![A teljes hír](pic/home.gif) | A sikeres újévi fogadalmak nem ígérnek azonnali változást [2024-03-04]Az új év sokak szemében bír szimbolikus jelentőséggel: ilyenkor végre magunk mögött hagyhatjuk káros szokásainkat, és tehetünk valamit a kiegyensúlyozottabb életvitelért. Sokan azonban már január végén elbuknak a fogadalmaik megtartásával, többek között az akaraterő csökkenése és a fókuszvesztés miatt. Egy friss kutatás szerint nagyobb eséllyel tartunk ki a dohányzásra vonatkozó fogadalmaink mellett, ha az ártalomcsökkentett, füst nélküli megoldásokban |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-03-04]Egy egykor papként ténykedő férfi az egyik hazai McDonald'sban dolgozott 2023 nyarán, ahol egy 17 éves kollégáját zaklatta, annak állítása szerint. A férfit később kirúgták, tehát az állításnak nyilván volt valóságalapja, ám a hatóságokat nem értesítette a cég, ahogy korábban az egyház sem. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-03-04]Janza Kata már 1997 óta a Budapesti Operettszínház tagja, és nehezen visel minden változást, ezért mindig csak akkor vált, ha már nagyon rossz a helyzet. Így van ez a szerelemmel is. Két évvel ezelőtt ért véget egy ötéves kapcsolata, de azóta már újra boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát, bár sokan csak meghökkennek azon, hogyan tud ilyen jó viszonyt ápolni korábbi szerelmeivel. A színésznő most különleges mozaikcsaládjáról mesélt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | További három hónapig korlátozzák a termelésüket a nagy olajországok [2024-03-04] A második negyedévre is meghosszabbította az OPEC+ a termelésvisszafogást, hogy feltornázza az olajárakat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megszűnik a Digi szolgáltatása [2024-03-04] Bezárja és törli a céghez tartozó elektronikus postafiókokat a Digi, ami sok kellemetlenséget okozhat azoknak, akik minden online fiókjukat ilyen e-mail-címmel használták. Mutatjuk, mit lehet tenni a kivezetésig. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egészségügyi államtitkár: mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett [2024-03-04]Az alapfizetéseken átlagosan 20 százalékos emelést hajtottak végre, majd ebbe építették be a különböző pótlékokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy lófarkas, zseniális kislány, aki lekörözte a legjobb férfiakat [2024-03-04]Minden idők legnagyobbja lehet a sportágában. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Matolcsy György komoly kritikákat fogalmazott meg a napokban [2024-03-04] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Felvételi többletpontokat és kiemelt illetményt ígér a honvédelmi minisztérium az önkénteseknek [2024-03-04]A Magyar Honvédség holnapig várja a jelentkezőket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ezek a témákat feltehetően érintik majd a megszólalók [2024-03-04] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Idén is megválasztják a televíziós szakma legjobbjait [2024-03-04]14 kategóriában ismerik el a tavalyi év legjobbjait |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Janza Kata kimondta Pintér Tiborral kapcsolatban... és ez már végleges [2024-03-04]Így döntött. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kivételt tett a kormány, nem minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének kötelező a pszichológiai alkalmassági vizsgálat: mutatjuk a részleteket [2024-03-04]A kormány szigorítása csak az állami szférában dolgozókat érinti. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Fontos változást jelentett be a DIGI: búcsút inthetünk a népszerű szolgáltatásuknak [2024-03-04]Sokakat érintő bejelentést tett a DIGI. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 7 szupererős gyógynövény, aminek nagyon durva mellékhatásai lehetnek: ezért nem szabad túl sokat fogyasztani belőlük [2024-03-04]Ezeket a gyógynövényeket csak megfontoltan szabad fogyasztani, mert rendkívül erős a hatásuk. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sportkocsikat aláz a 720 lóerős 5 hengeres kombi Skoda Superb [2024-03-04] A 2,5 literes 5 hengeres turbós benzinmotor csúcsnyomatéka meghaladja a 800 Nm-t. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy helyett 10-13 milliárd lehet Lázárék tarifareformjának éves többletköltsége [2024-03-04] A G7 számításai szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium látványosan fals számokat közölt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Több millió állattal végzett a zord időjárás Mongóliában [2024-03-04] A világ egyik utolsó fennmaradt nomád országaként Mongólia a közelmúltban a kemény tél és az állatállomány elvesztése miatt a katasztrófavédelmi készültséget a legmagasabb szintre emelte. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Visszavonhatják a szigetszentmiklósi pedofil kitüntetését [2024-03-04] A 63 éves S. Tibor márkás italokkal, cigarettával hálózta be áldozatait, akiknek szexuális ajánlatokat tett, az ezredfordulón egy városi díjat is nyert. Ennek a visszavonását kezdeményezik most. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | La Liga: Bilbaóban is pontokat vesztett a Barcelona [2024-03-04]Joao Cancelo állt legközelebb a góllövéshez az első játékrészben, távoli emelését azonban hárította közösen Unai Simón és Yeray Álvarez, majd Álex Berenguer szerelte |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Máris megújult a Hyundai futurisztikus villanyautója, az Ioniq 5 [2024-03-04] A kívül-belül felfrissített középkategóriás elektromos modell mostantól sportos hangulatú N Line kivitelben is elérhető. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Máris záporoznak a lakásbiztosítási akciók, bedobták az 50 százalékos online kedvezményt is [2024-03-04]Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány, most először egy hónapig szabadon felmondhatjuk a szerződésünket az évfordulójától függetlenül. A biztosítók váltásra és maradásra egyaránt csábító kedvezményekkel ösztönzik az ügyfeleket. A Bank360.hu összegyűjtötte az akciókat, amelyekben akár 40-50 százalékos díjkedvezményt is adnak, és ingyenes vagy emelt összegben térítő szolgáltatásokat kínálnak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az év, amikor megrázta a világot Diana hercegné tragikus halála: Ön mire emlékszik még 1997-ből? Játsszon velünk, kiderül! [2024-03-04]Emlékszik még Lady Diana tragikus végzetére? Vagy hogy miként rohanták meg a Postabank-pánik idején a fiókokat a magyarok? Töltse ki kvízünket, nézzük, mi történt 1997-ben! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Magyarországon az erősebb dízelmotoros új VW Tiguan [2024-03-04] A Volkswagen teljesen megújult középkategóriás SUV-ja a 2 literes TDI egység erősebb verziójával is elérhető. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Dezinformációs támadással vádolja Berlin Moszkvát [2024-03-04] Az oroszok kiszivárogtattak egy általuk elfogott beszélgetést, amit négy magas rangú német katonai vezető folytatott egy Ukrajnának szánt elméleti rakétaszállítmány ügyében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Arckifejezésből szűri a depressziót a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazás [2024-03-04]Kedves tanácsokat is ad. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Pallagi Ferenc: szükség van a Blikkre, mert szükségünk van a szabadságra! [2024-03-04]A Blikk előtt is volt bulvárújság Magyarországon! Pontosabban, nem igazi bulvár, csak olyan újság, amilyennek a bulvárt a rendszerváltás környékén elképzelték azok a hazai újságírók, akik Bildet, Blicket vagy The Sunt addig talán soha életükben nem láttak, de ha láttak is, nyelvtudás hiányában nem tudták elolvasni azokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Pallagi Ferenc: szükség van a Blikkre, mert szükségünk van a szabadságra! [2024-03-04]A Blikk előtt is volt bulvárújság Magyarországon! Pontosabban, nem igazi bulvár, csak olyan újság, amilyennek a bulvárt a rendszerváltás környékén elképzelték azok a hazai újságírók, akik Bildet, Blicket vagy The Sunt addig talán soha életükben nem láttak, de ha láttak is, nyelvtudás hiányában nem tudták elolvasni azokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Phoenix, a humanoid robot már emberi mozdulatokra képes: ez az androidok új szintje [2024-03-04]Nem is olyan régen még álmélkodva bámultuk a humanoid robotokról készült videókat. De mára a kezdeti varázs eltűnt, és szinte természetesnek fogadjuk el, hogy léteznek és működnek ezek a gépemberek, még ha kissé esetlenül is. A Sanctuary Phoenix robotja azonban már más világ. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Phoenix, a humanoid robot már emberi mozdulatokra képes: ez az androidok új szintje [2024-03-04]Nem is olyan régen még álmélkodva bámultuk a humanoid robotokról készült videókat. De mára a kezdeti varázs eltűnt, és szinte természetesnek fogadjuk el, hogy léteznek és működnek ezek a gépemberek, még ha kissé esetlenül is. A Sanctuary Phoenix robotja azonban már más világ. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Érdemes-e új lakásbiztosítást kötnöm? [2024-03-04] Miért lehet most megszüntetni és újrakötni a lakásbiztosításokat? Mennyire bonyolult egy váltás? Mik jöhetnek egy csomagban egy lakásbiztosítással? Ha megtörténik a baj, mi a folyamat a biztosítóval? Ezekről beszélgettünk pénzügyi podcastunkban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Moszkva kész átadni Kijevnek a repülőkatasztrófában elhunyt ukrán foglyok holttesteit [2024-03-04]Oroszország képes azonosítani az áldozatok kilétét, mert megvan az összes áldozat DNS-mintája. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Miért engedünk előre bárkit is a pénztárnál? [2024-03-03]Hogy miért engedünk másokat előre a pénztárnál, egészen logikusnak tűnik: miért is várna valaki néhány dologgal a kezében arra, míg mi a roskadásig teli bevásárlókocsinkkal végzünk a fizetéssel? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-03-03]Nem fogták vissza magukat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hornernek mennie kell? Vasárnapi F1-es hírek [2024-03-03]Verstappen apjának nyilatkozata nagy hullámokat vert, Bahrein nem bánná, ha szombaton maradna a verseny, Carlos Sainz és a McLaren pilótái pedig óvatos optimizmussal értékelték a hétvégét. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Eltévedt, majd parkoló autókat tört össze a BKK-busz sofőrje [2024-03-03]Az esetről egy videót is megosztottak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ezt kevesen tudják: ez vetett véget Sarka Kata és Szabó Zsófi barátságának [2024-03-03]Egykor elválaszthatatlan barátnők voltak, ma már nem is beszélnek... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Heti szerelmi horoszkóp: a Rákhoz a szenvedély és romantika forgószele közelít, a Bikát váratlan helyen találja el Ámor nyila, a Kos szerelmi életét valaki felforgatja [2024-03-03]Közeledik az új hét, és minden csillagjegy számára szédületes élményeket ígér a szerelem frontján. Készülj fel egy igazi kozmikus szívfájdalomra és szédületes romantikus kalandra, amely elvadul a képzeletedtől, megrázza érzékeidet és szédítő pillanatokat ad |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Minden részlet a helyére került: itt tartja Magyar Péter március 15-ei megmozdulását [2024-03-03]Magyar Péter már napok óta csöpögteti az információmorzsákat március 15-ére szervezett megmozdulásáról. Legfrissebb Facebook-posztjában végre mindent elárult az eseményről. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat március 6-ig [2024-03-03]A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Döbbenetes malőr: a hatóságok összekeverték két elhunyt férfi holttestét [2024-03-03]Összekeverték két ír férfi holttestét, ami miatt rossz embert hamvasztottak el. Már eltemették a fiatal elhunytakat, mire a családok megtudták, hogy a sírokban nem a szeretteik fekszenek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Azt hiszi, mindent tud a színházról? Tesztelje tudását kvízünkkel, nem lesz könnyű dolga [2024-03-03]A színház röviden az írott és orális (szóbeli) drámai műfajok élő megjelenítése. A barlangfestmények és -rajzok tanúsága szerint az ember már a paleolitikumban viselt maszkot és állatbőrt a mágikus-rituális táncaihoz. Európában először a görög színház szakadt el a vallási rítusoktól; a Kr.e. VI. században már önálló művészeti formává vált. Eme kis bemelegítés után lássuk, ki mit tud a színházról, mérjük meg tudásunkat a következő kvízben! Jó szórakozást kívánunk! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Így áldotta meg Sebestyén Balázst egy nepáli mester [2024-03-03]A műsorvezető Katmanduba utazott. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Óriási öröm: Magyarország legszebb nője máris büszkévé tette hazánkat a Miss Worldön [2024-03-03]Még el sem kezdődött a döntő, máris szép eredményeket hoz Hacsi Bogi a Miss World szépségversenyen. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Íme a hatoslottó nyerőszámai - 265 millió forint volt a tét [2024-03-03]Lássuk a nyerőszámokat! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Több ezer éhes civilre nyitottak tüzet az izraeli katonák Gázában [2024-03-03]Hatalmas káosz alakult ki a segélyszállító teherautók körül. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Azonnali tűzszünetre szólított fel Ferenc pápa [2024-03-03]A katolikus egyházfő szerint a leszerelés erkölcsi kötelesség. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Piastri: Tavalyhoz képest ez teljesen jó volt [2024-03-03]Nem váltotta meg a világot Oscar Piastri a Bahreini Nagydíjon elért nyolcadik helyével, a stabilan pontokat érő produkció azonban így is elégedettségre adott okot az ausztrálnak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lőw Zsoltékat a tervezettnél sokkal korábban rúghatják ki a Bayern München kispadjáról [2024-03-03]Már jövő kedden véget érhet müncheni munkásságuk. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Így látták az év grapplingesei az NVESZ-gálát [2024-03-03]Szmolka Nikoletta nem sokat ünnepelhetett. A Magyar Grappling Szövetség jelölése alapján az NVESZ-gálán átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat, de már a díszvacsorán az előtte álló versenyre gondolt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gurisatti Gréta: Ha az kell a sikerhez az olimpián, hogy eltáncoljuk a kis táncunkat, akkor megcsináljuk [2024-03-03] Egy hónappal az eindhoveni Európa-bajnokság kudarca után a dohai világbajnokságon megszerezte a vágyott olimpiai kvótát a magyar női vízilabda-válogatott. A csapat úgy jutott el a fináléig, hogy a negyeddöntőben a címvédő és Eb-győztes hollandokat, az elődöntőben pedig a görögöket is ötméteresekkel győzték le, komoly mentális erőt mutatva. A gárda alapemberével, Gurisatti Grétával beszélgettünk az új szakvezetésről, a legyőzött nehézségekről és az olimpiai esélyekről.
|
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tudtad? Így spórolhatsz évente legalább 2000 liter meleg vizet [2024-03-03]Te is forró vízzel töltöd meg a vödröt, ha felmosáshoz készülsz? Meg vagy róla győződve, hogy a gőzölgő forró víz elpusztítja a baktériumokat és a kórokozókat? Most biztosan meglepődsz, de ez nem így van. Éppen ellenkezőleg: forró vízzel felmosni nem higiénikus és drága. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az idei Ferrarival végre lehet támadni [2024-03-03]Tavaly 13-14 futamon keresztül csak védekezett, a 2024-es Ferrari karakterisztikája azonban lehetővé teszi a támadást is: jó előjel, hogy pont a hátsó gumikat gyilkoló Bahreinben volt képes előretörni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hazudott a palota Katalin állapotáról? [2024-03-03]Elképesztő elméletek kaptak szárnyra, miután múlt héten a Kensington Palota közölte, hogy húsvétig nem jelenik meg a színen Katalin hercegné, akit nemrégiben megműtöttek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kálci receptjei: Teljes kiőrlésű búzalisztes croissant [2024-03-03]Sokat gondolkodtam, hogy mi az, amire vágyik az ember reggeli gyanánt. Az első gondolatom a croissant volt, hiszen lehet enni édesen, szendvicsnek vagy töltve. Megalkottam nektek ezt az egyszerű diétás croissant-verziót, amit estére hűtőbe is tehetünk, hogy a hétvégi reggeleken friss meleg croissant kerüljön a család asztalára. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 6 perc alatt 50 csapást mért Izrael a Gázai-övezetre az éjjel [2024-03-03]Hat perc alatt mintegy 50 csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai-övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka - jelentette a katonai szóvivő vasárnap. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Wolff: Az F1 és FIA feladata lépni a Horner-ügyben [2024-03-03]A Mercedes főnöke nem akar ítélkezni és állást foglalni, mert hatalmi harcnak tűnne és csak kisebbítené az ügy súlyát: a két testülethez irányította a kérdezősködő újságírókat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 6 perc alatt 50 csapást mért Izrael a Gázai övezetre az éjjel [2024-03-03]Hat perc alatt mintegy ötven csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka - jelentette a katonai szóvivő vasárnap. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A német egészségügyi rendszernek fel kell készülnie a háborúra - miniszter [2024-03-03]Berlinnek fel kell készülnie a "nagy katasztrófákra" - mondta Karl Lauterbach. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A németek miért nem félnek úgy az akkugyáraktól, mint a magyarok? [2024-03-03] Míg Magyarországon komoly társadalmi és politikai ellenállás szerveződik az akkumulátorgyártókkal és -újrahasznosítókkal szemben, Németországban, ahol több a német, mint az ázsiai beruházás, még fenntarthatósági díjakat is osztogatnak az ilyen üzemeknek. Az Európai Uniónak és az európai autóiparnak fontos célkitűzése, hogy komoly lépések történjenek az e-járművek akkumulátorainak újrahasznosítása terén, ami a kínai nyersanyagfüggés csökkenéséhez is hozzájárulhat. A Deutsche Welle riportja. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 3 dolog, amit tilos felvenni az erdőben: milliókra büntethetnek érte [2024-03-03]Milliós bírságra számíthat, aki a tilalom ellenére is felszed az erdőben bizonyos dolgokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tovább küzdenek Texasban az állam történetének legnagyobb tűzvészével [2024-03-03]A katasztrófának már két halálos áldozata van, és hatalmas az anyagi kár is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Cápák között sztárja másik férfi kezéről csapta le a feleségét: Lakatos István így ismerte meg Andreát [2024-03-03]Lakatos István csak ritkán beszél a feleségéről. A síoktató Andreával így ismerték meg egymást egy házibuliban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Holttestet húztak ki a Rábából, több hónapja a vízben lehetett [2024-03-03]Emberi maradványokat látott vízi járművéből a Rába partján |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szijjártó Péter: nem vagyunk hajlandóak feláldozni az energiabiztonságunkat egy olyan háborúban, amely nem a miénk [2024-03-03]Az európai vitákat az ideológiai megközelítés jellemzi. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Toronymagasan ezekben az élelmiszerekben van a legtöbb probiotikum [2024-03-03]Mint már megírtuk, számos oka van annak, miért fontos probiotikumot fogyasztanunk. A patikákban kapható élő baktériumokat tartalmazó táplálékkiegészítők mellett az elfogyasztott ételekkel is segíthetünk a bélflóránk megfelelő működésében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szentkirályi Alexandra: [2024-03-03]A kormány jelentősen növelte az egészségügyi kiadásokat, márciustól átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére - ezt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be, hozzátéve a mostani béremeléssel 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A megcsalásnál is bonyolultabb egy ilyen árulás a házasságban: magával sodor a Lavina a Belvárosi Színházban [2024-03-03]A Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésének eredménye a Lavina című fekete komédia. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | F1-Archív: Hamiltont már fő esélyesként kezelik [2024-03-03]Fisichella mellélő, Alonso kispadra kerül, Raikkönennek tetszik az új Ferrari, a pilótákat megosztja a halo, Mark Webber a Ferrari kedvéért elhagyná a Red Bullt - március 3-ai F1-es hírek az elmúlt húsz évből. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bevásárlószatyrával verekedett egy 70 év körüli nő [2024-03-03]A verés közben kipotyogó paradicsomokat összeszedte, aztán újraindította támadását. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kiderült, hogyan kerülhetett tisztítószer a pilisborosjenői óvodások reggelijébe [2024-03-03]Egy mentőorvos kikérdezte az óvodásokat is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Döntetlen a Diósgyőr [2024-03-02]MH/MTI 2024. március 2. szombat. 21:29 Nem túl nagy iramban kezdődött az összecsapás, így helyzetek sem voltak. A játékrész derekáig azért inkább a vendégek próbálkoztak kapura lövéssel, igaz, ezek komoly veszélyt nem jelentettek a diósgyőri kapura. A szünethez közeledve viszont fordult a kocka, a piros-fehérek vezettek ígéretes támadásokat a széleken, sőt, egy ilyen végén Jurek... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az orosz média kiszivárogtatott egy felvételt, amelyen állítólag német tisztek a krími híd felrobbantásáról beszélnek [2024-03-02] Az orosz állami médium, az RT egy állítólagos németországi videokonferencia hangfelvételét tette közzé, amelyen az hallható, hogy német katonai tisztviselők arról beszélnek, hogy Taurus rakétákat kéne küldeni Ukrajnának a krími híd felrobbantásához. A németek vizsgálatot indítottak az ügyben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Dal: ötletes levéllel igyekezett újabb voksokat gyűjteni az egyik versenyző [2024-03-02]Ma már a A Dal utolsó válogatóját izgulhatják végig a nézők a Duna Televízión. Minden előadó, együttes célja a döntő, így a versenyzők szavazásra biztatják azokat, akiknek tetszik a produkciójuk. Az egyik szemfüles versenyző egy ötletes levéllel igyekezett újabb voksokat gyűjteni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Dal: ötletes levéllel igyekezett újabb voksokat gyűjteni az egyik versenyző - Fotó [2024-03-02]Ma már a A Dal utolsó válogatóját izgulhatják végig a nézők a Duna Televízión. Minden előadó, együttes célja a döntő, így a versenyzők szavazásra biztatják azokat, akiknek tetszik a produkciójuk. Az egyik szemfüles versenyző egy ötletes levéllel igyekezett újabb voksokat gyűjteni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Utakat, síközpontokat és turistalátványosságokat zártak le a hóvihar miatt Kaliforniában és Nevadában - videó [2024-03-02]A kaliforniai autópálya-rendőrség lezárta az állam egyik fontos autóútjának hosszabb szakaszát a veszélyes útviszonyok miatt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Újrakevernék a kártyákat, ez lehet a megoldás korunk egyik legégetőbb kihívására [2024-03-02]Letennék egy fenntartható építőipar alapköveit. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Négy katonát ejtettek túszul a szigetországban [2024-03-02]A foglyok még örülnek is! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nem bírt egymással a Diósgyőr és a Puskás Akadémia [2024-03-02]Radenkovics irányításával először hullajtottak pontokat a miskolciak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Domináns siker Bahreinben [2024-03-02]Bottal ütötték a Red Bull nyomát a szezonnyitón, áll a bál az RB-n belül, az FIA-elnök a Horner-ügyről beszélt, drámai véget ért a katari WEC-futam |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Vasseur: 50%-ot faragtunk, de ez nem elég [2024-03-02]A francia szakember szerint jó helyzetben vannak, sokat fejlődtek egy év alatt, de hosszú még a szezon. A Ferrari-főnök Leclerc fékhibájáról is beszélt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ha nem is volt rekordnyeremény, de most is elvitt valaki 200 milliót az ötös lottón [2024-03-02]A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötöslottó- és Joker- számsorsoláson a következő számokat húzták ki: |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Épphogy kiszabadult a börtönből, máris ellopott 11 Corvette-et egy férfi Amerikában [2024-03-02]Egy Corvette C8-asokat szállító kamiont loptak el az Egyesült Államokbeli Arizonában. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Önmagukat mumifikálták a japán hegyi szerzetesek [2024-03-02]Szamurájgyilkos is volt köztük. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Porsche-tarolás és Peugeot-dráma a WEC nyitányán [2024-03-02]Kisajátította a dobogót a német gyártó Katarban, miután a Peugeot az utolsó körökben adta meg magát a második helyről. Betlizett a Ferrari és a Toyota is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ha nem is volt rekordnyeremény, de most is elvitt valaki 200 milliót az ötös lottón - Ön volt az? Itt vannak a számok [2024-03-02]A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötöslottó- és Joker- számsorsoláson a következő számokat húzták ki: |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tizenhatezer forint egy szelet pizza, és még meg sem lehet enni [2024-03-02]Egyre többen vásárolják meg az elmaradt gyerekkorukat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A 48 éves Kate Winslettől minden nő tanulhatna: 9 gyönyörű szettje, amit a vörös szőnyegen viselt [2024-03-02]Még mindig őrülten csinos a színésznő, és stílusa minden alkalommal lehengerlő. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Leszavazták a kék lapot, a tesztelése sem indul el [2024-03-02] Két újdonságot viszont kipróbálnak a profi fociban: az egyiket a dühöngésre, a másikat az időhúzás ellen. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hóvihar miatt utakat és síközpontokat zártak le az Egyesült Államokban [2024-03-02]Több helyen lavinafigyelmeztetés van érvényben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lakásbiztosítás: most érdemes utánaszámolni, szabadon válthatnak biztosítót, ha jobb árakat találnak [2024-03-02]A két-háromszoros különbség sem ritka a hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között itthon, emiatt egy adott kategórián belül a legdrágább terméket választó ügyfelek többszörösét fizethetik otthonuk biztosítására. A vidéki ingatlanok biztosítási díjai között is jelentős, olykor nagyságrendi eltérés látható az egyes kategóriákon belül - derül ki a CoverMe.hu online biztosítási portál szakértőinek kalkulációiból. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Videón látható a sci-fibe illő tajvani fegyver, amely lekapja a levegőből a kínai kémdrónokat [2024-03-02] Tajvan szerint Kína korábban drónokkal kémkedett a katonai bázisai után, ezért egy új fegyverrel szerelik fel a hadsereget. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Cselgáncs Grand Slam: Gercsák Szabina ötödik Taskentben [2024-03-02]MH/MTI 2024. március 2. szombat. 15:36Frissítve: 2024. március 2. 15:46 Az Atomerőmű SE versenyzője a kategória egyik sztárja, a világ- és Ázsia-bajnok Niizoe Szaki ellen lépett tatamira a bronzmérkőzésen. A kategória egyik legjobbjának számító japán kicsit több mint egy perc után a küzdőtér szélén eldobta Gercsákot, ezt az akciót pedig egy vazaarival értékelték a bírók.... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ha meg akarja kapni a munkát, akkor ezeket ne csinálja állásinterjún! [2024-03-02]Nolan Church 13 évvel ezelőtt kezdte meg toborzói tevékenységét a Google-nél, mielőtt megalapította volna Continuum elnevezésű saját vállalkozását. A Business Insider cikkében adott tanácsokat, hogy mit ne tegyünk egy állásinterjún. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tavaszi tilalmak vették kezdetüket a Balatonnál [2024-03-02]Nemcsak megtartani tilos bizonyos halfajokat, hanem rájuk horgászni is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Magyar Péter a liberálisokat és konzervatívokat együtt akarja látni március 15-én [2024-03-02] A Diákhitel Központ NER-ből kiugrott egykori vezetője az ünnepen tavaszi szélben lobogó nemzeti zászlókról, kokárdát viselő családosokról és egyedülállókról, keresztényekről és ateistákról, konzervatívokról és liberálisokról fantáziál. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tavaszi tilalmak vették kezdetét a Balatonnál [2024-03-02]Nemcsak megtartani tilos bizonyos halfajokat, hanem rájuk horgászni is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az orosz gáz miatt bukhatott csaknem 564 milliárd forintot Magyarország [2024-03-02]Baljós számokat mutatnak a tőzsdei árak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | WEC: Porsche [2024-03-02]Egy Peugeot küzd a Porschék ellen a WEC-szezonnyitón Katarban, a Toyota és a Ferrari egyelőre esélytelen. De van még hátra öt óra. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Még az asztrológusokat is meglepte: ez az 5 csillagjegy egész életében taszítja a pénzt [2024-03-02]Soha nincs pénzed? Ez lehet a magyarázat rá! |