Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (62)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Frenetikus látvány és elképesztő összegek: minden idők legnagyobb tűzijátéka lesz látható augusztus 20-án Budapesten [2024-08-01]

Ezúttal négynapos rendezvénysorozattal készülnek az államalapítás ünnepére. Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már augusztus 17-től, szombattól elindulnak majd a programok. A Szent István-nap rendezvénysorozat keretein belül a szervezők összesen 19 helyszínen várják az érdeklődőket. Az események költségei az előzetes információk szerint a 15 milliárd forintot is elérhetik.
 Részletek >

Tudta, hogy miért van kék prizma az útjelző oszlopokon? [2024-08-01]

Ezeknek a fényvisszaverő kiegészítőknek az a célja, hogy elriassza a vadállatokat az úttesttől, hogy így kevesebb legyen a vadgázolás.
 Részletek >

Elkezdődött az egyeztetés Magyar Péter és Karácsony Gergely között [2024-08-01]

Elindultak a tárgyalások. A Magyar Péter és Karácsony Gergely között már megindultak a megbeszélések a fővárosi közgyűléssel kapcsolatban. A főpolgármester hivatala hamarosan kihirdeti, mire jutottak a TISZA Párt vezetőjével, illetve minden bizonnyal Magyar Péter részéről is hamarosan kapunk majd valamilyen tájékoztatást.
 Részletek >

[2024-08-01]

Megyeri Csilla az elmúlt három hónapban jelentős fejlődésen ment keresztül, miután a ValóVilág műsorvezetőjeként debütált az RTL-en. Bár kezdetben nehezen indult számára a műsorvezetés, végül sikerült beletanulnia az új szerepbe, és még a kihívások is motiválták őt. Az influenszer most már magabiztosabb lett, és úgy érzi, sikerült bizonyítania a kétkedőknek.
 Részletek >

Rettenetesen szélsőséges időjárási jelenségeket okoz a klímaváltozás [2024-08-01]

Az extrém időjárási jelenségek, mint például a súlyos hőhullámok és heves viharok, egyre gyakoribbá válnak a klímaváltozás miatt. A tudósok szerint az évtizedes statisztikák már nem is tükrözik pontosan, mire képes napjainkban a Föld klímája, olyan gyorsan változik az éghajlat. A szélsőséges időjárás azonban súlyos következményekkel járhat, ezért fontos, hogy felkészüljünk rájuk.
 Részletek >

Meghalt a Hamász katonai vezetője, a [2024-08-01]

Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif
 Részletek >

Hatalmas áttörés: Föld-szerű bolygót fedeztek fel a lakható zónában [2024-08-01]

A csillagászat és a földönkívüli élet keresése szempontjából izgalmas áttörést történt: Föld-szerű bolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport. Az égitest a Gliese 12b nevet kapta, és kozmológiai szempontból meglehetősen közel, 40 fényévnyire található tőlünk.
 Részletek >

Megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét, amit egy bajai gyermekotthon lakója segített elásni [2024-08-01]

Az elmúlt 24 évben eredménytelenül nyomoztak a rendőrök az eltűnt kisfiú ügyében, de nemrég kaptak egy fülest.
 Részletek >

Szeptemberben szavazhatnak a terézvárosi lakosok, hogy be akarják-e tiltani az Airbnb-t [2024-08-01]

,,Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását airbnb-típusú szálláshelyként?
 Részletek >

Egyszerűbbé válik a keresés az asztali Chrome-ban [2024-08-01]

Már nem csak a mobilok kiváltsága lesz a "Circle to Search" funkció.
 Részletek >

Nagyon fontos frissítés jön a Google Térképhez, biztonságosabb lesz a navigáció [2024-08-01]

Heteken belül minden felhasználó megkapja a Google Térkép két új funkcióját, amitől kényelmesebb és biztonságosabb lesz a navigálás. Emellett a Waze-ről sem feledkezett meg a Google.
 Részletek >

Ennyi pénzt kap egy magyar olimpiai ezüstérmes idén: egyszeri díjazás és életjáradék is jár nekik [2024-08-01]

Nem csak a dobogósok kapnak jutalmat!
 Részletek >

Tűz ütött ki a szatmárnémeti Pannónia Szállóban, a polgármester körültekintőbb őrzést kért [2024-08-01]

Illetéktelenek behatoltak az ingatlanba, ők dobhatták el a cigarettacsikket.
 Részletek >

Bruce Willis és Emma Heming-Willis lányai úgy nőnek, mint a gomba, megható videó került elő róluk [2024-08-01]

 Részletek >

Izraelben hivatalosan is bejelentették a [2024-08-01]

Korábban ő tervelte ki a 2023 októberében indított terrortámadást.
 Részletek >

A törökök ezüstérmes sportolójánál lazábbat már aligha látunk a párizsi olimpián [2024-08-01]

Az internet népe rajong az 51 éves Yusuf Dikecért, a csendőrség nyugalmazott altisztjéért.
 Részletek >

Döntöttek a Corvinus és az evangélikus egyetem vezetőjének személyéről [2024-08-01]

Megjelent a határozat, megbízatásuk 2028-ig szól.
 Részletek >

Nincs több titok, így ünnepli idén az ország augusztus 20-át [2024-08-01]

Már az ország tortájának kiléte is ismert.
 Részletek >

Megtörtént a nagy találkozó, Magyar Péter és Karácsony Gergely tárgyaltak [2024-08-01]

A főpolgármesternek szüksége van a támogatásra.
 Részletek >

Újabb kibertámadás érte a Microsoftot, a védekező mechanizmus azonban csak rontott a helyzeten [2024-08-01]

Szerdán újfent leállt néhány szolgáltatás.
 Részletek >

Ferrari: Kedvező pályák jönnek a szünet után [2024-08-01]

Frederic Vasseur bizakodó: a csapatfőnök szerint jobb F1-es versenyek következnek számukra
 Részletek >

Megkezdődött a bontás a Hungaroringen [2024-08-01]

Alig másfél héttel az F1-es Magyar Nagydíj után már meg is kezdődtek a bontási munkálatok a mogyoródi helyszínen.
 Részletek >

Jótékonysági vacsora Egerben Kiss Norbi alapítványának javára az Állatok Világnapján [2024-08-01]

Állatok Világnapi jótékonysági vacsora lesz október 3-án, csütörtökön, délután 6-tól, az egri gazdátlan macskák ivartalanítása, és a Macskaárvaház Alapítvány javára.
 Részletek >

Nagy Márton a jövőben nem Palkovics Lászlóra bízza a hadiipari N7 Holdingot [2024-08-01]

A versenyképes hadiipar fejlesztése és bővítése szuverenitási kérdés és stratégiai cél, ennek érdekében nevezte ki a nemzetgazdasági miniszter Antal Ferencet a holding vezérigazgatójává
 Részletek >

Nem lesz állami cementgyár, spórolásra kényszerítik az állami cégeket is [2024-08-01]

Az állami cégeknek 5 százalék személyi költséget kell megtakarítaniuk.
 Részletek >

Orbán duplázná a családi adókedvezményt, de nem hozna annyit, mint az szja-visszatérítés [2024-08-01]

Három gyerek után már átlagkereset kell a kedvezmény teljes összegéhez, ami közel 1,2 millió forintot jelentene évente egy családnak, de ez kevesebb, mint amit az szja-visszatérítéssel adott a kormány a szülőknek.
 Részletek >

Egyszerűsít a gázszámlákon az MVM [2024-08-01]

Augusztus elsejétől minden napra rögzíti a rezsicsökkentett árú kedvezményes földgázmennyiséget a diktáláson alapuló és hőmérsékletfüggő havi számlázás, illetve az éves leolvasást követő elszámolások esetében.
 Részletek >

Lukoil-ügy: a Mol már az orosz [2024-08-01]

Ennek azonban komoly veszélyei vannak. Másik megoldásként az Adria vezetéken érkezhet több olaj, ez azonban jelentős többletköltségekkel járna.
 Részletek >

Vádalkut kötnek három, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelésével vádolt férfival [2024-08-01]

A megállapodásról az áldozatok családtagjait is értesítették.
 Részletek >

Károly király már a telefont sem veszi fel Harrynek: a herceg erre akarná rávenni az uralkodót [2024-08-01]

Károly király és Harry herceg nem beszélnek egymással.
 Részletek >

Rákóczi Feri párja áttetsző strandruhát húzott: kerek idomaival ennyire dögös benne [2024-08-01]

Rákóczi Feri párjával készített videót strandolás közben. Nem sokszor látjuk Judithot, ilyen szerelésben meg pláne.
 Részletek >

A 9 legjobb rántott étel a bécsi szelettől a palacsintáig: gluténmentes receptet is mutatunk [2024-08-01]

A bundázás nem csak a húsoknak áll jól: megmutatjuk, mennyi mindent tudsz kirántani.
 Részletek >

Ropogós, gluténmentes tócsni: olcsó megoldás, ha kerülöd a lisztet [2024-08-01]

A tócsni olcsó és nagyon finom: gluténmentes változatban is elkészítheted.
 Részletek >

Hűsítő citromos túrótorta sütés nélkül: igazi felüdülés ez a recept a kánikulában [2024-08-01]

A sütés nélkül készülő citromos túrótorta alja roppanós keksz, a teteje pedig gazdag, remegős krém.
 Részletek >

Rácz Jenő és felesége fotóval jelentette be! Özönlenek a gratulációk [2024-08-01]

Szívecskék és röpködő gratulációk.
 Részletek >

Felfoghatatlan tragédia ezen a napon: kislánya után halt a csodálatos magyar színész [2024-08-01]

Belehalt a bánatba.
 Részletek >

Óriási elismerés, megvan, ki nyerte a Hévízi Tradícionális Kúra védjegyét [2024-08-01]

A minősítést 2024 júniusában is egy szakértő, reumatológus főorvosokból álló bizottság végezte.
 Részletek >

Hawaii stílusú csirkemellet készítettünk. Megéri kipróbálni a receptet! [2024-08-01]

Igen, az ananász fontos hozzávaló lesz ebben a különleges receptben.
 Részletek >

Wolf Kati megszólalt a válásáról: "Ez egy állat volt..." [2024-08-01]

2018-ban vált külön férjével...
 Részletek >

Meghízott és marokszámra nyeli a Xanaxot Leo, már csak hat hónap maradt [2024-08-01]

Remek szatíra Adam McKay olyan sztárokkal turbozótt filmje, a Netflixen látható Don't look up! / Ne nézz fel!, mint Jennifer Lawrence, Leonardo DiCaprio, Mark Rylance, Jonah Hill vagy Meryl Streep. Túl azon, hogy nem egy, nem is kettő, hanem mindjárt három vége is van - érdemes az összeset kivárni a vége főcím után, mert eszméletlenül viccesek -, ez a katasztrófafilm elgondolkodtató.
 Részletek >

Majdnem belehalt a szülésbe Bódi Csabi felesége. Itt vannak a részletek [2024-08-01]

Hatalmas szerencse volt.
 Részletek >

Megdöbbentő dolgot mondott Milák Kristófról az őt legyőző francia versenyző (videó) [2024-08-01]

Az idei olimpia nagy klasszisa tegnap már harmadik aranyérmét zsebelte be hazai rendezésű világversenyén.
 Részletek >

Ők mindig vevők az őrült ötleteidre: ez a 3 csillagjegy egyből ugrik, ha hívod [2024-08-01]

A te jegyed köztük van?
 Részletek >

Túl fiatalon ment el: családja közölte a csodálatos zenész halálhírét [2024-08-01]

Az elektronikus zene úttörője volt.
 Részletek >

Bochkor Gábor visszatért: így indította a tragédia utáni első reggelét a rádióban [2024-08-01]

Visszatért Bochkor Gábor. A rádiós legenda másfél hét után beült a Retro Radió stúdiójába és röviden meg is köszönte a sok együtt érző üzenetet, amelyet az édesanyja halála után kapott a hallgatóktól.
 Részletek >

Káosz a visszaváltó automaták körül [2024-08-01]

Egyre több a panasz az új, palack- és üdítősdoboz-visszaváltó automaták környékén. Meghibásodó automaták, szemét, szállítási problémák, háborgó emberek és boltok. Az ügyben most megszólalt a MOHU is és elismerték, a logisztikát újra kell gondolniuk, de szerintük a legtöbb esetben nem ők a hibásak.
 Részletek >

Ma lenne 80 éves Andy Vajna [2024-08-01]

Ma lenne 80 éves Andy Vajna, a néhai filmproducer és nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki 2019-ben hunyt el. Özvegye azóta újra megházasodott, de a mai napig gyógyíthatatlan seb maradt a szívében szeretett férje elvesztése. Palácsik-Ráthonyi Tímea megható szavakkal emlékezett most meg.
 Részletek >

Lehet inni csapvizet külföldi nyaraláskor? Mutatjuk, melyik országokban lehet veszélyes! [2024-08-01]

Egyes európai országokban sajnos nem iható a csapvíz - nem úgy mint hazánkban, ahol mindenhol nyugodtan fogyasztható. Térképen jelöltük, hol nem ajánlott a csapvíz fogyasztása.
 Részletek >

Vége, ennyi volt: Jennifer Lopez és Ben Affleck már alá is írták a válási papírokat [2024-08-01]

Hamarosan hivatalosan is véget ér Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága! A Daily Mail információi szerint ugyanis a hollywoodi álompár már mindenben megegyezett a válásukkal kapcsolatban. Az elmúlt hetekben a színész minden holmiját elvitte közös otthonukból, és már vásárolt magának egy 20,5 millió dolláros (75 milliárd forintos) luxusvillát is Los Angelesben. A döntésük hamarosan hivatalossá válik, mivel már alá is írták a válási papírokat, és csak a megfelelő időpontot várják a papírok benyújtására és a hivatalos bejelentésre.
 Részletek >

Komoly választás előtt áll a Mol: bárhogy is döntenek, az minden bizonnyal hatással lesz az itthoni üzemanyagárakra [2024-08-01]

Nagy döntési helyzet elé kerülhetett a Mol a Lukoil-ügy miatt ez pedig kihatással lehet a magyar üzemanyagárakra is. A lényeg az, bevállalja-e a Mol, hogy az orosz
 Részletek >

Egy sor hasznos szolgáltatását teszi ingyenessé a Google Gemini [2024-08-01]

Jó hírek érkeztek a Google-től a saját AI modelljével, a Geminivel kapcsolatban. A vállalat mostantól azok számára is kényelmesebb használatot biztosít egyes AI funkciókhoz, akik nem fizettek elő az Advanced szolgáltatásra. Valamint a kiterjesztett funkciókkal a tinédzsereknek és a tanulóknak is sokat segíthetnek.
 Részletek >

Az al-Káida négy év után megerősítette: meghalt a terrorszervezet második embere [2024-08-01]

Az al-Káida hivatalos közleményben fejezte ki részvétnyilvánítását Iszmáil Hanije Hamász-vezetőnek egy teheráni izraeli rakétacsapásban bekövetkezett halála miatt. Továbbá most megerősítették, hogy 4 évvel ezelőtt szintén egy teheráni izraeli támadásban meghalt a terrorszervezet második embere, Abu Mohammed al-Maszri.
 Részletek >

Izzasztó a helyzet: pokoli hőségre számíthatunk ősszel is, lesújtó híreket közöltek a szakértők [2024-08-01]

A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat adatai szerint az idei nyár rekordokat dönthet a globális hőmérsékletek terén. Bár eddig is dőltek meg melegrekordok, úgy tűnik, az extrém hőhullámok Európában nemcsak augusztusban, hanem még ősszel is folytatódhatnak. A szélsőséges hőség különösen Délkelet-Európát érinti, de az Egyesült Királyságban is megterheli az infrastruktúrát.
 Részletek >

Soproni Tamás polgármester bejelentette: ügydöntő népszavazást tartanak Terézvárosban az airbnb-ről [2024-08-01]

Ügydöntő szavazást tartanak Budapest VI. kerületében a rövid távú szálláshelykiadásról. Ezt Soproni Tamás, a kerület momentumos polgármestere jelentette be a közösségi médiában. A fiatal politikus szerint mindkét oldalon állnak érvek. A szavazást szeptember 2
 Részletek >

Jóval kevesebb pénzt hoznak már konyhára az Xbox konzolok [2024-08-01]

42 százalékot csökkent a Microsoft játékhardveréből származó bevétel az előző évhez képest.
 Részletek >

Óriási fejlesztést kap a Chrome böngésző, foghatják a fejüket a hackerek [2024-08-01]

Hiába lopják el a felhasználók adatait a jövőben a kiberbűnözők, a Chrome böngészőn kívül semmire nem mennek majd vele.
 Részletek >

Utazás repülővel: így készüljünk fel váratlan helyzetekre [2024-08-01]

Tizenhárom óra várakozás a zsúfolt reptéren, törölt járatok, elrontott nyaralás, magukra...
 Részletek >

Maratonfutó és öttusázó [2024-08-01]

A magyar autósok 30 százaléka sportol rendszeresen, a futás a legnépszerűbb sportág a körükben, de sokan...
 Részletek >

A Nemzeti Sport a címoldalán adott hangot csalódottságának Milák és a kardcsapat ezüstje miatt [2024-08-01]

Nagyon vágyik már egy magyar aranyra Orbán Viktor kedvenc napilapja.
 Részletek >

Bezárt romániai bioetanol gyárat vásárol az International Chemical Investors Group [2024-08-01]

Az üzem az ICIG biotechnológiai részlege, a Corden BioChem keretében fog működni.
 Részletek >

Komoly változásról döntött a kormány a hadiiparban [2024-08-01]

Az új célok megvalósítása új irányvonalat kíván.
 Részletek >

Együttműködési megállapodást kötött az Uber és a BYD [2024-08-01]

100 ezer elektromos autóval bővül a személyszállító szolgáltatás flottája.
 Részletek >

Íme a kutyává operált férfi, gyémánttal [2024-08-01]

A legnagyobb kereskedelmi siker lett.
 Részletek >

Rácz Jenő ritka romantikus poszttal lepte meg feleségét a harmadik házassági évfordulójukon [2024-08-01]

 Részletek >

Egy katalán faluban senkinek sem szabad ruhát viselnie [2024-08-01]

Ez alól egy kivétel van, no meg számos egyéb szabály.
 Részletek >

Ismét elutasította az ügyészség Dobrev Klára feljelentését [2024-08-01]

Ez már a második kérelem volt a zsebszerződés ügyében.
 Részletek >

Eddig bírta a kormány, minden megváltozhat Ferihegyen [2024-08-01]

Orbán Viktor szerint tűrhetetlen, amit látunk a légi közlekedésben.
 Részletek >

Bizonyos betegségek esetén kifejezetten veszélyes lehet a hideg vizes fürdő [2024-08-01]

Sokan élnek vele.
 Részletek >

Dobó Kata 12 éves lánya Disney-rajzfilmbe illik: Szofi derékig érő haja gyönyörű [2024-08-01]

Dobó Kata lányával idilli hétvégét töltött a Balatonnál. Lóháton fotózta le Szofit.
 Részletek >

Édesanyja halála után ma tért vissza a rádiózáshoz Bochkor Gábor [2024-08-01]

Nehéz ilyenkor bármit is mondani.
 Részletek >

Így alakítsd ki a tökéletes otthoni kávésarkot - Tippek a lakberendezőtől [2024-08-01]

A kávé szerelmesei számára nincs is jobb dolog, mint egy hangulatos, jól felszerelt kávésarok a konyhában, ahol prémiumfeketézésben lehet részünk. Ez a kis oázis nemcsak a reggeli rutint teszi kellemesebbé, hanem otthonod stílusát is gazdagítja.
 Részletek >

Tíz évet rádob a korodra ez a gyakori sminkbaki - 50 felett mindenképp kerüld el [2024-08-01]

A túl kevés és a túl sok smink sem jó megoldás.
 Részletek >

Steiner szerint így alakul a 2025-ös F1-es mezőny [2024-08-01]

Parc Fermé: Steiner szerint így alakul a 2025-ös F1-es mezőny
 Részletek >

Újabb fejlesztéseket lengetett be a McLaren [2024-08-01]

Miami óta csak kisebb újításokat hoztak, de az F1-es szezon második felében több csomag is érkezik a konstruktőri vb-címre hajtó wokingiaknál.
 Részletek >

Elutasította az ügyészség Dobrev Klára perindítási kérelmét, Sulyok Tamás földügyei nem ütköztek törvénybe [2024-08-01]

Dobrev szerint a köztársasági elnök ügyvédként, vélhetően jogellenesen játszott ki földeket külföldieknek, az ügyészség vizsgálata szerint a felek nem színleltek, a szerződés a jó erkölcsbe nem ütközött.
 Részletek >

Pokorni Zoltán szerint Kovács Gergő drogkereskedő, állandó kellékei a sörösdoboz, a cigaretta és az átizzadt póló [2024-08-01]

Most megint divat az
 Részletek >

Újabb tízmilliárdokat fordít a kormány sportcélokra [2024-08-01]

A kormány szokás szerint jelentős átcsoportosításokat hajtott végre a költségvetésben, a fő nyertes a sport.
 Részletek >

[2024-08-01]

Borzasztó!
 Részletek >

Milák ezüstérme után megszólalt az úszók kapitánya. Amit közölt most Sós Csaba... [2024-08-01]

Tegnap kevésen múlt, hogy Milák Kristóf végül nem lett aranyérmes.
 Részletek >

Nekik nem kell a szomszédba menniük tanácsért: ennek a 4 csillagjegynek a gyors észjárása páratlan [2024-08-01]

Biztosan te is megfigyelted már, hogy néhány embernek mindig van egy gyors válasza vagy megoldása egy problémás dologra.
 Részletek >

Most jött a hír Katalin hercegnéről [2024-08-01]

2024-ben Nagy-Britannia legjobban öltözött híressége címét egy meglepő királyi családtag nyerte el. Ezúttal nem Katalin walesi hercegné lett az első, hanem egy másik, korábban kevésbé elismert személy.
 Részletek >

Fogyni szeretnél? Akkor ezeket az ételeket mindenképpen építsd bele az étrendedbe [2024-08-01]

Próbáld ki te is!
 Részletek >

Lékai-Kiss Ramóna így reagált a kézilabda-válogatott drámai vereségére [2024-08-01]

Drámából nem volt hiány az olimpia tegnapi napján.
 Részletek >

Káosz a visszaváltó automaták körül - változtatni kényszerül a MOHU - Ön mit tapasztalt az automatáknál? [2024-08-01]

Egyre több a panasz az új, palack- és üdítősdoboz-visszaváltó automaták környékén. Meghibásodó automaták, szemét, szállítási problémák, háborgó emberek és boltok. Az ügyben most megszólalt a MOHU is és elismerték, a logisztikát újra kell gondolniuk, de szerintük a legtöbb esetben nem ők a hibásak.
 Részletek >

A médiahatóság kivizsgálta Magyar Péter ATV-s kivonulását: megszületett a döntés [2024-08-01]

Nem egészen egy hónapos nyári szünete előtti utolsó ülését tartotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A július 30-ai tanácskozáson a testület többek között rádiós pályázati eljárások eredményéről és hatósági eljárások indításáról döntött. Továbbá arról is beszámolt az NMHH, hogy bejelentés alapján vizsgálta Magyar Péternek az Egyenes Beszéd című műsorból való kivonulását.
 Részletek >

Orbán Viktor azonnali megtakarításokat rendelt el [2024-08-01]

Orbán Viktor miniszterelnök rendelete alapján az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak 5 százalékos megtakarítást kell elérniük az idei évben, főként a személyi jellegű ráfordításai terhére. A döntés célja többek között a központi költségvetési források hatékonyabb felhasználása. Azok a társaságok, amelyek nem teljesítik a kötelező megtakarítást, jövőre a fennmaradó összeg kétszeresét kötelesek megtakarítani.
 Részletek >

Itt az áttörés a 24 éve nyomtalanul eltűnt 11 éves kisfiú, Till Tamás ügyében [2024-08-01]

A rendőrség ma sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a bajai kisfiú maradványait találták meg, így az azóta végletekig megtört, bizonytalanságban őrlődő idős szülei megadhatják a végső tisztességet gyermeküknek.
 Részletek >

Bakonyi szelet, egy kicsit másképp... [2024-08-01]

Egy kis fehérbor a bakonyi szeletnek is jól áll.
 Részletek >

Rendőrségi helikopter pásztázta a vizet, miközben a fürdőzők, a vízimentők és a rendőrök csatárláncban fésülték át a terepet Siófokon: egy kisfiú eltűnése keltett pánikot a strandon [2024-08-01]

Szerdán késő délután rendkívüli mentőakció zajlott le Siófok Aranypartján. A rendőrségi helikopter perceken keresztül egy helyben lebegett a víz felett, valamint a hatóságok illetve a strandolók fogtak össze, amikor egy eltűnt 8 éves kisfiút kellett megtalálni. A nagy keresés végén kiderült, hogy a gyermek egyszerűen hazament a családi apartmanba.
 Részletek >

Dübörög az esküvőszezon, de mennyi az annyi [2024-08-01]

A nyár a szabadság, a nyaralás, a jó idő és az esküvők szezonja. A napsütéses szabadtéri szertartások évek óta hódítanak, ez idén sincs másképp. Valódi "drága mulatság", és mindig is az volt, most megkérdeztük a szakma embereit mennyibe fáj egy menyegző 2024-ben, mik a legújabb trendek és mire érdemes odafigyelni a szervezéskor.
 Részletek >

Bochkor Gábor visszatért [2024-08-01]

Visszatért Bochkor Gábor. A rádiós legenda másfél hét után beült a Retro Radió stúdiójába és röviden meg is köszönte a sok együtt érző üzenetet, amelyet az édesanyja halála után kapott a hallgatóktól.
 Részletek >

Natív backup megoldással bővül a Microsoft 365 [2024-08-01]

A hagyományos migráción alapuló backup megoldásoknál lényegesebben gyorsabb helyreállítást ígér a Microsoft 365 Backup.
 Részletek >

Léon Marchand elmondta, hogyan tudta legyőzni Milák Kristófot [2024-08-01]

A francia úszó szerint
 Részletek >

Olyan leletre bukkantak Gabonban, ami bizonyíthatja: kétszer alakult ki az összetett élet a Földön [2024-08-01]

Brit kutatók egyelőre nem tudták megállapítani, hogy fosszília-e, amit Gabonban találtak. Ha igen, akkor a Földön az összetett életforma a most ismertnél 1,5 milliárd évvel korábban alakulhatott ki.
 Részletek >

Megvizsgálták, ilyen hatással van a szervezetre a cukorfogyasztás [2024-08-01]

Amerikai kutatók szerint számos pozitív egészségügyi hatás mellett azért is lenne érdemes elhagyni a cukrot, mert a bevitele növelheti az ember biológiai életkorát.
 Részletek >

Ez kínos: másodjára is simán átcsúszott az Apple szűrőin az alkalmazás, ami ingyen kínálja a Netflix tartalmait [2024-08-01]

Rövid időn belül másodjára is be tudott kerülni az App Store-ba egy olyan alkalmazás, mint amilyet nemrég utólagosan távolított el az Apple. Ráadásul ezúttal már kettő is van belőle, pedig a fejlesztők semmit nem változtattak a működésen.
 Részletek >

Kegyetlen viharok várhatók ezekben a vármegyékben! Szinte az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést [2024-08-01]

Ilyen időjárás várható csütörtökön.
 Részletek >

Kigyulladt egy nagy múltú szálloda Sopronban [2024-08-01]

Ki kellett üríteni az épületet.
 Részletek >

A fél internet egy fotóson nevet, aki azt hitte, rejtélyes állatot kap lencsevégre, de valami egészen mást sikerült [2024-08-01]

 Részletek >

Bejelentést tett az MVM, nagyon fontos változások jönnek a számlázásban [2024-08-01]

Előre rögzített értékek alapján történik a kedvezményes mennyiség kiosztása.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   1    2   [3]   4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 1 Július 31 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: 2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    sturovo sex partner    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket