Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (63)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Csonka András bejelentette: [2023-12-30]

Csonka András szellemes videóval búcsúzott el az idei évtől, amelyben azt is megígéri, ha az ideje engedi, megcsinálja a Ding-dong 3-at, illetve reméli, hogy kevesebbet szívunk majd.
 Részletek >

Komoly változások jönnek januártól a MÁV vezetésében [2023-12-30]

Visszavonul az aktív szolgálattól a társaság pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese, Virág István, valamint gazdasági vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját Dányi Gábor, a MÁV Szolgáltató Központ igazgatóságának eddigi elnöke.
 Részletek >

Mesterséges intelligencia turbózza fel a szilveszteri tűzijátékot Sydneyben [2023-12-30]

Sydney kikötőjében 58 ezer rakétát lőnek majd fel a szilveszteri tűzijáték idején, de a show nemcsak erről maradhat emlékezetes.
 Részletek >

Vas Barnabás harmadik, Vas Blanka hetedik Hulstben a világkupán [2023-12-30]

A magyar bajnok Vas Kata Blanka a hetedik helyen ért célba a cyclocross (terepkerékpár) világkupa-sorozat szombati versenyén a hollandiai Hulstben. A hatkörös viadal rajtjánál kissé beragadt az SD Worx 22 éves bringása, ezt követően viszont folyamatosan javuló köridőkkel szépen zárkózott a rendkívül meredek rézsűkkel tarkított, saras pályán. Így egymást követő harmadik versenyét zárta a legjobb...
 Részletek >

A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost? [2023-12-30]

Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén.
 Részletek >

Bánffy150, avagy amikor zseni nem zseníroz [2023-12-30]

Ő volt az Operaház első, történelmi mércével is maradandót alkotó alakja.
 Részletek >

Ilyen gyönyörű a jégbe fagyott Disko-öböl - Képeken mutatjuk a világ legszebb téli tájait [2023-12-30]

Meghitt téli hangulat, meseszép porcukortájak, északi fény.
 Részletek >

Brisbane-i tenisztorna - Babos Tímea feljutott a főtáblára [2023-12-30]

Babos Tímea feljutott a főtáblára a brisbane-i keménypályás tenisztorna 1,7 millió dollár (körülbelül 590 millió forint) összdíjazású női versenyén.
 Részletek >

Mértani tökély, de még ma sem ajánlott átmenni az Ördög hídján [2023-12-30]

Az út a pokolba vezet, vagy a híd túloldalára?
 Részletek >

Orbán Viktornak is üzent karácsonyra Vlagyimir Putyin [2023-12-30]

Díszes társaságba került a magyar kormányfő.
 Részletek >

Nagy Feró [2023-12-30]

Gondosórát kapott a Beatrice frontembere.
 Részletek >

A Manchester City magabiztosan győzte le az újoncot, a Chelsea megszenvedett a sikerért [2023-12-30]

Az Aston Villa az utolsó percekre hagyta a döntést.
 Részletek >

Hatalmas tornádóveszély van Angliában [2023-12-30]

Akár több mint óránként 100 kilométeres széllökésekre is számítani lehet az Egyesült Királyságban.
 Részletek >

Az állam nélkül összeomlott volna a vállalati hitelezés [2023-12-30]

Évtizedes mélypontra került a szektor.
 Részletek >

Puskás Peti tiniként a kaputelefonon keresztül adott szerenádot szíve választottjának [2023-12-30]

 Részletek >

Fennakadt a szalagkorláton egy autó a 8-as főúton [2023-12-30]

Székesfehérvár és Csór között forgalomkorlátozásra kell számítani.
 Részletek >

Berki Mazsi plasztika előtt és után: az arca ennyire más lett a szépészeti beavatkozás után [2023-12-30]

Berki Krisztián egykori felesége Instagram-fotóin egyértelműen látszik a plasztika. Nincs ezzel egyedül!
 Részletek >

Nem kell az új évig várni: máris megvannak a lakáshitelek 2024-es kamatai [2023-12-30]

Nem kell 2024-re várni, hogy megtudjuk, az új kamatplafonnal januártól mennyiért kínálják a bankok a lakáshiteleiket. A többségük már most közzétette az ajánlatait, és ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között jellemzően már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek
 Részletek >

Mozikban az év némafilmje: szó nélkül öli halomra a mexikói drogbanda tagjait a gyászoló apa [2023-12-30]

Húsz év után véres bosszúmozival tért vissza Hollywoodba az akciófilmek hongkongi legendája, John Woo, megannyi klasszikus rendezője: a csütörtöktől a hazai mozikban is látható Csendes éj egy drámai történet egy, a fiát elveszítő, megnémult apáról, aki könyörtelen leszámolásra készül karácsony napján a gyermeke halálát okozó bűnbanda ellen. De ne egy újabb Ál/arcot várjunk: a koncepció ambiciózus, hiszen a szereplők nem, vagy alig beszélnek, ám elmondanak helyettük mindent a képek, viszont az akció és a tempó döcögős, s mire a film elér a leszámoláshoz, menthetetlenül elfárad. Kritika.
 Részletek >

Megölte a szüleit egy 14 éves fiú, majd megpróbálta átverni a rendőrséget [2023-12-30]

Letartóztattak egy 14 éves kaliforniai tinédzsert, aki állítólag megölte a szüleit, valamint súlyosan megsebesítette a húgát.
 Részletek >

A mélybe zuhant egy túrázó a Sólyom-bércnél [2023-12-30]

Egy szikláról esett le egy kiránduló a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Háromhuta közelében, a Sólyom-bércnél szombaton. A bajba jutott embernek a tűzoltók segítettek
 Részletek >

A művészettörténet-oktatás megszüntetése ellen tüntettek Budapesten [2023-12-30]

A művészettörténet oktatása kikerült az alaptantervből, amely döntés nem aratott osztatlan sikert a pedagógusok és a művészetkedvelők, sőt, még az influenszerek köreiben sem. Ezért december 30-án a Szépművészeti Múzeum elé hirdettek demonstrációt a művészettörténet-oktatás pártolói.
 Részletek >

Orbán Viktor főtanácsadójával pálinkázott Nagy Feró, miután átvette tőle a Gondosóráját: [2023-12-30]

Nagy Feró is megkapta végre a Gondosóráját, amelyet nem mástól, mint Nyitrai Zsolttól, a miniszterelnök főtanácsadójától vehetett át. Az ünnepélyes aktust házi pálinkával koronázták meg.
 Részletek >

Nem kell az újévig várni: máris megvannak a lakáshitelek 2024-es kamatai [2023-12-30]

Nem kell 2024-re várni, hogy megtudjuk, az új kamatplafonnal januártól mennyiért kínálják a bankok a lakáshiteleiket. A többségük már most közzétette az ajánlatait, és ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között jellemzően már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek
 Részletek >

Belehúztak a nagy öregek, de egy fiatal ír nyert végül [2023-12-30]

Feltűnően sok
 Részletek >

Senki sem számított arra, hogy ilyen idő lesz Szilveszterkor [2023-12-30]

Estétől romlanak a látási viszonyok, sok helyen lesz köd.
 Részletek >

Szikláról zuhant le egy túrázó a Sólyom-bércnél [2023-12-30]

A bajba jutott embernek a tűzoltók segítettek.
 Részletek >

Szikláról zuhant le egy túrázó a Sólyom-bércnél [2023-12-30]

A kirándulót egy 60 méteres szakadékból kellett kimenteni.
 Részletek >

Ez történik, ha alvó macskához próbálsz hozzáérni: ha gazdi vagy, már kép nélkül is tudod [2023-12-30]

Macskával az élet sosem unalmas, ezt a következő rajzok is bizonyítják.
 Részletek >

A versenyhivatal több mint 2,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az idén [2023-12-30]

A harc az infláció ellen és a gyors fúziókontroll jellemezte a GVH szakmai tevékenységét 2023-ban.
 Részletek >

Megfejtettük 2023-at, és itt vannak 2024 legnagyobb kérdései [2023-12-30]

Ambíciókról, érdekérvényesítésről, útkeresésről és versengésről szólt a politika, a következő év még fontosabb lesz.
 Részletek >

Újabb rendkívüli bejelentést tett a MÁV [2023-12-30]

Új vezérigazgató-helyettes is érkezik.
 Részletek >

Jelentősen nőtt az Australian Open összdíjazása [2023-12-30]

Összesen nyolc magyar játékosnak szurkolhatunk az év első Grand Slam-tornáján.
 Részletek >

Itt tud még bevásárolni szilveszterre [2023-12-30]

Erre lehet számítani szilveszterkor a boltokban.
 Részletek >

Felnőttfilmes producer neve egy izraeli rakétán, a palesztinpárti színészek világszerte kiakadtak [2023-12-30]

Az ágazat is két táborra szakadt.
 Részletek >

Elegük lett az embereknek, a Szépművészeti Múzeum elé vonultak [2023-12-30]

Transzparensekkel érkeztek a demonstrálók.
 Részletek >

Szabó Simon erre költi a Farm VIP-ban nyert 14 milliós fődíját [2023-12-30]

 Részletek >

Menczer Tamás: HVG, milyen emberek vagytok ti? [2023-12-30]

Az államtitkárnak nincsenek illúziói.
 Részletek >

Kisiklott egy tehervonat négy kocsija Nagymaroson - képek [2023-12-30]

Szünetel a vonatforgalom Nagymaros és Verőce között, pótlóbuszok járnak.
 Részletek >

Kiváló formában van a holnap 86 éves Anthony Hopkins, aki azt is ünnepli, hogy 48 éve letette a piát [2023-12-30]

Anthony Hopkins egy kedves újévi üzenetet küldött rajongóinak és követőinek az Instagramon. A legendás színész 48 éves józanságát ünnepli.
 Részletek >

Curtis megmutatta a szülinapos édesanyját [2023-12-30]

Tündéri fotót posztolt Curtis az anyukája születésnapja alkalmából: így ünnepelt a család.
 Részletek >

Orosz rakéta csapódott be Lengyelország területén: a hadsereg nagy erőkkel vonult a Lublini vajdaságba [2023-12-30]

A lengyel hadsereg nagy erőkkel keresi a légterüket megsértő orosz rakéta még fellelhető maradványait.
 Részletek >

Ezt elmérte: a futópálya helyett egy befagyott folyón landolt egy orosz repülő [2023-12-30]

A pilóta a repülőtér helyett egy közeli, befagyott folyón tette le az Antonov-24-es repülőgépet, amely csütörtökön szállt le a jég borította Kolimán. A gépnek összesen 30 utasa volt, senkinek nem esett baja.
 Részletek >

Rejtélyes körülmények szívódott fel a kínai védelmi miniszter: négy hónap után továbbra sincs hír róla, de az utódját már kinevezték [2023-12-30]

A volt kínai védelmi miniszter körülbelül négy hónapja tűnt el, azóta pedig az internetről is törölték, sőt, már az utódját is kinevezték.
 Részletek >

Kiváló formában van a holnap 86 éves Anthony Hopkins, aki azt is ünnepli, hogy 48 éve nem piál [2023-12-30]

Anthony Hopkins egy kedves újévi üzenetet küldött rajongóinak és követőinek az Instagramon. A legendás színész a 48 éves józanságát ünnepli.
 Részletek >

Curtis megmutatta szülinapos édesanyját [2023-12-30]

Tündéri fotót posztolt Curtis anyukája születésnapja alkalmából: így ünnepelt a család.
 Részletek >

Újra összeálltak az ikonikus ikrek: 35 évvel a legendás film után fotózták le együtt Arnold Schwarzeneggert és Danny Devitót [2023-12-30]

A Broadwayen látogatta meg "testvérét" Arnold Schwazenegger, Danny DeVito előadását a csillagokig dicsérte, és még egy fotóra is összeálltak.
 Részletek >

Több száz klímaaktivista blokkolt egy autópályát Hollandiában (videóval) [2023-12-30]

Hiába vállalta a legnagyobb holland bank, hogy kiszáll a fosszilis energiaprojektekből, ez kevés volt az Extinction Rebellion radikális klímavédőinek.
 Részletek >

Orosz területen torolta meg Ukrajna a pénteki rakétazáport (videóval) [2023-12-30]

Az ukrán határ közelében több orosz várost ért rakétatalálat.
 Részletek >

Brisbane-i tenisztorna [2023-12-30]

MH/MTI 2023. december 30. szombat. 14:58 A világranglistán 188. soproni teniszező a selejtező második fordulójában a 19 éves, szabadkártyás ausztrál Talia Gibsonnal (270.) csapott össze. Az első szettben Babos 0:3-ról fordított 4:3-ra, végül mégis ellenfele került előnybe. A folytatásban
 Részletek >

Az LMP betiltaná a tűzijátékot [2023-12-30]

A fényjátékkal együtt járó durrogás komolyan megterheli az idősek és betegek idegrendszerét, valamint a háziállatok is megrémülnek, nem tudják, hogy hova meneküljenek.
 Részletek >

Életrevaló járgány [2023-12-30]

35 éve gyártják, ez már a negyedik generáció, és még mindig ez a japán autógyártó egyik legnépszerűbb modellje. Most a különleges, limitált szériás Vitara-modellt teszteltük: lássuk, mit tud a kisterepjáróból lett crossover SUV!
 Részletek >

Amikor elmaradt az ingyenes csemege, elkezdtek érte kőeszközökkel megdolgozni a thaiföldi makákók [2023-12-30]

Thaiföldi kutatók megfigyelése szerint amikor 2022-ben a pandémia miatt leállít a turizmus az országban, a makákóknál egy eddig nem tapasztalható viselkedést figyeltek meg.
 Részletek >

Szexuális zaklatással vádolták meg Michael Jackson testvérét [2023-12-30]

Egy nő beperelte Michael Jackson idősebb testérét, aki állítólag 1988-ban zaklatta őt. Jermaine Jackson ellen gondatlanság, erőszak és testi sértés miatt nyújtottak be keresetet.
 Részletek >

Betiltaná a tűzijátékot az LMP: [2023-12-30]

AZ LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását
 Részletek >

Senki sem tudja, hol lehet a kínai védelmi miniszter, de már megvan az utódja [2023-12-30]

Négy hónapja szívódott fel Li Shangfu.
 Részletek >

Szívrohamot kapott és meghalt, miközben fiával versenyzett az ismert autóversenyző [2023-12-30]

Haláláig a Formula
 Részletek >

Átalakul az Árfigyelő, újabb termékkategóriák jönnek [2023-12-30]

A Gazdasági Versenyhivatal számolt be a részletekről.
 Részletek >

Tóth Vera már túl van az életközepi válságon [2023-12-30]

 Részletek >

A forgalomellenőrző kamerákon töltötték ki dühüket [2023-12-30]

Londonban környezetvédő kamerát, Berlinben traffipaxot robbantottak.
 Részletek >

Ismét tüntetések vannak Szerbiában [2023-12-30]

A szerintük elcsalt választások ellen tiltakozó diákok százai zárták le Belgrád legfontosabb útkereszteződéseit.
 Részletek >

Holtan találták az angol focistanőt [2023-12-30]

Halála körülményei egyelőre tisztázatlanok.
 Részletek >

Megfejtettük 2023-at és itt vannak 2024 legnagyobb kérdései [2023-12-30]

Ambíciókról, érdekérvényesítésről, útkeresésről és versengésről szólt a politika, a következő év még fontosabb lesz.
 Részletek >

Szilveszterkor ezt isszák a pohár fenekére néző magyarok [2023-12-30]

Egyértelműen a reneszánszát éli manapság a pezsgő nálunk, évente 20 millió palackkal, mintegy 150 ezer hektoliter fogy a hazai előállítású italból.
 Részletek >

Elefántmentés, tömegkarambol és tűzoltó törpemalac [2023-12-30]

A legnagyobb akció egyértelműen a HUNOR törökországi életmentése volt.
 Részletek >

8 alkoholmentes koktél-alternatíva szilveszterre, ha nem iszol - Jobbak, mint az eredetiek [2023-12-30]

Ha idén nem másnaposan kezdenéd az újévet.
 Részletek >

Fidesz: Ha a baloldalon múlna, még mindig nem emelkedne a tanárok bére [2023-12-30]

Már egy éve emelkedhetett volna a bér, ha a dollárbaloldali politikusok nem áskálódtak volna a hazájuk ellen.
 Részletek >

Rengeteget spórolhatunk a kibővülő online Árfigyelővel [2023-12-30]

Januártól 1300 élelmiszer árait hasonlíthatjuk össze.
 Részletek >

Kisiklott és felborult egy vonat Nagymarosnál [2023-12-30]

Pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között.
 Részletek >

Közel kétszáz, Iszlám Államhoz kötődő terroristát fogtak a törökök [2023-12-30]

37 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletet hajtottak végre a hatóságok.
 Részletek >

Menekülttáborokba nyomult be az izraeli hadsereg Gázában [2023-12-30]

A Gázai övezet középső és déli területein fokozta akcióit az IDF.
 Részletek >

Véletlenül egy befagyott folyón landolt egy orosz repülőgép (videóval) [2023-12-30]

A légitársaság közlése szerint "a futópályán kívül szállt le" egy Antonov-24-es gépük Jakutföldön, 30 emberrel a fedélzetén.
 Részletek >

Egy évvel a halála után Pelére emlékezett Brazília [2023-12-30]

MH/MTI 2023. december 30. szombat. 13:55 A Megváltó Krisztus szobránál, Rio de Janeiróban egy projektor segítségével Pelé nevét és 10-es mezszámát vetítették ki az ország egyik leghíresebb látványosságára, a megemlékezés során pedig felolvasták Ferenc pápa üzenetét is.
 Részletek >

Az Eb-szereplés a célja a csapat nélküli magyar középpályásnak [2023-12-30]

Miután a japán bajnok Vissel Kobe csapatától távozott, egyelőre új csapatot keres a magyar válogatott középpályása
 Részletek >

Ilyen gyönyörű volt a reggel Budapesten: ködbe burkolózott a város [2023-12-30]

Talányos és egyben igéző képeket készített fotósunk a reggeli, még ködbe burkolódzó, ébredező Budapestről. A felvételeket korán reggel a Gellért-hegy különbözőről pontjairól kattintotta, az alacsony szétterülő ködpaplan felett kezdetben csak a magasabb épületek kandikálnak ki, ahogy viszont lassan felszáll a pára, egyre izgalmasabb színekben, de még mindig sejtelmesen kerülnek elő a főváros ikonikusabb épületei.
 Részletek >

Az árvíz miatt számos járatát törölte az Eurostar [2023-12-30]

Káosz alakult ki a vasútállomásokon, miután törölték az Eurostar Londonba és onnan induló járatait az alagútban keletkezett árvíz miatt. Legalább 29 járat érintett, törlések és késések várhatók.
 Részletek >

Mi lesz itt később? Már most 70 kilogramm tűzijátékot foglaltak le a rendőrök [2023-12-30]

Több tíz kilónyi tűzijátékot szeretett volna eladni két férfi Budapest XVIII. kerületében, az árut a kocsijuk csomagtartójában találták meg a rendőrök.
 Részletek >

Januártól megdrágul az üzemanyag [2023-12-30]

Az év végén üzemanyag-áremelést jelentettek be. Ha gyorsan fel akarja tölteni az üzemanyagkészletét, vajon mennyit tárolhat a garázsában vagy a csomagtartóban?
 Részletek >

A helyzet fokozódik: Izrael egyre mélyebbre hatol be a gázai menekülttáborokba [2023-12-30]

Az izraeli harckocsik szombatra virradóan tovább haladtak előre a Gázai övezet középső és déli részén, komoly légi- és tüzérségi támogatás mellett a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborúban, és a katonák egyre mélyebbre hatolnak be a menekülttáborokba
 Részletek >

Szörnyű mészárlást rendezett karácsonykor egy férfi [2023-12-30]

Itt van az Ál/Arc rendezője, John Woo hollywoodi visszatérése. Kritika.
 Részletek >

Elfogták az encsencsi gyilkosság feltételezett elkövetőjét [2023-12-30]

A nyomozók néhány óra alatt azonosították, majd otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt.
 Részletek >

Kisiklott és felborult egy tehervonat Nagymarosnál [2023-12-30]

Pótlóbuszokkal lehet közlekedni.
 Részletek >

El Chapo, a drogbáró már sosem látja meg a napfényt [2023-12-30]

Mike Vigil, a DEA volt vezetője úgy véli, már semmilyen befolyása nincs.
 Részletek >

A következő négy-öt év lehet a magyar tenisz történetének egyik legerősebb időszaka [2023-12-30]

Sávolt Attilával értékeltük a magyar tenisz idei évét
 Részletek >

A magyar válogatott kihirdette keretét az Eb-re, az olimpiai kvóta a tét [2023-12-30]

A szövetségi kapitányok szerint jó eséllyel vág neki a csapat az Európa-bajnokságnak.
 Részletek >

Az autó csomagtartójából árulták a tűzijátékot, aztán megérkeztek a rendőrök [2023-12-30]

Szabálysértési eljárás indul ellenük.
 Részletek >

Napelemesek előnyben, de 2024-ben sem késő még lépni [2023-12-30]

Kedvező változások sorát hozza az újév a zöldenergia termelésében és tárolásában.
 Részletek >

Kiderült, hogy idén hány új katona csatlakozott a honvédséghez [2023-12-30]

Az
 Részletek >

Túl kicsi a szöveg az Apple Watch óráján? Így változtathat ezen [2023-12-30]

Óriási technológiai tudást sűrített az Apple okosórájába, ami valóban megdöbbentő egy ennyire kicsi eszköznél. Viszont épp a méretek okozhatnak problémát a kevésbé jól látóknak, amennyiben szövegek jelennek meg az órán. Megmutatjuk, hogyan változtathatunk, nagyíthatunk, vastagíthatunk ezeken a szövegeken.
 Részletek >

Otthoni robotot mutat be az LG, ami a háziállatainkat is felügyelheti a távollétünkben [2023-12-30]

Az LG Electronics (LG) a 2024-es CES kiállításon mutatja be innovatív, mesterséges intelligenciát alkalmazó...
 Részletek >

Allergiásoknak készült termékek is bekerülnek az állami árfigyelő rendszerbe [2023-12-30]

Már 78 termékkategóriában hasonlíthatók össze az árak január közepétől.
 Részletek >

A 2023-as F1-es szezon legmegbízhatóbb és legkevésbé megbízható autói [2023-12-30]

Parc Fermé: A 2023-as F1-es szezon legmegbízhatóbb és legkevésbé megbízható autói
 Részletek >

Hamarosan tetőzik a Duna vízszintje a déli országrészen [2023-12-30]

Az árhullám tetőzése vasárnap várhatóan elhagyja az országot.
 Részletek >

Ő ölhette meg az idős asszonyt Encsencsen - videó [2023-12-30]

Elfogták és őrizetbe vették a fiatal férfit.
 Részletek >

Szánthó Miklós: 2023 az az év, amikor hivatalossá vált, hogy a magyarországi baloldal hazát árul [2023-12-30]

Az Alapjogokért Központ főigazgatója év végi nagyinterrjút adott a Mandinernek.
 Részletek >

Remek hír: január elsejétől jelentős mértékben emelkedik a pedagógusok bére [2023-12-30]

Mutatjuk a részleteket!
 Részletek >

Illegális tűzijátékot foglaltak el a budapesti rendőrök [2023-12-30]

Két férfi egy bevásárlóközpont parkolójában árulta a petárdákat.
 Részletek >

Kisiklott egy tehervonat Nagymarosnál [2023-12-30]

Vác és Szob között pótlóbuszok járnak.
 Részletek >

Komoly problémákkal kellett szembenéznie a Megasztár egykori felfedezettjének: [2023-12-30]

Mujahid Zoltán, a Megasztár első szériájának meghatározó szereplője, valamint Kusz Viktória életvezetési tanácsadó volt a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában Dombovári Vanda vendége. Az énekes elmesélte, nyáron komoly problémákkal kellett szembenéznie.
 Részletek >

Súlyos vonatbaleset történt Nagymarosnál: egy tehervonat kisiklott és felborult [2023-12-30]

Kisiklott és felborult egy tehervonat Nagymaros vasútállomásnál. A vonat négy kocsija felborult.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   1 134    1 135    1 136    1 137    1 138    1 139    1 140    1 141    1 142      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Erotikus masszazsudvarhely    sturovo sex partner    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket