Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (63)

Web (698)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Kigyulladt egy hajó a Vörös-tengeren, miután eltalálta egy azonosítatlan lövedék [2024-03-23]

Újabb támadás a húszi lázadóktól?
 Részletek >

PL: a Wolverhampton középpályását szerződtetné a Manchester United! [2024-03-23]

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese a nyár folyamán szeretné leigazolni a Wolverhampton középpályását, Joao Gomest. (Photo by Jack Thomas
 Részletek >

Dina Márton hatodik a rodoszi körön [2024-03-23]

Dina Márton a hatodik helyet szerezte meg március közepén a négyszakaszos rodoszi körversenyen. A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriában szereplő viadalon az ATT Investments 27 esztendős magyar bringása a prológon és a harmadik, utolsó szakaszon egyaránt kilencedik lett, így szerezte meg a hatodik pozíciót összetettben, amely 10 UCI-pontot jelentett számára. A versenyen az Epronex-Hungary...
 Részletek >

Váratlan dolog került elő egy 11 000 éves temetkezési helyen Törökországban [2024-03-23]

Délkelet-Törökországban talált csontvázak szája és füle körül talált kődíszek bizonyítják, hogy az emberek már az őskor óta díszekkel ékesítik testüket, és már akkor foglalkoztak azzal, hogy milyen a megjelenésük
 Részletek >

Veszélyes bohócműsornak is tartják, de már komolyan szervezik a doppingteszt nélküli olimpiát [2024-03-23]

Az Enhanced Gamesen szinte bármilyen teljesítménynövelő szert használhatnának az indulók, a szervezők szerint ez a sport jövője, sőt annál is több. Egy volt olimpikon már jelezte, hogy elindulna, más vélemények szerint azonban az egész úgy, ahogy van, egy baromság.
 Részletek >

A 41 éves Anne Hathaway miniruhában lépett a vörös szőnyegre: a kétgyerekes sztár nagyon csinos volt [2024-03-23]

Anne Hathaway miniruhában jelent meg az SXSW-n.
 Részletek >

Megkérdezték Orbán Viktort és Rogán Antalt, igaz-e, amit Magyar Péter állít, ezt a választ adták [2024-03-23]

A miniszterelnök mellett Rogán Antalt is Magyar Péter azon állításáról kérdezték, hogy a kormány beleavatkozott-e az ügyészség munkájába a Völner
 Részletek >

Tasnádi Péter 22 éves felesége és közös gyermekük a várandósság utolsó hónapjában halt meg: [2024-03-23]

Hosszú évek után először szólalt meg a nagy nyilvánosság előtt Tasnádi Péter, akit Magyarországon a 90-es évektől kezdve a magyar Keresztapának is neveztek. Most is elérzékenyülten mesélt élete legnagyobb tragédiájáról, amikor utolsó hónapos várandós felesége és a baba is szörnyethalt egy autóbalesetben.
 Részletek >

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait: 650 millió forint volt a tét [2024-03-23]

Eljött a szombat este, elő a lottószelvényekkel, nézzük meg, ki nyert és főleg mennyit.
 Részletek >

Szellő Istvánhoz élő adásban rontott be az éhes kisfia [2024-03-23]

Szellő István a magyar híradózás egyik nagy tapasztalatú újságírója, s mint a műfajból következik, kicsit fordított életet él: a délelőtt a magánéleté, délután-este pedig következik a munka. Most megmutatjuk, hogy telik a sztárhíradós egy napja.
 Részletek >

Két síelőt sodort el a lavina Svájcban, nem élték túl [2024-03-23]

Lavina sodort el két síelőt Svájcban, Klosters közelében. Mindketten életüket vesztették a balesetben
 Részletek >

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai [2024-03-23]

Elő a szelvényekkel!
 Részletek >

Ha a 2000-es években voltál tini, ezek a videók ismerősek lesznek - Neked volt ilyen ruhád és sminked? [2024-03-23]

Az influencer videóit nem bírod majd mosolygás és persze nosztalgiázás nélkül végignézni, ha te is a 2000-es években voltál tini.
 Részletek >

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: ezúttal 650 millió forint volt a tét [2024-03-23]

Ezek lettek a szerencsés számok.
 Részletek >

III. Károly, Rishi Sunak és Harry is nyilatkozott Katalin kemoterápiás hírére [2024-03-23]

Orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak, és ez a kezelés jelenleg kezdeti szakaszában tart.
 Részletek >

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné [2024-03-23]

Pölöskei Gáborné egy héttel ezelőtt - szintén magánindítvány formájában - a DK-s Gy. Németh Erzsébet ellen is büntetőfeljelentést tett.
 Részletek >

Újra rekordot dönt a Most vagy soha! - már több mint 100 ezer néző váltott jegyet a Petőfi-filmre [2024-03-23]

Rákay Philip kreatív producer hálásan köszöni.
 Részletek >

Új szabályozás készül: ki és hogyan védi meg az áldozatot az elkövető szabadulása után? [2024-03-23]

A sértett kezdeményezésére a bíróság az elkövető távoltartását is elrendelhetné.
 Részletek >

Majd szétdurran a tesztoszterontól Jake Gyllenhaal új akciófilmje [2024-03-23]

Brutálisan jó lett az új Országúti diszkó.
 Részletek >

Lassan tisztul a kép Moszkvában, de a prédikátor és Abdullo személyét is homály fedi [2024-03-23]

Egyes képviselők visszahoznák a halálbüntetést.
 Részletek >

Szellő István megmutatta, hogy telik egy átlagos napja: [2024-03-23]

 Részletek >

Az Iszlám Állam közzétette a moszkvai terroristák fotóját [2024-03-23]

Négy alak látható a képen, háttérben Mohamed próféta pecsétjével.
 Részletek >

Tömegbaleset történt az M5-ösön, porátfúvásokra figyelmeztetnek az M1-esen [2024-03-23]

Nehéz a közlekedés a viharos erejű szél miatt.
 Részletek >

Edzés közben összeesett és meghalt egy fiatal futballista [2024-03-23]

Szédülésre és hányingerre panaszkodott a 24 éves támadó, mielőtt összeesett.
 Részletek >

Így mondta el gyermekeink Katalin hercegné, hogy rákbetegséggel küzd [2024-03-23]

A walesi hercegnő megtalálta a "megfelelő" módját, hogy beszéljen az egészségéről a gyerekeivel.
 Részletek >

Magyar-török - Rossi elégedett volt a visszatérőkkel és az újonccal [2024-03-23]

Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök 1-0-s legyőzését követően elégedetten beszélt a magyar labdarúgó-válogatottba másfél év után visszatért játékosokról és az újonc Dárdai Mártonról is.
 Részletek >

Porátfúvások vannak az M1-esen, mindenkit arra kérnek, óvatosan vezessen [2024-03-23]

Porátfúvásokat okoz a viharos szél az M1-es autópályán Budapest és Tata között, a veszélyre táblákon figyelmeztetik az autósokat - közölte az Útinform szombaton a honlapján.
 Részletek >

Gabriella [2024-03-23]

Lead bekezdés helye.
 Részletek >

Kabát Péter Szoboszlairól: [2024-03-23]

10 millió magyarból mindössze egy tud olyan magasságokba törni a futballban, mint Szoboszlai Dominik
 Részletek >

Eldőlt, ki lesz az MSZP listavezetője az EP-választáson [2024-03-23]

Az MSZP legfelső szintű képviseleti és döntéshozó szerve, a kongresszus megtartotta szombati ülését az Európa Hajón. Immár hivatalosan is Tüttő Kata a párt EP-listavezetője.
 Részletek >

Három űrhajóssal sikeresen útnak indult a Szojuz a nemzetközi űrállomásra [2024-03-23]

Egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén szombaton, közép-európai idő szerint 13:36-kor útnak indult a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
 Részletek >

Lavina sodort el két síelőt Svájcban [2024-03-23]

Mindketten életüket vesztették a balesetben - közölte szombaton a svájci rendőrség.
 Részletek >

Vitézy újra visszavág: az a főpolgármester, aki vasútellenes, nem lehet zöld [2024-03-23]

Folytatódik a főpolgármester-jelöltek adok-kapok vitája. Vitézy Dávid pontokba szedve cáfolta meg Karácsony Gergely korábbi állításait.
 Részletek >

Deutsche Welle: Évente több tízezren halnak meg rákban, pedig minden negyedik haláleset megelőzhető lenne [2024-03-23]

Egyre több magyar kénytelen saját zsebből finanszírozni a daganatszűrő, illetve a CT és MR diagnosztikai vizsgálatokat, a várólisták ugyanis hetekig, hónapokig elnyúlhatnak. Az önkormányzati megoldások város és vidék között egyre nagyobb különbségeket mutatnak, derül ki a DW Magyar videóriportjából.
 Részletek >

Magyar-török - Gulácsi: hosszú út volt [2024-03-23]

Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa az együttes egyik legjobbja volt péntek este a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen, az RB Leipzig futballistája, aki másfél év után játszott újra a nemzeti tizenegyben, a találkozót követően elmondta, hosszú utat járt be.
 Részletek >

Egyre több ember életét keseríti meg a jó idő [2024-03-23]

A szakorvos elmondta, mitől tüsszöghetünk most.
 Részletek >

Egymásnak feszült Karácsony Gergely és Vitézy Dávid a Déli Körvasút megépítése miatt [2024-03-23]

A jelenlegi főpolgármesternek három éve még nem volt kifogása a beruházás ellen.
 Részletek >

Világbajnokunk a lehető legjobb időzítéssel nyert aranyat Budapesten [2024-03-23]

Többször is egy tuson múlt a sikere, rendkívül fordulatos nap végén állt fel a dobogó tetejére.
 Részletek >

Nem várt vendégek látogatták meg az edzőtáborba vonuló Milák Kristófot, és az úszóválogatott többi tagját [2024-03-23]

Sportolóink külföldön készülnek az év legfontosabb megmérettetéseire.
 Részletek >

Vegyes saláta magokkal, sajtos pirítóssal recept [2024-03-23]

Vitaminbomba a javából.
 Részletek >

A motoros endurance-vb a célja az új magyar csapatnak [2024-03-23]

Parc Fermé: A motoros endurance-vb a célja az új magyar csapatnak
 Részletek >

Verstappen ismét pole-ban, a teljes McLaren bahreini kézben [2024-03-23]

A 2024-es F1-es szezon harmadik versenyhétvégéjén Max Verstappen a harmadik pole pozícióját szerezte, míg Carlos Sainz visszatérését követően az első sorból rajtolhat
 Részletek >

A Hetedik mennyország Simonja volt: kopaszon és szakállal rá sem ismernél a 39 éves színészre [2024-03-23]

Így fest ma az egykori sorozatsztár, David Gallagher.
 Részletek >

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását [2024-03-23]

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi...
 Részletek >

Új Marketplace-vezető az eMAG Magyarországnál [2024-03-23]

Házon belülről érkezik az eMAG Marketplace új vezetője: Polgári Balázs korábban a társaság ...
 Részletek >

Íme a tökéletes módszer! Így tisztítsuk és ápoljuk kedvenc bőr ruháinkat [2024-03-23]

Ha ezt a módszert követed, akkor garantáltan hosszan élvezheted majd ruháidat!
 Részletek >

[2024-03-23]

Bérgyilkosok követhették el a moszkvai Crocus City Hall kulturális központban a már 133 halálos áldozattal járó merényletet: ezt támasztja alá, hogy egyik elfogott terrorista felfedte, 500 ezer rubelért, azaz nagyjából 2 millió forintért cserébe vállalta a gyilkolást.
 Részletek >

Az Iszlám Állam közzétette a fotót: ők négyen a moszkvai terrortámadás elkövetői [2024-03-23]

Oroszország még nem reagált az állításokra, de az Egyesült Államok szerint hihető, hogy valóban az Iszlám Állam csoport állhat a brutális merénylet mögött.
 Részletek >

Borbás Marcsi elárulta, miért döntötte el kislányként, hogy soha nem lesz kertje [2024-03-23]

Borbás Marcsi életében nem telik el nap, hogy ne foglalkozzon őrségi permakultúrás kertjével, pedig kislányként elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha is megkedveli a veteményes körüli munkát.
 Részletek >

Nyom nélkül eltűnt egy édesanya és három kiskorú gyermeke: óriási erőkkel keresik őket [2024-03-23]

Három kiskorú gyereket és az anyjukat keresik a rendőrök. A hatóság szerint bírósági végzés tiltja, hogy a testvérek a szüleik gondozásában legyenek.
 Részletek >

Az egyik legnagyobb orosz tévécsatorna mesterséges intelligencia által generált videóval akarja Ukrajnára kenni a pénteki terrortámadást [2024-03-23]

Hamar lebuktak, ám a videó így is nagyon terjed a közösségi csatornákon, így akár el is érheti a célját.
 Részletek >

Tüttő Kata lett az MSZP EP-listavezetője és bejelentette, hogy "elrohad nemsokára a narancs is" [2024-03-23]

A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes - jelentette ki a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre társelnökök is az összefogás mellett érveltek; Komjáthi Imre szerint az idei EP-választáson lesz egységes baloldali blokk.
 Részletek >

"Nem maga az abortusz okoz krízist, hanem az információ hiánya" [2024-03-23]

Megalázó helyzetek, nem megfelelő tájékoztatás és magány a legnehezebb időszakban - ezekkel szembesülnek azok a nők, akik a terhességmegszakítás mellett döntenek ma Magyarországon.
 Részletek >

Vitézy újra visszavág: az a főpolgármester, aki vasútellenes, nem lehet zöld. [2024-03-23]

Folytatódik a főpolgármester-jelöltek adok-kapok vitája. Vitézy Dávid pontokba szedve cáfolta meg Karácsony Gergely korábbi állításait.
 Részletek >

Ikonikus állat került a kihalás szélére: hátborzongatóan gyors ütemben feleződött meg a számuk [2024-03-23]

Szomorú oka van annak, hogy ez az ikonikus állat a kihalás szélére került.
 Részletek >

Hidegrázós pillanat, megható fogadtatás közepette ült le a Liverpool kispadjára a halálos betegséggel küzdő edzőlegenda [2024-03-23]

Az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát elképesztő szeretettel üdvözölték a szurkolók.
 Részletek >

Legutóbb alig több mint háromszáz szavazat döntött, most is kiélezett a verseny [2024-03-23]

Állítólag robothívásokat is bevetettek.
 Részletek >

Bronzérmet nyert Nagy Dávid a párbajtőr világkupán [2024-03-23]

Az olimpiai címvédő Romain Cannone vetett véget a menetelésének.
 Részletek >

Meghalt Richard Taylor, a valaha volt egyik legsokkolóbb gyilkosság áldozatának édesapja [2024-03-23]

A férfi szinte az egész életét a késes bűncselekmények elleni küzdelemnek szentelte.
 Részletek >

Baleset volt az M7-esen, több mint 5 kilométeres a torlódás [2024-03-23]

Az M0-son is forgalmi nehézségekre kell számítani.
 Részletek >

Jack Black benne lenne a Rocksuli folytatásában, de csak egyetlen feltétellel [2024-03-23]

 Részletek >

Japán legvéresebb korszakába kalauzol el minket ez az új videójáték [2024-03-23]

A Rise of the Ronin egy egészen érdekes próbálkozás a Nioh készítőitől.
 Részletek >

Kiszivárgott, mennyit keres a Real Madrid és a Barcelona legjobban fizetett futballistája [2024-03-23]

Meglepő név áll a lista élén.
 Részletek >

Kolléganőnk körömlakkal fest húsvéti tojásokat [2024-03-23]

Ha már unjuk a megszokott tojás festési módszert, kísérletezzünk körömlakkal!
 Részletek >

Bagnaia rontott, Vinalesé a sprint Marquez előtt [2024-03-23]

A címvédőnek állt a zászló a Portugál GP szombati napján, de a hajrában hibázott, így az Aprilia spanyolja győzött. Marquez a második, Martin a harmadik.
 Részletek >

Női kézilabda Európa-liga [2024-03-23]

MH/ MTI 2024. március 23. szombat. 16:57Frissítve: 2024. március 23. 17:01 Az első mérkőzést saját közönsége előtt 32
 Részletek >

Gelencsér Timinél csak a nővére volt szexibb ruhában: a mellei ellopták a show-t a gálán [2024-03-23]

Gelencsér Timinek két lánytestvére szorított a Glamour Woman of the Year-gálán. Egyikük irtó merész szettbe bújt.
 Részletek >

Szász Júliának egyedül nem megy, szakember segítségét érte [2024-03-23]

A Nemzeti Színházban történt balesete miatt kénytelen terápiára járnia.
 Részletek >

Tasnádi Péter életének kegyetlen tragédiája: kilenc hónapos várandósként halt meg a felesége a kislányával (Kiskegyed videó) [2024-03-23]

Hívták őt maffiózónak, gengszternek, vagy keresztapának. Tasnádi Péter ma azt mondja magáról, hogy ő már csak egy kisnyugdíjas, akinek a keresztapa látszatra csak azért volt szüksége, hogy az üzleti életben jobban boldoguljon. 13,5 évet töltött eddig börtönben, és annak nagy részét úgy véli, ártatlanul.
 Részletek >

[2024-03-23]

undefined
 Részletek >

Dobó Kata egy tisztítóceremóniával ünnepelte Balin az 50. születésnapját: elárulta, mitől érzi magát jobban a bőrében, mint 20 évesen [2024-03-23]

Dobó Kata rengeteg emlékezetes alakítást tudhat maga mögött, amikkel szó szerint berobbant a magyar köztudatba, és nyugodtan kijelenthető, hogy munkássága megkerülhetetlen a magyar filmiparban. A színésznő február 25-én ünnepelte 50. születésnapját, most pedig azt is elárulta, miért utazott Balira az évforduló alkalmából.
 Részletek >

Keménykalap és krumpliorr, Hahó öcsi! Ön emlékszik még rájuk? Utánajártunk, hová tűntek az imádott ifjúsági filmek [2024-03-23]

Keménykalap és krumpliorr, Utánam srácok!, Hahó, Öcsi!
 Részletek >

Csendes luxus: a leggazdagabbak 2024-ben már így nyaralnak [2024-03-23]

Az igazán gazdagok új határokat feszegetnek az exkluzív és minél egyedibb utazási élmények megtapasztalása érdekében: egyre inkább családjukra és a mentális egészségükre összpontosítanak, ugyanakkor törekszenek a minél nagyobb diszkrécióra és tartalmas időtöltésre a csillogás és reprezentáció helyett.
 Részletek >

Blake Lively bocsánatot kért, amiért gúnyolódott Katalin hercegné szerkesztett képén [2024-03-23]

Blake Lively bocsánatot kért Katalin hercegnétől egy rosszul öregedő poén miatt, miután Vilmos herceg felesége pénteken egy videóüzenetben bejelentette, hogy rákos és kemoterápiával kezelik.
 Részletek >

A tesztoszteron megcsappantja a férfiak nagylelkűségét, akkor is, ha tudják, hogy mások nézik őket [2024-03-23]

Osztrák kutatók szerint a legfontosabb férfi nemi hormon, a tesztoszteron csökkentheti a közönséghatást. Ez az egyén azon pszichológiai hajlamára utal, hogy jobb teljesítsen mások jelenlétében, mint egyedül. A közönséghatás akkor jelenik meg, amikor valaki viselkedése megváltozik, ha tudja vagy legalábbis azt hiszi, hogy mások figyelik őt.
 Részletek >

Az Iszlám Állam közzétett egy fényképet a pénteki moszkvai terrortámadás elkövetőiről [2024-03-23]

A pénteki moszkvai terrortámadás elkövetését magára vállaló Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet közzétett egy fotót, amelyen állítólag a legkevesebb 133 ember halálát okozó támadást elkövető fegyveresek láthatók.
 Részletek >

Egészséghoroszkóp: a Kos kórházi kezelése sikeres lesz, a Rákot kisebb közlekedési balesetre figyelmeztetik az égiek, a Mérlegnek allergiás bőrbetegsége lehet [2024-03-23]

Kedves Oroszlán! A visszereidet, ha vannak, túlzott terhelésnek teheted ki. Próbálj meg időt szakítani az ellazulásra!
 Részletek >

Paradicsomos zöldségek burgonyagyűrűben recept [2024-03-23]

Sütőben sült, de hús nélkül.
 Részletek >

Nagy a baj? - Ha ezek közül 3 helyzetben felismered magad, gondoskodj mentális egészségedről [2024-03-23]

Pszichés állapotunk életünk során változik, és teljesen normális, ha időnként csökken a lelki erőnk.
 Részletek >

A csodaezüstöt nyerő magyar csapat remek előjelekkel készül az olimpiára [2024-03-23]

Véleményük szerint össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobban állnak most, mint egy éve.
 Részletek >

Millie Bobby Brown fontos szerepet szán esküvőjén Stranger Things-es kollégájának [2024-03-23]

 Részletek >

Idén nyáron érkezhet a GPT-5 [2024-03-23]

Sam Altman szerint a GPT-4 már kicsit béna.
 Részletek >

Ronaldo álla is leesett, olyan változáson ment át világbajnok excsapattársa [2024-03-23]

Amatőr testépítőnek állt a korábbi támadó középpályás.
 Részletek >

A kínai parti őrség vízágyúzta a Fülöp-szigeteki hajókat [2024-03-23]

Már nem az első eset volt.
 Részletek >

Rossz hírek érkeztek az ingatlanpiacról, sokan megfutamodhatnak a lakáskeresők közül [2024-03-23]

A budapesti lakáspiac áremelkedéssel indította az évet.
 Részletek >

Az amerikai hadsereg húszi fegyverraktárak ellen intézett támadást [2024-03-23]

A csapások célja a hajók elleni húszi támadások csökkentése.
 Részletek >

Jön a Joker 2, de van egy rossz hírünk azoknak, akik irtóznak a musicalektől [2024-03-23]

Mi fog ebből kisülni?
 Részletek >

Hivatalosan is megvan, hogy kinek a vezetésével fut neki az EP-választásnak az MSZP [2024-03-23]

Döntött a kongresszus.
 Részletek >

Kétmillió forintnyi pénzt ígértek a moszkvai terrortámadást végrehajtó merénylőknek [2024-03-23]

Ismeretlen megbízójuk állítólag egy prédikátor segítője volt, aki nem fedte fel a nevét.
 Részletek >

Szlovákiában akár magyar is lehet az államfő, minden most dől el [2024-03-23]

Este tíz óráig lehet leadni a voksokat.
 Részletek >

Marko: Ez nem volt egyértelmű pole [2024-03-23]

Helmut Marko az időmérő edzést követően elmondta, hogy számos problémával küzdöttek a hétvége során, így különösképpen örül Verstappen mai rajtelsőségének.
 Részletek >

Töredékáron vehetsz itt márkás túraruhákat: így nem fognak átverni a vásárlásnál [2024-03-23]

Itt veheted meg olcsón a márkás túrakabátot és a bakancsot.
 Részletek >

Utánfutós autó karambolozott, kilométeres a dugó az M7-esen [2024-03-23]

Baleset történt az M7-es autópályán Érdnél a Balaton felé vezető oldalon szombat délután, nagy torlódásra kell számítani - közölte az Útinform a honlapján.
 Részletek >

Itt a TV2 nagy bejelentése! Szabó Zsófiról van szó [2024-03-23]

Erre készül a csatorna!
 Részletek >

Te is szereted az avokádót? Akkor erről neked is tudnod kell [2024-03-23]

Ahogyan a mondás is tartja: jóból is megárt a sok!
 Részletek >

Tíz nap alatt 100 ezren látták a Petőfi-filmet: Rákay Philip üzent a nézőknek [2024-03-23]

És ebben még nincsenek benne a határon túli vetítések nézőszámai, amit további körülbelül 20 ezer nézőt jelent.
 Részletek >

Béres Anettet a teaszeánszos esete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az Ázsia Expresszben [2024-03-23]

Béres Anett és Sáfrány Emese együtt vágnak neki az Ázsia Expressznek, ugyanis ők lesznek az új évad egyik párosa.
 Részletek >

Orbán Viktor rendkívüli levelet írt Vlagyimir Putyinnak: ez áll benne [2024-03-23]

Orbán Viktor miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán
 Részletek >

Lemond a kormány, miután Magyar Péter közzéteszi a bizonyítékait? [2024-03-23]

Ön mit gondol Magyar Péter mai bejelentéséről? Valóban lemondásra kényszerítheti a kormányt és a legfőbb ügyészt?
 Részletek >

Az álommeló győztese elárulta, mire költi a 3 milliós fizetését [2024-03-23]

Teljesen megváltozott Keserű Balázs élete, amióta elnyerte Balogh Levente elnöki asszisztensi pozícióját Az álommeló 1. évadában. Kemény és kitartó munkájáért azóta elő is léptették, így most az ásványvízkirály új jelöltet keres az elnöki asszisztensi feladatokra.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   763    764    765    766   [767]   768    769    770    771      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Július 31 30


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38