Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (64)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Megjöttek az inflációs adatok: kiderült, mennyivel drágult az életünk [2024-07-09]

2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent
 Részletek >

Alig lehet ráismerni az ősz szakállú Cillian Murphyre: itt a friss fotó [2024-07-09]

Néhány hónap leforgása alatt szinte felismerhetetlenné változott az Oscar-díjas színész. Őszülő szakállal kapták lencsevégre a paparazzik Cillian Murphyt, aki jelentős szerepeivel örökre bevéste magát a filmtörténelembe, ennek ellenére könnyedén elsétálnánk mellette az utcán az új külseje miatt. Feltehetőleg az új filmje forgatása miatt esett át ilyen elképesztő átalakuláson.
 Részletek >

[2024-07-09]

A cseh külügyminiszter, valamint egy osztrák EP-képviselő is beolvasott a magyar miniszterelnöknek az X-en, miután az oroszok lebombázták Kijevben a gyermekonkológiát. Helmut Brandstatter ezt üzente Orbán Viktornak,
 Részletek >

Lily Allen OnlyFans-karrierbe kezdett, még az eredeti szakmáját is otthagyná érte: [2024-07-09]

A 39 éves színész-énekesnő nemrégiben létrehozta az OnlyFans-fiókját, ahol havi 3800 forintért árulja a lábáról készült erotikus fotókat. Lily Allen új karrierje a kozmetikusa tanácsára indult, a fiókja pedig már több mint 1500 lájkot gyűjtött össze. Az énekesnő a Miss Me? podcastben elmondta, hogy a lábait elég magasra értékelik az interneten, és akár az eredeti szakmáját is otthagyná mindezért.
 Részletek >

Megjött a bankok válasza a kormány vádjára, miszerint háborús időben extraprofiton ülnek [2024-07-09]

A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert - hangsúlyozta az MTI-hez kedden megküldött nyilatkozatában a Magyar Bankszövetség.
 Részletek >

Szuperhumanizált laboratóriumi egeret hoztak létre, amelynek 100 százalékban emberi immunrendszere van [2024-07-09]

A kutatók egy olyan egeret teremtettek meg, amelynek az immunrendszere teljesen ugyanolyan, mint az embereké. Hogy miért fontos ez? A szuperhumanizált egerekkel készítettek kutatások óriási áttörést hozhatnak a gyógyászat területére. Segíthetik a különféle oltások hatásainak vizsgálatát, de még a rák kezelésében is ígéretes eredményeket hozhatnak.
 Részletek >

Legyen újra árstop az üzemanyagon? - szavazás [2024-07-09]

Egyre komolyabban felmerül a lehetősége, hogy az állam ismét kőkeményen beleavatkozzon az üzemanyag árának alakulásába.
 Részletek >

5+1 hétköznapi élelmiszer, amiből tud annyit fogyasztani az ember, hogy megölje - Még a víz sem veszélytelen [2024-07-09]

Meglepő, de az alábbi élelmiszereknek van halálos adagja.
 Részletek >

Kifogásolja az MNB piacfelügyeleti bírságát a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. [2024-07-09]

A társaság az MNB határozatával szemben jogorvoslattal kíván élni.
 Részletek >

A francia válogatott az első akciógóljáért és az Eb-döntőért küzdhet ma este - Az Európa-bajnokság 19. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen [2024-07-09]

Az Európa-bajnokság 19. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
 Részletek >

Megérkeztek az inflációs adatok, ennyivel drágult az életünk [2024-07-09]

Gyakorlatilag stagnálnak az adatok.
 Részletek >

Finnországban futtattak lányokat, a rendőrség lecsapott rájuk [2024-07-09]

A beszervezett magyar nők száma eléri a harmincat.
 Részletek >

Többször is járt egy Parkinson-kórral foglalkozó specialista Joe Bidennél [2024-07-09]

A Fehér Ház szerint az elnök az éves vizsgálaton kívül nem találkozott neurológussal.
 Részletek >

Kedden kezdődik a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása [2024-07-09]

A folyamat ismét sajtónyilvános lesz.
 Részletek >

Autótolvajokat ért tetten a rendőrség Budapesten [2024-07-09]

A páros férfi tagja korábban több gépkocsilopásban is részt vett.
 Részletek >

A wimbledoni teniszbajnokság címvédője is indul Budapesten [2024-07-09]

A volt világelső meggondolta magát.
 Részletek >

Peter Srámek nem kedveli a tábori körülményeket: Túlságosan is finnyás vagyok, szeretem a tisztaságot [2024-07-09]

 Részletek >

Tömegverekedés tört ki a Ryanair egyik járatán [2024-07-09]

A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania.
 Részletek >

Az Agrárminisztérium megelégelte a kínai műméz beáramlását [2024-07-09]

A tárca szerint ezen áruk behozatalának megálljt kell parancsolni.
 Részletek >

Csapata pont nélkül zárt a kontinensviadalon, menesztették a szövetségi kapitányt [2024-07-09]

A vb-selejtezőkön sem áll jól a gárda.
 Részletek >

Négy magyar érem a párizsi főpróbán [2024-07-09]

Egy arany mellett három vívóbronz született.
 Részletek >

Ez a magyar mobilapplikáció nélkülözhetetlen lesz a Naprendszer meghódításához [2024-07-09]

A SpaceABC-t az Európai Űrügynökség már beválasztotta programjába.
 Részletek >

A kormány eldöntötte, mely országokból jöhetnek vendégmunkások [2024-07-09]

Kétféle lista jelent meg a tavaly elfogadott új törvény végrehajtása érdekében.
 Részletek >

Felmentették a védőnői hálózat állami átvételének felelősét [2024-07-09]

Pintér Sándor javaslatára.
 Részletek >

Most jelentek meg a gyermekvédelmi dolgozók pszichológiai vizsgálatáról szóló részletek [2024-07-09]

Közben már folynak a vizsgálatok.
 Részletek >

Gebei Gergelyt meghívták az NHL játékvezetői táborába [2024-07-09]

Gebei Gergelyt meghívták az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) augusztusi, buffalói játékvezetői táborába.
 Részletek >

Közel áll a távozáshoz a Lazio gólrekordere [2024-07-09]

Olasz sajtóinformációk szerint minden eddiginél közelebb áll a távozáshoz a Lazio szebb napokat is látott klubrekordere
 Részletek >

Embert próbáló körülmények az XCO Magyar Kupa 3. futamán [2024-07-09]

Az elmúlt hétvégén idén már második alkalommal látogatott el az Ózd melletti csendes kis településre, Hangonyba a hazai XCO szakág színe java kiegészülve északi szomszédunk jó néhány versenyzőjével együtt. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület a tavaszi Borsod MTB Series futama után ezúttal a Magyar Kupa sorozat 3. állomását rendezte, ami egyúttal UCI pontokat ért az Elit...
 Részletek >

Fociünnep: jön a spanyol-francia elődöntő az Eb-n [2024-07-09]

A győztes vasárnap vagy Hollandiával, vagy Angliával találkozik.
 Részletek >

F1-Archív: Montoya unja Schumacher dicsőítését [2024-07-09]

Hivatalosan is megnevezték a kémbotrány egyik főszereplőjét, Alonso határozottan cáfolja, hogy egyáltalán tárgyal a Ferrarival 2010-ről, Hamilton elfogadta Raikkönen bocsánatát. F1-es hírek július 9-ről.
 Részletek >

Formula1.5 [2024-07-09]

Parc Fermé: Formula1.5
 Részletek >

Korábbi fizioterapeutája is gratulált Hamiltonnak [2024-07-09]

Parc Fermé: Korábbi fizioterapeutája is gratulált Hamiltonnak
 Részletek >

Kreml: nagyra értékelik Orbán Viktor békéért tett erőfeszítéseit [2024-07-09]

Orbán Viktor július 5-én tárgyalt Vlagyimir Putyinnal.
 Részletek >

Teherautóval hajtott szándékosan egy férfi Alsó-Ausztria tartományban egy templomnak [2024-07-09]

A történtek idején hárman
 Részletek >

Tobey Maguire-t 29 évvel fiatalabb bombázóval kapták le: a sztár exneje is megszólalt az ügyükben [2024-07-09]

Azt pletykálják, hogy Tobey Maguire-nek új barátnője van, reagált a színész exneje a hírekre.
 Részletek >

Most érkezett! Udvaros Dorottya nagymama lesz [2024-07-09]

Már...
 Részletek >

40 kilóra fogyott, de semmit nem árult el az állapotáról. Az egész országot megrázta a magyar zenész halála [2024-07-09]

Rettenetes veszteség.
 Részletek >

Bosszúból teherautóval belehajtott egy templomba egy férfi, mert szerinte az egyház tönkretette az életét [2024-07-09]

Hétfő délután Brunn am Gebirge-ben egy 32 éves román férfi szándékosan hajtott bele tizenkét tonnás teherautójával egy pünkösdista templomba, miután azt állította, hogy az egyház tönkretette az életét. Az incidens során senki sem vesztette életét, de egy nő sokkot kapott, a férfit pedig a helyszínen letartóztatták. A rendőrség vizsgálja az esetet. Az első jelentések szerint nem zárható ki vallási indíték és az sem, hogy a férfi kábítószer vagy alkohol hatása alatt állt.
 Részletek >

A Heathrow és a Gatwick reptéren is utasok ezreit érintik a járattörlések [2024-07-09]

Több ezer utas rekedt a reptéri várótermekben, miután a londoni Heathrow és Gatwick repülőtereken több mint 32 járatot töröltek. Az utasok többek között Lanzarotéba, Budapestre és Velencébe indultak volna, de a rossz időjárás és légi forgalmi irányítási problémák miatt káosz alakult ki. Az EasyJet és a British Airways járatai is érintettek, a légitársaságok elnézést kértek a kellemetlenségekért.
 Részletek >

Így készül az esküvőjére Sydney van den Bosch [2024-07-09]

A TV2 sztárja és vőlegénye láthatóan már teljesen esküvői lázban ég. Egy rövid videót töltött fel a közösségi oldalára Sydney van den Bosch, amelyben az esküvői előkészületeket és a kedvesével, Kaszás Benjáminnal való megismerkedésük történetét mutatja be,. Már előkerült a menyasszonyi cipő és a gyűrűk is.
 Részletek >

Orbán aláírta: az ukrajnai háború miatt megduplázzák a NAV által kiszabható bírságok összegét [2024-07-09]

A kormány megduplázta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiszabható pénzbüntetési tételeket. Az új rendelkezés a három leggyakoribb mulasztásra vonatkozik. Többek között kétmillió forintos büntetést kaphat az, aki számlaadási, vagy iratmegőrzési kötelezettségének nem tesz eleget. Az új büntetési tételek augusztus 1-jétől lesznek érvényesek.
 Részletek >

Bosszúból belehajtott egy templomba a teherautójával egy férfi, mert szerinte az egyház tönkretette az életét [2024-07-09]

Hétfő délután Brunn am Gebirge-ben egy 32 éves román férfi szándékosan hajtott bele tizenkét tonnás teherautójával egy pünkösdista templomba, miután azt állította, az egyház tönkretette az életét. Az incidens során senki sem vesztette életét, de egy nő sokkot kapott, a férfit pedig a helyszínen letartóztatták. A rendőrség vizsgálja az esetet. Az első jelentések szerint nem zárható ki vallási indíték, illetve az sem, hogy a férfi kábítószer vagy alkohol hatása alatt állt.
 Részletek >

Jelentősen megemeli a kormány a közlekedési bírságok összegét: itt vannak a pontos számok [2024-07-09]

Augusztustól magasabb a közlekedési bírságok összege. A Magyar Közlönyből kiderült, hogy kormány úgy döntött, módosítja az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénnyel összefüggő rendeletét. Kijöttek a részletszabályok.
 Részletek >

Egyre közelebb Ukrajna NATO-csatlakozása? Visszafordíthatatlan döntést hozhat a ma kezdődő csúcstalálkozó [2024-07-09]

A NATO olyan nyilatkozatot készül kiadni, amelyben Ukrajnának a szövetséghez való csatlakozáshoz vezető útját
 Részletek >

Újabb drámai hír! Több év után szakított szerelmével az RTL műsorvezetője [2024-07-09]

Mégsem lett happy end a vége.
 Részletek >

Mi történt?! Közösségi oldalán kért segítséget Kiszel Tünde [2024-07-09]

Nagy a baj.
 Részletek >

Munkában és szerelemben is minden más lesz: 3 csillagjegy, aki teljesen új életet kezd augusztusban [2024-07-09]

Ez a három csillagjegy augusztusban átlépi korlátait és végre új életet kezd. Nyílnak a kapuk. Te is közéjük tartozol?
 Részletek >

Most érkezett! Tragikusan fiatalon meghalt a magyar olimpikon [2024-07-09]

Legyen neki áldott a föld!
 Részletek >

Katalin hercegné bejelentette, hogy vége [2024-07-09]

Sajnos így alakult.
 Részletek >

Leváltják azt a bicskei iskolaigazgatót, aki testnevelőként alkalmazta K. Endrét [2024-07-09]

A távozó igazgató egyben fideszes önkormányzati képviselő is. A tankerület szerint súlyos etikai és szakmai kifogások merültek fel ellene.
 Részletek >

Politico: Orbán hasznos hülyeként próbálja aláásni az Európai Unió egységét [2024-07-09]

Megütközést keltett az EU diplomatáiban Orbán Viktor múlt héten kezdett követjárása és igyekeznek azt leállítani, mielőtt a magyar miniszterelnök maradandó károkat okozna az uniónak.
 Részletek >

Polgár Tünde nemet mond a logózott ruhákra: [2024-07-09]

 Részletek >

Vallási indíttatásból hajtott teherautóval egy templomnak egy román férfi [2024-07-09]

Egy 12 tonnás járművel csapódott az imaházba.
 Részletek >

Döntött a kormány, megduplázzák az adóbírságokat [2024-07-09]

A rendelet augusztustól lép hatályba.
 Részletek >

Boltosok állítják: 50-70 százalékos kedvezmények is lesznek [2024-07-09]

Letették a nagyesküt az áruházláncok, hogy jól járunk, ha náluk pakoljuk teli a kosarat. Körkép.
 Részletek >

A K. Endrét alkalmazó iskolaigazgatót leváltja a Belügyminisztérium [2024-07-09]

Fél évvel a kegyelmi ügy kirobbanása után gondolták alkalmatlannak a feladatra.
 Részletek >

Kezdődik a végelszámolás: este a döntőért csap össze Spanyolország és Franciaország - Az Európa-bajnokság 19. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen [2024-07-09]

Az Európa-bajnokság 19. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
 Részletek >

Teherautóval hajtott szándékosan egy férfi az Alsó-Ausztria tartományban egy templomnak [2024-07-09]

A történtek idején hárman
 Részletek >

Szakított a Reggeli műsorvezetője csinos párjával: így jelentette be [2024-07-09]

Ember Márk és párja évekig voltak együtt. Az RTL műsorvezetője megszólalt arról, hogy szakítottak.
 Részletek >

Ki volt a Tüskevár gyerek főszereplője? 8 kérdés a híres filmsorozatról [2024-07-09]

Teszteld tudásod, mennyire ismered a
 Részletek >

Völgyi Zsuzsi és párja most mindent elmondott a babáról [2024-07-09]

Így döntöttek párjával.
 Részletek >

Nagy a baj? Nagyon aggódik a várandós Tornóczky Anita [2024-07-09]

Ennek utána kellett járni.
 Részletek >

6 zseniális trükk, amivel minden szennyeződés eltávolítható a serpenyő aljáról [2024-07-09]

Ha megtörtént a gond, akkor nem kell aggódnod. Van megoldás a szennyeződések eltávolítására.
 Részletek >

Kirúgták a bicskei iskolaigazgatót, aki tesitanárként alkalmazta a kegyelmet kapott K. Endrét [2024-07-09]

A Belügyminisztérium döntése szerint el kell hagynia az igazgatói pozícióját Bárányos János fideszes önkormányzati képviselőnek, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatójának. Az igazgatóval kapcsolatosan még 2018-ban nehezményezte az illetékes tankerület, hogy nem tett semmit az ellen, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese, a pedofil igazgató bűnsegédjeként megvádolt K. Endre testnevelőként az iskolában ténykedhessen. Most fél évvel a kegyelmi botrány kirobbanása után úgy döntöttek, hogy súlyos szakmai és etikai kifogások miatt nem támogatják az igazgató mandátumának meg...
 Részletek >

Chrudinák Alajos fia fájó titkokat mesélt: [2024-07-09]

Először törte meg a csendet Chrudinák Alajos első házasságából született fia, Ádám. A Panoráma műsorvezetője teljesen eltávolodott a gyermekétől, amikor élete utolsó 20 évét a harmadik feleségével töltötte. Kiderült, hogy Ádám utólag értesült az édesapja haláláról is. Szívszorító részleteket árult el.
 Részletek >

Igazi világutazónak tartja magát? Ha képes beazonosítani ezt a tizenkét repülőteret, minden bizonnyal tényleg az [2024-07-09]

Világutazók, figyelem! Felismeri a világ repülőtereit a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által kiosztott repülőtéri kódok alapján? Az IATA-kódok egyszerűsítik a légi közlekedést, a logisztikát és az utazási adminisztrációt. Tesztelje tudását a kvízben!
 Részletek >

Vidnyánszky Attila Szász Júliáról és Horváth Lajos Ottóról: [2024-07-09]

Az utóbbi időben meglehetősen komoly vita bontakozott ki a Nemzeti Színház főigazgatója és a társulat színésznője, Szász Júlia között, aki tavaly novemberben Horváth Lajos Ottóval együtt súlyos sérülést szenvedett a Rómeó és Júlia előadás közben. A színésznő szerint eddig nem kapott kártérítést, annak ellenére, hogy Vidnyánszky korábban azt állította 5-5 millió forint küldtek nekik. Szász ezt tételesen cáfolta, ezután Vidnyánszky már azt mondta, felajánlottak sérelemdíjat Szásznak, de nem érkezett tőle válasz. Az igazgató most hosszasan kifejtette, hogy szerinte folyamatosan fogást keresnek rajtuk....
 Részletek >

Udvaros Dorottya bevallotta, sokszor bűntudata volt, ha a színház miatt nem lehetett a fiával [2024-07-09]

A színésznőt egyáltalán nem rettenti meg a közeledő születésnapja, amikor kereken 70 éves lesz. Az évfordulókat inkább csak egy jó alkalomnak tekinti az ünneplésre. Udvaros Dorottya arról mesélt, hogy milyen nehéz pillanatokat élt meg anyaként, és azt is elárulta, készen áll-e már a nagymamai teendőkre.
 Részletek >

Érkezik Az ördög Pradát visel folytatása [2024-07-09]

Csaknem tizennyolc évvel azok után, hogy bemutatták David Frankel blockbusterjét, kiderült, hogy készül Az ördög Pradát visel folytatása, ráadásul úgy néz ki, az eredeti gárdából többen is benne lesznek a buliban. A Disney által gyártott új részben ismét láthatjuk Meryl Streep, Anne Hathaway és Emily Blunt karakterét, ahogy a divat világában küzdenek. A történet a hírek szerint Miranda Priestly és Emily Charlton rivalizálást követi, akik a magazinipar hatalmas változásai közepette próbálnak helytállni.
 Részletek >

Kirúgták a bicskei iskolaigazgatót, aki tesitanárként alkalmazta a kegyelmet kapó K. Endrét [2024-07-09]

A Belügyminisztérium döntése szerint el kell hagynia az igazgatói pozícióját Bárányos János fideszes önkormányzati képviselőnek, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatójának. Az igazgatóval kapcsolatosan még 2018-ban nehezményezte az illetékes tankerület, hogy nem tett semmit az ellen, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese, a pedofil igazgató bűnsegédjeként elítélt K. Endre testnevelőként az iskolában ténykedhessen. Most, fél évvel a kegyelmi botrány kirobbanása után úgy döntöttek, súlyos szakmai és etikai kifogások miatt nem támogatják az igazgató mandátumának meghossza...
 Részletek >

Kevin Bacon levetkőzött a 66. születésnapján: még mindig kirobbanó formában van, itt a fotó [2024-07-09]

Kevin Bacon nem azok közé a sztárok közé tartozik, akik az idő múlásával rejtegetik a testüket. A 66. születésnapján, egy cseppet sem szégyenlősködött, és egy félmeztelen képpel ünnepelte a napot. Mutatjuk, milyen formában van most a Golden Globe-díjas amerikai színész, aki egy napig bírta az átlagemberek életét.
 Részletek >

Finnországban futtatott lányokat egy magyar bűnbanda: úgy törte rájuk az ajtót a TEK, mit a filmekben [2024-07-09]

Finn
 Részletek >

Kedden délután négy óráig kell eltakarítani az összes választási plakátot [2024-07-09]

Bár a választási bizottságok nem járhatnak el azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben a határidőt, azonban az illetékes önkormányzatoknak van erre jogkörük.
 Részletek >

"Bandi már a gyűrűjét sem hordja!" Úgy hírlik, Földes Eszter és Lovasi András már a válókeresetet is beadták [2024-07-09]

Nincs visszaút?
 Részletek >

Erre nem sokan számítottak! Óriási fordulat Várkonyi Andreáék életében [2024-07-09]

Mostantól minden más lesz.
 Részletek >

Joshi Bharat kitálalt új szerelméről, és akarva-akaratlanul az exeinek is üzent [2024-07-09]

Érdekes részleteket mesélt.
 Részletek >

Több ország és nemzetközi szervezet is elítélte a kijevi gyermekklinika elleni rakétatámadást [2024-07-09]

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint 16 sérültje van a kórházat ért rakétatalálatnak, közülük heten gyerekek.
 Részletek >

Béres Alexandra szeretett volna még egy babát, ám ez az álma mégsem vált valóra [2024-07-09]

 Részletek >

Joe Biden nem lép vissza az elnökjelöltségtől [2024-07-09]

A regnáló amerikai elnök úgy véli, nincs nála alkalmasabb jelölt Trump kihívására.
 Részletek >

Autója nélkül elveszettnek érzi magát az Árpád hídi gázolás taxijának tulajdonosa [2024-07-09]

Kollégái gyűjtést szerveztek neki.
 Részletek >

Csapatharc után halt meg az edinburgh-i állatkert közönségkedvenc csimpánza [2024-07-09]

Rene 31 éves volt.
 Részletek >

Lejár a határidő, délutánig el kell távolítani a kint maradt választási plakátokat [2024-07-09]

Ha ezt a pártok és a jelölő szervezetek nem teszik meg, az önkormányzatoknak kell eljárniuk.
 Részletek >

Leomlott egy hévízi szálloda fala, egy ember meghalt [2024-07-09]

A rendőrség eljárást indított az ügyben.
 Részletek >

Az egész régióban a forint gyengült a legjobban, kielemezték a vesszőfutását [2024-07-09]

Az elmúlt 20 év került mérlegre.
 Részletek >

Novák Ferenc Tata kardot rántott, és harcra szólít [2024-07-09]

A Kossuth-díjas koreográfus szerint ezt kívánja a tisztességes szolidaritás.
 Részletek >

Bohócnak nevezte Orbán Viktort egy osztrák EP-képviselő [2024-07-09]

Erős indulatokat váltott ki a kórházt ért támadás.
 Részletek >

Elmagyarázta a kormány, hogy mi áll a rendkívüli döntésük hátterében [2024-07-09]

Augusztusban érkezik védelmi hozzájárulás.
 Részletek >

Egy pohár ebből a léből páncélként védi a szívet: nagyon hasznos az agynak is [2024-07-09]

Ez az ital elképesztően jót tesz az egész szervezetnek.
 Részletek >

Így segíthet az ízületi gyulladáson szteroid nélkül [2024-07-09]

 A mozgásszervi, ízületi panaszok akár komolyabb mozgáskorlátozottsághoz is vezethetnek, az állandó fájdalom pedig jelentősen rontja az életminőséget. Önnek is ilyen panaszai vannak? Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkenthető a gyulladás, a fájdalom szteroidok nélkül.
 Részletek >

Megújítják a felsőoktatást- kulcsszó: versenyképesség és közösségépítés [2024-07-09]

A versenyképesség és az identitást erősítő közösségépítés a magyar felsőoktatás megújításának szervező eleme
 Részletek >

Nincs többé bevásárlás, mosogatás, penészes kidobott élelmiszer -egy kg gyümölcs egy kanálba zárva [2024-07-09]

Támad az allergia! Ahogy megérkezik a nyár, és a napsugarak simogatják bőrünket, mindannyian vágyunk a szabadtéri kalandokra és a gondtalan pihenésre. Ha te is az allergiások táborát erősíted, ne hagyd, hogy ezek a bosszantó tünetek tönkretegyék a nyári élményeidet. Fedezd fel most, hogyan küzdhetsz hatékonyan az allergiák ellen, és élvezd a nyarat teljes pompájában!
 Részletek >

Az idegsejtek hatékonyságának romlása miatt lassul a mozgás és gondolkodás öregkorban [2024-07-09]

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja szerint az idegsejtek hatékonyságromlása okozza a mozgás és gondolkodás lassulását öregkorban.
 Részletek >

Generált szorongás- nem is tudja milyen sokakat érint [2024-07-09]

A 2020-as években nem nehéz olyan élethelyzetre gondolni, amikor erősebben szorongunk a szokásosnál. Elég csak a ránk zúduló hírek és tévhírek (fake news) özönére gondolni, amelyeket még ellenőrizni sem tudunk, és könnyű beleesni a szorongás csapdájába. Dr. Blazsek Péter, a Pszichiátrai Központ pszichiátere, gondozóvezető főorvos azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a generalizált szorongás egy valódi betegség, és mint ilyet, diagnosztizálni és eredményesen kezelni is szükséges és lehetséges.
 Részletek >

Duplázta a kormány a NAV által kiszabható bírságokat [2024-07-09]

Az új rendelkezés a három leggyakoribb mulasztásra vonatkozik.
 Részletek >

Már hétfőn este meg is jelentek a közlönyben a Kormányinfón bejelentett változtatások [2024-07-09]

A most már lassanként normál ügymenetnek tekinthető éjfél előtti közlöny a bankokra kiszabott új sarcot, a babaváró hiteles engedményt és a háborús propagandára hivatkozó sajtóellenes vegzatúrát is tartalmazza.
 Részletek >

A bolgár hercegnő 52 éves korára durván kigyúrta magát: plasztika vádja is érte Kalinát [2024-07-09]

Kalina bolgár hercegnő átalakulása nem mindennapi.
 Részletek >

Zámbó Jimmy fia és felesége első gyermeküket várják: babapocakos fotót posztoltak [2024-07-09]

Zámbó Jimmy középső fia, Zámbó Szebasztián a Facebookon jelentette be, hogy felesége babát vár.
 Részletek >

Megint mindenkit átvert Galambos Lajos [2024-07-09]

Lehet még hinni neki?
 Részletek >

Bolhából elefántot: ez a 4 csillagjegy mindenkit az őrületbe kerget a rendszeres hisztijével [2024-07-09]

Érezted már úgy, hogy egyesek azonnal kiborulnak olyan dolgokon, amire te csak megvonod a válladat? Nos, ez nem véletlen, vannak ugyanis olyan csillagjegyek, akikre ez nagyon jellemző.
 Részletek >

Nem titok már: Marics Peti exébe szerelmes az X-Faktor sztárja [2024-07-09]

Gyönyörű pár.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   1   [2]   3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Június 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    sturovo sex partner    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket