![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-08-15]Megvalósult csoda! Egy súlyos neurológiai rendellenességben szenvedő amerikai férfi képes újra |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nem tudott leállni: ismét lekapcsolták Szegeden a 63 évesen dílerkedő nőt [2024-08-15]Egy 63 éves nő pszichoaktív szereket árult Szegeden, és emiatt ugyan egyszer már bíróság elé állították, de ő továbbra sem hagyott fel bűnös tevékenységével. A rendőrök idén is azt az információt kapták, hogy az asszony folytatja a drog terjesztését, végül most szerdán fogták el otthonában. Az idős nő ellen eljárás indult. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-08-15]Magyar Péter a hatalmas port kavaró botránya után visszatért az ATV Egyenes beszéd című műsorába. A beszélgetés során a 2036-os olimpia budapesti megrendezésének lehetőségét is értékelte, és többek között kritikával illette a kormány költségvetési prioritásait. A kormány részéről utólag reagáltak is a TISZA Párt elnökének kijelentéseire. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Érthetetlen tragédia: mágneshorgászat közben rántotta a mélybe a Duna a 13 éves Krisztofert [2024-08-15]A szülők szeme láttára emelték ki a Dunából annak a kisfiúnak a holttestét, akit még szerdán ragadott el a folyó. Elképesztő tragédia játszódott le a Duna kimlei szakaszán. Miközben az egész csak egy baráti időtöltésnek indult néhány kamasz fiúval. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ilyen fecskét még biztosan nem látott! Mutatjuk, milyen különleges madarat fogtak be Szomódon [2024-08-15]Ritka, mint a fehér holló? Na de milyen ritka a fehér füsti fecske, amelyet a héten Szomódon fogtak be? Gyűrűzés közben vette észre az egyik madarász a nagyon különleges, szinte teljesen hófehér madarat, amiről a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület számolt be a közösségi oldalán. Fotókon mutatjuk a különleges fecskét. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt vannak az új KRESZ tervezetei: ez vonatkozhat majd a gyalogosokra, bringásokra és elektromos rolleresekre [2024-08-15]Sok szabályt rendbe tennének és újakat is bevezetnének a KRESZ-ben a most ismertetett tervezetek szerint. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Vészhelyzet! Gyilkos vírus szedi fiatal áldozatait Afrikában: ideérhet Magyarországra is? Kik lehetnek veszélyben? [2024-08-15]Vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő új variánsa miatt. Ennek a vírusnak 5-10 százalék is lehet a halálozási aránya, vagyis 100 betegből 5-10 belehalhat. A fiatalokat veszélyezteti, mert ők nem kaptak fekete himlő elleni oltást. Rusvai Miklós virológust kérdeztük, hogy mit lehet tenni, és hogy hazánkban is felbukkanhat-e a rettegett ragály. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Újra az infláció fölé lökte a kereslet a lakásárak emelkedését [2024-08-15]Már látszik a fordulat az ingatlanpiaci adásvételek számában és a lakásárak emelkedésében, amiben a csökkenő kamatok és emelkedő támogatások játszották a legnagyobb szerepet. A lakásépítések száma azonban az idén is csökkenhet. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Őrület, 40 fok is lehet a hosszú hétvégén! Pokoli forró napok jönnek [2024-08-15]Milyen idő várható a hosszú hétvégén? Az előrejelzések szerint vasárnapig még biztosan marad a kánikula, azonban a jövő hét elején már kicsit hűvösebb időre számíthatunk Magyarországon. Előfordulhat, hogy az augusztus 20-ai ünnepségeket néhol elmossa majd egy-egy zápor, aznap még a szél is megerősödhet. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Forrósággal indul a hosszú hétvége, de hétfőn enyhül majd a kánikula [2024-08-15] Komolyabb lehűlésre azonban nem számíthatunk az ünnepi hétvége második felében sem. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kötelező lesz a sisak néhány esetben a bringásoknak, definiálják az elektromos roller fogalmát és nagyobb védelmet élveznek majd a gyalogosok is az új KRESZ-ben [2024-08-15] A készülő KRESZ-ről a változásokat előkészítő Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tartott háttérbeszélgetést. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kiadja Új-Zéland az USA-nak Kim Dotcomot [2024-08-15]A Megaupload feje 2012 óta küzd a kiadatás ellen, az amerikai hatóságok több százmillió dolláros károkozással vádolják. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Nagyobb eséllyel alakulhat ki demencia, ha valaki övsömörtől szenved [2024-08-15] A Harvard Egyetem kutatói szerint kapcsolat lehet a demencia kialakulása és a herpeszvírus okozta övsömör között. Mindez azt is jelenti: az övsömör elleni védőoltás hatékony segítség lehet a demencia kivédésében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Átigazolások: Barcelonából Angliába szerződik Ronaldinho fia! [2024-08-15]Az angol másodosztályba (Championship) visszacsúszó Burnley együttesnél folytatja pályafutását a brazil legenda, Ronaldinho fia, Joao Mendes. A 19 esztendős szélső/támadó játékost az FC Barcelonától szerezte meg a Burnley, ahova Joao Mendes nagy reményekkel érkezett még 2023 márciusában, a brazil Cruzeirot elhagyva. A katalán fővárosban az U19-es csapathoz tartozó, ám profi szerződést a nyáron nem kapó... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Angliába csábítják az MTK magyar válogatott középpályását [2024-08-15]Szigetországi sajtóbeszámolók szerint egy szebb napokat is látott angol csapat érdeklődik az MTK Budapest fiatal középpályása megszerzése iránt |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 28 évvel fiatalabb férfibe szeretett bele Madonna (Fotó) [2024-08-15]Kézen fogva kapták őket lencsevégre... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Őket hallgatva nőttünk fel, most rájuk sem lehet ismerni. Itt vannak a friss képek [2024-08-15]Nagyon megváltoztak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A szilvától lesz ellenállhatatlan ez a krémtúrós kocka recept [2024-08-15]Egy szeletnél senki sem fog tudni megállni! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt a nagy szeptemberi időjárás-előrejelzés! Nagyon más, mint gondoltuk [2024-08-15]Itt a fordulat! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Anyósom csak ennyit tesz a petúniákkal, és még nyár végén is ontják a virágokat [2024-08-15]Imádjuk a petúniákat, mert szebbnél szebb színeikkel igazi felüdülést nyújtanak szemünknek a kertben és a teraszon. Bár a köztudatban az él, hogy kevés gondozást igénylő egynyári növényről van szó, azért nem árt, ha az öntözésen kívül néha egy kis metszéssel is serkented a virágzást. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sainz: Apám a mentorom, a barátom, a mindenem [2024-08-15]Nem érzi, hogy áldozatot hozott volna bármivel versenyzői karrierjéért, a legszebb győzelem pedig nem sajátja, hanem édesapja idei Dakar-sikere, mondta el Carlos Sainz egy interjúban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kyle Larson: Az F1-en és az IndyCaron kívül bárhol megverném Verstappent [2024-08-15]Parc Fermé: Kyle Larson: Az F1-en és az IndyCaron kívül bárhol megverném Verstappent |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kurszki betörés: Kijev szerint megkezdődtek a tárgyalások az orosz-ukrán fogolycseréről [2024-08-15] Az ukrán parlament emberi jogi biztosa szerint Moszkva kezdeményezte az egyeztetéseket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az oroszok azt állítják, hogy visszafoglaltak egy kurszki falut az ukránoktól [2024-08-15] Ukrajna szerint viszont egyre mélyebbre hatolnak Oroszországban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kurszki betörés: Kijev szerint megkezdődtek a tárgyalások az orosz [2024-08-15] Az ukrán parlament emberi jogi biztosa szerint Moszkva kezdeményezte az egyeztetéseket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kiteljesedik az Xbox alkalmazás kompakt módja [2024-08-15]Készül a Game Barhoz tervezett verzió, ami tovább javítja a használhatóságot. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Revolut szintet lépett Magyarországon, látványos újdonságok jönnek [2024-08-15]Magyar felhasználónak magyar számlaszám a következő nagy lépés. Elmondták a részleteket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Fordulat a lakáspiacon, fellendülésről beszélnek a szakértők [2024-08-15]Azt is tudjuk, kik örülhetnek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Shane Tusup lenagypapázta Torghelle Sándort, aki nem maradt adósa a sztáredzőnek [2024-08-15] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ismét megvámolhatja az embereket az Apple, havonta több ezer forintot kérhetnek ezért [2024-08-15]A szolgáltatás ingyenesen indul, a jövőben azonban borsos árat kérhetnek érte. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy tudományos kutatás szerint ezekből a jelekből észlelheti, hogy öregszik [2024-08-15]Meglepő felfedezést tettek, miszerint két különböző hullámban öregszik az ember. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Visszatér a magyar válogatott a Puskás Arénába, péntektől kezdődik a bérletárusítás [2024-08-15]Ősszel Németország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina látogat Budapestre. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Összetettben harmadik helyen végzett Magyarország az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián [2024-08-15]Két magyar csapat is indult. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Művész legendák előtt tiszteleg a STRAND Fesztivál [2024-08-15]Elhunyt előadók nevét viselik az utak. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Jobbik: Pintér Sándor látványosan elbukott [2024-08-15]Szerintük a miniszternek távoznia kell az egészségügy vezetéséből. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Több őz is belefulladt a tataházai hígtrágyába [2024-08-15]A Felsőszentiváni Vadásztársaság elnöke szerint a helyzet katasztrofális. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Öltöny és sportcipő: íme az Alpina csúcs BMW X7-ese [2024-08-15] A BMW Alpina XB7 Manufaktur ügyesen táncol az elegencia és a sportosság határmezsgyéjén. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ez most a világ leggyorsabb villanymentes négyüléses kocsija [2024-08-15] Az 1000 lóerőnél jóval erősebb Naran mozgatásáról egy elektromos rásegítés nélküli őszinte biturbó V8-as benzinmotor gondoskodik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Toyota akár 600 lóerőt is kifacsarhat új benzinmotorjából [2024-08-15] A japán gyártó érkezőben lévő belső égésű motorjának literteljesítménye a 300 lóerőt is elérheti. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Egy belső sávban [2024-08-15] Nem csak a száguldozókkal van baj. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Dudálással [2024-08-15] Az egyik lakó annyira feldühödött, hogy elkezdte élőben közvetíteni a parkolóban zajló jeleneteket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szivárványos új retró Porsche méregerős hibrid technikával [2024-08-15] Képzeletben a 80-as évekbe repít vissza bennünket ez a modern hajtásláncú régi Porsche 911 Targa. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Havi nyolcezer forintért adja előfizetéssel az aktív felfüggesztést a BMW [2024-08-15] Néhány ezer forintért lehet élvezni a sportosabb úttartást. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Annyira átalakítja kínálatát a Jaguar, hogy egy ideig nem kínálnak semmit [2024-08-15] Érdekesen oldja meg az átállást a brit márka. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ördög Nórára rászóltak a pluszkilói miatt: elismerte, hogy kicsit elkényelmesedett [2024-08-15]A műsorvezető azóta egy életmódváltásnak köszönheti kifogástalan alakját. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ennyit kaphat az eBayen a régi mobiltelefonjáért [2024-08-15]Ha el akarja adni régi mobiltelefonját, előtte hasznos ellenőrizni, hogy mennyi a valós piaci értéke. Az alábbiakban megismerheti, mennyiért keresik a népszerű modelleket az eBayen. Persze a készüléket nem csak ott adhatja el, hanem például a készülékfelújító cégekneknek is. Ha a legjobb árat akarja, mindenképpen fontos tájékozódni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lehet pénzkidobás, de halálos tévedés is [2024-08-15]Míg régen az emberek sokat és finomat akartak enni, manapság nem győznek ismereteket szerezni az ételek hatásáról és helyes összetételéről. Magyarországon közel harmincezer bejelentett étrend-kiegészítő van forgalomban, de egyre csak tűnnek fel az újabb és újabb csodaszerek. Akad azonban néhány alapvető dolog, amire érdemes odafigyelni, hogy ne vegyünk be mindent! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Vészhelyzet a vonaton: kigyulladt egy mozdony Debrecenben [2024-08-15]Kigyulladt egy EuroCity vonat mozdonya a debreceni vasútállomáson. A tűz oltását először a mozdonyvezető kezdte meg, majd a katasztrófavédelem folytatta. Az oltás közel egy órán át tartott, kora délután fejeződtek be a munkálatok, a vasúti közlekedésben azonban továbbra is fennakadást lehet tapasztalni az érintett vonalon. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Mosoni-Dunába fulladt egy 13 éves fiú Kimlénél [2024-08-15]Halálos áldozatot követelt a folyó Kimlénél: szerda késő délután helybeli kamaszfiúk mágnessel horgásztak a Mosoni-Dunán, amikor egyikük eltűnt. A fiút azonnal megpróbálták felkutatni, de csütörtök reggel már csak a holttestét találták meg. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Több őz is belefulladt egy tataházai hígtrágyatározóba [2024-08-15]Több őz is belepusztult Tataháza külterületén, az 55-ös főút közelében lévő 70 méter átmérőjű, közel 8 méter mély hígtrágyatározóba. A tulajdonos cég állítása szerint a tározó minden előírásnak megfelel. Bár a helyzet sürgős beavatkozást igényelne, a megoldás egyelőre várat magára. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Új műsorral készül a TV2: a Magyar Honvédséggel együttműködve érkezik A kiképzés [2024-08-15]A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sportrealityt indít a TV2, A kiképzés címmel |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gondolta volna? Ezért olyan barátságosak a kutyák [2024-08-15]Az ELTE etológusai és amerikai kutatók legújabb eredményei szerint a kutyák háziasítás során kialakult extrém barátságos viselkedését egy gén kromoszómakörnyezetének térszerkezete is befolyásolja. A kutyák egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy sokkal barátságosabbak az emberekkel, mint a farkasok, ami a háziasítás során bekövetkező genetikai változások eredménye. Erről az ELTE számolt be az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 12 évi börtönre ítéltek hazaárulásért egy orosz-amerikai állampolgárt, miután Ukrajnát támogatta [2024-08-15]Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélte a jekatyerinburgi bíróság csütörtökön Kszenyija Karelina orosz-amerikai kettős állampolgárt, akit hazaárulásban talált bűnösnek, mivel egy Ukrajnát támogató jótékonysági szervezetnek juttatott adományt. A Los Angeles-i illetőségű fürdőalkalmazott a zárt tárgyaláson elismerte az ellene felhozott vádat a bíróság előtt, amely júliusban a Wall Street Journal újságíróját, Evan Greshkovichot kémkedés miatt ítélte el. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-08-15]Míg néhány évtizeddel ezelőtt csak a tehetősebbek engedték meg maguknak, hogy "maszek" nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz, fogorvoshoz járjanak, mára egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, amikor nincs más választásuk. Fizetniük kell, ha időben akarnak leletet, receptet, orvosi segítséget kapni, mivel az állam nem vagy csak nagyon korlátozottan biztosítja számukra. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mágneshorgászat közben belefulladt a Dunába egy 13 éves fiú [2024-08-15] A mentésére érkezők már csak a gyerek holttestét tudták kiemelni a folyóból. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Több mint 30 ezren várnak műtétre, sokan még jövőre sem fognak ellátáshoz jutni [2024-08-15] Egyes beavatkozásokra nemritkán több mint 200 napot kell várni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Budapesti főtájépítész: [2024-08-15] Baródczi Sándor szerint nincs rendben, hogy az állam einstandolta a Margitsziget egy részét augusztus 20-ra. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Automatikusan titkosít a Windows új verziója [2024-08-15]A BitLocker Device Encryption alapértelmezett bekapcsolásának azonban ára lehet. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Samsung és a Google Bekarikázás funkciója zökkenőmentes keresést biztosít [2024-08-15]
A Galaxy ökoszisztéma további készülékein válik elérhetővé a Bekarikázással... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Alighogy Leisztinger megvette a Honvédot, már távozik is a vezetőedző [2024-08-15] Csertői Aurél tavaly novemberben került a csapat élére, az előző szezon végén bejelentették, hogy az új idényben is marad, most három meccs után viszont mégis távozik. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Barátnőm hasáról csak úgy olvad le a zsír, amióta ezt a receptet kipróbálta [2024-08-15]Aztán rátaláltam erre a receptre, és olvadni kezdett a felesleg - írta lapunknak Ági. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Szívszorító hír érkezett Mihalik Enikőről [2024-08-15]Instagram-történetében osztotta meg... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Csak nem? A Nagy Ő egyik kedvelt sztárja is szerepelni fog a TV2 legújabb műsorában [2024-08-15]Kasza Tibor lesz a műsorvezető... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gyakran elkövetjük ezeket a hibákat, pedig tilos lenne! Így ne nyírd soha a füvet [2024-08-15]Ha eddig is ezt a módszert alkalmaztad, akkor érdemes azonnal felhagynod vele. Többet ártasz, mint használsz! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Készül a Mamma Mia! harmadik része [2024-08-15] Az ABBA-dalokra épülő filmek egyik főszereplője azt mondta, ugyan kicsit butácska filmekről van szó, rengeteg embert boldoggá tesznek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 50 millióval támogatja a kormány a [2024-08-15] A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az idei évben is meghirdeti 50 millió forintos keretösszeggel a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázatát. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Veszélybe került a thaiföldi nagydíjrendezés terve [2024-08-15]Parc Fermé: Veszélybe került a thaiföldi nagydíjrendezés terve |
![A teljes hír](pic/home.gif) | 12 év börtönt kapott egy orosz [2024-08-15] Ksenia Karelinát hazaárulás vádjával ítélték el, ugyanott, ahol korábban a nemrég fogolycsere révén szabaduló Evan Gershkovich újságírót is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hogy írjuk helyesen: ekképp vagy eképp? Gyors nyelvtankvíz [2024-08-15]Gyakran okoz dilemmát a betűkettőzés helyes használata, különösen a mutató névmásokkal alkotott szavak esetében. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ukrán főparancsnok: az ukrán erők több mint száz orosz hadifoglyot ejtettek a kurszki régióban [2024-08-15]A háború kezdete óta az eddigi legnagyobb csapássorozatot mérték szerdára virradóan oroszországi katonai repülőterekre. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Mészárlástól, vérfürdőtől tartanak az orosz határnál élő ukránok a kurszki offenzíva miatt [2024-08-15]Az |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Kigyulladt egy mozdony Debrecenben, a mozdonyvezető kezdte meg a tűzoltást [2024-08-15]Akár 25-30 perces késéssekkel kell számolni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Holtan találták a franciaországi vadászgépbaleset két eltűnt pilótáját [2024-08-15]Szerdán ütközött a levegőben a légierő két vadászgépe. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Attól a csapattól igazolt védőt a Ferencváros, amely kiejtette a Bajnokok Ligájából [2024-08-15]A 27 éves labdarúgó már az ötödik nyári szerzeménye a népligetieknek. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tompos Márton: Amíg egy kósza keddet nem sikerül problémamentesen lehozni, addig nem lehet olimpia [2024-08-15]Ha a MOB pályázik a 2036-os olimpia rendezésére, a Momentum ismét aláírásgyűjtésbe kezd. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Újranyitott a Nyugatinál a világ egyik legszebb McDonald [2024-08-15]Teljesen megújult, mégis egyedi maradt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Stohl András szerint az Ázsia Expressz nem egy párkapcsolatbarát műsor [2024-08-15] |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Betiltja a kamuértékeléseket az amerikai fogyasztóvédelem [2024-08-15]Tiltott lesz a hamis közösségimédia-aktivitás árusítása is. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Blake Lively irtó bunkó volt a riporterrel: a nő majdnem felmondott a munkahelyén [2024-08-15]Kjersti Flaa újságíró megosztotta azt a Blake Livelyval készült interjúját, amit élete legkellemetlenebb pillanatának élt meg. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bronzérmes vívónk Amerikába költözik az olimpia után: a Mokkában árulta el az okát [2024-08-15]Muhari Eszter élete első olimpiáján fantasztikusan szerepelt. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Iszak Eszti hercegnőnek öltözött a tegnapi premieren: a szülés óta először jelent meg [2024-08-15]Iszak Eszti más hazai sztárokkal együtt az It Ends With Us - Velünk véget ér magyarországi premierjén jelent meg. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bőr- és hajproblémákkal küzdesz? Íme a legjobb módszer ellenük [2024-08-15]Ha nálad is jelentkeznek hasonló panaszok, akkor érdemes azonnal kipróbálnod ezt a módszert. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | [2024-08-15]Könnyek nélkül nem lehet kibírni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Gólyahír: Kismama pocakot villantott a TV2 sztárja (Fotó) [2024-08-15]Közösségi média oldalán osztotta meg... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A rendőrség várja azok jelentkezését, akiknek a hozzátartozója ott volt a Dunába sodródó fiatalokkal, és eltűnt [2024-08-15]A Budapesti Rendőr-főkapitányság várja azok jelentkezését, akiknek a hozzátartozója ott volt a csütörtök hajnali buliban, és azóta nem hallottak felőle. Habár úgy tudják, hogy senki nem tűnt el, ebben nem teljesen biztosak. A közösségi oldalukon osztottak meg egy figyelemfelkeltő bejegyzést az üggyel kapcsolatban. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Magyar Péter keményen visszavágott a Péterfy Sándor Utcai Kórház üzenetére [2024-08-15]Magyar Péter azt állítja, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház vezetőit a kormány hazugságra kényszeríti. A politikus azt követeli a kormánytól, hogy |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Itt a nagy bejelentés: jön a Kísértés! Ezek a párok teszik próbára a szerelmüket [2024-08-15]Szeptember 1-jén debütál a TV2-n a világhírű Temptation Island, azaz A Kísértés, a párok próbája. A Kasza Tibor műsorvezetésével Thaiföldön forgatott reality-ben négy pár vállalkozik arra, hogy próbára tegye kapcsolatát. Az egzotikus környezetben húsz kísértő, tíz lány és tíz fiú tesz meg mindent azért, hogy a szerelmesek ne együtt térjenek haza. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Tévérobbantó sztárparádéval indul a Kalandra fal! [2024-08-15]A Kalandra fal! hamarosan megújulva tér vissza az televíziónézők képernyőire. Az első adásban ráadásul egy olyan műsorvezető párost láthatnak azok, akik az RTL-re kattintanak, amelyet előtte még soha. A game show első adásában ugyanis Sebestyén Balázs és Majka vezeti majd a műsort. De lehullt a lepel arról is, hogy kik lesznek az első hét sztárvendégei. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Sokan nagyon fognak örülni ennek a hírnek: a Nyugati pályaudvar melletti Mekiről van szó [2024-08-15]A több mint fél évig tartó munkálatok lezárulta után, a mai napon újranyitott a Nyugati téri McDonald |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Bevezetik az új bölcsődei támogatást: kijött a rendelet, itt vannak a részletek [2024-08-15]2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást. A bölcsődei támogatásként ismert |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ennyit kaphat az eBay-en a régi mobiltelefonjáért [2024-08-15]Ha el akarja adni régi mobiltelefonját, előtte hasznos ellenőrizni, hogy mennyi a valós piaci értéket. Az alábbiakban megismerheti, hogy mennyiért keresik a népszerű modelleket az eBay-en. Persze a készüléket nem csak ott adhatja el, hanem például a készülékfelújító cégekneknek is. Ha a legjobb árat akarja, mindenképpen fontos tájékozódni. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Lehet pénzkidobás, de halálos tévedés is - Ésszel az étrendkiegészítőkkel! - Itt a betiltásra vagy korlátozásra váró összetevők listája [2024-08-15]Míg régen az emberek sokat és finomat akartak enni, manapság nem győznek ismereteket szerezni az ételek hatásáról és helyes összetételéről. Magyarországon közel harmincezer bejelentett étrendkiegészítő van forgalomban, de egyre csak tűnnek fel az újabb és újabb csodaszerek. Akad azonban néhány alapvető dolog, amire érdemes odafigyelni, hogy ne vegyünk be mindent! |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Ott a Viber a telefonján? Láthatatlan móddal, nyom nélküli üzenettörléssel és más funkciókkal elindult a Viber Plus [2024-08-15] Fizetőssé válik a Viber |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az Antarktiszon is hosszú hőhullám söpör végig, pedig ott épp tél van [2024-08-15] Volt olyan része az Antarktisznak, ahol júliusban 10 Celsius-fokkal tért el a hőmérséklet a megszokottól. A fő gondot a hőhullám hossza jelenti. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Az utasok több mint fele online veszi meg a nemzetközi vonatjegyét [2024-08-15]
A nemzetközi utazások iránti kereslet továbbra is erősödik, különösen az online... |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A Péterfy kórház szerint valótlanságot állítanak Magyar Péterék a hőmérős látogatásukról [2024-08-15] A Tisza Párt elnöke válaszul azzal vádolta meg a kormányt, hogy a valóság letagadására kényszeríti az egészségügyi intézményeket. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Schiffer András: Az ÖT-nek vége, nem lesz, eltörölték [2024-08-15] Az ügyvéd szerint mára már csak illúzió, hogy a vélemények ütköztetésére a nyilvános térben lehetőség nyíljon. |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Portugáliában folytatja az uruguayi válogatott szélső [2024-08-15]Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a portugál bajnokság (Liga Portugal) címvédője jelentős erősítésre készül |
![A teljes hír](pic/home.gif) | Hír jött Galambos Lajos volt feleségéről, Bogiról [2024-08-15]Volt felesége nagyon megváltozott |
![A teljes hír](pic/home.gif) | A magyar televíziózás legmeghatározóbb alakjai együtt a képernyőn: kiderült, mikor tér vissza az RTL sikerműsora... [2024-08-15]Szeptember 2-tól egy újabb izgalmas évaddal jelentkezik az RTL képernyőjén a Kalandra fal! |