![A teljes hír](pic/home.gif) | Elemző: Az állami és a nonprofit szektor húzta fel az átlagbért [2024-07-24] Az ING szakértője szerint a bérnövekedés egész évben kitarthat, ami erősítheti a vállalatok áremelési szándékait, és így ár-bér spirál alakulhat ki. A tanárok bérrendezése sokat javított a számokon. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Érezte már úgy, hogy a nyári főszezonban lehúzták egy vendéglátóhelyen? [2024-07-24]Folyamatosan drágul az élet. A vendéglátósoknak is emelik az árakat, főleg a nyári főszezonra csúcsosodik ez például az éttermeknél, strandbüféknél. Olykor olykor belefutunk irreálisan magas végösszegekbe, csak pislogunk, amikor megkapjuk a számlát. Van olyan rossz élménye, amit már lehúzásnak érez? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sokkoló fotók érkeztek a nepáli repülőgép-szerencsétlenségről: a helyszínen 22 halálos áldozatot találtak [2024-07-24]Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata van. A szerencsétlenséget csak a pilóta élte túl, akit kórházba szállítottak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A legnagyobb szeretetben nevelt kutyák is lehetnek depressziósak: ez a 6 leggyakoribb ok vezet kedvenceink rossz kedvéhez [2024-07-24]A kutyák igazi szeretetgombócok, akik feltétel nélkül imádják a gazdájukat. A kutyatulajdonosok tudják, hogy egy hosszú munkanap után besétálhatnak az ajtón, és kedvencük puszikkal halmozhatja el őket, miközben ő izgatottan és szinte kontrollálatlanul ugat, sír és ugrál. Azonban fontos figyelni azokra a helyzetekre, amikor ez a boldogság eltűnik a házi kedvencünk "arcáról". |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A kertész szomszédom árulta el: őszi rózsa, krizantém, ez a hosszú virágzás titka [2024-07-24]Ezt az 5 tippet kell komolyan venni, hogy az ősz utolsó virágai akár november végén is bontsák még szirmaikat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ez nem jött be? Kiborultak a sofőrök a mesterséges intelligencia által vezérelt közlekedési lámpák miatt [2024-07-24]A németországi Essenbach településen egy mesterséges intelligenciával vezérelt közlekedési lámpa kavarta fel a kedélyeket. Az eszköz ahelyett, hogy optimalizálná a forgalom áramlását, inkább csak frusztrálja a helyi lakosokat. Kiderült az is, hogy mit szólnak az elégedetlenséghez az illetékesek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tökéletes fotókon szeretné megörökíteni örökmozgó gyermekét? Íme, a szakértő tippjei az igazán szuper képek elkészítéséhez [2024-07-24]Mivel a gyerekek gyorsan változnak, sokan szeretnék megörökíteni a fontos pillanatokat, még akkor is, ha a fotók a családi albumon kívül nem kerül fel máshova. Azonban annak ellenére, hogy cuki gyerkőcökről fotót készíteni hálás téma, az egyik legnagyobb kihívás is a fotózás területén. Ihász Ingrid profi fényképész osztotta meg a trükkjeit, amelyekkel gyerekjáték profi képeket készíteni, akár mobiltelefonnal is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Idén már máshogy számolják a felvételi pontokat: mutatjuk, mi változott [2024-07-24]Fontos nap a mai a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók számára, hiszen szerdán hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. A felvételizők jelentős része ilyenkorra már tudja, hogy mennyi pontot sikerült összeszednie a középiskolai tanulmányi átlagukkal és az érettségi eredményeivel. Azonban érdemes áttekinteni, pontosan hogy is állnak össze a pontok idén. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Toplistás bűnözőt fogtak el a rendőrök: európai elfogatóparancs is érvényben volt a pápai férfi ellen [2024-07-24]A július 23-án elfogott férfit több hatóság is kereste, végül a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásainak sikerült elkapnia. Egy helyi gyorsétteremben kattant a bilincs a 36 éves férfi csuklóján, aki szerepelt a legkeresettebb bűnözők top 50-es listáján is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kitört a káosz Németország legforgalmasabb repülőterén: klímaaktivisták a kifutóra ragasztották magukat [2024-07-24]Németországban kénytelenek voltak leállítani az összes járatot az ország legnagyobb repülőterén, a Köln |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hódi Pamela a Covid után még mindig szenved a szaglásával és az ízlelésével: [2024-07-24]Hódi Pamela is részt vett a egy rendezvényén, amelyen bemutatták egy márka új, exkluzív parfümkollekcióját. Ám az influenszer nem tudta kiélvezni az illatokat, ugyanis még mindig érzi magán a koronavírus okozta szövődményeket. Sem az ízlelése, sem a szaglása nem állt teljesen helyre betegsége óta. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ez az egyszerű reggeli szokás segít csökkenteni a stresszt és fókuszálni - Te meg szoktad csinálni? [2024-07-24]Sokat dob a kedven, de a legtöbben lusták vagyunk megcsinálni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ismét gyenge évet zárhat az európai acélipar [2024-07-24] Az európai gazdaság gyengélkedése, az amerikai védővámok, a globális túltermelés és a kínai ingatlanbuborék kidurranása is hozzájárult ahhoz, hogy az acélipari ágazat kilátásai nem túl fényesek. Ez a gyengélkedő Dunai Vasmű számára is komoly kockázatokat rejt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Marozsán Fábián tovább menetel Umagban, negyeddöntőbe jutott [2024-07-24]Értékes pontokat gyűjtött az első számú magyar teniszező. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az 50 feletti francia nők sosem viselik ezeket a ruhákat - A vlogger szerint tönkreteszik a megjelenést [2024-07-24]A francia vlogger videóban vette sorra azokat a darabokat, amiket szerinte az ötven feletti párizsi nők nem viselnek. Elárulta, miért. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Imádni fogja a Chrome új funkcióját, sokkal gyorsabb lehet tőle a böngésző [2024-07-24] Egyetlen kattintással leszámolhat a számítógépe processzorát terhelő lapokkal, ha azok épp a háttérben vannak |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Meghozta a súlyos döntést a rákos Katalin hercegné! Ez lesz ezután [2024-07-24]Nagyon kemény. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lezuhant egy repülőgép Nepálban, 22 ember meghalt: videó a helyszínről [2024-07-24]Lezuhant a Saurya Airlines egyik repülőgépe a katmandui Tribhuvan nemzetközi repülőtér közelében. További részleteket egyelőre nem közöltek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Már nem is telefonok? A Samsung teljesen új AI-eszközökre akarja lecserélni a mai mobilokat [2024-07-24]A Samsung a mobilkészülékek jövőjét a fejlett AI-képességekben látja. Az AI-szoftvert már láthattuk dolgozni a legújabb Galaxy-modellekben, de a jövőben a hardver is radikálisan eltérhet attól, amit ma a Samsung telefonjaiban találhatunk. A Samsung a fejhallgatóit is bevonja az AI által lefedett területbe (például a nyelvi fordítás révén), így a kiegészítők is a stratégia részévé válhatnak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A szinkronhangja szerint Spongyabob Kockanadrág autista [2024-07-24]Tom Kenny 14 évadon keresztül volt Spongyabob Kockanadrág szinkronhangja. A veterán előadóművész a napokban részt vett a Detroitban megrendezett Comic Conon, ahol az elkötelezett Nickelodeon-rajongók kérdéseire válaszolt a népszerű rajzfilmes karakter kapcsán. Tom Kenny itt megerősítette azokat az elméleteket, amelyek szerint Spongyabob neurodivergens. A neurodiverzitás fogalma szerint az emberi idegrendszer többféle módon működhet, minden egyes ember idegrendszere különbözik valamennyire, és ez adja egyediségünket. Az autista, hiperaktív agy pedig nem egyszerűen |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 55 éves gének a Mercedes elképesztő hiperautójában: megnéztük az 1360 lóerős új sirályszárnyast és legendás elődjét is [2024-07-24] Míg legendás elődjét számos egymástól igen eltérő motorral szerelték, addig a vadonatúj Mercedes One-Eleven tisztán villannyal és retró húrokat megpengetve repít előre és picit vissza az időben. Rögtön azt is vázoljuk, hogy miért van négy helyett nyolc kereke. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ezzel az 5 tippel könnyedén átvészelhetjük a forró napokat lakásunkban [2024-07-24]Az ablakok zárva, redőnyök leeresztve, de gondoskodni kell arról is, hogy a vastag kőfalak se engedjenek be hőt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat július 25-től [2024-07-24]A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovata ehhez nyújt segítséget. Az alábbiakban a hazai nagy élelmiszer-áruházak július 39991-ig szóló legjobb ajánlataiból válogattunk. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lezuhant egy repülőgép Nepálban: videó a helyszínről [2024-07-24]Lezuhant a Saurya Airlines egyik repülőgépe a katmandui Tribhuvan nemzetközi repülőtér közelében. További részleteket egyelőre nem közöltek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ferrari: Drasztikus változtatás helyett apró lépések kellenek [2024-07-24]A maranellóiak F1-es főnöke az utóbbi hetek tendenciája ellenére is inkább a pozitívumokat keresi: szerinte jó az irány, és tavalyhoz képest jelentős az előrelépés. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Emmanuel Macron elárulta, mikor nevezi ki az új francia kormányt [2024-07-24]Kerülné a felfordulásokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Drámai videó készült, egy bálna felborított egy hajót New Hampshire-nél [2024-07-24]A bálnatámadásról felvételt készítő testvérpár mentette meg a hajósokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megszólalt Andy Vajna titkos szerelme: [2024-07-24]Andy Vajna számára nagyon fontos volt a munkája, de a szerelmi életéről sem feledkezett meg soha. A filmmogul a halála előtti években boldog házasságban élt élete utolsó párjával, Palácsik Tímeával, korábban pedig egy színésznő, Dobó Kata dobogtatta meg a szívét. Ám volt még egy nő, aki igazán különleges helyet foglalt el szívében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ne az AI-t hibáztassuk a szén-dioxid-kibocsátás növekedéséért [2024-07-24]A technológiai nagyvállalatok mindegyike azzal küzd, hogy gyors ütemben bővül az energiafelhasználásuk. Ez pedig fokozza a szén-dioxid-kibocsátásukat annak ellenére, hogy igyekeznek karbonsemleges állapotba hozni magukat belátható időn belül. Ez egy komoly probléma e vállalatok működésében, amit a Google példája jól szemléltet. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Erőszakos férfit csíptek fülön a minisztérium épületében szolgálatot teljesítő rendőrök Budapesten: így vált gyanússá számukra az alak [2024-07-24]Térfigyelő kamerán keresztül szúrták ki a rendőrök, ahogy egy idős asszonyt próbál kirabolni egy férfi. Amikor észrevették a jelenetet, épp a nő válláról próbálta letépni a táskát. Azonnal értesítették egyik kollégájukat, akinek még a helyszínen sikerült elkapnia a férfit. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Már két magyar csecsemő is meghalt szamárköhögés miatt [2024-07-24]A védőnők azt ajánlják, hogy a kismamák oltassák be magukat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) |
Véget ért a Duna-Rock motoros találkozó Gerjenben
[2024-07-24]A több napos rendezvény idén is rengeteg bőrszerkóst vonzott. A fesztivál különlegessége az volt, hogy már tizenötödik alkalommal várta a rockereket és motorosokat. [Dátum: 2024.07.24. 06:41] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Két újabb kórházigazgatót nevezett ki Pintér Sándor [2024-07-24] Az új vezetői pályázatokat már februárban meghirdették. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Este nyolckor jön a mindenről döntő sms: ma hirdetik ki a felvételi ponthatárokat [2024-07-24]Az új felvételi rendszernek is köszönhetően, a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, ami nagy áttörés a korábbi, 100 ezer körülihez képest |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Különös szuszogást hallott az anya és lánya kajakozás közben: torokszorító látvány fogadta őket a vízben [2024-07-24]Karmos végtagokat láttak meg a folyó vizében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt jelennek meg a felvételi ponthatárok szerdán [2024-07-24]Hamarosan kihirdetik a 121 ezer fiatal jövőjét meghatározó számokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bemutatjuk olimpikonjainkat: Kós Hubert [2024-07-24]Egyike a kiválasztottaknak, akiknek kellő tehetség adatott s vele elszántság és kitartás, hogy 19 évesen Európa-bajnok, húszévesen pedig már világbajnok legyen. A magyar edzői tudás készítette fel a világhódításra, és az amerikai versenyrendszer emelte fel a csúcsra. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Életveszélyes mutatvány: elhagyták a csomagjukat az M0-s autóúton, majd befutottak érte [2024-07-24]Szerencsére nem lett baleset belőle, pedig rosszabbul is elsülhetett volna. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Horror egy zsolnai panzióban: 12 órán át kerülgettek egy holttestet a vendégek, mert nem jött az orvos [2024-07-23]Egy férfi rosszul lett és meghalt egy szlovákiai panzióban, ám a családja 12 órán keresztül meg sem mozdíthatta a holttestét, amit aztán a vendégeknek is kerülgetniük kellett. Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal rendkívüli esetnek minősítette a történteket, mivel általában az orvos néhány órán belül elvégzi a szükséges vizsgálatokat. A hivatal szerint valószínűleg emberi mulasztás történt, az eset kivizsgálása folyamatban van. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Snoop Dogg viszi az olimpiai lángot az utolsó szakaszon [2024-07-23]Az NBC Universal az év elején bejelentette, hogy Snoop Dogg lesz a 2024-es párizsi olimpia élő közvetítésének házigazdája. Az Emmy-díjas rapper riportokat készít, bemutatja a város nevezetességeit, illetve beszélget is majd a sportolókkal, ám ezek mellett újabb feladat elé is néz: a pénteki megnyitó ünnepségen nem akármilyen szerepe lesz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Horror a zsolnai panzióban: 12 órán át kerülgettek egy holttestet a vendégek, mert nem jött az orvos - videó [2024-07-23]Egy férfi rosszul lett és meghalt egy szlovákiai panzióban, de a családja 12 órán keresztül meg sem mozdíthatta a holttestét, amit aztán a vendégeknek is kerülgetni kellett. Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal rendkívüli esetnek minősítette a történteket, mivel általában az orvos néhány órán belül elvégzi a szükséges vizsgálatokat. A hivatal szerint valószínűleg emberi mulasztás történt, az eset kivizsgálása folyamatban van. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Életveszélyes mutatvány: elhagyták a csomagjukat az M0-ás autóúton, majd befutottak érte [2024-07-23]Szerencsére nem lett baleset belőle, pedig rosszabbul is elsülhetett volna. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szokatlan dolog történt: az Integritás Hatóság nem kért a Balásy-féle kommunikációs szerződésekből [2024-07-23] Az Integritás Hatóság nem találta megfelelőnek a New Land Media szakmai ajánlatát, ezért az általuk kiírt közbeszerzés egyik részét sem a Balásy Gyulához köthető, a hasonló tendereken többnyire legyőzhetetlen cég vitte el. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nicole Kidman megtörte a csendet a Tom Cruise-zal való kapcsolatáról [2024-07-23]Nicole Kidman ritkán beszél volt férjéről, Tom Cruise-ról, ám most kivételt tett, miközben felidézte Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjének forgatását. Az Oscar-díjas színésznő elárulta, hogy a rendezőt megihlette a házasságuk, és különös figyelmet fordított Cruise szerepére. A szegényes költségvetés miatt azonban a forgatás idején lakókocsiban kellett tölteniük a mindennapjaikat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Repülőtéri káosz, a légitársaságok vonakodva kártalanítják utasaikat [2024-07-23]Az utasbiztosítók jobban szerepelnek, ám drágulást hozhatnak a megugró kifizetések. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 18 év börtönt kapott az a spanyol férfi, aki levélbombát küldött az ukrán követségnek és Pedro Sanchez kormányfőnek [2024-07-23] A bíróság logikátlannak ítélte meg a férfi tagadását, aki a per során elismerte, hogy tanulmányozott robbanószerek előállításával foglakozó internetes oldalakat, és vásárolt is azokhoz alapanyagokat, de állítása szerint a csak a saját kíváncsisága kielégítésére és “barkácsolási” vágyból. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lehet első számú pilóta a McLarennél, ha [2024-07-23]A csapatvezető szerint jelenleg nincs ilyen náluk, de ha úgy alakul a vb-harc, felülvizsgálhatják a hozzáállásukat |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hogyan működnek a Taylor Swift-rajongók csuklójára rakott villódzó LED-karszalagok? [2024-07-23] Az énekesek és együttesek előszeretettel használják a koncertjeiken a LED-es csuklópántokat. Ezzel a rajongóikat bevonják a koncertbe, nemcsak nézőként vesznek részt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bezárnak az olimpia idejére a párizsi múzeumok és fesztiválokat fújtak le [2024-07-23] A párizsi kulturális élet okult a 12 évvel ezelőtti londoni játékokból, és inkább lehúzzák a rolót, semmint veszteségesen legyenek nyitva addig, amíg az olimpia tart. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ezek az ételek súlyos alvászavarokat okozhatnak az új kutatások szerint: szinte mindenki eszi őket [2024-07-23]Az ultrafeldolgozott élelmiszerek újabb káros hatása derült ki. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Fékezés nélkül rohant a Suzukiba - sokkoló videó a hétvégi balesetről [2024-07-23]Ismét a vétlen halt meg, ismét a gyorshajtás ölt, a szabályokat semmibevevő sofőr pedig egyszerűen elmenekült. Szerencsére, a rendőrség már elfogta. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-23]Fresh Andi és férje sokat utazott kettesben. Most a pár olyan helyszínre tért vissza, amely felejthetetlen emlék közös életükben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Atyaég: Katie Holmes-t lila monoklival és zúzott arccal kapták lencsevégre [2024-07-23]Mi tette vele? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szamárköhögés: a háziorvos elárulta, mikor lehet szükség a frissítő oltásra [2024-07-23]Idén 154 ember betegedett meg szamárköhögésben. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Dr. Mangó Gabriella, háziorvos, természetgyógyász válaszolt. A szamárköhögés elleni védőoltással megelőzhető a betegség, és Magyarországon kötelezően oltják a gyerekeket ellenük. Az első oltást két hónapos korban kapják, és idővel emlékeztető oltásokat kapnak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Európában is terjeszkedik a TikTok Shop: ezekben az országokban jelenik meg hamarosan [2024-07-23]A TikTok videómegosztó portál, egyre több szolgáltatást szeretne a saját platformjára bevezetni. Év elején jelentek meg az első hírek, a TikTok Shop bevezetéséről. Ezzel a funkcióval a felület vásárlásra ösztönzi a fogyasztókat úgy, hogy a rövid videók alatt, egyből felkínálja a felvételen láthatóhoz hasonló termékeket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Betiltották a bikaviadalokat Kolumbiában [2024-07-23]Az elnök szerint ha a természetet elpusztítják, azzal az emberiségnek is vége lesz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mágikus évek! Te vajon hányadikban jársz és milyen lesz 2024 hátralévő néhány hónapja? [2024-07-23]Sorsunk kihívásai, történései, létünk fejlődése olyan, mint egy spirál, mely egyre nagyobb ívekben tekeredik, és egy teljes ívet kilenc év alatt ír le. Ennyi idő kell ahhoz, hogy egy újabb életfeladatot beteljesítsünk, és hogy a következő érési folyamaton végigmenjünk. Ha szeretnénk tudatosabban élni, nem árt ismerni, a számmisztika szerint milyen lehetőségeket, akadályokat tartogatnak az előttünk álló évek, vagyis azt, hányas számnál tart éppen a kilencévente körbeforgó spirálunk. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-23]Kolumbiában hétfőn Gustavo Petro elnök nagy lépést tett az állatvédelem terén, amikor aláírta a bikaviadalok betiltását célzó törvényjavaslatot. A törvényt az elnök ünnepélyes keretek között, több száz állatvédő aktivista jelenlétében, a bogotai bikaviadal-arénában írta alá, ezzel további országokat követve a hagyományokat őrző, de sokat vitatott gyakorlat megszüntetésében. Petro hangsúlyozta, hogy az állatok szórakoztatás céljából történő megölése nem képezheti a kultúra részét. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tudja, miről vált híressé Cserháti Zsuzsa férje? [2024-07-23]Cserháti Zsuzsa korának egyik legkiválóbb énekesnője volt, akit szakmai körök Kovács Katihoz hasonlítottak. Hangja és előadásmódja különleges volt, amelyet a közönség és a kritikusok is nagyra értékeltek. Popzenei stílusa mellett jazz elemeket is beépített dalaiba, ami még színesebbé tette zenei palettáját. Érzelmes, mély hangszíne és kifejező előadásmódja miatt sokan úgy vélték, hogy képes a legmélyebb érzelmeket is közvetíteni a hallgatóság felé. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Daruvári mészárlás: kiderült, miért lőhette le az édesanyját a nyugdíjas katona [2024-07-23]Hat ember életét vesztette, miután hétfőn egy fegyveres bement egy horvátországi idősek otthonába a Zágrábtól keletre fekvő Daruvár városában, majd tüzet nyitott és válogatás nélkül lövöldözni kezdett. Az 51 éves férfi a saját édesanyjával is végzett, közöttük állítólag a tisztázatlan anyagi viszony következtében mérgesedett el a kapcsolat. Daruvár vezetése a július 24-ét, szerdát gyásznappá nyilvánítja a hat ember tragikus halála miatt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Rendelet született a Városházán talált kóbor macska miatt: egy egész főosztály gondozza a cicát [2024-07-23]Új úrnő a Városházán! Rendeletben engedélyezte Budapest főjegyzője, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban szabadon járhasson-kelhessen egy elkóborolt cica. A rendkívül szokatlan hivatalos irományban megmosolyogtató jogi bikkfanyelven vállalja a városvezetés, hogy gondoskodik a cicáról. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Polyák Lilla és Gömöri András vallomása: egy darabig még biztosan nem jönnek haza Kanadából [2024-07-23]A színész házaspár közel egy éve fordított hátat Magyarországnak, tavaly Kanadába költözésük előtt szinte mindenüket eladtak, hogy új életet kezdhessenek. Polyák Lilla és Gömöri András Máté úgy vélik, hogy egy ilyen nagy változás csak az alapoktól indulva valósítható meg. Bár mostanra már sikeresen kialakították kanadai otthonukat és a helyüket is megtalálták az új közegben, magyarországi életük sem ért véget teljesen. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Óriási hír! Mégis ott lesz az olimpián Hosszú Katinka [2024-07-23]Remek hír. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Új vagy használt tablet? Teszteltük az iPad Air modelleket [2024-07-23]Ma már a telefonok piacán is egyre népszerűbb, hogy a felhasználók nem újonnan veszik meg a készülékeket, hanem jóval olcsóbban, használtan vásárolják meg a csúcskategóriás modelleket. De mi a helyzet a tabletekkel? Megéri megvenni az újat, vagy jobban járunk a használttal? Ennek a kérdésnek néztünl utána, miközben az iPad Air 5. generációs készülékét teszteltük a hétköznapok során. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A repülővel utazók harmada sem ismeri a saját jogait: ezzel mindenkinek tisztában kell lennie, aki külföldre indul [2024-07-23]Felülvizsgálta és bírósági precedensekkel is kiegészítette a légi utasok jogaira vonatkozó iránymutatásokat az Európai Bizottság, amely az Eurobarométer felmérését is közreadta a témában. E szerint a vasúton utazók 33 százaléka, légi közlekedők 30 százaléka, a buszozók 27 százaléka, a hajón vagy kompon utazóknak pedig csak 16 százaléka mondta, hogy ismeri a jogait. Egy hazai egyesület szerint Magyarországon a jogalkotás is lemaradt a fogyasztóvédelemben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nyugdíjazná a megszokott okostelefonokat a Samsung, valami nagyon máson dolgozik a cég [2024-07-23] A Samsung mobil divíziójának elnöke, TM Roh nemrég egy interjúban beszélt a vállalat jövőbeni mobilos terveiről. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy ismert barkácsgépgyártó épít akkugyártó üzemet Magyarországon [2024-07-23] Az Einhell új, sormási gyárában barkácsgépekhez fognak akkumulátorokat és töltőket gyártani. Szijjártó Péter azt is megígérte, hogy a kormány megpróbálja Magyarországra csábítani a német cég kínai beszállítóit. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szívszaggató, amit egy miskolci állatkínzó a kutyáival tett - fotó [2024-07-23]Állatkínzás miatt nyomozott a rendőrség, miután nem kevesebb mint négy kutyát tartott borzasztó körülmények között egy miskolci nő. Az állatok nem kaptak megfelelő ellátást, rövid láncon tartották őket, alultápláltak voltak, valamint az éhhalál küszöbén éltek. A bejelentést követően a kutyákat menhelyre szállították, a hatóságok pedig elvégezték a vizsgálatot az ebtartóval szemben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Vörös kód: készültséget rendeltek el, miután az éjjel újra kitört az Etna [2024-07-23]Az aktív vulkánnak számító Etna az éjszaka folyamán hatalmas robajjal tört ki ismét. Emiatt lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden. A belföldi és külföldi repülőjáratokat Palermóba és Trapaniba irányították át. A sziget légi közlekedésében fennakadással kell számolni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szívszaggató, amit egy miskolci állatkínzó a kutyáival tett [2024-07-23]Állatkínzás miatt nyomozott a rendőrség, miután nem kevesebb mint négy kutyát tartott borzasztó körülmények között egy miskolci nő. Az állatok nem kaptak megfelelő ellátást, rövid láncon tartották őket, alultápláltak voltak, valamint az éhhalál küszöbén éltek. A bejelentést követően a kutyákat menhelyre szállították, a hatóságok pedig elvégezték a vizsgálatot az ebtartóval szemben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ezúttal a Mohács 1526 film forgatókönyv-fejlesztésére kapott milliókat Rákay Philip [2024-07-23]A legnagyobb támogatást egy tragikomikus felnövéstörténetnek ítélték oda. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A nyaralásunkat is megkeserítheti az ágyi poloska [2024-07-23] A nyári főszezonban ugrik meg leginkább az ágyi poloskák száma. Ezért a nyári utazási és fesztiválidőszak alatt nagyobb elővigyázatosságot és fertőzés észlelésekor annak azonnali jelentését javasolja a Semmelweis Egyetem közegészségügyi szakértője. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ez a nő 63 évesen a súlya felére fogyott. 7 egyszerű trükk segítségével adta le a kilókat [2024-07-23]Ez a nő 63 évesen a súlya felére fogyott. 7 egyszerű trükk segítségével adta le a kilókat |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Már nem kell sokat várni: mutatjuk, mikor ér véget a hőhullám [2024-07-23]Hamarosan véget ér a hetek óta tartó hőhullám. Az utóbbi egy hónap igencsak meleg volt: rengeteg melegrekord, kis híján a valaha mért legmelegebb hőmérséklet is megdőlt, országszerte 40 felé kúsztak a hőmérők higanyszálai, közben pedig a zivatarok sem maradtak el. A meteorológiai szolgálat közlése szerint ma véget ér a hőhullám. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Újabb 3,75 milliárd forint állami támogatást kap a kirúgott magyar munkásait vietnámiakra cserélő dél-koreai akkucég [2024-07-23] Az akkumulátor-alkatrészek gyártásával foglalkozó cég öt éve 2,65 milliárd forintos támogatást kapott az államtól munkahelyteremtésre, idén azonban azzal került a hírekbe, hogy elküldte magyar dolgozóit, miután azok betanították a helyükre felvett vietnámi vendégmunkásokat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Csúszással, de hamarosan már humanoid robotok is dolgoznak a Tesla gyáraiban [2024-07-23] A Tesla először a saját üzemeiben kezdi alkalmazni az Optimus humanoid robotokat, majd nem sokkal később a tervek szerint a tömeggyártás is megindul, így mások is megvásárolhatják majd őket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ebben a pillanatban derült ki: Tényleg Árpa Attila Dobó Kata új párja, a... [2024-07-23]Hivatalos. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az izraeli légierő csapása végzett a Hamász egyik parancsnokával [2024-07-23] A keddi csapásban a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és egy palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét ölték meg Ciszjordániában. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nem hiszel a szemednek: ennyivel csökken a hőmérséklet a most betörő hidegfront után [2024-07-23]A szakértők is széttárják a karjukat. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A művészetek új dimenziójába kalauzol a hang és a kép összefonódása [2024-07-23]Gondolkozott már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A MODEM és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A SONART projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tóth Gabi szerint ijesztő, hogy mennyi fiatal lányt ér zaklatás: [2024-07-23]Véget ért Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence közös tábora. Az énekesnő és táncos szerelme feledhetetlen élményekkel gazdagították a gyerekeket, a nevelőket és saját magukat is. A tábor olyan nagy hatással volt a résztvevőkre, amire még maga Gabi sem számított: az énekesnő szerint a gyerekek felszabadultan távoztak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Soha ne csináld ezt nyaraláskor! Ágyi poloskákat vihetsz haza [2024-07-23]Figyelmeztetnek a szakértők! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Korábban már kifizetett időszakról kaptak milliós villanyszámlákat a kisvállalkozások [2024-07-23]Van, akinek 6 millió forintot kell fizetnie. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szorul a hurok a Meta nyaka körül az [2024-07-23]A fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő uniós csoport szerint a Meta megtévesztő és agresszív gyakorlatokat alkalmaz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Brutális videó: a konyhájában lőtte le egy rendőr az őket kihívó fekete nőt, mert megijedt egy fazék víztől [2024-07-23]Hétfő este tettek közzé rendőrségi testkamerás felvételeket egy Springfieldben történt, rendőrök által elkövetett gyilkosságról. Az incidens során a kiérkező rendőrök egyike lelőtte a tőlük segítséget kérő fekete nőt. Az eset óriási port kavart az Egyesült Államokban, és egyelőre még nem tudni, milyen hullámokat gerjeszt az országban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hát újra! Kiss Ramóna és Lékai Máté közös fotóval tudatták a hírt, és a fotón is jól látszik [2024-07-23]Sokat vártak rá, de most végre. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gyurcsány Ferenc kedd reggeli elmélkedése: az ördöghöz hasonlítja a fideszes politikusokat [2024-07-23]Egy, a politikusok és politikát magyarázók által sokat hangoztatott tézissel próbál leszámolni a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc nem kevesebbet állít, mint hogy nincs olyan, hogy |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Mattel piacra dobta az első vak Barbie-t [2024-07-23]Hatvan évvel az első Barbie-k megjelenése után a Mattel piacra dobta az első vak babákat. A játékgyár célja, hogy szélesítse a kínálatát, illetve mindenki megtalálhassa a hozzá legjobban passzoló babát. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Blokkolt olajszállítások: Magyarország kőkemény uniós fellépést követel Ukrajnával szemben, Szlovákiában is heves indulatokat gerjesztenek a szankciók [2024-07-23]Magyarország az EU segítségét kéri Ukrajnával szemben az orosz olajvita eszkalálódása miatt. A szankciók heves reakciót váltottak ki Robert Fico szlovák miniszterelnökből, mivel az ukrán intézkedés fenyegeti Szlovákia energiaellátását is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hajtogatni muszáj! Erős páros a Xiaomi Mix Fold 4 és Mix Flip [2024-07-23]A Xiaomi piacra dobott két régen várt, összecsukható felső kategóriás okostelefont, egyikük a cég első flip készüléke. A Xiaomi Mix Fold 4 és a Mix Flip egyelőre a kínai piacon bizonyíthatnak. A globális bevezetés most nem került szóba, bár nemrégiben erős pletykák éppen erről szóltak. Ha ez meg is történik, a tapasztalatok szerint a karácsonyi szezon előtt aligha foghatjuk kézbe ezeket a modelleket Európában. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Emberölés miatt keresett férfit fogtak el egy újpesti parkban: borzasztó, amit a lakótársával művelt [2024-07-23]A BRFK akciójában 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés miatt körözött férfit. Havonta szervez körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya, hogy megtalálják azokat, akiket elfogatóparancs vagy eltűnés miatt keresnek. Ezúttal a XV., XVI. és XXII. kerületi rendőrkapitányságokkal elemeztek összesen 482 körözési eljárást. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A világ szakértői is ezt mondják: íme a 3 legjobb gyakorlat a hát, a nyak és a csípő megnyújtására [2024-07-23]Szakértőnk újabb nyújtógyakorlatokat mutat, ami pár percet vesz igénybe naponta, viszont az egész életedet megváltoztatja. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Fekete-fehér fotó Katalin hercegné oldalán, óriási most a csend [2024-07-23]Bekövetkezett. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nagy fordulat jön az időjárásban: felhőszakadással, viharos széllel csaphat le a zivatar, az egész országra figyelmeztetést adtak ki [2024-07-23]Ma még akár 34 fok is lehet helyenként, ám emellett brutális viharok verhetik el hazánkat. Az ország teljes területére kiadták a figyelmeztetést. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mesterséges intelligencia a Marson: a NASA roverei egyre fejlettebb módszereket vetnek be a kutatásban [2024-07-23]A NASA Perseverance Mars-járó missziója közel három éve teszteli az AI egy olyan formáját, amely ásványi anyagokat keres a vörös bolygó kőzeteiben. Ez az első alkalom, hogy a mesterséges intelligenciát a Marson a kőzetösszetétel valós idejű elemzése alapján történő, autonóm döntések meghozatalára használják. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Blokkolt olajszállítások: Magyarország kőkemény uniós fellépést követel a Ukrajnával szemben, Szlovákiában is heves indulatokat gerjesztenek a szankciók [2024-07-23]Magyarország az EU segítségét kéri Ukrajnával szemben az orosz olajvita eszkalálódása miatt. A szankciók heves reakciót váltottak ki Robert Fico szlovák miniszterelnökből, mivel az ukrán intézkedés fenyegeti Szlovákia energiaellátását is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Kínában előállított kábítószer-alapanyag közvetítők révén árasztja el az Egyesült Államokat [2024-07-23]Több százezer kis vegyi üzemben, szinte háziiparban kotyvasztják a drog alapanyagát. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A magyarok nem a legjobbak benne, de a kánikula csak rontott a helyzeten [2024-07-23]Sokat tanulhatnánk a dánoktól és az írektől. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Most adta ki az FBI: Donald Trump merénylőjének következő áldozata Katalin hercegné lehetett? [2024-07-23]Leesett az állunk. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gátlástalanul félrelöknek, ha az útjukban állsz, náluk nincsenek szabályok! Ez a 4 csillagjegy mindig elmegy a falig [2024-07-23]Milyen messzire tudják feszegetni a dolgokat? Ez a négy csillagjegy pontosan erre kíváncsi! |