsó helyezett csapat sejtelmes poszttal jelentkezett be. |
| Elképesztő, hogy mit műveltek az orosz bankok [2024-01-30]Két éve az ágazati nyereség csaknem 90 százalékkal zuhant. |
| Akár emberről emberre is terjedhet az Alzheimer-kór? [2024-01-30]Orvosi baleset is állhat a háttérben. |
| Budapesti kávézóban fotózták le Eddie Redmayne-t [2024-01-30] |
| Hétszeresen körözött férfit fogott el a rendőrség [2024-01-30]Még a rendőrök is meglepődtek. |
| Francia válogatott beállóval erősítette meg keretét a Szeged [2024-01-30]A rutinos játékos tavasszal pályára lépett az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. |
| Nyáron megnyílik Spielberg kedvenc magyar grófjának felújított kastélya [2024-01-30]A Nemzeti Színház és az Operaház vezetője szereposztó díványokat tartott fenn. |
| Molnár Gusztávra újra rátalált a szerelem [2024-01-30]A színész úgy érezte, nem érdemli meg, hogy szeressék. |
| Minden magyar életéről döntött most a jegybank [2024-01-30]A szakértők nem erre számítottak. |
| Fellebbeznek az oroszok, miután elvették tőlük az olimpiai aranyérmüket [2024-01-30]Nem hagyják annyiban a dolgot. |
| 4-5 milliárd forintos kiesést jelent Budapestnek az új bérletpaktum [2024-01-30]Új időszámítás jöhet a budapesti agglomerációs közlekedésben. |
| Egy pláza mozgólépcsőjén, a vásárlók szeme láttára szúrtak le egy férfit Ausztráliában [2024-01-30]A 35 éves áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba. |
| Szijjártó Péter: Új dimenzióba léphet a gazdasági együttműködés Magyarország és Bahrein között [2024-01-30]Az instabil és forrongó térségekben különösen nagy szükség van stabilitást adó, mérsékelt, megfontolt, felelősségteljes országokra - vélekedett a külügyminiszter. |
| Megszökött egy majom a skót állatkertből, továbbra is keresik [2024-01-30]Egyes elméletek szerint a majom azért szökött meg, hogy a szaporodás elől meneküljön. |
| A túszok elengedéséért két hónap tűzszünetet ajánlottak fel a Hamásznak Párizsban [2024-01-30] A szervezet vezetője kijelentette, hogy tanulmányozzák az ajánlatot, majd ezzel kapcsolatban Kairóba is el kell utaznia és majd ezt követően szolgálnak válasszal. |