![A teljes hír](pic/home.gif) | Ekkora a baj? Már Barack Obama is kétkedik abban, Joe Biden elnökjelölt maradhat-e [2024-07-18]Barack Obama volt amerikai elnök úgy gondolja, Joe Bidennek komolyan meg kell fontolnia azt, hogy továbbra is elnökjelölt maradhat-e. Az exelnök arról is beszélt, hogy volt alelnöke választási győzelmi esélyei |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a békemissziós jelentését és az EU-nak tett javaslatait [2024-07-18]Nyilvánosságra hozta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán, orosz, kínai és török vezetőkkel, valamint Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott megbeszélései összefoglalóját. Emellett a javaslatait is közreadta, amit Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének küldött el a héten. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Felfüggesztettel úszhatják meg a disznó élve perzselését a nyíregyházi böllérek [2024-07-18]Felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat az a két férfi, akik tavaly márciusban egy még élő disznót kezdtek el perzselni a nyíregyházi böllérfesztiválon. Az állat rettenetes szenvedésen ment keresztül, az ügyészség pedig állatkínzás miatt emelt vádat. A vádlottak beismerték tettüket, de az állatvédők szerint a büntetés mértéke édeskevés. Ön mit gondol? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egymás után állnak le a klímaberendezések a magyar kórházakban: Cegléden műtéteket kellett elhalasztani [2024-07-18]A Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetnél is leállt a klíma. Folyamatosan érkeznek a hírek azokról a magyar egészségügyi intézményekről, ahol valamiért nem működik a hűtőberendezés. Van kórház, ahol a beteg gyerekeknek 32 fokos hőségben kell kibírniuk a napokat, az Uzsoki Kórház műtőjében pedig a múlt héten 42 fokot mértek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Csütörtök hajnalban a háza előtt füvet nyíró munkásokra nyitott tüzet egy riasztó fegyverből egy debreceni nyugdíjas. Az őrjöngőt a rendőrök vitték el, fegyverrel elkövetett garázdaság miatt kell felelnie. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megmutatta a SpaceX az űrhajót, ami megsemmisíti a Nemzetközi Űrállomást [2024-07-18] A tervek szerint 2030-ban a Földbe csapódik majd a Nemzetközi Űrállomás, amiben a SpaceX erre a célra kifejlesztett űrhajójának is nagy szerepe lesz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nemcsak a jég olvad a sarkvidékeken, valami rosszabb is történik ott a globális felmelegedés miatt [2024-07-18] Amerikai kutatók szerint a jégolvadás mértéke sem olyan gyors, mint a jégtakaró globális hűtőhatásának csökkenése. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Washington Post: Obama is aggódik Biden újrajelölése miatt [2024-07-18] A volt elnök szerint is jelentősen csökkentek egykori alelnöke győzelmi esélyei. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Deutsch Tamás szerint Ursula von der Leyen annak köszönheti újraválasztását, hogy kritizálta Orbánt [2024-07-18] A háttérben a miniszterelnök békemissziója állhat a kormánypártok listavezetője szerint. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Orbán kitette a levelet, amit az Európai Tanács elnökének küldött a [2024-07-18] “Jelentésnek” nevezi a beszámolót, amit a senkivel sem egyeztetett utakról készített. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kevesen ismerik ezeket a légkondis trükköket - Ha nem jól használod, árthat is [2024-07-18]Spórolhatsz, és az egészséged is megóvhatod ezekkel a tippekkel! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megérkezett a Fidesz-KDNP reakciója Ursula von der Leyen újraválasztására [2024-07-18]A kormánypártok több képviselője is megszólalt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Peter Pellegrini: Szlovákia nem bojkottálja a magyar elnökséget [2024-07-18]A szlovák államfő mindenben támogatja Magyarországot. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Változik a kőbányai villamosok közlekedése szombattól [2024-07-18]A karbantartás egészen augusztus 4-ig tart. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Csaknem kétmillió forintot kell fizetnie egy újságírónak, aki Giorgia Melonin gúnyolódott [2024-07-18]Azt írta, hogy az olasz miniszterelnök olyan alacsony, hogy nem is látszik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Világsztárok, akik háborút indítottak a rakoncátlan rajongók ellen [2024-07-18]Teljesen érthető okokból. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mérséklődik a forróság, de csak egy napra lélegezhetünk fel [2024-07-18]Pénteken két vármegyére is kiadták a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Személyautó ütközött vonattal Pátrohán [2024-07-18]A sofőr tilos jelzésen haladt át. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Király Viktor előtte-utána fotókat mutatott látványos fogyásáról [2024-07-18] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Legyőzte a Google gépét az új kvantumfölény rekorder [2024-07-18]Egy szuperszámítógép energiaigényének harmincezred része kellett hozzá. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Újabb ország csatlakozott a magyar soros elnökség elleni bojkotthoz [2024-07-18]Így tiltakoznak Orbán Viktor békemissziója miatt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Korosztályos válogatott középpályást vett kölcsön a Fehérvár [2024-07-18]A korábbi várakozásoknak megfelelően a Fehérvár kölcsönvette az MTK Budapest fiatal középpályását |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A VfB Stuttgart gólvágójával erősít a Borussia Dortmund [2024-07-18]Hivatalos oldalán jelentette be a Borussia Dortmund, miszerint a VfB Stuttgart gólvágója, Serhou Guirassy a csapat színeiben folytatja pályafutását |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy cselgáncsozó lesz az egyetlen Afganisztánban élő sportoló a párizsi olimpián [2024-07-18] Összesen hat afgán indul az ötkarikás játékokon, de közülük öten külföldön készültek fel. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Tisztában van vele, hogy sokan rá várnak, de nem fogja elsietni a döntést a spanyol |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Megvédte a McLarent az előző futamok botlásai kapcsán a brit: szerinte inkább arra kellene koncentrálni, hogy ők a legjobban teljesítő csapat az F1-ben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Balogh Levente lánya bikinimodell lehetne ezzel a fotóval: Sziminek bombázó alakja van [2024-07-18]Balogh Levente 28 éves lánya igazi bombázó, aki nemcsak szép, de okos is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Velük készíttess nyaralós fotókat: ez a 3 csillagjegy mindig csodásan elkapja a pillanatot [2024-07-18]A fotózás olyan művészet, amely megörökíti a pillanatokat és megőrzi az emlékeket, és néhány csillagjegynek természetes érzéke van a lenyűgöző felvételek készítéséhez. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ráküldték a Nébihet Tóth Gabiék táborára: megszólalt az énekesnő az ügyről [2024-07-18]Szerdán egy lakossági bejelentést követően vonult ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Tóth Gabi és szerelme, Papp Máté Bence nyári táborába. Az Egy a ritmusunk elnevezésű tábort rengetegen imádják, ám akadnak olyanok is, akik nem nézik jó szemmel a sztárpár kezdeményezését. Az énekesnő megszólalt az esetről. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Egy időre eltűnt a nyilvánosság elől Rácz Géza, aki 18 évesen és közel 330 kilósan vágott bele a fogyókúrába Schobert Norbi segítségével. Noha Géza már a 167 kilót is elérte, a fogyása megakadt, ami nagyon elkeserítette. A fiatal a fitneszguru útmutatásával kezdett bele ismét a nagy fogyásba. Géza ugyanis az elmúlt két évben ismét felhízott, ezúttal 216 kilogrammra. Ennek a most 21 éves fiú szerint egy szerelmi csalódás az oka, ami miatt rosszul döntött és az evésbe menekült. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Harsányi Levente színészként is megállja a helyét: ez az egyik kedvenc szerepe [2024-07-18]Harsányi Leventét elsősorban műsorvezetőként ismeri az ország, de a színészet sem áll távol tőle: többek között olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Barátok közt és a Keresztanyu. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Dübörög a Fanta-botrány: Lázár János betiltotta a Coca-Colát [2024-07-18]Megszületett az első konkrét |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tokár Tamás már készül az ATV-s debütálására: [2024-07-18]Napokon belül üdvözölhetik az ATV nézői Tokár Tamást, aki minden erejével azon van, hogy beleszokjon az új környezetébe, illetve felkészülten érkezzen a kamerák elé. A műsorvezető úgy érzi, az új beosztás miatt otthon is kedvesebb lett. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Milyen buta mítoszokban hiszünk még mindig az elektromos autókkal kapcsolatban? [2024-07-18]Sokan még mindig nem lelkesednek az elektromos autókért: egy friss felmérés szerint továbbra is jócskán akadnak olyanok, akik szkeptikusak az e-autókkal szemben. Ráadásul kiderült, hogy néhány előítélet teljesen alaptalan. Ezek az elektromosautó-mítoszok még mindig a közbeszéd témái. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Vagány családi autók SUV-kivitelben: mutatjuk, milyen a
Hyundai Santa Fe és a Nissan X-Trail használtan [2024-07-18]A tökéletes családi boldogság: gyerekekkel a fedélzeten a nagy SUV-ok szerepelnek anyu és apu kívánságlistáján a top10 között. Bemutatunk két használt családi SUV-ot, amelyekben bőven van hely a gyerekeknek és a csomagoknak is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Belügyminisztérium sem hagyta szó nélkül a szolnoki gyerekbántalmazást: [2024-07-18]Elfogadhatatlan és felháborító az, ami a szolnoki kalandparkban készült videón látható |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Drónrajok mesterséges intelligenciával vezérlését teszteli Ukrajna [2024-07-18] Az ukrán hadsereg abban bízik, hogy a mesterséges intelligenciával ellátott drónok ellenállóbbak lesznek az oroszok jelzavarásával szemben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az AI került az AMD útitervének fókuszába [2024-07-18]Az új Zen mag mellett gőzerővel készül az új XDNA dizájn is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ha ilyen talajban termesztik a növényeket, nagyobbak lesznek és kevesebb vízre lesz szükségük [2024-07-18] A Texasi Egyetem kutatói olyan |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megcélozzuk a csillagokat: itt a HMD Skyline, a márka első flagship készüléke [2024-07-18]
A Human Mobile Devices bemutatta az első saját gyártású flagship készülékét: megérkezett a HMD... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Íme ezek a negatív kalóriatartalmú ételek a szakértő szerint, amit enned kell, ha meg akarsz szabadulni a makacs kilóktól [2024-07-18]Ezeket az ételeket érdemes beiktatnod az étrendedbe, főleg, ha fogyni szeretnél. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A nagyim megsúgta, ezért nem esik össze sütés után a piskótája [2024-07-18]Te is jártál már így? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Fiatal gambiai középpályást igazolt a DAC [2024-07-18]A csütörtöki napon újabb játékos érkezését erősítette meg a szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő csallóközi együttes |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megnyílt az olimpiai falu, ahol még a madarakra is odafigyeltek [2024-07-18] Hivatalosan megnyílt csütörtökön a párizsi olimpiai falu, ahová már az első napon több száz versenyző és kísérő érkezését várják. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Összesen 31 orosz és fehérorosz indul a párizsi olimpián [2024-07-18] A 15 orosz és 16 fehérorosz sportoló semleges színben vesz részt az idei ötkarikás játékokon. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lázár János állítólag kemény lépést tett: betiltotta a Coca-Colát [2024-07-18]Itt a Fanta-botrány újabb felvonása. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tilesch György: Egy jobb adórendszer létrehozására, de egy ország elfoglalására is lehet használni az AI-t [2024-07-18]Mire jó a mesterséges intelligencia és milyen árnyoldalai vannak a technológiának? Erről beszélgettünk az AI-kutatóval a Konkrétan legújabb adásában. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Donald Trump merénylőjét már egy órával a lövések előtt jelentették a rendőrségnek [2024-07-18]Tudták, hogy a merénylő a tetőn van, mégis engedték az elnökjelöltet színpadra lépni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gyújtogatás gyanúsítottjaira vadászik a francia rendőrség a nice-i tűzvész hét halálos áldozata után [2024-07-18]A tűzeset megrázta a város lakóit. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Felemelő videón, ahogy egy fiatal rajongóval együtt adja elő slágerét a Milky Chance Veszprémben [2024-07-18] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Elromlott a Bethesda műtőjének klimája, a Facebookon gyűjtenek új készülékre [2024-07-18]Az intézmény nem tudja kifizetni a javítás költségeit. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Meghalt Jankovics István virológus, a rák elleni magyar vakcina fejlesztője [2024-07-18]Az általa is kidolgozott oltóanyagot már tesztelik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A 61 éves Brigitte Nielsent fürdőruhában kapták le: így fest a 80-as évek szexszimbóluma [2024-07-18]Elképesztően néz ki a híres dán színésznő, alakját a fiatalabbak is megirigyelhetnék. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy hét alatt 3 kiló mínusz: ezt kell enned, és beindul a fogyás [2024-07-18]A legegészségesebb és leghatékonyabb fogyókúrák közé tartozik a hal. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Most jött: nagyobb összegek kerültek ezekre a nyugdíjszámlákra. Ez sokakat érint [2024-07-18]Itt vannak a részletek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kertész ismerőm megosztotta: így adhatsz természetes lökést a paradicsomnak, hogy minél édesebb, lédúsabb termése legyen [2024-07-18]Nincs is jobb annál, mint amikor nagy, lédús paradicsomok teremnek a kertedben. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Drámai pillanatok a balatonlellei szabadstrandon: egy idős férfi rosszul lett a vízben [2024-07-18]Újra kellett éleszteni egy fürdőzőt a balatonlellei strandon. A helyszínre hamar kivonultak a mentők több egységgel, akik sikeresen újraélesztették a férfit, és kórházba szállították. Az illető egy külföldi férfi volt, aki a vízben lett rosszul, egy közelben lévő nő vette észre és hívott segítséget hozzá. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 47 éves lett Sebestyén Balázs: a retro Viva TV-től kezdve összegyűjtöttük a legvadabb frizuráit [2024-07-18]Sebestyén Balázst lehet szeretni vagy nem szeretni, de az egyszer biztos, hogy a magyar média megkerülhetetlen alakja. A kereskedelmi csatornák leghíresebb figurája éppen ma töltötte be a 47-et. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nem bírja a telefonja a nagy meleget? Így óvhatja meg készüléket a kánikulában [2024-07-18]Nemcsak az emberek viselik rosszul a nagy hőséget, de a technológiai eszközöknek sem tesz túl jót. Ilyen nagy melegben nem meglepő, ha a telefonokon megszaporodnak a figyelmeztető jelzések, amelyek azt mutatják, hogy túlmelegedett a készülék. Mutatjuk, hogyan lehet vigyázni a telefonokra a nagy forróságban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Trump elleni merénylet: egyre izzasztóbb a helyzet a titkosszolgálat vezetője körül [2024-07-18]A Trump elleni merénylet hivatalos vizsgálata újabb kérdésekre keresi a választ: elsősorban a titkosszolgálat és helyi rendőrség közötti, lassú információáramlás okait is vizsgálja az USA kongresszusának két bizottsága, ahol alaposan megizzaszthatják a titkosszolgálat igazgatója, Kimberly Cheatle-t. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Elromlott a Bethesda Gyermekkórház klímája a fül-orr gégészeti osztály műtőrészlegén. A kórház épületének légkondicionáló-berendezése nem bírta a nagy hőséget, így a napokban megadta magát. Az egészségügyi intézmény a közösségi oldalán számolt be a rossz hírről, a bejegyzésben a követőik segítségét kérik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Már az online hiteligénylés letiltását is bevezeti az MNB a csalások ellen [2024-07-18]A Magyar Nemzeti Bank előírta a bankoknak, hogy tegyék lehetővé az ügyfeleik számára az online hiteligénylés letiltását. A legpofátlanabb csalók már nemcsak kiürítik az áldozatuk bankszámláját. Még több millió forintos adósságba is verik a póruljárt ügyfelet |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tudja, mit kell tenni, ha autóbaleset éri külföldön? Mutatjuk! [2024-07-18]Mutatjuk, it érdemes mindenképpen tudnia, ha külföldön éri autóbaleset! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gasly is csábítgatja Sainzot az Alpine-hoz [2024-07-18]A francia elárulta: ő maga is kivette a részét abból, hogy megpróbálja meggyőzni a spanyolt. De ezen kívül is úgy érzi, hogy |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Giancarlo Fisichella lett a Vredestein márka egyik nagykövete [2024-07-18]Az Apollo Tyres a háromszoros Formula |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bottas elismerte: kezd idegtépővé válni a várakozás [2024-07-18]Parc Fermé: Bottas elismerte: kezd idegtépővé válni a várakozás |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sajtó: Blokkolja az Alpine Ocon évközi váltását? [2024-07-18]Lapértesülések szerint már idén átülhetne egy másik F1-es csapathoz a francia |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Zelenszkij szerint Orbán elárulta Európát a moszkvai látogatásával [2024-07-18] Az ukrán elnök szerint az EU az összes problémáját meg tudja oldani a magyar miniszterelnök nélkül is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Elromlott a Bethesda Gyermekkórház egyik műtőjének klímája, a Facebookon indítottak gyűjtést [2024-07-18] A kórháznak tízmillió forintra van szüksége. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nyomtatható RasPi ház a Fractaltól [2024-07-18]A Computexen is nagy sikert arató North Pi gyártását egyelőre hanyagolják, de aki szeretne egyet, az készít(tet)het magának. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tagadja az Apple, hogy lopott YouTube-videókkal képezné az iPhone-okat is hajtó mesterséges intelligenciáját [2024-07-18] Csak nyílt forráskódú, kutatási célokat szolgáló modelleket képeztek olyan adatkészletből az Apple-nél, melyben YouTube-videók átiratai is benne voltak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Adele nagy bejelentést tett, egy időre eltűnik a színpadról [2024-07-18]De előtte még Münchenben is ad 10 darab koncertet. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Elsüllyedt a Balatonban Jakupcsek Gabrielláék vitorlása [2024-07-18] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Megszólalt a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja [2024-07-18]Az internetre kikerült videóból tudta meg, hogy mi történt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bajbajutott társaságnak segítettek a gárdonyi vízirendőrök [2024-07-18]Csónakjukat egy nádasból húzták ki. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Volodimir Zelenszkij beleszállt Orbán Viktorba, árulásról beszélt [2024-07-18]A magyar kormányfő is küldött egy kemény üzenetet Ukrajnának. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Többen megsérültek az AC/DC stuttgarti koncertjén [2024-07-18]Pánik tört ki egy kezelési hiba miatt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy hét alatt 3 kiló mínusz: ezt kell enned és beindul a fogyás [2024-07-18]A legegészségesebb és leghatékonyabb fogyókúrák közé tartozik a hal. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Brad Pitt itt van Budapesten: össze is futhatsz vele [2024-07-18]Izgalmas, ugye? |
![A teljes hír](pic/home.gif) |
Decemberben kerül a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film
[2024-07-18]Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén. A Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotás decemberben kerül a mozikba.
[Dátum: 2024.07.18. 13:09] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | NBC: A titkosszolgálat már jóval a lövések előtt kiszúrta Trump merénylőjét [2024-07-18] A lap forrásai szerint a kampánygyűlést biztosító mesterlövészekhez is időben eljutott az információ a gyanús férfiről. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Csúcskategóriás holmiknál nem adják alább: ezek a leganyagiasabbak csillagjegyek [2024-07-18]Az asztrológia már régóta azon fáradozik, hogy egy finom lencsén keresztül megvilágítsa különböző csillagjegyek személyiségét, kapcsolatait és akár anyagi viszonyait is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hoppá! Feljelentették Tóth Gabiék táborát? Gabi így reagált a vádakra [2024-07-18]Már számítottak rá. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt a vége: Fájó szívvel búcsúzik az ország egyik kedvenc színésznője [2024-07-18]Édesapja halála után hozta meg a döntést. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ha agyonvágod, akkor is feláll: ezek a csillagjegyek a legszívósabbak [2024-07-18]Te is ismersz ilyen embert? |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kínai horoszkóp-előrejelzés augusztusra a Lovaknak: szerelmi sikerek, kisebb pénzügyi megingások jönnek, és az egészségedre is oda kell figyelj [2024-07-18]A jó sorsfordulat lehetősége akkor jön el, ha sikerül megszabadulnod a múlt terheitől. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Házasságból barátság: válásuk után is jóban maradt Stana Alexandra és Köcse György [2024-07-18]Intelligensen is el lehet válni, erre pedig a legjobb példa Stana Alexandra és Köcse György. A két táncos három évvel ezelőtt házasodott össze, ám a kapcsolatuk alig fél évvel később zátonyra futott, ezért a válás mellett döntöttek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nem engedik mikrofonhoz Magyar Pétert egy politikai fesztiválon: a főszervező szerint nem cenzúra áll a háttérben [2024-07-18]Ezen a héten, kedden kezdődött el a Gombaszögi Nyári Tábor, de már a startot megelőzően botrány robbant ki. A szervezők ugyanis megvétózták Magyar Péter programját, amely során Grendel Gábor szlovákiai ellenzéki politikussal beszélgetett volna. A főszervező, Nászaly Gábor azonban állítja: |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kőkemény szavakkal üzent Zelenszkij a magyar miniszterelnöknek: ezzel vádolja Orbán Viktort [2024-07-18]Zelenszkij ukrán elnök kertelés nélkül kimondta, amit az EU-s országok vezetőinek nagy része már jó ideje pedzegetett: szerinte Orbán Viktor békemissziója az unió hátba döfése, és a magyar vezető nélkül is tud az EU intézkedni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Illegális szemétszállítás miatt áll a bál Paks II. körül [2024-07-18]Paks II. körül forr a levegő. Ennek oka többek közt, hogy az egyik legnagyobb magyar beruházás építési területéről a veszélyes hulladék illegális helyre kerülhetett. A kormányhivatal az év elején úgy találta, hogy minden rendben, ám a rendőrség nyomoz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt a hír a kánikuláról, sokan vártak már erre [2024-07-18]A következő napokban sem szabadulunk a hőségtől, azonban kisebb enyhülés jön, melynek köszönhetően már nem fog 35 fok fölé emelkedni a hőmérséklet. A hét hátralévő részében már nem kell az előző napokban tapasztalthoz hasonló forróságtól tartani. Egyes helyeken alig lesz több 25 foknál. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mikor engedjük el a gyereket először nyári táborba? Antal Timi osztotta meg tapasztalatait [2024-07-18]A nyár megannyi kikapcsolódási lehetőséget rejt nem csupán a felnőttek, de a gyerekek részére is. Az azonban minden anyuka és apuka életében sarkalatos pont, amikor el kell döntenie, hogy elengedi-e egyedül, szülői felügyelet nélkül a gyermekét a nagymamához vagy éppen egy nyári táborba. Antal Timi a Blikknek mesélt arról, neki mik voltak az ezzel kapcsolatos élményei. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt a bizonyíték, Brad Pitt már a Hungaroringen sétálgat [2024-07-18]Brad Pitt 2011 után újra Magyarországra látogatott. A híres hollywoodi sztár a jövőre megjelenő filmje miatt tartózkodik az országban, emiatt a Hungaroringen vesznek fel jeleneteket. A lassan 61. életévébe lépő színész egy Budapest belvárosában található luxusszállodában húzza meg magát az ittléte alatt. Már egy videó is kikerült az internetre, amint a Hungaroringen, jelmezben sétálgat a szupersztár. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Elképesztő rekord: huszonötödik diplomáját szerezte meg idén Krisztián [2024-07-18]Egymás mellett sorakoznak a diplomák dr. Kapus Krisztián polcán, ami bizony csoda, hogy le nem szakad! Az 50 éves kiskunfélegyházi születésű férfi ugyanis 25 diploma büszke tulajdonosa, ezzel együtt pedig hazánk abszolút diplomarekordere. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Döbbenet: elromlott a klíma, ezért napok óta nem végeznek sugárterápiás kezeléseket a miskolci kórházban [2024-07-18]Hétfő óta nem végeznek sugárterápiás kezeléseket a miskolci kórházban, miután meghibásodtak a sugárterápiás gépeket hűtő klímaberendezések. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerint a javítási munkálatok már megkezdődtek. Hozzátette: az ellátás csak jövő kedden indulhat újra. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kiderült, mivel ütjük el az időt a vécén [2024-07-18]Mindenki csinálja, de senki nem beszél róla. Az egyik, zsebkendőiről és toalettpapírjairól ismert cég felmérésből most kiderült, hogy mivel töltik az idejüket a magyarok a vécén. Persze a nyilvánvaló dolgokon kívül. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sikerült feltörni Donald Trump merénylőjének laptopját: ezzel találták szembe magukat a nyomozók [2024-07-18]Alig öt nap telt el a Donald Trump elleni merénylet óta, a nyomozóknak azonban már sikerült feltörnie a merénylő, Thomas Matthew Crooks elektronikus eszközeit. A készülékeken állítólag fenyegető bejegyzésekre és aggasztó keresési előzményekre bukkantak. Az eszközök tartalmáról szerdán számoltak be az Egyesült Államokban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-07-18]Ha felnövök csillagász leszek, vagy orvos, vagy tanár, vagy politikus, vagy pszichológus, vagy történész, vagy fizikus, vagy mérnök, vagy vadászpilóta. Nem tudom még eldönteni, mert egyszer ehhez van kedvem, másszor ahhoz, persze mindegyikhez diploma kell, úgyhogy bele is vágok, aztán majd egyikből jön a másik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Illegális szemétszállítás miatt áll a bál Paks II körül [2024-07-18]Paks II körül forr a levegő. Ennek oka többek közt, hogy az egyik legnagyobb magyar beruházás építési területéről a veszélyes hulladék illegális helyre kerülhetett. A kormányhivatal az év elején úgy találta, hogy minden rendben, ám a rendőrség nyomoz. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A társkeresők gyakran használt funkcióját vezethetik át az Instagramra [2024-07-18]Az Instagram egy egyszerű képmegosztó portálból, mára már egy nagyon sokrétű közösségi felületté nőtte ki magát. A platformot kezelő vállalat a Meta pedig folyamatosan újabb és újabb fejlesztéseken dolgozik. Most egy olyan funkciót vezetnének be, ami eddig a társkereső oldalon volt ismert: ez a szuperlájk. |