Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (64)

Web (698)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


A Tankcsapda dobosa elárulta, hogyan lett kőgazdag [2024-02-14]

A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás zenész pályafutása mellett az üzleti életben is sikeresnek mondhatja magát. Most elmondta, hogy milyen nehézségek árán jutott el a csúcsra.
 Részletek >

[2024-02-14]

A házaspár korábban máshogy vélekedett a romantikáról, de mára már fontosabbnak tartják azt, hogy a nyugalmat fenntartsák a kapcsolatukban és a családjukban.
 Részletek >

Kaltenbach Jenőt jelöli köztársasági elnöknek a Párbeszéd [2024-02-14]

Kaltenbach több mint tíz évig volt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
 Részletek >

Navracsics Tibor nem gondolkozott még azon, lenne-e köztársasági elnök [2024-02-14]

Igaz, felkérést sem kapott eddig, de mérik a népszerűségét.
 Részletek >

Döbbenetes égi jelenségről készült felvétel Argentínában: senki nem tudja, hogy mi lehet [2024-02-14]

A felvételt készítő idős pár nem hitt a szemének.
 Részletek >

Itthon bőven 10 millió forint felett nyit az új Ford Puma [2024-02-14]

Megkezdődött a felfrissített Ford Puma magyarországi forgalmazása.
 Részletek >

Emlékszik még Torres Danira? A Megasztár felfedezettje elmesélte, hogy alakult az élete az utóbbi években [2024-02-14]

 Részletek >

Elszabadult a pokol, ki kellett menekíteni az Afganisztánban szolgáló magyar parancsnokot [2024-02-14]

A tálibok vérdíjat tűztek ki a fejére.
 Részletek >

Újabb név az államfőaspiránsok listáján, jelentős kormányátalakításra készülhet Orbán Viktor [2024-02-14]

Mindenkit szondáznak, akit csak lehet.
 Részletek >

Szervátültetésre tervezett malacok születtek Japánban [2024-02-14]

Génmódosítással előznék meg a kilökődést.
 Részletek >

Drasztikusan nőtt a nyugdíjasként dolgozó pedagógusok száma [2024-02-14]

Az előző tanévhez képest 44,8 százalékkal több a nyugdíjas tanár.
 Részletek >

Üzemanyag árinformációs rendszer kialakításán dolgozik a Magyar Ásványolaj Szövetség [2024-02-14]

A pontosabb adatok érdekében.
 Részletek >

Csúcsminőségű gabonaterelésre buzdít az agrárminiszter [2024-02-14]

Felbolydult Európa, szinten mindenhol az utcán vannak a gazdák.
 Részletek >

Elítélt három palesztinpárti tüntetőt egy londoni bíróság [2024-02-14]

A brit terrorellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
 Részletek >

Ötszáznál több fiatal jelentkezett Tatára, közülük kerül ki a végső állomány [2024-02-14]

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a toborzókampányról beszélt.
 Részletek >

Az ellenzéki pártok a közvetlen elnökválasztás mellett, az alkotmányjogászok ellene [2024-02-14]

Át kellene írni Magyarország közjogi berendezkedését.
 Részletek >

Azahriah olyat tett, amire senki nem számított [2024-02-14]

Jól meglepte a YouTube népét.
 Részletek >

[2024-02-14]

Bicskén tüntetett a Mi Hazánk az elnöki kegyelemben részesített pedofil bűnsegéd házánál.
 Részletek >

Sok napsütéssel, enyhe szélel folytatódik a hétl [2024-02-14]

Az átlagosnál enyhébb idő fejfájást, görcsös fejfájást okozhat.
 Részletek >

Űrhajót küld a Holdra a NASA [2024-02-14]

Ötven év után nagy a remény a sikeres Holdra szállásban.
 Részletek >

Denis Shmihal ukrán miniszterelnök hatalmas előrelépésnek nevezte az urán lőszergyártásban elért eredményeket [2024-02-14]

 Részletek >

Holttestet találtak Anarcson [2024-02-14]

Az áldozat házában kisebb tűz keletkezett.
 Részletek >

Olekszandr Szirszkij bemutatkozott az európai szövetségesek főparancsnokának [2024-02-14]

 Részletek >

[2024-02-14]

Szerinte Novák Katalin és Varga Judit lemondásával még nem ért véget az ügy.
 Részletek >

A tankerület megtiltotta a többnapos kirándulást egy XVIII. kerületi iskolában [2024-02-14]

Sokak szerint nem akarják kifizetni a túlórákat.
 Részletek >

Az észtek és a litvánok is reagáltak Oroszország elfogatóparancsára [2024-02-14]

Kaja Kallas észt miniszterelnök nem is várt mást az oroszoktól.
 Részletek >

Impeachment-eljárást kezdeményezett az amerikai belbiztonsági miniszter ellen a képviselőház [2024-02-14]

Az eljárást arra alapozták a republikánus kezdeményezők, hogy Alejandro Mayorkas tudatosan figyelmen kívül hagyta a hatályos bevándorlási törvényeket.
 Részletek >

Szívbe markoló, mi Shannen Doherty utolsó kívánsága: a végstádiumú rákkal küzdő színésznő a podcastjában vallott erről [2024-02-14]

Shannen Doherty felfedte az utolsó kívánságát, de már a temetését is megálmodta.
 Részletek >

Schumacher fia 6 éve fülig szerelmes a magyar sportolónőbe: íme a gyönyörű Keszthelyi Vivien [2024-02-14]

David Schumacher és Keszthelyi Vivien most ünnepelték a hatodik évfordulójukat.
 Részletek >

Ráskó Eszter élő adásban szívszorító történetet osztott meg a hallgatókkal [2024-02-14]

Ráskó Eszter szomorú eseményt idézett fel.
 Részletek >

Szőke Zoltán drámai vallomása: [2024-02-14]

Sokan kérdezték, most végre megválaszolta.
 Részletek >

Nincs romantikus hangulatban az időjárás: még fagyni is lesz [2024-02-14]

A hét további részében már mérséklődik a szél, de csapadék csak a hétvégére várható.
 Részletek >

Kegyelmi botrány: kiderült, Orbán Viktor mit gondol Balog Zoltán tegnapi nyilatkozatáról [2024-02-14]

A miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor megbízik az egyházi vezetőkben és az egyház erejében.
 Részletek >

Stohl András: [2024-02-14]

Évtizedek teltek el az első és az ötödik gyermeke születése között, és ebben az időben sok tapasztalatot gyűjtött ő maga is, valamint rengeteget változott.
 Részletek >

Szomorú Valentin-nap? Így selejtezheti le az exét stílusosan [2024-02-14]

Vessen véget a szívfájdalomnak, selejtezze le a volt párját egy zúzásra ítélt autóval együtt! Persze, nem arra sarkalljuk, mit tegyen a kocsijával, ha csalódott benne. Inkább csak megmutatjuk, milyen trend terjedt el Nagy-Britanniában.
 Részletek >

Mi az a másodpercenkénti képkocka (fps), és mit kezdhet vele? [2024-02-14]

A videók felvételekor másodpercenként rögzített képkockák száma (angolul frames per second, azaz fps) egy olyan mértékegység, aminek a hatása túlmutat a videózáson, mert jelentősen befolyásolja a különféle tartalmak, köztük a tévéfilmek, videók, játékok élvezetét. Az egésznek végül talán az a lényege, hogy mennyire verjük át az emberi agyat.
 Részletek >

Valentin-napon kiemelt veszélyben lehetnek a szinglik [2024-02-14]

Újra rivaldafényben lehetnek a romantikus csalások, azaz amikor valaki
 Részletek >

Nyári Diát baleset érte: letört egy darab a fogából [2024-02-14]

Nyári Dia a történtek ellenére nagyon vidám tudott maradni.
 Részletek >

Nincs romantikus hangulatban az időjárás: még fagyni is fog [2024-02-14]

A hét további felében már mérséklődik a szél, csapadék csak hétvégére várható.
 Részletek >

Kegyelmi botrány: kiderült, Orbán Viktor mit gondol Balog Zoltán tegnapi nyilatkozatáról - videó [2024-02-14]

A miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor megbízik az egyházi vezetőkben és az egyház erejében.
 Részletek >

Zoltán Erika és a férje újabb esküvőt terveznek: "Kötelezően előírnám, hogy a párok egy hónapon keresztül kizárólag kettesben legyenek" [2024-02-14]

Zoltán Erika készen áll újra kimondani a boldogító igent.
 Részletek >

Itt a nagy terv: Sam Altman billiókat akar az AI-chipek gyártására, amivel átformálhatja a világot [2024-02-14]

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman tárgyalásokat folytat befektetőkkel, hogy akár 5-7 billió dollárt is felvegyen az AI-chipgyártáshoz. A finanszírozás a nagy nyelvi modellek
 Részletek >

[2024-02-14]

Az énekesnő megmutatta, hogyan telt a kedd estéjük.
 Részletek >

Ezt mégis hogy gondolta? Hatalmas baleset lett a felelőtlen előzésből: videó [2024-02-14]

Múlt szombaton súlyos baleset történt a Somogy vármegyei 61-es úton: a balesetet Baté-ből kiérve, Dombóvár irányába haladva rögzítette egy autós.
 Részletek >

F1-Archív: Tesztek tesztek hátán [2024-02-14]

Az elmúlt húsz év többségében már javában zajlott az F1-es tesztelés február 14-én. De más hírekről is olvashattunk ezen a napon: Bottas debütálására, Raikkönen a Mexikó Ralira készült, Zanardi pedig Rossit várta az F1-be.
 Részletek >

Napi horoszkóp: a Vízöntő operációja után gyorsan gyógyul, a Kos nyomozni kezd a kedvese után, a Ráknak valakitől el kell búcsúznia [2024-02-14]

Kedves Skorpió! Biztos, hogy erről a szerelemről álmodoztál? Ma mérlegre kerül a kapcsolatod.
 Részletek >

Xantus Barbarbara megszólalt Szurdi Miklós elvesztése után [2024-02-14]

Xantus Barbara volt a Kiskegyed stúdió vendége. Amikor a beszélgetésre készültünk, még nem tudtuk, milyen tragédia éri őt és családját - vasárnap meghalt gyermekei édesapja, Szurdi Miklós.
 Részletek >

Hajnal Betti nem sokat szomorkodott Jákob Zoli után: új párjával már az esküvőt tervezi [2024-02-14]

Betti új kapcsolatáról nyilatkozott.
 Részletek >

Political Capital: Több mint tízmilliót költött hirdetésekre a Megafon Novák Katalinék lemondása óta [2024-02-14]

Szarvas Szilveszter közösségi oldala költötte a legtöbbet.
 Részletek >

Egykori fideszes képviselő is biztatja Magyar Pétert, és azt mondja, [2024-02-14]

Kritizálják is, de a többség gratulál, sőt sokan politikai változást hozó messiásként tekintenek Varga Judit exférjére, miután Magyar Péter a kegyelembotrány miatt nekiment a NER-nek. Sok, a Fideszben csalódott ember is biztatja, köztük a volt parlamenti képviselő, Kübekháza polgármestere, aki a hvg.hu-nak állítja: a rendszert
 Részletek >

Jó reggelt kívánunk a kedves olvasóinknak! [2024-02-14]

 Részletek >

Egy ukrán elemző szerint Zelenszkijt leváltják, már a dátum is megvan - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-02-14]

Oroszország háborúja Ukrajnában
 Részletek >

Egy ukrán elemző szerint Zelenszkijt leváltják, már a dátum is megvan [2024-02-14]

 Részletek >

Fontos, hogy legyen pontos! 5 hiba vércukorméréskor [2024-02-14]

Cukorbetegség esetén a vércukorszint értékének napi szintű önellenőrzése elengedhetetlen, ami Prof. Dr. Somogyi Anikó, a Cukorbetegközpont diabetológus, endokrinológus, lipidológus szakembere szerint az otthon használható, egyre korszerűbb vércukormérő készülékkel rendkívül egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A vércukormérés pontosságára azonban kevesebb figyelem irányul. Miben hibázhatunk vércukorméréskor?
 Részletek >

PCOS- Segítség babát szeretnék! [2024-02-14]

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) a meddőség leggyakoribb okai közé tartozik, de a megfelelő orvosi kezeléssel és az életmódváltással növelhető a teherbeesés esélye.
 Részletek >

Mellkasi fizioterápia a cisztás fibrózis kezelésére [2024-02-14]

Évente 20-25 gyermek születik cisztás fibrózissal hazánkban. Ez az egész életre szóló, veleszületett, öröklődő betegség főként légzőszervi és emésztőrendszeri tüneteket okoz. Dr. Somogyi Éva, a Gyermekgyógyászati Központ gyermektüdőgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász szakembere szerint a cisztás fibrózis kezelése nagy türelmet és fegyelmezettséget igényel a gyermek és a szülő részéről is.
 Részletek >

Ki volt Latinovits Zoltán élete szerelme? 8 kérdés legendás magyar sztárpárokról [2024-02-14]

Kvízünkben tesztelheted, mennyire ismered a legendás magyar sztárszerelmeket.
 Részletek >

Gyárfás Tamás: [2024-02-14]

 Részletek >

Vitray Tamás fájlalja, hogy nem tudni, hol nyugszik Vágó István: [2024-02-14]

Ma lenne 75 éves Vágó István, ám a kvíz nagymestere nem érhette meg a háromnegyed évszázados születésnapját. A hiánya most is fájó pont a családnak és a kollégáknak egyaránt.
 Részletek >

Az MNASZ első iRacing bajnokságának szakmai partnere és társ kiírója a HUNESZ [2024-02-14]

Az iRacing és az FIA 2023 augusztusában jelentette be szoros együttműködését, melynek az eredménye egy...
 Részletek >

Bajnokok Ligája: papírforma Lipcsében és Koppenhágában is [2024-02-14]

Lipcsében remekül kezdte a meccset a hazai együttes és másfél perc után a kapuba talált – igaz, lesről -, majd szinte rögtön ezután újra helyzetbe került. Az első húsz percben a Realnak láthatóan komoly nehézségeket okozott a lipcseiek játéka, ám a hazai helyzetek rendre kimaradtak. A folytatásban javult a vendégegyüttes és a szünetig mindkét félnek...
 Részletek >

Jégkorong Erste Liga: a listavezető FTC könnyed győzelme a Dunaújváros ellen [2024-02-14]

MH/MTI 2024. február 13. kedd. 23:59Frissítve: 2024. február 14. 0:46 A szépítő dunaújvárosi találat után ismét a hazaiak akarata érvényesült. Kulmala Rasmus két góllal vette ki részét a sikerből. Eredmény:FTC-Telekom
 Részletek >

Valentin-nap: negyedmillió vendégéjszakát hozhat a szerelmesek ünnepe [2024-02-14]

A fürdővárosok vezetik az úti célok toplistáját, amelyen Hévíz évek óta dobogós.
 Részletek >

Eltűnhet egy hasznos funkció az iPhone-okból az EU-ban [2024-02-14]

Minden jel szerint végleg búcsút inthetnek a webalkalmazásoknak az uniós iPhone-felhasználók. Ez az EU új, digitális piacokat érintő szabályozása miatt történhet.
 Részletek >

Mostantól könnyen meg tudja majd mondani egy fotóról, hogy valódi, vagy csak a ChatGPT/DALL-E generálta [2024-02-14]

Hasznos, de nem kijátszhatatlan eszközt ad a felhasználók kezébe az OpenAI
 Részletek >

Sci-fi is lehetne, de ez a valóság: processzort csináltak DNS-ből [2024-02-14]

Akár egy tudományos-fantasztikus film vezérmotívuma is lehetne a DNS-ből készített processzor, azonban ezúttal amerikai kutatók meglepő, ám jól megalapozott ötletéről van szó. Ma még csak ígéretes kísérlet, de már most sejthető, hogy hamarosan komoly alkalmazások épülhetnek rá.
 Részletek >

A jegyzékbe vett 58 faj 97%-a már a kihalás szélén áll [2024-02-14]

Jelentősen romlott a vándorló életmódot folytató állatok helyzete a világban, ezeknek a fajoknak több mint ötödét ma már a kihalás fenyegeti az éghajlatváltozás és az emberi tevékenység miatt
 Részletek >

Átcsúszott az App Store szűrőjén egy kártékony app, és miután kiderült, akkor állította ki az Apple magáról a bizonyítványt [2024-02-14]

Az Apple mobilos alkalmazásboltja, az App Store híres arról, hogy csak szigorú ellenőrzések után enged be a kínálatába egy applikációt
 Részletek >

Argentína méretű kozmikus napernyőt húznának a Föld és a Nap közé, egy magyar csillagász adta az ötletet [2024-02-14]

Szapudi István magyar csillagász ötlete mentén építenének egy hatalmas pajzsot a Nap és a Föld közé, hogy valamelyest mérsékeljék a globális felmelegedés hatásait.
 Részletek >

Aminek örülni fog: automatikus szuperfelbontás jön a Windowsba [2024-02-14]

A mesterséges intelligencia segítségével fog javítani a másodpercenként megjelenített képkockák számán, így például a játékélményen is a Windows most felbukkant újítása, ami az
 Részletek >

43 másodperc alatt, egy 2000 forintos eszközzel törték fel a Windows szuperbiztonságos titkosítását [2024-02-14]

Egy hozzáértő pillanatok alatt fel tudja törni a Windowsokat védő titkosítási megoldást, mutatott rá egy youtuber.
 Részletek >

Egyre többen töltenek le ingyenesen zenéket a YouTube-ról [2024-02-14]

Ellentmondásos trend rajzolódik ki manapság: egyfelől nő az előfizetők száma a zenestreaming-szolgáltatóknál, másfelől újabb lendületet kapott a zenék illetéktelen letöltése, azaz a zenei kalózkodás. És úgy tűnik, mindebben a Google is nyakig benne van.
 Részletek >

Hátat fordítottak a befektetők a jövő zálogának, vagy valami egészen más történik? [2024-02-14]

És így múlik, vagy legalábbis pihen a kvantumtechnológia dicsősége. Amibe pár éve még döntötték a pénzt, azt most már nem is tartják annyira vonzónak a nagy pénzeszközökkel gazdálkodók. Jött ugyanis helyette más, aminek fényesebb, de mindenekelőtt hamarabb megtérülő jövőt jósolnak.
 Részletek >

Ezek a kozmikus potyautasok okozhatnak problémát, amikor elindul majd az ember a Marsra [2024-02-14]

Könnyedén alkalmazkodhatnak a marsi körülményekhez a földi baktériumok, melyek a vörös bolygót kolonizáló űrhajósokra is veszélyt jelenthetnének
 Részletek >

21 romániai kórházat ért kibertámadás, minden rendszert leállítottak [2024-02-14]

Visszatért a papíralapú dokumentáció 21 romániai kórházba, miután egy zsarolóvírus-támadás miatt le kellett állítani minden szervert.
 Részletek >

Nem fog örülni, ha mostanában venne tárolót az adatainak [2024-02-14]

Bár egyre nagyobb a számítógépek tárhelye, egyre több adatot szeretnénk tárolni. Segítenek persze a külső tárolóeszközök, többféle is van ezekből, azonban akadt egy kis probléma velük.
 Részletek >

Világelső üzem épül: kivonják a levegőből a szén-dioxidot, sótalanítják a tengervizet [2024-02-14]

Octopus néven emlegetik azt a dél-koreai projektet, amely a tervek szerint nemcsak a levegőt tisztítja meg, de ivóvizet is előállít majd.
 Részletek >

Elterjedt, hogy átvették az irányítást 3 milllió darab fogkefe fölött [2024-02-14]

Érdekes elmélet kapott szárnyra az elmúlt napokban, miszerint kiberbűnözők botnetet hoztak létre 3 millió okosfogkeféből, hogy ezek egyenként minimális, de összekapcsolva már jelentős kapacitását kihasználva indítsanak kibertámadást egy vállalat ellen.
 Részletek >

Az orvostudomány történetében először: kiműtöttek egy darabot az állkapcsából, de az magától visszanőtt egy francia bulldognak [2024-02-14]

Egyelőre az amerikai Cornell Egyetem kutatói sem értik, milyen folyamat húzódhat meg az eset mögött, melyben egy három hónapos francia bulldog alsó állkapcsának jelentős része látszólag spontán regenerálódott.
 Részletek >

Találtak a Naprendszerben valamit, ami úgy néz ki, mint a Halálcsillag [2024-02-14]

Fiatal óceán lehet a Szaturnusz egyik, a Star Wars-filmek Halálcsillagára emlékeztető apró holdjának jeges felszíne alatt
 Részletek >

Zavaros adatokat küld haza a Voyager [2024-02-14]

A NASA Voyager
 Részletek >

A betegség neve: alaszkai himlővírus. És most meghalt valaki, akit megfertőzött [2024-02-14]

Állatról emberre is átterjedhet az a himlővírus, amely most először követelt emberáldozatot. A vizsgálat szerint a férfit a macskája fertőzhette meg.
 Részletek >

Betilthatják az eszközt, amellyel nyomasztóan könnyű feltörni szinte bármit, a jelek szerint autókat is [2024-02-14]

Elszaporodtak a
 Részletek >

Négy év börtönre ítéltek egy élettársa kislányát megrontó férfit [2024-02-14]

Kihasználta a gyermek érzéseit.
 Részletek >

Balog Zoltán meghallgatásán gondterhelt arccal érkező és távozó emberekkel találkoztunk - videó [2024-02-14]

Balog Zoltánt légmentesen záró módszerrel csempészték be kedden a református vezetők Abonyi utcai tanácskozására. Stábunk az értekezletre érkezőket faggatta, ha már Balog püspök nem állt ki a sajtó elé. Videóriport.
 Részletek >

Bordélyházként üzemelt egy bár Székesfehérváron - lecsaptak a rendőrök [2024-02-13]

Elfogtak két nőt, akik a lányok futtatásáért voltak felelősek.
 Részletek >

Orbánék csak lesgólig jutottak, a Real Madrid előnyből várja a BL-visszavágót [2024-02-13]

Megszakadt az elképesztő manchesteri sorozat Koppenhágában.
 Részletek >

Groupama: a márciusi lakáskampány élénkíti a versenyt [2024-02-13]

Márciusban mindenki plusz költségek nélkül lecserélheti a meglévő lakásbiztosítási szerződését számára kedvezőbbre.
 Részletek >

[2024-02-13]

Eddig soha nem hallott tragédiáról rántotta le a leplet a Rádió1 élő adásában Ráskó Eszter: egy motorbalesetben hunyt el a testvére.
 Részletek >

Hihetetlenül cuki: ilyen nagyot nőtt Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfia [2024-02-13]

Nádai Anikó és Hajmásy Péter hosszú ideje nem mutatták meg a kisfiukat, ám most egy irtó édes képet tett közzé a büszke édesapa.
 Részletek >

Ismét egy magyar elismerés: díjat nyert Mihalek Zsuzsa, aki az Oscarra is esélyes [2024-02-13]

A Magyarországon forgatott Szegény párák című filmben nyújtott munkájáért kapott elismerést Mihalek Zsuzsa látványtervező.
 Részletek >

Az ellenzéki pártok fontos döntéseket hoztak, ami mindent megváltoztathat [2024-02-13]

A tét a köztársasági elnök megválasztása.
 Részletek >

Baj van az Ubisoftnál, sorra buknak a videójátékaik [2024-02-13]

Süllyed a játékfejlesztő hajója?
 Részletek >

Eltűnt Orbán Viktor [2024-02-13]

Donáth Annáék aggódnak a miniszterelnökért.
 Részletek >

Vitézy Dávid: Megoldódott a probléma a Király utcában [2024-02-13]

Visszakapták a gyalogosok a járdát.
 Részletek >

A világhírű rendező majdnem faképnél hagyta az újságírót [2024-02-13]

Martin Scorsese arról mesélt, mi köze van A Wall Street farkasának Donald Trumphoz.
 Részletek >

Árad a Tisza, több várost is figyelmeztettek [2024-02-13]

Tetőzik a folyó Záhonynál, felkészül Tokaj és Tiszalök.
 Részletek >

Izraeli légibázis elleni rakétatámadást gyakorolt az iráni Forradalmi Gárda [2024-02-13]

Az 1979-es iszlám forradalom óta Irán ősellenségének tekinti Izraelt.
 Részletek >

Egy betépett sofőrt üldöztek a veszprémi rendőrök [2024-02-13]

Kiderült, hogy a vezetéstől is el volt tiltva.
 Részletek >

Elindulnak az uniós források, 910 milliárd forint áll rendelkezésre [2024-02-13]

A részleteket már a jövő héten bejelentik.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   971    972    973    974   [975]   976    977    978    979      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Július 31 30


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38