Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (63)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


[2024-07-30]

Varga Viktor és korábbi párja, Zsembera Liliána, akivel összesen 4 éven keresztül alkottak egy párt, júniusban mondtak végleg búcsút egymásnak. A híresség oldalán a napokban feltűnt egy új lány, ám az új szerelemmel kapcsolatos pletykákat Varga Viktor annyival oszlatta el, miszerint ő nem arra született, hogy egy nő mellett éljen.
 Részletek >

Izrael légicsapást mért Libanon fővárosára: azt mondják, a meggyilkolt gyerekekért álltak bosszút [2024-07-30]

Az izraeli hadsereg (IDF) közlése alapján egy Libanonból elindított rakéta egy, a harmincas éveiben járó civil férfi halálát okozta egy Goser nevű észak-izraeli kibucban. A Hezbollah libanoni síita milícia jelentkezett a támadás elkövetőjeként, azt állítva, hogy több tucatnyi rakétával vettek célba izraeli hadállásokat. Közben Izrael kedd este megtámadta Libanon fővárosát és légicsapást mért Bejrút külvárosára.
 Részletek >

Ez az ismert énekes dobbantotta meg Mészáros Norina szívét [2024-07-30]

Az egykori villalakó, Young G Béci és felesége, Mészáros Norina mögött nehéz évek állnak. Szerelem volt első látásra, hamar hivatalossá is tették kapcsolatukat, majd megszületett gyönyörű kislányuk, Rebeka.
 Részletek >

[2024-07-30]

Emlékezzünk vissza a 2014-es internetadóra. 150 forinttal tervezték emelni az internet adóját, ami egy magánszemélynek havonta körülbelül 700 forintos plusz kiadást jelentett volna. Persze, 700 forint is pénz, de lássuk be, ez az összeg nem semmizte volna ki a magyar családokat.
 Részletek >

Hiába vesztette el minden pénzét, Kevin Costner 69 évesen újra randizni kezdett: szigorú szabályai vannak a partnereit illetően [2024-07-30]

Kevin Costner a viharos válását követően elhatározta, hogy újra közel akar engedni magához valakit, ám mindezt már sokkal megfontoltabban teszi. A 69 éves színész újra randizni kezdett, de a partnerei száméra szigorú szabályokat állított fel. Kiderült, mit vár el attól, akivel egy párt tervez alkotni.
 Részletek >

A várpalotai magánkórház igazgatója szerint jogszerű és szakszerű volt az idős beteg kikötözése [2024-07-30]

A várpalotai Szent Donát Kórház főigazgatója szerint jogszerű és szakszerű volt az idős beteg kikötözése, amiről a hozzátartozókat is tájékoztatták. Rácz Tamás azt az állítást is cáfolja, hogy a férfi rokonai nem érték el az ügyeletes orvost. Az igazgató szerint a jövőben
 Részletek >

Budapestnek jó esélyei vannak a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezésére [2024-07-30]

Budapest már része egy olimpiai pályázati folyamatnak azzal, hogy számos sikeres világversenyt rendezett. Ám ahhoz, hogy bejussunk egy belső körbe és megkezdődjenek "jelentkezésünkről" az exkluzív tárgyalások, és hogy 2036-ban Budapest rendezhesse a nyári játékokat, még sok feladat van hátra. Első helyen áll ezek között, hogy őszinte kommunikációval meg kell teremteni a társadalmi támogatottságot
 Részletek >

"Nem arra születtem, hogy egyetlen nő mellett éljem le az életemet" - Varga Viktor megszólalt a szakítása után [2024-07-30]

Varga Viktor és korábbi párja, Zsembera Liliána, akivel összesen 4 éven keresztül alkottak egy párt júniusban mondtak végleg búcsút egymásnak. A híresség oldalán a napokban feltűnt egy új lány, azonban az új szerelemmel kapcsolatos pletykákat Varga Viktor annyival oszlatta el, hogy szerinte ő nem arra született, hogy egy nő mellett éljen.
 Részletek >

Hogyan lehetne minél előbb befejezni a háborút Ukrajnában? [2024-07-30]

Washingtonnak és szövetségeseinek jelentősen és gyorsan javítaniuk kell Ukrajna katonai helyzetén, mégpedig fegyverek nagy mennyiségű szállításával.
 Részletek >

Ezt az összeget felfogni is képtelenség: ennyit kaszál Robert Downey Jr. amiért visszatér a Marvel filmekhez [2024-07-30]

Finoman szólva sem tudhat túl jó időszakot maga mögött a Marvel. Úgy tűnik, hogy ezt ők is nagyon jól érzik, és minden tőlük telhetőt bevetnek, hogy visszacsábítsák a kiábrándult rajongókat. Elképesztő összegeket ajánlottak fel Robert Downey Jr.-nak a visszatéréséért. A pénz mellett azonban a szupersztárért mást is bevállaltak.
 Részletek >

Kicsi a bors, de 5G-s: ez a chip hajtja majd a pénztárcabarát mobilokat [2024-07-30]

A Xiaomi fogja először beépíteni egy telefonjába a Snapdragon 4s Gen 2 lapkakészletet, melynek az alacsony árfekvése ellenére sincs oka a szégyenkezésre.
 Részletek >

"Felfoghatatlan..." A hazai sztárokat is megrázta a Love Island 24 éves győztesének halála - így búcsúznak Lakatos Tíciántól [2024-07-30]

Lakatos Tícián az utóbbi időben már boksz edzőként dolgozott, hétfőn még meg is tartotta az utolsó edzését, majd kedd reggel nem ébredt fel - tudatták a barátai a közösségi médiában a Love Island sztárjáról. A 24 éves relaity-győztes halála a hazai sztárvilágot is megrendítette. Sorra érkeznek a búcsúüzenetek a tragikusan elhunyt fiatalhoz.
 Részletek >

Ápolóra és felügyelőre támadt egy rab a szegedi börtönben [2024-07-30]

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett, valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.
 Részletek >

Cenzúrázza az utasításokat az új kínai mesterséges intelligencia, de elég ügyetlenül teszi [2024-07-30]

A kínai kormány keze nyoma is érezhető a Kling nevű mesterséges intelligencia működésén, a szabályozása azonban egy kiskapuval kijátszható.
 Részletek >

Több nyugati ország is arra kéri állampolgárait, hagyják el az izraeli válaszcsapásra készülő Libanont [2024-07-30]

A magyar konzuli szolgálat kedden “nem javasolt úti cél” kategóriába sorolta a közel-keleti országot.
 Részletek >

Megjelent a gyermekbénulás-járvány a Gázai övezetben [2024-07-30]

Bár a vírust még nem azonosították emberben, minden jel arra mutat, hogy jelen van a humanitárius katasztrófa sújtotta Gázában.
 Részletek >

Tízmilliárdokat fizet a MÁV egy NER-közeli cégnek irodabérlésre [2024-07-30]

Egy olyan NER-közeli céggel kötött irodabérleti megállapodásokat a MÁV-csoport, amely nemrég még saját tulajdonában volt, de további milliárdos szerződéseket is kiszúrt a Magyar Hang. Ezzel érdekes együttállásban a MÁV-ot felügyelő Lázár János miniszter bejelentette, hogy cégnél megtiltják a home office munkát.
 Részletek >

Nagy a baj, tömegesen hívják vissza a Teslákat [2024-07-30]

Vezetés közben nyílhatnak ki a motorháztetők.
 Részletek >

[2024-07-30]

L.L. Junior a Dárdai Blankával való szakítása után a gyermekei mellett vigasztalódik. Nincs is jobb gyógyír az összetört szívre, mint a gyermeki kacaj és a szeretet. Az édesapa teljesen elolvadt a kislánya karjai közt, meghitt pillanatban kapták őket lencsevégre. Megható sorokat fogalmazott meg Lilikéről.
 Részletek >

Bruttó 250 millió forintot kereshetett az elmúlt években Magyar Péter [2024-07-30]

Közzétették a TISZA Párt európai parlamenti képviselői a vagyonnyilatkozataikat, melyekből kiderül, ki, hol és mennyit keresett az elmúlt három évben, illetve hogy most milyen cégekben van
 Részletek >

Zimány Linda külsejét durván leszólták, a modell csípősen vágott vissza: "Még a tv-interjúkban is photoshoppolnak pixelenként napokig..." [2024-07-30]

Kemény beszólás találta meg Zimány Lindát, melyet egy kommentelő írt az egyik posztja alá a kinézetével kapcsolatban. Nem sokat kellett várni a modell visszavágására.
 Részletek >

Áll a forgalom az M7-esen egy kamion és egy autó súlyos balesete miatt [2024-07-30]

Karambolozott egy kamion és egy személyautó az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, az érdi szakaszon, a 20-as kilométerszelvénynél. A baleset 14 óra 25 perc körül történt. A forgalom teljesen megállt, a főváros felől érkező autókat az M0-s autópályára terelik.
 Részletek >

Terítették a lapokat: újabb részletek derültek ki a NATO ukrajnai missziójáról [2024-07-30]

Heteken belül felállhat az új parancsnokság, egy amerikai tábornokkal az élén.
 Részletek >

Anastacia veszi pergőtűz alá a Balaton északi partját [2024-07-30]

Igazi jazz, funky, soul és pop nagyágyúkat vonultat fel idén is a Paloznaki Jazzpiknik.
 Részletek >

Most jött, ez nagyban érinti a magyarokat is: így változhat a nyugdíjkorhatár az Európai Unióban [2024-07-30]

Ami most kiderült...
 Részletek >

[2024-07-30]

Lakatos Tícián tragikusan fiatalon hunyt el ma reggel, a hirtelen halála pedig mindenkit sokkolt: szerettei, barátai, családtagjai nem tudnak napirendre térni a gyásztól. A Love Island egykori győztesére összeesve talált rá a barátnője, a mentők már nem tudtak rajta segíteni. Testvére fájó sorokkal búcsúzott tőle, és elárulta, ma megemlékezést tartanak Tícián tiszteletére.
 Részletek >

Emlékszik ezekre a tinisztárokra? Na, már nekik is gyerekük van! - Mutatjuk a megdöbbentő listát [2024-07-30]

Talán akkor vesszük észre leginkább az idő múlását, amikor valami időtlenhez viszonyítjuk azt. Ilyen például a kedvenc filmsztárjaink élete, akik számunkra örökké abban az időhurokban élnek, mikor a tévé képernyőhöz tapadva néztük kedvenc tini sorozatainkat. Viszont a valóságban őket sem kíméli az idő vasfoga.
 Részletek >

Kökény Beatrix a női kézisekről: [2024-07-30]

Az egykori klasszis irányító, Sydney olimpiai ezüstérmese értékelte a válogatott eddigi eredményét és az esélyekről is beszélt. Azt is elmondta, hogy a fiatalabb generációk már teljesen máshogy kezelik a stresszt és a csalódásokat, mint annak idején ő és a csapattársai.
 Részletek >

Fontos kérdésre adott választ az Oktatási Hivatal a felvételi pontszámokkal kapcsolatban [2024-07-30]

Adminisztratív hibák esetén a pontokat újra lehet számoltatni.
 Részletek >

Kiderült, hogy az invazív csigák szeretik a vörös színt, de utálják a fokhagymát [2024-07-30]

Az invazív csigák elleni védekezés innovatív módjait kutató tudósok váratlan vámpírtulajdonságokat fedeztek fel: a vörös szín elragadja őket, a fokhagyma viszont taszítja. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közzétett eredmények tanulságai segíthetnek csökkenteni az ausztrál gabonatermesztők számára az invazív csigák által okozott károkat. Jelenleg ezek az állatok évente 170 millió dollárjába kerülnek az ágazatnak.
 Részletek >

Elektromos autóval a nyári dugóban: mennyi hatótávolságot veszít, ha megy a légkondi? [2024-07-30]

Nyári hőség az autópályán, ráadásul dugóban - ez minden sofőr számára kínszenvedés. Vajon az e-autókat hogyan érinti a forróság? Mennyivel csökken a hatótávolság, ha működik a légkondicionáló? A szakértők élesben tesztelték, milyen hatással van a villanyautókra, ha üdülőszezonban araszolnak és közben megy a klíma.
 Részletek >

Pep Guardiola: [2024-07-30]

A Manchester City katalán mesteréhez is eljutottak Julián Álvarez elégedetlenkedő nyilatkozatai, így Pep Guardiola is hozzá tudott szólni az ügyhöz
 Részletek >

Mit keres az olimpián egy tíz éve nemi erőszakért elítélt sportoló? [2024-07-30]

A holland Steven van de Velde indulása komoly vitákat gerjeszt. Hogyan lehet összeegyeztetni egy elkövető második esélyét és egy áldozat traumáját?
 Részletek >

Megszólalt a bennfentes: ezt kell tudni Katalin hercegné és Vilmos herceg szakításáról [2024-07-30]

 Részletek >

Szánthó Miklósék bedurrantották a woke-ellenes központjukat [2024-07-30]

Az Alapjogokért Központ XII. kerületi luxusbázisán jártunk.
 Részletek >

1,5 órán át próbálták újraéleszteni: az RTL 24 éves sztárjának ez okozhatta a halálát [2024-07-30]

Lakatos Tícián tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálának kiderültek a részletei.
 Részletek >

Az Egyesült Államok újabb katonai támogatást ad Ukrajnának [2024-07-30]

Az oroszok csak súlyos emberveszteségek árán voltak képesek csekély előrelépést elérni.
 Részletek >

Zabarban 5 fokig hűlt le a levegő, de van, ahol fagypont alá süllyedt a hőmérséklet [2024-07-30]

Ki kell használni az elkövetkezendő napokat, mert hamarosan visszatérnek a trópusi éjszakák.
 Részletek >

Hiába küzdöttek érte, meghalt a Love Island győztese, Lakatos Ticián. Párja riasztotta a mentőket, de az újraélesztés sikertelen volt [2024-07-30]

Felfoghatatlan, hogy ilyen fiatalon, itt vannak a részletek.
 Részletek >

Nem bírta tovább, Katalin szakított Vilmossal! Így fogadta a lesújtó hírt a leendő uralkodó [2024-07-30]

Nagyon szomorú.
 Részletek >

Fotókon mutatjuk a tragikusan fiatalon elhunyt Lakatos Tícián legemlékezetesebb pillanatait [2024-07-30]

Szomorú hír érkezett kedden: az RTL Love Island 2019-es győztese, Lakatos Tícián mindössze 24 évesen elhunyt. Barátai és rajongói mély gyásszal reagáltak a hírre. A fiatal edzőt mindenki szerette, aki csak ismerte.
 Részletek >

Rendkívüli műsorváltozást jelentettek be Lakatos Tícián halála miatt [2024-07-30]

Lakatos Tícián váratlan halála sokakat megrázott. A Love Island egykori győztese csupán 24 évet élt, a halálát szívinfarktus okozta. Mint megírtuk, a fiatal valóságshow-sztárra a barátnője talált rá holtan, és az életét már az orvosok sem tudták megmenteni. Most a Dikh Média fontos hírt közölt, ők is gyászolják a fiatal férfit.
 Részletek >

Donald Trump után Rob Schneider is kiakadt a párizsi olimpiára: [2024-07-30]

Rob Schneider amerikai színész és komikus bejelentette, hogy bojkottálja a párizsi olimpia hátralévő eseményeit, miután őt is mélységesen felháborította a megnyitóünnepség egyik sokat vitatott jelenete. A Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának paródiájára emlékeztető jelenetben táncosok, drag queenek és egy DJ is részt vett. Korábban már Donald Trump is felszólalt emiatt, ő egészen egyszerűen
 Részletek >

Ismét egy fehér deszkával gyarapodott a Colorful inteles portfóliója [2024-07-30]

A korrekt felszereltségű, CVN Frozen szériás újdonság papíron hozza azt, amit egy felsőbb kategóriás modelltől manapság elvárunk.
 Részletek >

Hosszú Katinka szerint Milák edzője hatalmas hibát követett el az olimpia előtt [2024-07-30]

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő szerint Milák Kristóf edzőjének nem lett volna szabad elmondania az egész világ előtt, hogy a 200 méteres pillangóúszás olimpiai címvédője nincs jó formában, mert ezzel hátrányos helyzetbe hozta.
 Részletek >

Alig ad el autókat a Maserati, bajban a patinás márka [2024-07-30]

A tulajdonos Stellantis-csoport jelezte, nem tartanak meg olyan márkákat, amelyek nem termelnek hasznot.
 Részletek >

Döntött a köztársasági elnök: többen bukták az állampolgárságukat, és bírákat mentettek fel [2024-07-30]

Gulyás Gergely előterjesztőként jelent meg a döntéseknél.
 Részletek >

Most jött: L.L. Junior kislányáról közölte [2024-07-30]

Nagyon megható sorokat írt.
 Részletek >

Magyar Péter megszólalt miután közzétette vagyonnyilatkozatát: [2024-07-30]

A TISZA Párt politikusai hétfőn megosztották vagyonnyilatkozataikat, ebben pedig az utóbbi három év bevételeiről számoltak be. Magyar Péter most többek között elmondta, hogy azt soha nem állította, hogy jogászként rosszul keresett az úgynevezett előző életében. Illetve azt is felsorolta, hogy milyen ingatlanokkal rendelkezik.
 Részletek >

Megtaláltuk Lakatos Tícián utolsó videóját, melyben őszintén mesélt a múltjáról - [2024-07-30]

Megtaláltuk Lakatos Tícián utolsó videóját, amelyet mindössze három hónappal ezelőtt töltött fel a fiatal edző. A Love Island versenyzőjét, aki 2019-ben, alig húsz évesen megnyerte a reality showt párjával Zsófival, már sokan ismerték a tévéből és a közösségi médiából, ebben a videóban azonban teljesen kitárulkozott, még azt is elmesélte, hogy volt ügye a rendőrséggel. Tíciánra hétfőn talált rá összeesve szerelme, aki azonnal értesítette a mentősöket, életét azonban sajnos már nem tudták megmenteni.
 Részletek >

V. Németh Zsolt: tíz év alatt ezermilliárd forint víziközmű fejlesztésre [2024-07-30]

Az ország területének felén, mintegy 4,73 millió lakos számára már állami szolgáltatók látják el a víziközmű-üzemeltetési feladatokat.
 Részletek >

Fizetés helyett utalvány: vádat emeltek 23 adócsaló főnök ellen [2024-07-30]

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat 23 olyan cégvezetővel szemben, akik igénybe vették egy utalványok forgalmazásával foglalkozó cégcsoport szolgáltatásait. A vád szerint kifejezetten azért adták az alkalmazottaknak az utalványokat, hogy elkerüljék az adót. Van olyan cég, amely több mint 120 milliót próbált így megspórolni.
 Részletek >

Meghalt Lakatos Ticián, a Love Island 2019-es győztese [2024-07-30]

Halálhírét ismerősei osztották meg a Facebookon.
 Részletek >

Hosszú Katinka: Milák Kristóf edzője hatalmas hibát követett el [2024-07-30]

Pásztory Dóra szerint összeesküvés-elméletek helyett a tényekkel kell foglalkozni.
 Részletek >

Döntött a köztársasági elnök: többen bukták az állampolgárságukat és bírákat mentettek fel [2024-07-30]

Gulyás Gergely előterjesztőként jelent meg a döntéseknél.
 Részletek >

24 évesen elhunyt az RTL valóságshow-jának győztese: ma reggel nem ébredt fel többé [2024-07-30]

A Love Island című párkereső reality győztese, Lakatos Tícián tragikus hirtelenséggel hunyt el ma reggel.
 Részletek >

Mi történt? Rendőr, mentő, tűzoltó, NAV, TEK és polgárőrök... mind a Hősök terére vonultak [2024-07-30]

A barátság világnapja alkalmából találkoztak a budapesti Hősök terén több hatóság és szolgálat munkatársai
 Részletek >

Barátnője talált rá összeesve a Love Island 24 éves sztárjára - Tíciánt másfél órán át próbálták újraéleszteni [2024-07-30]

Az orvosok mindent megtettek, Lakatos Tícián szíve azonban feladta a harcot. Az RTL Love Island győztese gyerekkora óta szívbetegséggel küzdött, nem először kapott infarktust, ám az utóbbi időben úgy tűnt, hogy teljesen egészséges.
 Részletek >

Szívproblémák merültek fel a várandós Tornóczky Anitánál: rettenetesen megviselte a szervezetét az elmúlt időszak [2024-07-30]

Tornóczky Anita évekig tartó küzdelem után lett sikeresen várandós, így élete most a születendő pici körül forog, akit bármi áron szeretne megvédeni. Nemrég azonban a 44 éves műsorvezető komoly aggályokkal küzdött a nyári hőség miatt. A várandós tévés kardiológiai vizsgálatra szorult, miután szívproblémákat tapasztalt.
 Részletek >

Üzent a világnak Katalin és Vilmos [2024-07-30]

Vilmos herceg és Katalin hercegné megszólalt a nyári vakációról.
 Részletek >

Feszülős úszónacik az olimpián: a legszexibb sportoló fiúk a domborulataikkal füllesztették a párizsi levegőt [2024-07-30]

A 2024-es párizsi olimpián nem csak a sportteljesítmények vonzzák a figyelmet, devnéhány sportoló merész megjelenése is. Jules Bouyer francia műugró apró úszónadrágjával vált az internet sztárjává, miután markáns fizikai adottságai kapták a főszerepet. A róla készült fotókat rajongók százai osztották meg, ám nem ő az egyetlen, aki meghódította a közönséget.
 Részletek >

Meghalt a Love Island egykori győztese, Lakatos Ticián [2024-07-30]

A közösségimédia-felületén tudatták, hogy Lakatos Tícián kedden elhunyt. A Love Island győztesének halálhíre futótűzként terjedt el, amikor az ismerősei nyilvánosságra hozták a Facebookon, hogy a fiatal férfi ma reggel nem kelt fel. Szívszorító sorokat osztottak meg az elhunyt Tícián emlékére.
 Részletek >

Nagy csalódás a Netflix új Windows 11 frissítése: ezt nehezményezik a felhasználók [2024-07-30]

A felhasználók csalódottan tapasztalták, hogy a Netflix nagyon várt Windows 11-es alkalmazásának szolgáltatásai komolyan elmaradnak a várakozásoktól. Az eredetileg májusban bejelentett frissítés csak most jelent meg, de azonnal meglehetősen negatív visszhangot kapott, mert a felhasználóknak nem adott sokat, hanem elvett tőlük valami fontosat.
 Részletek >

Izraeli tüntetők törtek be egy katonai bázisra [2024-07-30]

Vizsgálat indult a táborokban zajló bántalmazások miatt.
 Részletek >

KSH: Akkorát fékezett a magyar gazdaság, hogy kezdhetjük elengedni a megmaradt növekedési álmokat is [2024-07-30]

A legrosszabb várakozásokat igazolta a most kiadott GDP-szám, április-júniusban gyengébben teljesített a gazdaságunk, mint az év legelején. A fogyasztás nem nagyon akar beindulni, az iparunk gyenge, az építőipar tud csak segíteni, és az még nem is látszik ezeken a számokon, hogy az aszály mennyire le fogja rontani az éves teljesítményt.
 Részletek >

Most jött Hosszú Katinkáról [2024-07-30]

Elmondta.
 Részletek >

Lakatos Márk a párja miatt akadt ki: le akarták csapni a kezéről [2024-07-30]

Lakatos Márk az Instagramon akadt ki egy incidens után, ráhajtottak kubai származású párjára.
 Részletek >

Durva zaklatás áldozata lett a Desperado egykori énekesnője, a rendőrséghez fordult: [2024-07-30]

A Desperado egykori énekesnője, Böjte Réka hétfő este sokkoló vallomással fordult követőihez a közösségi oldalán, felfedve egy komoly zaklatási ügyet. Az előadó évek óta tartó zaklatás áldozata lett, amely mostanra vőlegényét, Kovács Axelt, a Kerozin együttes énekesét is érinti. Réka reméli, hogy nyilvános megszólalása véget vethet kálváriájuknak, és megállítja zaklatójukat.
 Részletek >

Csak keveseknek adatik meg, amit Bochkor Gábor imádott édesanyjától kapott [2024-07-30]

Megszólalt a közeli munkatárs.
 Részletek >

Borzasztó, hogy milyen hozzászólásokat kap Gáspár Evelin! [2024-07-30]

Nagyon odaszóltak!
 Részletek >

Pillanatok alatt következett be a tragédia, gyászol Vilmos és Katalin! Azonnal megszakította a nyaralását és... [2024-07-30]

Szívszorító üzenet jött.
 Részletek >

Szívó V10 helyett hibrid biturbó V8-cal támad a legújabb 900 lovas Lamborghini [2024-07-30]

Már nem kell sokat várnunk a Lamborghini Huracán utódjának hivatalos leleplezésére.
 Részletek >

Új ló a tanyán [2024-07-30]

Nem kis feladat elé állítja a lótartót egy-egy új ló érkezése. A beszokás-beszoktatás sokszor több hónapig eltart, ami minden ló részéről sok energiát követel. Ilyenkor több a sérülés is, hiszen le kell játszani a hierarchia harcokat, különösen akkor, ha az új ló domináns, és az élre tör.
 Részletek >

Farkasházy Rékáék vettek egy ingatlant: [2024-07-30]

Farkasházi Réka háromgyermekes édesanyaként rengeteg energiával és szenvedéllyel dolgozik, miközben a férjével, Sárközy Bencével idén egy régi álmukat is megvalósítják. A színésznő, aki nyáron koncertezik, hangoskönyvet mond fel, szinkronizál, illetve egyensúlyoz a karrierje és magánélete között, most nagy fába vágta a fejszéjét. Férjével együtt egy Balaton-parti présházat alakítanak át nyaralóvá, ahol nyugalmat találhat majd a család.
 Részletek >

Megható pillanatok Párizsban: így ölelte a győztes csapatban játszó édesapját Lékai-Kiss Ramóna kisfia [2024-07-30]

A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfő este újabb meccset játszott a párizsi olimpián, amelyen 10 gólos győzelmet arattak Argentína felett. Lékai-Kiss Ramóna a helyszínen szurkolt férjének, később pedig örömteli pillanatokat osztott meg a rajongókkal. Kisfia, Noé a pályán ölelte meg a győztes csapatban játszó édesapját.
 Részletek >

Riasztóak a friss számok: úsznak az adósságban a költségvetési intézmények a kifizetetlen számlák miatt [2024-07-30]

Júniusban ugyan újabb adósságrendezésen eshettek át a kórházak, ettől függetlenül továbbra is 79,9 milliárd forinton áll a költségvetési intézmények lejárt és kifizetetlen adóssága, amivel leginkább cégeknek, beszállítóknak tartoznak. A beszállítóknak a kifizetetlen számlák utáni adókat is muszáj fizetniük a költségvetésbe, vagyis kétszeresen hitelezik az államot. A Magyar Államkincstár (MÁK) féléves adataiból továbbá az is kiderült, a rendőrség 23,3 milliárd forintnyi kifizetetlen adósságot görgetett maga előtt.
 Részletek >

Farkasházy Rékáék vettek egy ingatlant - [2024-07-30]

Farkasházi Réka, háromgyermekes édesanyaként rengeteg energiával és szenvedéllyel dolgozik, miközben férjével, Sárközy Bencével idén egy régi álmukat is megvalósítják. A színésznő nyáron koncertezik, hangoskönyvet mond fel, szinkronizál, és egyensúlyoz a karrierje és magánélete között, most azonban nagy fába vágta a fejszéjét. Férjével együtt egy Balaton-parti présházat alakítanak át nyaralóvá, ahol nyugalmat találhat majd a család.
 Részletek >

Sokan elfelejtik ezeket az apróságokat utazás előtt, pedig nem szabadna: súlyos sérülést és balesetet is okozhatnak [2024-07-30]

Fontos dolgokra figyelmeztetnek a szakemberek!
 Részletek >

Katalin szexi trükköt vetett be, hogy visszacsábítsa Vilmos herceget: a szakításuk után pár hónappal már ki is békültek [2024-07-30]

Így zajlott Katalin hercegné és Vilmos herceg kibékülése.
 Részletek >

Napi horoszkóp: az Oroszlán ma mindenkinek elcsavarja a fejét, a Bika ötletei zseniálisak, az Ikrek folyton másban keresi a hibákat [2024-07-30]

Kedves Mérleg! Ma ismét tanúbizonyságát adhatod diplomáciai képességeidnek.
 Részletek >

Az új uralkodó: Károly király és Kamilla királyné közös gyermeke mindent felboríthat [2024-07-30]

Vannak, akiknek az életében olyan titkok is lehetnek, amik csak keveseknek adatott meg. Ilyen lehet a királyi család is a Brit birodalom élén. Persze, ezeket a titkokat nem feltétlen mi választjuk és ezzel ők is így lehetnek
 Részletek >

Katasztrófavédelem: Budapesten és 180 településen folytatódik a szúnyogok elleni védekezés [2024-07-29]

A szúnyoggyérítéshez használt készítmény az alacsony dózisnak köszönhetően emberekre, háziállatokra nem jelent veszélyt.
 Részletek >

Robert Fico azzal fenyeget, hogy leállítja a gázolajkivitelt Ukrajnába, ha Kijev tovább blokkolja az orosz kőolajexportot [2024-07-29]

A pozsonyi Slovnaft olajfinomító az ukrajnai gázolaj-szükségletek 10 százalékát teszi ki, aminek egy része vélhetően katonai fogyasztás.
 Részletek >

Ilyen nagyok lettek Jennifer Lopez ritkán látott gyerekei [2024-07-29]

Jennifer Lopez ritkán oszt meg képeket a magánélete eseményeiről, főleg a gyerekeiről, ám ezúttal kivételt tett. A világhírű énekesnő és színésznő a harmadik házasságából született két gyerekét mutatta meg a közösségi oldalán. Emme és Max már igazi tinédzserek, akik le sem tagadhatnák az apjukat, Marc Anthonyt.
 Részletek >

Hazatért Szinetár Miklós Thaiföldön új életet kezdő, ritkán látott fia: így ünnepelték a családdal a születésnapját [2024-07-29]

Hosszú idő után újra hazatért Szinetár Miklós rendező fia, Gábor, így közösen ünnepelhetik az idősebbik gyermek 62. születésnapját. Az összejövetelen természetesen Szinetár Dóra is ott volt, aki megható sorokat intézett a bátyjához.
 Részletek >

Közzétették Magyar Péter és a TISZA Párt EP-képviselőinek vagyonnyilatkozatát [2024-07-29]

A TISZA Párt EP-képviselői közzétették a vagyonnyilatkozataikat, amelyekben az elmúlt három év bevételeiről adtak számot. A dokumentumok szerint a párt frissen megválasztott elnöke, Magyar Péter nem vesz fel fizetést a pártelnökségért, de Tarr Zoltán, Dávid Dóra és a többi képviselő bevételei is nyilvánosak lettek.
 Részletek >

Magyar motorosok tragédiája Ausztriában! Egymással ütköztek, mindketten meghaltak [2024-07-29]

Szombat délután két magyar motoros ütközött Ausztriában, a B 56-os úton, Lockenhaus közelében. A motorkerékpárokat egy 21 és egy 51 éves magyar vezette, a balesetben mindketten meghaltak. A helyi hatóságok egyelőre vizsgálják, mi okozhatta az ütközést.
 Részletek >

A szúnyogok ellen bevetett kémiai kezelések nem sokat érnek [2024-07-29]

A hazánkban egyik leggyakoribb dalos szúnyog populációi jelentős arányban hordozzák a rezisztenciáért felelős génváltozatot, vagyis ellenállóak a kémiai gyértőszerrel szemben.
 Részletek >

Több mint 5000 embert evakuálhattak az árvíz miatt Észak-Koreában [2024-07-29]

Egyelőre nem tudni, hogy mekkora károkat okozott az áradás.
 Részletek >

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott [2024-07-29]

Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat.
 Részletek >

Újabb, 200 millió dolláros katonai támogatást ad Ukrajnának az Egyesült Államok [2024-07-29]

John Kirby megerősítette, hogy az amerikai kormányzat folytatja Ukrajna támogatását.
 Részletek >

Kormányzati hivatal: egyre több holland cég hozatna az EU-n kívülről munkavállalókat [2024-07-29]

A holland statisztikai hivatal (CBS) adatai szerint jelenleg mintegy 450 ezer betöltetlen állás van Hollandiában.
 Részletek >

Kikötöztek egy idős beteget a várpalotai magánkórházban: mozdulni sem tudott, majdnem kiszáradt - videó [2024-07-29]

A Várpalotai Szent Donát Kórház egyik páciensének hozzátartozói szerint az idős rokonukat a kórházi ágyhoz kötözték, aki csaknem kiszáradt, ráadásul még az ügyeletes orvost sem tudták elérni. Az fizetős magánintézmény mindeközben az időseknek emelt szintű ápolást ígér, ráadásul több százezer forintot is elkérnek érte. Egészségügyi szakértő szólalt meg az üggyel kapcsolatban.
 Részletek >

Hazatért Szinetár Miklós Thaiföldön új életet kezdő, ritkán látott fia: így ünnepelték a családdal a születésnapját - videó [2024-07-29]

Hosszú idő után újra hazatért Szinetár Miklós rendező fia, Gábor. A színész láthatóan nagyon örült annak, hogy végre újra együtt a család és közösen ünnepelhetik az idősebbik gyermeke 62. születésnapját. Az összejövetelen természetesen Szinetár Dóra is ott volt, aki megható sorokat intézett a bátyja felé.
 Részletek >

Jennifer Lopez fejére nőttek ritkán látott ikergyermekei, fotókat mutatott a 16 éves Emme-ről és Maxről [2024-07-29]

 Részletek >

A telefonos személyi az első lépés, jöhetnek az arcfelismerésen alapuló rendőri igazoltatások is a szakértő szerint [2024-07-29]

Szeptembertől az okostelefonokkal is igazolhatjuk magunkat a rendőrségi ellenőrzések során, így nincs szükség a hagyományos személyi igazolványra. De vajon tényleg nem lesz szükség semmilyen dokumentumra? És hogyan tudja a rendőr, hogy valóban mi vagyunk azok, akiknek mondjuk magunkat?
 Részletek >

Rekord a Hungaroringen [2024-07-29]

Rekordmennyiségű, több mint 15 ezer aludobozt gyűjtöttek be a Minden Doboz Visszajár kezdeményezés munkatársai a 39. Formula 1-es Magyar Nagydíjon a múlt hétvégén.
 Részletek >

Miért jó üveggel tervezni, ha építkezik? Mutatjuk! [2024-07-29]

Alapvetően mindenki keresi a változatosságot, az egyediséget, miközben jellemzően funkcionális problémákat kell megoldani egy építkezés, tervezés során. Az üveg valamilyen formája pedig segít a tervezőnek abban, hogy ezeket a célokat elérjék.
 Részletek >

A Samsung még közelebb hozta a szurkolókat a sportolókhoz a párizsi olimpia megnyitóünnepségén [2024-07-29]

Ki mondta, hogy az olimpiai nyitóünnepséget egy stadionban kell lebonyolítani? A 2024-es párizsi olimpia hivatalosan is...
 Részletek >

Ösztöndíjprogrammal toboroz hallgatókat a Codecool Programozóiskola [2024-07-29]

Bár megérezte a multik létszámcsökkentését a Codecool, Magyarország vezető...
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Erotikus masszazsudvarhely    sturovo sex partner    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket